Úgy tűnik, nem megy nekem ez a havi olvasónaplós téma. Segond, most összemosok három hónapnyi olvasmányadagot. Visszatérő olvasók úgyis megszokták már tőlem ezt a hanyagságot. Peace!
Áprilisban végeztem Jud Meyrin Gyilkosság a krimifesztiválon című kötetével, ami a Felföldi rejtélyek sorozat második része. Basszus, nagyon izgi volt és tök jó cselekményvezetéssel ellátott regény ez, amiben annyira, de annyira bírtam a főszereplőket, hogy visszavonhatatlan ők lettek számomra az idei év kedvenc főhőspárosa. A szerelmi száluktól meg eldobtam az agyam!
Aztán a bolondos hónapban fejeztem be a Red Zone Kárhozottak legendái novellásgyűjteményét, amiben nem volt semmi bolondozás, sokkal inkább mondavilágon alapuló gyilkolászós történetek. Nem mindtől kalapált félre a szívem, de amelyiktől igen, attól nagyon, annyira para volt!
Majd következett egy előolvasásom Jud Meyrintől, aki többek mellett engem is megbízott A Kristály Villa titka (Rózsakői rejtélyek 3.) véleményezésével. Ez a kötet már a nagyközönség elé került és remélem sokan olvastátok is, de ha nem, csak nyugodtan vegyétek kézbe, mert megéri. Van itt horrorisztikus bűntény, múltba visszanyúló érzelmi cunami, meg persze olyan szerelmi szál, amitől sisteregnek a lapok.
Ez a Boszidinasztia spin-off, ami szexi alakváltókról szólt komoly volt, esendő szereplőkkel teli, akik ha kellett odacsaptak. Az ellennek is, meg az én szívemnek is, annyi érzelmet tartalmazott.
Ilyenkor sajnálom, hogy nincs testvérem, mert Rhuehl és Lazarus kapcsolata irigylésre méltó volt.
Áprilisban kezdtem, de májusban fejeztem be Sarah MacLeantől A Lepke és a Láng (Keményöklű Gazfickók 1.) című könyvet, aminek nem tervezek külön blogbejegyzést szentelni, ezért most bemásolom a molyos értékelésemet.
Nehezen találom a szavakat, mert MacLean az egyik legkedvencebb írónőm, oda meg vissza imádtam az eddig olvasott könyveit, de úgy látszik, ez a lepkés-lángos sztori most kifogott rajtam. Eleinte annyira nem volt meg a kémia a könyv és köztem, hogy úgy éreztem magam, mint a jég Devil „pincéjében”.
A történet karcolgatta az érdekesség felszínét a feslett vénkisasszony és a tündérkeresztapa szerepben tetszelgő főszereplőkkel, amiben hölgyünk herceg férjet akart fogni, ebben pedig segítője boldogan akadt, viszont fickónkat hátsó szándék vezérelte. De a rózsaszín ruhák és a leckék alatt felízzó szenvedély mindent tönkretett. Vagy mégsem? Hát, az én idegeimet kissé rongyosra koptatta. Nem is az érdekfeszítő cselekmény hiánya vagy a csattanómentes történet hibája ez, sokkal inkább a főhősöké. Felicity Faircloth teljes nevét úgy untam folyton látni mint a sulis órarendemben a matek órát, és az, hogy sokszor úgy éreztem ez a nő sötét mint az éjszaka, csak tovább rontott a kedvemen. A franc essen bele a kétszínű társaságba. Ki akarna egy olyan bandába tartozni, ahol egyszer már elárulták és durván körberöhögték? De amikor a hölgy elszenvedett egy szerencsés pálfordulást és bebizonyította, hogy több esze van mint egy maréknyi szárított molyepkének, akkor a főhős vette át tőle az idiótaság stafétáját, miközben a klisétár egyik lerágott csontját, az „én nem érdemellek meg” címűt szopogatta. Jééézusgyerele…
Persze én sem vagyok fából, meg hát MacLeanről van szó, az érzékletes leírások egyik mesteréről, úgyhogy kellemesen felmelegítettek a pikáns pillanatok, Felicity néhány értelmes gondolata pedig előcsalogatott néhány meghatott könnycseppet. Sőt, a végére egészen megkedveltem őt. Kár, hogy Devilt nem, nekem ő kicsit puha volt, nem olyan ördögi mint amire számítottam. A hugában több spiritusz volt, mint benne. Úgyhogy az elejétől a végéig nyűglődtem. Volt benne szenvedély amit az írónő könyveiben nagyon szeretek, de hiányzott a humor, a szimpatikus és kemény főhős, a letaglózó cselekményvezetés. A vége meg már annyira tocsogott a rózsaszín nyáltól, hogy kedvem lett volna szenet rágcsálni. De igyekeztem a pozitívumokra gondolni, és hála a magasságosnak Felicity is sokat mentett a helyzeten a végére. Úgyhogy azért csak kialakult az a három csillag.
Aztán teljes értékű májusi olvasmányom Cora Reilly Becsülete (A maffia végzete 1.) lett, ami egy kényszerházasságon alapuló sztori volt sok viharos érzelmi pillanattal, és annál is több hancúrozással... meg egy kis vérgőzös akcióval. Az egész történet során egy jelenettől bukfencezett a gyomrom, de azt leszámítva imádtam a regényt!!!
Utána Monos Anett első nagyobb lélegzetvételű regényét, a Szenvedélyes hadviselés (Gyűlöllek szeretni 1.) című - ingyen letölthető - történetet szemrevételeztem, aminél a sorozatcím tökéletesen tükrözi a sztorit.
Múlt és jelen váltakozó fejezetein keresztül ismerhettem meg két érdekes karaktert, akik bőszen pipálgatták az iskolai bullying, szeretethiány, bántalmazó párkapcsolat, nehéz az élet, szorongás, bonyolult ez a szerelem melletti rubrikákat, miközben érzelmek garmadájával sorozták az agyamat és azt a buta, romantikus szívemet. Jó "kis" sztori volt ez! Ha nem tudjátok mit olvassatok, akkor ezt érdemes, pláne, hogy legálisan letölthető.
A sort Cora Reilly Kötelék (A maffia végzete 2.) c. regényével folytattam, amit elődéhez hadonlóan szintén gyorsan elolvastam. Igaz ez a történet sem volt hosszan ecsetelve, amolyan röviden és velősen vezetett be két özvegy új érdekházasságába, amit idővel szépen felfűtött a szenvedély. Akadt némi izgalom, de maradtak megválaszolatlan kérdéseim, ezért picit alulmaradt a Becsülettel szemben, viszont nem annyira, hogy ne ajánlanám teljes mellszélesggel ezt a részt is!
Utána megtaláltam június legjobb olvasmányát is Ludányi Bettina Teremtett látszat c. regényében, ami úgy odasózott a lelkivilágomnak, hogy az csuda. Remek lélektani krimi volt! Remek!
A sort Tillie Cole Raze - Letarol című sötét románcával folytattam, ami egy kemény bosszútörténet sok erőszakkal és annál is több túlfűtött pillanattal. Érzelmi fronton is egész jól teljesített nálam a regény, igaz akadtak a történetnek olyan vérző sebei ami felett nem tudtam szemet hunyni.
Aztán belevetettem magam a júniusi Sci-Fi kihívás főszereplőibe, azaz Mason Murray meghökkentő meséibe, ami rövidebb és hosszabb történetekkel igyekezett szórakoztatni. Volt itt szellemsztori, krimi is, no meg bizarr és hátborsoztató mesék is.
A hónapot végül Colleen Hoover Velünk kezdődik regényével zártam (igaz ezzel bele is nyúltam három napnyit júliusba is), ami a Velünk véget ér c. történet folytatása. Igaz nekem az első rész kerek egész volt, de nem bánom, hogy a rajongók kiharcolták maguknak ezt a könyvet, ami tele volt második eséllyel, szeretettel, szerelemmel. És ismét elérte, hogy a könny elfussa a szememet mikor a cím értelmet nyert.
Ez a kötet nem volt rám olyan katartikus hatással mint az előde, de bőven lekötött, szórakoztatott és ahol a sztori úgy hozta, játszott a vérnyomásommal. Összességében jó volt. Nagyon is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése