Üdvözletem! Idén eddig elszórakoztam tízenkét könyvvel, gondoltam röviden megemlékezem róluk.
Január egyik befejezett olvasmánya Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című remekvűve volt, ami korrajzával, szórakoztató stílusával, fotelbe ragasztó cselekményével és meglepetésekkel teli karaktereivel egyből belopta magát a szívembe és a kedvenc könysorozataim becses csarnokába.
Aztán megküzdöttem életem első Lucy Score könyvével, a Karácsonyra állni fog! című kötettel, amiben volt hurrikánkár, mentsük meg a karácsonyt skandálás, utállak végül megszeretlek toposz, koravén, bölcselkedő tini, rengeteg fingomsincskikezek karakter, és szex, szex, meg még egy kis szex... ja, és műhiszti. Mégis működött a cucc, mert ha el nem is csábított, szórakoztatott, olykor felhorkantam vagy felnyerítettem, néha a szívem is olvadozni kezdett kicsit. De ami a legjobb, az írásmód megelevenítette bennem a sztorit belső filmben, úgyhogy a Knockemout sorozatot majd adaptációként teszem a magamévá, jó lesz az úgy is.
Utána jött Cora Reilly Kísértése, A maffia végzete negyedik könyve, ami egy nyomokban örök csitrit tartalmazó maffiahercegnő és testőre tiltott szerelmét volt hivatott bemutatni. Tartottam a kötettől, berezeltettek a negatív értékelések, viszont Lily érzelemvilága annyira rámtelepedett, hogy nem tudtam nem szeretni ezt a történetet.
Az év első hónapját Cora Reilly Bosszújával zártam, ami faszántos kis morgós nagymackó és ajándékba kapott "túsza" sztori volt mocskos szexszel, szépen felépített érzelmi kötelékkel, szerethető főszereplőkkel és több maffiás elemmel mint az első négy részben együttvéve. Nagyon bejött!
Februárban visszatértem Atlantiába és a Vérkirályságba, azaz Jennifer L. Armentrout Vér és hamu sorozatának harmadik részével, az Aranyozott csontkorona kötettel szórakoztattam magam. Vártam már, hogy visszatérjek az egyik legnagyobb kedvenc fantasy világomba, Poppy és Casteel gondoskodott is a tartalomról, az írónő pedig segített párszor leejteni az állam a kisebb-nagyobb fordulatokkal. Viszont sok volt az ismétlés, a romantikus pillanatokból főképp... a buját meg ne is említsük... De a közepétől odatapadtam a sorokra, a könyvet is úgy zártam be, hogy de jó volt! De egy pici tüske azért bennem maradt, hogy annyira azért nem, mint az első két rész. De akkor is, mennyire profi ez a sorozat, hogy ennyi oldal után is vágyom a következő 700 oldalt!
Február Armentrout hosszú könyvéé volt, ezért márciusban vágytam valami rövidre. Le is emeltem a polcról Elle Kennedy Off-Campusának A baklövés címet viselő kötetét, ami második rész, de önállóan is bőven olvasható. Itt a sztori egy barátja nőjére nyálcsorgató srácról és egy szűz gólyáról szól, akik egy közös véletlen filmnézés után összegabalyodnak az aprócska koleszos ágyon.
Még egy ilyen agyhúzós sztorit! De úgy mindenben. Tököltek a kapcsolatban, a hancúrozás témájában, a családi drámákban meg aztán olyan tocsogás volt, amit Michael Flatley is megirigyelt volna. De mégis annyira a helyén volt minden, hogy az összes fejezetét I.M.Á.D.T.A.M. De főleg azt a cukker, bugyinedvesítő John Logant! Áh!
A következő J.L.A. regény előtt aztán lazítottam még egyet az évek óta kerülgetett A füredi lánnyal, Karády Annától. Jaj Istenem, ez a könyv csemege volt. Eleinte picit nehezen rázódtam bele a stílusba, olyan volt, mint gyömbért rágcsálni. Kezdetben fura, tömény, aztán megszokja, majd megkedveli az ember. Én legalábbis megkedveltem, valami piszok jólesett olvasni.
A történetet átszövő csendességet, a természet ízét, illatát, dolgos de mégis lassú, tartalmas mindenségét szeretetteljes foghíjas mosolyokkal együtt nagyra értékeltem. A talpat selymesen simogató mohát, a fűszeres rákot, a friss levegőre és az élelmes emberekre való rácsodálkozást magam is kiélveztem. De bosszankodtam a fenhéjázó uraságok, a kisembereket érő igazságtalanságok miatt. Kiszabottúl bosszankodtam, amolyan "mindjárt a sarokba vágom ezt a könyvet! " módban. Könyvnek nem lett baja. A könyvmoly szívemnek viszont igen, mert a bennem lakozó facér hölgy szívesen kipancsolta volna a vizet a dézsából Oroszy Mihály társaságában... De megértettem Annát, jaj, de nagyon! A romantika zabolátlan volt, vággyal és érzésekkel teli, meglepődtem, mennyire sokkal. A tálalás ebben a történetben bőven jó volt, igaz el sem kényeztetett a fülledt jelenetekkel, de nem is éreztem hiányát. Működött a sztori mindenestül, outlanderes és útikönyv vibe-bal együtt. A humorát meg de szerettem!
Biztosisten, hogy jöhet a következő rész!
Nagy sóhaj után felcsaptam J.L.A. Vér és hamu spin-offjának, a Hús és tűz sorozatnak kezdőkötetét, az Árnyék a parázsbant.
Ismerős, mégis újdonságként ható világ, amiben az isteni lények kínozzák a halandókat: szószerint és szívügyileg is. Nyktos papa és az első Szűz, Sera kalandnyitója megér egy misét! A karakterek imádni valóak, megnyerőek és bosszantóak, öröm volt róluk olvasni. A történet meg valóban kalandos, egyik dolog jött a másik után, de maradt egy-egy hulla közt némi szusszanásra szánt idő. Szerencsére itt is megvolt a jól megszokott armentroutos csavar-adag, ami méginkább felpezsdítette a történetet. A pikáns pillanatokért meg igazán nagy, szívbőljövő piros pont jár!
A C&H Projects Rajtunk múlik antológiája sokféle művet felsorakoztatott, kisebb-nagyobb lélegzetvételű történeteket, amik társadalmi nehézségeket dolgoznak fel. Úgy érzem mindegyik írás megfelelt a főtéma kritériumainak, de nem mindegyik fogott meg igazán. Amik viszont igen, azok nagyon!
Áprilisban kezdtem, majd májusban fejeztem be Armentrout újabb gigantikus hosszúságú könyvét, a Vér és hamu soron következő, Két királynő háborúja című részét.
Az előző kötet váratlan döntéssel zárult, ami maga után vont egy kérdést: az írónő mégis hogy fogja megoldani a sztori egyik mozgatórugóját, azaz az erotikát? De okos asszonnyal állunk szemben, bizony kreatívan megoldotta, édes is volt. Közben a szereplők hol testileg, hol lelkileg voltak megtépázva, a mellékszereplők egyre több figyelmet kaptak, főleg Kieran, aki a jóbarát mellett a bizalmas titulust is megkapta. Tudtam, hogy nem hiába van egyre inkább bevonva a történetbe, és őszintén szólva nem voltam tőle elájulva. Amikor pedig a végén úgy éreztem, hogy ijesztő farkasból bolyhos kiskutyává vált, sztoikus arccal a falra meredve kérdeztem a regénytől: ezt most mégis miért?
A főbb szereplők is túlságosan belefulladtak a nyálba, önismételték magukat, és ezt egy idő után nagyon meguntam. Viszont a harcrészek még mindig feltudták dobni a cselekményt, a váratlan helyzetek és borzongató jelenetek sokat mentettek az olvasási élményemen. Ahogy Poppy vérvonalának még több sokkot nyújtó részletei, és a méginkább megismert új mellékszereplők izgalmas hátterei. Ezeket az infókat úgy szívtam magamba, mint a spagettit. És de jólesett! Viszont most úgy érzem, kicsit pihentetnem kell a sorozatot, hogy friss kedvvel folytathassam.
A május egy igen sok megpróbáltatással teli időszak a számomra, és naná, hogy pont ilyenkor nyúltam egy mélyütéssel felérő könyvhöz, mégpedig Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz c. kötetéhez.
A regény gyermekkori abúzust átélő emberek történetein alapul, ami miatt a könyv cselekménye fájó és gyomorforgató. Ugyan az írásmód miatt a fejezetek könnyen olvastatták magukat, viszont a tartalmat annál nehezebb volt befogadni. Nem is ment igazán, sokszor kellett a döbbenettől és az undortól törölgetnem a könnyeimet, vagy hogy vegyek pár nyugtató lélegzetet.
A történet három idősíkon játszódik: elárvult testvérpárt, unoka-nagyszülő kapcsolatot, és egy házasságot mutat be, amiben a szereplők megvezetve, formálva és kihasználva vannak. Rengeteg benne az elkövető, szinte úgy mutatja be a világot, hogy csak azok vannak benne - mindenki tud mindenről és somolyogva hallgat. Az áldozatokból meg szintén romlottak válnak...
A történetet átitatta a reménytelenség és a romlottság, és ezt fájlaltam. Biztos van ilyen is, sajnos nem kevés, de személy szerint sajnálom, hogy a regény inkább hatni akart rám, nem pedig megnyugtatni. Hiányoltam belőle a túlélőket és a reményt. Majd talán egy másik történetben megtalálom őket.
Az év ötödik hónapját Jud Meyrin Boldogságra kényszerítve c. disztópiájával zártam, ami a nem túl távoli jövőben játszódik, egy olyan kor Angliájában, ahol a népesség gyarapodása érdekében ugyan pénzügyi támogatással, de törvényileg házasságra kényszerítik a felnőtt lakosságot. Ebbe a "csapdába" esik bele a fiatal művész, Alinda, akit a sors a rendszer morgós megálmodójával, Gilberttel hoz össze. Kettejük viszonyára fókuszál a regény, de a cselekmény figyelme megoszlik egy krimivonalon is, ami jó pár hullát biztosít a történet során. Úgyhogy van izgalom a nyomozás miatt, vannak vércseppek mellett infómorzsák amiket felcsipegetve a megoldáson járhat az olvasó esze, miközben a kényszerházasságban feszengő főszereplők összecsiszolódását is figyelemmel kísérheti.
Jó volt az alaptörténet, a krimiszál is ezzel a "miért hal meg a programban résztvevők közül annyi ember, hol a hiba a tökéletesnek hitt rendszerben, kik akarják megfúrni azt", plusz a romantika is kedvesen kibontakozó szerepet kapott. Viszont úgy éreztem kissé kiforratlanra sikerült ez a regény, több oldalszámot is elbírt volna a kidolgozottabb hatásért. Több romantikus pillanatot, mélyebb jellemrajzot, az ellenállók szövetkezésének bővebb részleteit. De talán csak ennyi volt a történetben, és az írónő kihozta az ötletéből a maximumot. Végül is nem panaszkodhatom, a történet jó olvasmányélményt nyújtott, a borító pedig bekerült a kedvenceim közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése