A Lowdeni boszorkányhajsza közben úgy gondoltam, egy könyvnyit pihentetem a krimi zsánert, viszont a végére annyira felcsigázott Lottie és Tristan története, hogy muszáj volt folytatnom a Felföldi rejtélyek sorozatot.
Sorozat: Felföldi rejtélyek #2
Műfaj: romantikus krimi
Oldalszám: 430
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2022
ISBN: 9786158206938
Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!
A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.
Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.
Egymásnak feszülő írók
Egy felbolydult város
Egy kilátástalan szerelem
Egy veszedelmes ellenfél
Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?
"- Ja, marha sok a turista - biccentett George -, pedig ez csak egy könyves találkozó.- Krimifesztivál - javította ki Lottie, amire a férfi csak legyintett.- A tököm se jegyzi meg a nevét, annyi a fesztivál manapság. De az üzletnek legalább jót tesz. Ezek a krimirajongók meglepően sokat vedelnek. - A pulthoz legközelebb álló asztal felé intett, ahol az öt főből álló, hangosan vigadó társaság között egy halom üres sörös- és whiskyspohár állt, na meg könyvek egy nagy kupacban."
Mielőtt a tárgyra térnék, hadd említsem meg pár szóban a borítót. Már a Lowdeni boszorkányhajszánál is szerettem ezt a "mutasd a hátad a közönségnek féle" képet, amit az egységes szín és a jobb felső sarokba tépett dekoráció még figyelemfelkeltőbbé varázsolt. Amit a folytatás, azaz a Gyilkosság a krimifesztiválon, a maga mély zöld színeivel még inkább hangsúlyosabbá tett.
"... kedvelte Joe-t. Talán azért, mert úgy tűnt, a férfinak ugyanúgy a könyvek voltak a legjobb barátai, ahogyan neki is."
A külső ismét megfogott, sőt jobban is, de a történetre sem tudok panaszkodni, mert az első résszel ellentétben itt már a kezdetektől fogva gúzsba kötöttek a sorok.
"- Vagyis azt akarod, hogy én végezzem el helyetted a munka nehezét?- Ismerlek, könnyedén ki fogsz szedni mindent az eladóból.- Te most komolyan megdicsértél?- Csak arra céloztam, hogy jó vagy faggatózásból, ami általában nagyon idegesítő, de most pont kapóra jött."
Smallville-os Lois Lane után a második kedvenc újságíróm, Lottie Kelsey, az első rész végén történtek után megálljt parancsolt a benne tomboló kis detektívnek, és messzire került mindent, ami csak bűnüggyel kapcsolatos lehet. Kikapcsolódás gyanánt leruccant anyukájához, hogy besegítsen a családi panzió körül, továbbá, hogy békésen nyalogathassa sebeit, amiket a kitetovált morcos medve, Tristan Hunter ejtett a szívén. Ám mit tehet a kedves, a karma egy ribanc, ezért a könnyed, esti tengerparti sétáját megzavarja egy, a fűben lapuló hulla, aki ráadásul az egyik vendégük. És ha már lúd, legyen kövér, Tristan is feltűnik a színen, mert miért ne? A férfinak van rá oka, és ha már ott van, a sajátja mellett besegít egy kicsit a helyieknek is a nyomozásban.
"- Azt hittem, csak beszélgetni akarunk vele.- A pisztolyt csak a biztonság kedvéért viszem. És ha már itt tartunk, jobban szeretném, ha a kocsiban maradnál.- Én is sok mindent szeretnék, mégsem kapom meg - jegyezte meg Lottie epésen, és Hunterrel együtt kiszállt a Nissanból."
Nos, a történet alaposabbra sikerült, mint hittem. Olyan szépen elmesélt, annyira komplex, és a sorok közé olyan sok meglepetés lett elrejtve, hogy szó szerint nem bírtam levenni a sztoriról a szememet. Nem gyakran élek a következő meghatározással, miszerint az írónő mesterien bánt a sztoriszálakkal, de az a helyzet, hogy itt Jud Meyrin bizony nagyon tudta, mit csinál. Olyan tudatosan rakta össze a történetet, és annyi kirakósdarabkát használt hozzá, amit nem kis feladat lehetett észben tartani. De megtette, én pedig zavartalanul elmerülhettem a könyvben és agyalhattam a történeten.
"... azt tette, amit mindig, ha valamit nem tudott feldolgozni: beleszőtte egy történetbe."
A regény szeretett több idősíkon játszani, amit én a könyv feléig észre sem vettem, így hideg zuhanyként ért a döbbenet, amikor leesett, hogy nem csak a jelenben járunk. Nos, igen, a fejezetjelző alatti két sort folyamatosan kihagytam az olvasásból, khm... De ettől a kis magam okozta bakitól csak jobban tetszett a kötet, amit az írónő megfejelt még jó néhány érdekfeszítő esettel az újabb hullától az előzmény boszorkányáig, ami közé ügyesen beékelte a krimifesztivál mindennemű látványosságát és szereplőjét. De alaposan érintette a könyvszakma írói létét is, amit megfelelési vággyal, félelemmel, kritikával és a kedvenc adalékommal, könyvszeretettel itatott át.
"Annyi minden változott az elmúlt évszázadok alatt, teljesen átalakult az élet, de a könyvek megmaradtak. Szilárd bástyák voltak a történelem viharai közepette. Ez pedig mindig megnyugtatta..."
