2012. november 26., hétfő

The Twilight Saga 4 part 2


     Eljött az idő, amikor az Alkonyat franchise-nak vége szakadt. Egy évekig tartó korszak zárult le november hónapban világszerte, amit a rajongók egyrészt örömmel - mert láthatják kedvenc könyvsorozatuk utolsó fejezetének második megfilmesített részét -, másrészt bánattal, mert vége rajongásuk tárgyának. És ott van a másik réteg, akik megkönnyebbülve fújják ki tüdejük tartalmát, mert a csillámpírok már nem villogtatják teljes vérszívó fogsorukat a mozikban.

Breaking Dawn - Hajnalhasadás 

part 2



     Bella vámpírrá válása után egy darabig az emberi vér csábítása ellen küzd, amit sikeresen végre is hajt. Örök szerelme Edward, élvezi felesége újjászületett énjét.
A legnagyobb boldogságban élnek kislányukkal Reneesme-vel, ám a jókedv nem tart sokáig, mivel Charlie aggódik lánya miatt, akit már hetek óta nem látott. Emellett a kislány miatt is felmerül az aggodalom, ugyanis túlságosan gyorsan nő, és Cullen-ék attól félnek, hogy a kicsi nem lesz velük sokáig.
Jacob továbbra is nagy szerepet tölt be a vámpírcsalád életében, főleg miután Nessie bevésődött neki, amit Bella nem fogad kitörő lelkesedéssel. S ha nem lenne elég a problémákból, Alice Volturival kapcsolatos látomása jelenti a legnagyobb veszélyt.



     Ez egy tipikusan olyan két részre osztott végső film, amit egyben is simán bemutathattak volna. Teljesen feleslegesnek érzem, mert a harcot kivéve ugyanolyan langyos produkció, mint a part 1. Azt már rég tudjuk, hogy a Hajnalhasadás mindkét részét egyszerre forgatták, ami meg is látszik a filmen. Hiszen amíg az első részben láttam egy kis színészi fejlődést, addig a másodikban ez a halovány színvonal jóformán teljesen eltűnt. A színészek elfáradtak, én pedig belefáradtam ebbe a lezáró epizódba.
Nekem az elején túl gyors volt a tempó. Ahogy Bella ide-oda ugrált a sziklák és erdős rész között, úgy kapkodtam én is összevissza a szemeimet, amíg az keresztbe nem állt. Aztán jött egy pár kifejezetten vicces jelenet, amit Edward-al én is ugyanúgy élveztem. Értem ezalatt azt, amikor Bella értesül a bevésődésről, és mint egy hisztis, őrjöngő anya, szó szerint kivágja Jacob-ot a házból, mint macskát sz*rni... jelenesetben kutyát. xD "A Loch-Nessie szörnyről nevezted el a lányomat?" - ezen azért sírtam. x'D Ha már szó esett a farkasfiúról, akkor itt egy másik poénos rész - amikor leleplezi magát Charlie előtt. És akkor itt megállnék egy kicsit.
Stepheine Meyer Hajnalhasadása (Breaking Dawn) az Alkonyat könyvsorozat legvastagabb példánya. Ezért - és természetesen a bevételért - a filmesek két részre kapták, és egy év különbséggel be is mutatták. Gondolhatnánk azért is tettek ilyet, hogy az utolsó történetet a lehető legrészletesebben tegyék elénk. De nem! Mert... Én személy szerint azt szeretem, amikor egy regényadaptáció vagy egy előzményfilm az eredeti mű ismerete nélkül is érthető, követhető, mindenféle különösebb magyarázat nélkül megállja a helyét. De ez a film nem nyújtotta ezt az érzést. Direkt nem olvastam el az utolsó könyvet a film nézése előtt, hogy lássam, mit is tud nekem nyújtani. Jelentem, semmit.
Mert például csak pislogtam azon, hogy Charlie nem kíváncsiskodik Belláék gyerekével kapcsolatban. Fel sem tűnt neki, milyen iramban növekszik az a gyermek? Vagy honnan pottyant a karjai közé az az indián nő? Bella még egy gondolatban sem osztja meg a nézőkkel, hogy jé, apámnak nője van. Semmi... csak ott van valaki, aki gondoskodhat Charlie főztjéről stb.
A játékidő közepe elég unalmas. A többi vámpír begyűjtése olyan ööö hmm... semmilyen. "Segíts megvédeni a gyerekemet a Volturitól... oké, csapjunk szét az olasz seggüket". Ennyiben le is zárul. Rendben, a mellékszereplők teret kapnak a bemutatkozásra, de azt annyira gyengén teszik. Felesleges kis báboknak tűnnek, hanyagolható arcoknak. Bár tudom, nagy szükség van rájuk a vámpírkirályok ellen.
 Bella és Edward - végre egy a hőmérsékletük, végre csináltak egy-két olyan részletet, amit simán kivághatok a következő Ötven árnyalat videómhoz. :P Róluk nem is tudok többet mondani - az őket alakító színészekről sem -, mert az ő lerágott csont szerelmi történetükre már nagyon nem voltam kíváncsi, viszont Jacob és Nessie kapcsolatára, nos, arra nagyon is. Tudom, a könyvet Bella szemszögéből látjuk - az első három könyvhöz volt szerencsém, többet sose legyen -, emiatt nem várom a műtől, hogy a farkas és félvámpír elrendelt szerelmét úgy kapjam meg, ahogy a filmtől elvártam... volna. Mert én kis naiv arra számítottam, hogy a mozifilmben ez a fejezet kicsit jobban ki lesz emelve, ehelyett be kellett érnem Alice utolsó jövőképével. Kösz készítők, bekaphatjátok!

Akik olvastak már tőlem régebbi filmértékeléseket, azok tudják, hogy a zenék a gyengéim. Lehet sz*r egy film, ha van benne pár fülbemászó zene, az a szemembe nem kerül a béka segge alá. Ebben a filmben a zenék jók voltak. Még nem néztem utána a teljes OST listának, de amit hallottam, azok tetszenek. Főleg, hogy a legtöbb ismerős volt. Kéremszépen ne már, nem volt valami más, valami újabb zongoradal, score, csak azok, amik az előző részekben sikeresek voltak? Lusta, lusta filmgyártók, vadiúj zenéket vártam, és többségben kiszúrták a fülem az előzőek dalbetéteivel!
Bírtok még olvasni? Mert a sok negatív mellett azért megemlítenék egy pozitívumot: a harc. Izgalmas volt, hullottak a fejek, égtek a testek, volt földbe/hóbadöngölés dögivel. Olyan vámpírok estek el, akiket nem gondoltam. De valahogy nem tudtak meghatni. Ellenben a farkasok veszteségei icipicit megrázott. Szóval a harc az jó volt, meg kicsit röhejes, ahogy az ellenvámpírok vezetője az első sorból nézte végig a balhét, amíg csatlósai közül a legkedvesebbek ki nem nyiffantak. De szép rész jutott Jane-nek! Aztán persze ő is bekapcsolódott, el is vesztette a buksiját, ééés jött a csattanó! Most tényleg, azért aki ezen a csattanón felháborodik, az enyhén buta. Egy ilyen tinimozinak, amit tizenéves lányoknak készítettek, nem fogják kinyírni kedvenceiket, inkább maradnak a mesébe illő happy endnél.
És eszembe jutott még egy kis dolog - a CGI. A látványtrükkök a filmsorozat kezdetén murisak, kissé bénák - értsd a vámpírok suhanása -, ellenben az egész szürke, komor volt, ami egy icipicit depressziós hangulatot kölcsönzött az első résznek, de pont ezért volt jó. Aztán a folytatásnál ahogy új rendezőt kapott a Saga, úgy borította el a vásznat/képernyőt a sok számítógépes trükk, amik még - nálam - működtek is, óriásplüsskutyusokkal együtt. A harmadik résznél még tartották a színvonalat, de a Hajnalhasadás első felében eszméletlenül gáz effektekkel gyötörték az emberek látószerveit. A farkasok pocsékul néztek ki, és a szerelmesek gyümölcse, Renesmee, hát irtó cikin volt megcsinálva. Műbaba volt na, megértem, de tisztességesebben is megmunkálhatták volna szerencsétlen műanyaggyerek arcát - amit a BD második felénél még rosszabbra sikerült "megalkotniuk". És ha már Renesmee, egy mondat az őt alakító Mackenzie Foy-ról - szép kislány, de olyan érzelemmentesen játszott, mint a Barátok közt Timikéje (akit azóta már leváltottak).

4/10


 

Most egy olyan dalt hoztam, amiben a Rosalie-t alakító Nikki Reed is közreműködik. A videóban pedig kedvenc vámpírpárunk legfontosabb pillanatai vannak egy csokrocskába szedve:
 
     

9 megjegyzés:

  1. Szia! Hát ezt szépen leírtad. Egyébként nem tudom, hogy mondtam-e már, de tök jól írsz ilyen kritikákat, főleg a filmes véleményeidnél figyeltem meg... csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm dicsérő szavaidat! :) Mindjárt elpirulok. :D
      Filmekről könnyebb írni - főleg a gyengékről :P -, mert ott a történet meg a szereplők mellett több más is van. De ezt te is tudod. :)
      Azért remélem a könyves írásaim is bejönnek. ;P

      Törlés
  2. Persze a könyves írásaid is tetszenek, csak nem tudom miért de a filmekről mindig olyan viccesen/gúnyosan/ironizálva tudsz írni, meg mindig megtalálod a legjobb szófordulatot, hogy jókat szoktam magamban mosolyogni, mikor olvasom a kritikád. Meg olyan szakszerűen fogalmazol, mint egy igazi filmkritikus. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh... igazi filmkritikus? :O :)Attól még nagyon-nagyon messze vagyok, de örülök, hogy így gondolod. :) Köszönöm! :)) Akkor legközelebb is viccesen/gúnyosan/ironizálva fogok írni. De vigyázz mit kívánsz, mert tervbe vettem a Batman trilógiát. ;D

      Törlés
  3. Az egyik kedvencem!!! Vigyázz mit írsz majd róla... :)
    Na jó csak vicceltem, a Batman trilógiáról még senki nem mondott semmi rosszat, főleg a 2. és 3. részről... ha képregény rajongó vagy akkor tuti tetszeni fog, ezt garantálom, bár szerintem akkor is ha nem...:)
    Akkor kíváncsian várom a Batman kritikáidat!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy az egyik kedvenced, épp ezért dobtam be a filmeket. ;)
      Régen láttam az első és második részt, hétvégére pedig beterveztem a harmadikat. Szó-szó, jövőhéten már olvashatod. (Tudom, jól eltettem :D)

      Törlés
    2. Na, akkor várom a kritikád... :)

      Törlés
  4. Ja és még ezt muszáj ide belinkelnem... nézd meg, én halálra röhögtem magam, ez a csávó nagyon nagy!!!
    Itt link:
    http://www.youtube.com/watch?v=IVfnzi20GFY

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt láttam a múlthéten, nagyon nagy a pasi. :D Épp miatta is írtam, hogy nem kell felháborodni a csattanón. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...