Jeaniene Frost: Eternal Kiss of Darkness

     Nagy Jeaniene Frost rajongó vagyok, szeretem a könyveit mert akciódúsak (mindenféle értelemben), viccesek, a karakterei pedig a szívemhez nőttek.
Vámpírvadász sorozata kapott két kis kitekintő spin-off részt, amik közül az egyik Spade-re és Denise-re koncentrálódik aminek címe Az első vércsepp, a másik pedig a nagy hatalmú Mencherest helyezi középpontba és egy rendőrnőt, Kirát. Ez a kötet Eternal Kiss of Darkness (Az örök sötétség csókja) címen fut.
Spade-ék történetében kicsit csalódtam, főleg Denise hisztis jelleme miatt, de Mencheres történetére nagyon kíváncsi voltam. Igaz Bonse-ék könyveiben nem igazán fogott meg a Mester vámpír, de gondoltam, a saját könyvében, amiben teljesen és tökéletesen ő a főszereplő sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz. Így is lett.

     Egy halhatatlan háború bontakozik ki a sötétben... és most egy nő bebotladozott az árnyékba.

Kira Graceling chicagói magánnyomozónak csak el kellett volna sétálnia. De a kötelességtudata nem engedte, hogy figyelmen kívül hagyja a fájdalmas nyögést, ami a raktárépület belsejéből hallatszódott hajnal előtt. Hirtelen egy olyan világban találta magát, amit csak a legrosszabb rémálmaiban képzelt el. 
A középpontban Mencheres áll, a lélegzetelállító Mester vámpír, aki azt hitte, már mindent látott. 
Aztán megjelent Kira - ez a bátor, gyönyörű... ember, aki szembeszállt a halállal, hogy megmentse. Bár lángol a nőért, a világában tartania Kirát veszélyes a nő életére, de elküldenie elképzelhetetlen. 
De a veszély közeleg, Mencheresnek döntenie kell, a nőt választja, akire vágyik, vagy a legsötétebb mágia legyőzését, amit egy ellensége irányít, az ő örök megsemmisítésére.
    

     A történetben nincsenek felesleges bevezetések, ahogy az első Vámpírvadász könyvben, Frost itt sem húzza sokáig az időt, szinte egyből összeereszti könyve főszereplőit. Egy éjszaka Mencheres összeakad pár ghoullal, akiknek hagyja, hogy szinte szétmarcangolják, de a dolog közepén meglepi őket a rájuk nyitó Kira, akit egyből megtámadnak a szerzetek, de Mencheres nem hagyja hogy a nőből élőholtkaja váljék és megmenti. Kira halálos sebet kap, de miután Mencheres szinte egy csettintéssel végez támadóival, a saját vérével itatja a nőt, hogy meggyógyuljon. Ez sikerül is, de akad egy apró malőr, mert amikor hipnotikus vámpírerejével kiakarja magát és a kellemetlen történteket törölni a nő elméjéből, a mágikus vér miatt nem sikerül, ezért kénytelen Kirát a rezidenciájába vinni, amíg a szervezetéből ki nem ürül a gyógyító nedű, hogy aztán végre szelektáljon az emlékek közt. A nőnek ez nem tetszik. Nem is azzal van baja, hogy Mencheres elakarja venni a kellemetlen emlékeit, hanem a "szobafogság" nincs ínyére, hisz ő dolgozó nő, megvan a saját élete amit irányítania kell, plusz a beteg húga aki ápolásra szorul, ezért képes mindent megtenni azért, hogy mihamarabb szabadulhasson.

"- Még akkor is, ha az életem nincs veszélyben, nem tudok csak úgy itt maradni, és arra várni, hogy a fejem újra formálható legyen - mondta végül Kira. - Van munkám, és egyéb más elkötelezettségeim. Kérlek, ne érts félre, nagyon is hálás vagyok, amiért nem akarsz megenni, de nem tűnhetek csak úgy el néhány napra. Ha elengedsz, hazamegyek, és soha egyetlen szót sem szólok erről az egészről senkinek. 

(...) És ha nem fogsz végezni velem, akkor biztosan nem vagy olyan, amilyennek a telhetetlen gyilkos legendák leírnak téged, szóval nem kell figyelmeztetnem miattad az emberiséget."

Ám ha szép szó nem segít, akkor jön a tettlegesség, ami egy vámpír figyelő tekintete mellett azért elég meddő próbálkozásnak tűnik, 

"Mencheres csodálattal vegyes ámulattal figyelte, ahogy Kira lemászik a ház oldalán. Minden bizonnyal makacs nőszemély volt, kötelet készített a hálószoba különböző anyagaiból – azok vajon a zuhanyfüggöny karikái voltak, amelyekkel a csomókat rögzítette?

- Akarod, hogy elkapjam? – kérdezte Gordon.

- Nem – felelte Mencheres. Sokkal kíváncsibb volt, hogy vajon eléri-e a végén a talajt. Ha a kötél elszakad, vagy lazul a szorítása, könnyedén elkapja. De valójában azt figyelni, ahogy Kira manőverez lefelé a ház oldalán, sokkal szórakoztatóbb volt, mint bármi, amit az elmúlt néhány hónapban csinált."

és nem utolsó sorban elég viccesnek. Kevés olyan pillanat volt amin nevettem, de azok a poénok elég jól elsültek, főleg akkor, amikor a főszereplők alkudozni kezdtek. Mencheres segítséget nyújtott Kirának amikor a húga betegsége súlyosbodott, de ez nem volt ingyen, ám a csaj elég jól vette az akadályt. 

"Kira elsápadt, ahogy megemésztette, mit kell tennie. Mencheres figyelte őt, arckifejezése üres volt. Testvére oltalmazása erősebb volt, mint félelme, hogy felajánlja torkát egy vámpírnak?

Nehezen nyelt, aztán röviden biccentett: - Oké. Csináljuk.

Mencheres meglepődött a nő gyors megadásán.

- Felfogtad, hogy ez azt jelenti, hogy meg foglak harapni és a véredet fogom inni? – kérdezte, csak arra az esetre, ha a nő nem értette volna. Kira kieresztett egy kis nevetést.

- Te vámpír vagy. Nem gondoltam, hogy tűt és szívószálat használsz.

                 - Nem félsz? – vonta kétségbe a vámpír.

Halványzöld tekintete biztos volt, még akkor is, ha pulzusa dübörögni kezdett.

- Megígérted, hogy nem bántasz. Vagyis nincs mitől tartanom."

Fogva tartó és fogvatartott között később kialakult egy kötelék, 

"Fogságban tartotta a nőt, mégis ő ragadta el őt."

ami még azután is fennmaradt, hogy a vámpír elengedte a nőt. Ez a kötelék rövid idő múlva olyan érzelemmé alakult, amit nyugodtan hívhatunk szerelemnek. Kira szükségét érezte annak, hogy újra lássa a mesteri vérszívót, és ehhez minden tőle telhetőt elkövetett. 

"Mikor keresni kezdtelek, azután hogy hipnotizáltad a főnökömet, rágugliztam a "mencheresre", arra gondolva, hogy elvezet hozzád, ha esetleg fent vagy Facebookon vagy valami."

Ezen azért kínomban felvinnyogtam, de nem, azért a csaj nem ilyen sötét, poénkodott, én meg aztán dőltem is. Na igen, valahol el kellett kezdenie a keresést, később azért bevetette magánnyomozói tudását, ami nem kis bajt hozott a saját és Mencheres fejére. 

Mester vámpírunknak van egy ősrégi ellensége, aki irigyli a hatalmát, mert azt hiszi, a nemzőjük ereje sokkal inkább illette volna őt, ezért a másik vámpír Radje, aki kb olyan mint egy zsaru, fogjuk rá hogy vámpírkopó, minden egyes alkalmat megragad arra, hogy az esetleges törvényszegésekért ráhúzza a vizes lepedőt Mencheresre, hogy a legmegfelelőbb pillanatban kinyírja a vámpírt és végre övé legyen az erő. De az egyiptomi dörzsölt fickó, valahogy mindig kivágta magát mindaddig, amíg a vámpíréletben egyáltalán nem jártas Kira olyat nem szól, ami több szempontból is megpecsételi a sorsát. Innentől kezdve a nő még inkább belekeveredik a halhatatlanok világába, ami nemcsak a Mencheresszel való beteljesült szerelmet hozta el számára, hanem egy veszélyes fekete felhőt is a fejük fölé, Radje személyében. Nagyon utáltam a vámpírkopót, szívesen megszorongattam volna a torkát, de a vámpírtársadalomban betöltött posztja miatt csak mérgelődve nézhettem magam elé, miközben ő az én és a szereplők szemébe vígan vigyorgott. Pontosan tudta, hogy neki nem árthatnak, viszont ő szívesen ártott másnak, ami miatt a szereplők nem egyszer voltak kénytelenek menekülni. Nagyon bírtam ezeket a menekülős jeleneteket, egyik alkalomkor Cat és Bones is feltűnt. Nem szerepeltek túl sokáig, de amit kaptam az sem tetszett. Mindketten ellenszenvesek voltak, amit fájlalok. Cat és Kira párbeszéde sem segített a helyzeten, főleg mert Cicuska nem állt a pártjukra, sőt azt gondolta, hogy a nyomozónő a ludas mindenben, az ő bosszúját valósította meg Mencheres, ami miatt bajban vannak, de a csaj nem hagyta magát és ez nagyon tetszett.

"Tudok önvédelemből ölni, de nem megtorlásból. A célom, hogy életeket mentsek, ne elpusztítsak."

Összesítés: hiányzott Frost világa, jó volt újra ebben a vámpíros világban lennem, amiben kellemesen éreztem magam, még ha Radje kukacoskodása idegesített is. Jó volt ez a könyv, ha Mencheres nem is lett olyan szívszerelmem mint Spade, mégis jobban szerettem ezt a spin-off részt mint az elsőt. Ebben nagy szerepet játszott Kira is, aki ezerszer kedvelhetőbb nőszemély mint Danise. 

Így visszaemlékezve nem jut eszembe túl sok meghatározó akciódús rész, viszont az érzelmi vonallal és a részletes vámpírrá alakulással a történet megvett magának.

8/10