"Minden épeszű író tudja, hogy negatív véleményhez nem szólunk hozzá, mert abból csak rosszul jöhetünk ki. Ha annyira zavarja, panaszkodjon négyszemközt a barátainak, vagy gurítson le pár piát, zabáljon csokit, vagy mit tudom én, mi nyugtatja meg, de ne mindenki előtt csináljon magából ekkora hülyét."
"Mindent megtettem, hogy a következő könyvem jobb és hitelesebb legyen, mint az első. - Sam felsóhajtott. - De az első könyvek már csak ilyenek. Azért szerejük őket, mert elsők, nem azért, mert annyira profik. Ám attól még, hogy szeretjük őket, talán jobb lenne, ha örökre az asztalfiókban maradnának."
"- Az olvasás a legkevésbé káros módja annak, hogy elrepítsen minket a valóságból..."
Ha már szereplők, mint egy Agatha Christie könyvben, itt is jelen voltak dögivel. De minden karakter megjegyezhető volt, pont annyi reflektorfényt kaptak amennyi szükséges volt - nem volt tolakodó a jelenlétük, sokkal inkább többé és érdekesebbé tették a történetet elhallgatott titkaikkal, észrevételeikkel. Hol akadályozták a nyomozást, máskor pedig segítették, de nem vették el a főműsoridőt Lottie és Tristan párosától, akiknek kapcsolatáról az írónő bőven gondoskodott. Olyan szépen és érzelemgazdagon vezette a szerelmi szálat, amiben volt dráma, küzdelem és sistergő szenvedély. De legfőképp ragaszkodás és szerelem, aminek végigkövetését imádtam!
"Eljátszott a gondolattal, hogy lábujjhegyre áll, és egyszerűen megcsókolja Huntert. Egy csók nem lenne a világ vége, az még nem akkora bűn. De a férfi közelsége okozta ködön keresztül is tudta, hogy csak áltatja magát."
"- Veled semmi sem logikus - folytatta rekedtes hangon -, mégis olyan természetes, mint a levegővétel. Vagy az, hogy gyilkosokat üldözök. Bonyolult, mégis magától értetődő."
"Kelsey a szemébe nézett azzal a smaragdzöld tekintetével, amiben kizárólag makacsság csillogott. Régebben ez a csökönyösség halálra idegesítette Tristant, most viszont rádöbbent, hogy épp ebbe kapaszkodik. A nő megingathatatlan hitébe, hogy mindenre rá fognak jönni. Mintha más lehetőség meg sem fordulna a fejében."
Összesítés: a Felföldi rejtélyek első része bőven adott annyi löketet, hogy kíváncsi legyek a folytatásra, és szinte azonnal kézbe is vettem a Gyilkosság a krimifesztiválon c. részt. Ez a kötet zseniálisan volt felépítve, mind krimiszál szempontjából - mert engedett gondolkodni és bőven bevont a nyomozásba -, valamint a szerelmi szállal is pöpecül bánt. Méghozzá annyira, hogy azt hiszem már meg is találtam az idei kedvenc párosomat a makacs Lottie és a morcos Hunter személyében.
NAGYON AJÁNLOM
A könyvet köszönöm szépen Jud Meyrinnek!
- Szerettek könyvekhez dalokat kapcsolni? Én igen, és mindig nagyon örülök, amikor olyan muzsikára találok, aminek hangulata és szövege hűen tükrözi egy adott regény történetét. Így voltam vele most is, amikor olvasás közben a telefonom Nági, Betti és Azahriah közös dalát, a Hol talállak ébren? címűt kezdte el játszani. Tökéletesen passzol Lottie és Hunter kapcsolatához, Azahriah része meg pont olyan, mintha csak Louise mondaná.
- Hidegrázósan jó alkotás!
"De még szélvészként csapongó gondolatai és a fojtogató pánik közepette is tudta, hogy ami közöttük van, az bonyolult, és nincs olyan forgatókönyv, ami szerint jól végződhetne.""- Láttam, hogy Geraldine "marhasok könyvet írtam" Faulknerrel interjúztál az előbb, nem is csoda, hogy ennyire nyúzottnak tűnsz - vigyorgott Sam. - Mivel fárasztott le?- A tizenöt könyvével - grimaszolt Lottie.- Képzeld - Sam a füle mögé tűrte a haját, és cinkosan Lottie-ra vigyorgott -, tegnap este a vacsoránál annyiszor elmondta, hány könyvet írt, hogy képtelen voltam nem beszólni neki. Az csúszott ki a számon, hogy én ugyan még csak kettőt írtam, de azokra legalább büszke lehetek.""Tristan nem áltatta magát. Tisztában volt vele, hogy nem csapatjátékos, még a legjobb napjain is gúnyos, a legrosszabbakon meg egyenesen bunkó.""Miért van az, hogy ami igazán jó, az később lelkifurdalással jár, és pokolra juttatja az embert?""Túl jó volt az elmúlt két este, túl jó volt az együtt töltött idő. Ő pedig már megtanulta, hogy a jó dolgok ritkán tartanak sokáig. Legalábbis az ő életében.""- Sajnálom, elég otromba voltam, néha csak úgy kicsúsznak a számon az ilyenek.""... az elmúlt napok, ha másra nem is, arra megtanították, hogy a könnyű megoldás nem mindig a jó megoldás. A helyes döntések pedig néha kényelmetlenséggel járnak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése