Leda D'Rasi: Alakváltó krónikák

     Leda D'Rasi Boszorkánydinasztia univerzumát a kezdetektől van szerencsém figyelemmel kísérni, ami rettentő jó érzéssel tölt el. Az írónő bizalma megtisztelő és mindig elfog az öröm, amikor megemlíti, hogy új könyvön dolgozik, pláne, ha még fel is kér előolvasásra. Így történt meg az is, hogy az első könyvben megismert alakváltókról szóló spin-off, vagyis az Alakváltó krónikák még megjelenés előtt az olvasómon landolt, amiért az írónőnek ezer hála és köszönet! 

Kiadó: Mogul 

Sorozat: Alakváltó krónikák #1

Műfaj: fantasy 

Oldalszám: 488

Kötés: puhatáblás 

Megjelenés: 2024

ISBN: 9786156170903 

     Érdekel? IDE kattintva megrendelheted! 

     Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Megtörténik, aminek soha nem lett volna szabad: Lazarus, az alakváltók királya beleőrül

menyasszonya elvesztésébe. Öccse, Ruehl fejére kerül a korona, aki fáradhatatlanul küzd fivére életben maradásáért, mert hiszi, hogy egy napon visszatérhet az őt megillető helyre. Addig azonban hosszú az út, és Ruehl számára nem csupán Lazarus lehetetlennek tűnő felépülése jelent kihívást. Az udvarban megbújó áruló, az egyre erősödő külső fenyegetés, tragédiába forduló döntések sora és egy sorsdöntő csata is próbára teszik.

Csekély az esély a győzelemre. Az alakváltók kitartása azonban legendás, és ezt be is bizonyítják.

A Boszorkánydinasztia sorozatban megismert nemzetség – eddig el nem mondott – sötét időszakának részleteit fedjük fel az olvasó előtt. Az alakváltók vészterhes évszázadait, amelyek – a Dinasztia-rajongói mind tudják – megérdemeltek egy saját történetet…

"Ruehl nem tudta magát beleképzelni a boszorkányok helyzetébe. Se otthonuk, se hazájuk. Szó szerint földönfutók, pedig a képességeik kivételesek voltak. Számukra azonban mégsem volt semmi állandó. Kivéve a vándorlást és a kitaszítottságot."

     Lássuk először a borítót, jó? Hát ki tudna mellette szó nélkül elmenni? Én nem, remélem megértitek. A színvilág nagyon tetszik, szemkápráztató... na jó. A színvilág is jó, de a modell... Huh... Férjes asszony vagyok, hűséges mint a kutya, de nem szúrom ki a szemem, ha meglátom a Teremtő egyik csodáját. És töredelmesen bevallom, a bennem élő facér tinilány Henry Cavilltől összepisili magát, de a magyarok közül Helmeczi Tibor sem hagy hidegen... Khm... Talán valahol szerencse, hogy nem voltam ott Könyvhéten, mert nem csak Ledával lehetett dedikáltatni a könyvet, hanem Ruehl megformálójával, Tiborral is. Lányos zavaromban biztos hebegtem volna valami elméset (értsétek kínosat) és felhős tekintettel vigyorogtam volna, mint a tejbetök. Öhm, ez nem felhívás akar lenni, kedves Leda, hogy a tiszteletpéldányomba valami zavarba ejtő dedikálás kerüljön, mert ezt a szerzeményemet is szeretném megmutatni az uramnak.  ;) 

Nos, most, hogy sikeresen leégettem magamat és a borítóhoz fűződő viszonyomat is túltárgyaltuk, nyargaljunk át a történetre. 

"Ruehl tisztán látta Lazarus szeméből kihunyni a fényt."

A múltban járunk, a királyok korában, ahol a kard az úr, de alakváltóinknál az éles karmok teremtenek rendet a Skót-felföldön. Uralkodójuk, Lazarus, az inkvizíció miatt elveszíti elrendelt szerelmét, a boszorkány Liliant. Alakváltóéknál pedig ilyenkor tényleg megszakad a szív, annyira, hogy megőrülnek és rögtön halott kedvesük után mennek a túlvilágra. 

" – A mi életünk ilyen. Nálunk a harcosok nem özvegyeket hagynak maguk után. Hanem árvákat. Az alakváltó lét egyik különlegessége, hogy aki egyszer párra talál, soha nem hagyja azt el. „Két szív egyszerre dobban, eggyé válva életben és halálban.” Nem véletlenül van benne az eskü szövegében sem."

Viszont Lazarus esetében az őrület inkább a fékezhetetlen tombolással fogott kezet, ami miatt köz- és önveszélyessé vált, ezért ikertestvére, Ruehl, a boszik segítségével bezárta egy sajátos börtönbe, ahol farkasemberünk évszázadokig tengődött. A koronát eztán Ruehl vette magához, aki a cselszövésekkel és ellenségekkel teli világukban igyekezett jó királyként boldogulni, miközben sosem hagyta el a remény, hogy az ő erős bátyja visszatér és ismét elfoglalhatja méltó helyét a trónon. 

"– Tudom, hogy bízol Lazarus visszatérésében. Én is szívből remélem, hogy igazad van, és túléli. De gondolj bele! Addig ő sebezhető. Csak úgy védheted meg, ha nincs nálad hatalmasabb az alakváltók között, és ezt az Unió felé is bizonyítod."

Eddig olvasás közben mindig jegyzeteltem, de erről a történetről nem bírtam elszakítani a tekintetetmet, annyira magával ragadott. Az acélcsörgéstől hangos középkor mindig is kedves volt a szívemnek, és az, hogy most a bűbájoló banyák kispadra voltak ültetve és a földhözragadtabb vademberek kaptak főszerepet annyira más volt, friss és különleges. 

Érdekes volt alaposabb betekintést nyerni az alakváltók világába, a szokásaikba és az őket éltető kötelékbe. 

A megfogalmazás nem volt lezser mint amit megszoktam, persze a kor nem engedte, igaz egy-egy picsa elhagyta a szereplők ajkát, de csak ritkán emelkedett meg emiatt a szemöldököm. Az írásmód nagyban kellemes volt, ami miatt rengeteg jó és bölcs idézettel gazdagítottam a Moly adatbázisát. 

Apropó, ha már emlegettem a boszikat: szerencsére a főbb banyák kaptak pár cameo jelenetet, így Luna is, aki hozta is a tőle megszokottat. 

"– Impozáns – jegyezte meg Luna, a hatalmas ajtó előtt. Odament hozzá és rásimított az arcát. – Kipi- kopi, van ott valaki? 

Kopogott is hármat, mire válasz is érkezett. Előbb velőtrázó üvöltés, néhány másodperc múlva pedig hangos csattanás, ahogy a túloldalon Lazarus nekiment az ajtónak. Una szúrós pillantást vetett az emberére. 

– Vedd úgy, hogy van.  

– Elég virgoncnak tűnik."

"– Elég legyen, ember! Nem értem, most mire ez a visszafogottság, amikor mindig, mindent ki szoktál mondani. Ha kell, ha nem. Még azt is elmesélted, hogy a piacon milyen pletykát hallottál a fiatal Baltonról, aki állítólag felsült valamelyik faluban egy tehenészlánnyal…

– Elnézésedet kérem, hogy szórakoztatni akartalak! – háborodott föl Groth. – Nem tudtam, hogy az ilyesmi nincs ínyedre. De kérdem én: ha annyira untad a történetet, ugyan miért nem mentél egyszerűen odébb?  

– Mert épp a kádban ültem. Nem volt hova menekülni."

De akadt pár új és izgalmas mellékszereplő is, akiknek személyisége vagy életútjának története tett hozzá a regényhez. Ám az ármány sem hagyta cserben a sztorit, volt itt mindenféle trükközés a furmányos ellenségektől ami izgalmassá és eseménydússá, valamint csavarossá varázsolta a történetet. Meg persze alaposan megnehezítette Ruehl helyzetét. 

"Pillanatról pillanatra egyre jobban hiányzott neki Lazarus, és ha eddig nem mérte volna fel tisztán, testvérében milyen értékek lakoznak, most biztosan földbe döngölte volna a megvilágosodás, mennyivel kevesebb ő a bátyjánál, akin soha nem látszott, semmi olyan, ami őt fájdalmasan szorította: kétség, félelem, aggály, tehetetlenség."

Ruehl amennyire nemes volt, annyira konok is. Néha meghallgathatott volna mást is egy-egy döntése előtt vagy alatt. Mert hiába vezette a jóság, nem volt benne elég racionalitás. Vagy csak utólag. És ez bosszantott. De érdekes módon, amikor felötlött bennem egy-egy "ezt másként is meglehetett volna oldani" mondat, mintha az írónő kitalálta volna a gondolataimat és ugyanazt a gondolatmenetet ültette el a főszereplő fejébe is. Ez már sokkal jobban tetszett, és nem amiatt, mert okosan elsuttogtam az orrom alatt egy-két na ugye!- t, hanem mert látszott a karakterfejlődés. Végre egy érett király bontakozott ki a szemem előtt, aki be merte vallani magának a gyengeségeit, okult belőle és bölcsebbé vált. 

"... egy királyt nem a szavak emelik magasba. Hanem a tettek."

Ruehl amúgy is kedves volt a szívemnek régről, de ebben a bő lére ereszett krónikákban sikerült őt igazán megismerni. Ahogy bátyját, Lazarust is. 

Szerintem mindenképp jót tett a férfikaraktereknek, hogy ez a könyv megszületett. Mert hiába voltak ők főhősök a maguk romantikus regényeiben, igazán ebben a kötetben lehetett őket megismerni: a kétségekkel teli uralkodói létüket, az irigylésre méltó, betonbiztos testvéri köteléküket, a döntéseik miatti gyötrelmet vagy a feloldozással felérő önmagukra találást. Sokkal emberibbek voltak ezek a halhatatlanok mint számítottam rá, és pont emiatt tetszett. Mert fantasy világ és karmok ide vagy oda, valósághű volt és igazi érzelmi cunami, ami teljesen letarolt. 

"... a változás jó tud lenni. 

Kimozdulni a komfortzónából, átlépni a megkövesedett szabályokon, átgondolni mindazt, amiről úgy véltük, hogy tudjuk. Mind hasznos és a fejlődést szolgálja. Ezek alapján döntött arról, ő hova megy és mit fog kezdeni az életével."

Összesítés: ez a regény nagyon különleges. Nem a megszokott mókázós, izgalmas, pajkos humoros, romantikus. Sokkal másabb az atmoszférája. És jó volt, élvezetes. Az erős testvéri kötelék, Ruehl göröngyös királyi útja - nagyon érdekes volt és érzelmileg stabil... mármint a sztori nekem, nem a főszereplőnek. 

Jó volt ez a pasis történet. Aprólékos, szinte mindenre kiterjedő történetmesélést kaptam, ami legfőképp az érzelmeket célozta meg. De egyáltalán nem picsogós módon. Volt benne érzékenység, de inkább sok-sok erő - hiteles volt. Olykor egy-egy humoros pillanat is oldotta a hangulatot, máskor pedig az akciójelenetek tartották szinten az érdeklődést. Mondjuk az én érdeklődésem egész végig szinten volt, olyannyira, hogy kijelenthetem, szerintem ez Leda D'Rasi egyik legjobban megírt könyve. Nálam a dobogó legfelső fokára került és szorosan hozzásimult a legkedvencebbemhez, az Új nemzedékhez. 

NAGYON AJÁNLOM 

Az olvasás lehetőségét nagyon szépen köszönöm Leda D'Rasi írónőnek! 

Forrás

"Maga a halál. A szív még dobog, de az ösztön nem érez többé. Sírba száll, követi párját a semmibe. A kapocs megszűnik."

"A következő napokban azonban, testvére szenvedését látva Ruehl elvesztette minden optimizmusát, derűlátását, mosolyát."

"Lazarus-t elnyelte a sötétség és a kín végtelen birodalma, ahová nem követhette, nem harcolhattak vállvetve, ahogy máskor tették."

"... úgy érezte magát, mint egy olcsó utánzat. Vagy még inkább egy pitiáner csaló, egy színjátékos, aki megpróbál befurakodni egy olyan szerepbe, ami nem az övé."

"És mivel a legtöbb időt a harcra fordították, a civilizációk fejlődésére már nem jutott energia. De még akkor sem hagyták abba a háborúskodást. Miért? Mert mind túl büszkék voltak, hogy először azt mondják: „Fejezzük be, mielőtt kiírtjuk egymást!”.

"Tökéletes példa rá, hogy lehet úgy hatalomra jutni, hogy valaki megmentőként tűnik fel, és tesz valami nagyon kecsegtető ajánlatot, amire senki nem tud nemet mondani."

"– Mifélék? – kérdezte a király. 

– Tűzdémonok.

(...)

Lobbanékony fajta. Szó szerint és duplán. A démonok agya amúgy is hamar felforrt, talán még az alakváltóknál is impulzívabbak voltak. A tűzdémonokra meg duplán érvényes volt ez a jelző. Veszélyes típus, nem véletlenül hívták őket úgy, ahogy. Legendák antihősei, akik lelkiismeretfurdalás nélkül égettek porrá falvakat „rossz napunk volt” címszó alatt."

"– Aki az erőből ért, annak ököllel kell magyarázni."

"– Ma már senkinek, semmilyen ügyben nem vagyok elérhető – adta ki az utasítást a király fásultan, miközben a pennát visszahelyezte a tintatartóba.

–  Semmilyenben, uram? 

– Ha a Quatrónus hadat üzen vagy az Atyák feldobták a talpukat esetleg zavarhatsz. Minden más várhat holnapig. Addig szeretnék egyedül lenni."

"Ruehl mindig is csodálta Groth-nak azt a képességét, hogy meglátta a fehéret a feketében, a jót a rosszban, az édeset a savanyúban."

"Nem használtak fegyvereket, mégis harcot vívtak az Unióval nap mint nap."

"Ruehl azt hitte, vendégeinek nincs kedve egy ellenséges fajnál tett látogatás alkalmával elhagyni a szobájukat, de az udvaron zajló jelenet azt mutatta, hogy mégis. A fehér hajú épp odalent az udvaron kokettált az egyik harcossal. Luna volt a neve, de abból, amit eddig látott, Ruehl egy rakás más nevet illőbbnek talált volna rá: Eszement, Habókos, Fehérmájú, Rémesen Fura."

"Nehéz időket éltek át eddig is, és úgy tűnt, a közeljövőben sem lesz könnyebb. Mert a kétely a bizalmatlanság a legnagyobb baj, ami egy királyságban csak felütheti a fejét.

De Ruehl tudta, hogy helyt fog állni. 

Mert a bátyja vissza fog térni. 

És ő megőrzi a koronát a számára."

"– A te esküd volt, nem az enyém, mégis én szenvedem meg."

"Akárhány év telt is el, Ruehl még mindig kapott leckéket az élettől. Egy király életéről."

"A legtöbben évszázadokig várnak a nagy lobbanásra, de tudom, hogy van, aki évezredek óta él, és még mindig nem talált rá a párjára. A párok belehalnak a másik elvesztésébe. De igazából sokan abba is belebetegszenek, hogy még mindig egyedül vannak, mert az ösztön csöndben van. Mi ez, ha nem pusztító?"

"– Legfiatalabb gyermekként az ember abban a kiváltságban részesül, hogy nem kell megtapasztalnia dolgokat. Elég, ha figyeli a körülötte élőket, megfelelő empátiával viszonyul hozzájuk és a rajtuk látottakból levonja a következtetést."

"Az ember sok dologra nem kíváncsi. 

Nem kíván megmártózni egy lávafolyamban. 

Nem szándékozik alávetni magát a kiherélésnek."

"– Olyan ez, mintha bezártak volna egy olyan helyre, ahol nincs semmi, amiben kedved lelhetnéd. Ami örömet okozna – magyarázta szedegetés közben. – Minden szürke, hideg és sivár. Érzem a napot, de nem melegít át. Eszek, de bármit veszek is magamhoz, semmi nem esik igazán jól, és mintha mindig éhes lennék. Nevetés vesz körül, de nem jut el a lelkemhez, hogy felvidítson. Mindig csak a hiányt érzem."

"A seb, amelyet Lazarus szerzett, örökké eleven lesz, soha nem forr össze. De Lazarus-ban megvan az erő, hogy a szörnyű sérülésével együtt is tovább éljen. És ami a legfőbb; most megtudta, hogy akar is élni."

"Ahogy az arcukat a köpeny alá rejtik, úgy a tetteiket is palástolják."

"A gondolatnak ereje van. A hitnek még inkább."

"... egy jó vezető örül a békének, de nem veszi azt készpénznek, és a jó gazda gondosságával áll készen a legrosszabb időkre is."

"A legöregebbek a megmondhatói, hogy ha egy rendszer elért egy bizonyos szintet, elindul lefelé a lejtőn, ahonnan nincs visszaút. Lehetetlenség megpróbálni helyrehozni.

– Akkor? 

– A földig kell rombolni. És a semmiből újraépíteni."

"Mégis mit képzel magáról ez a nő? Hogy mer ítélkezni Lazarus fölött? Hogy merészel így beszélni egy olyan férfiról, aki már akkor király és harcos volt, amikor Jetreva még kósza gondolat se volt az apja elcsöppenő farkának a hegyén."

"Apám arra tanított, hogy a hűség és a becsület az egyetlen olyan dolog, amit egy férfi igazán a magáénak mondhat."

"Őt csatatéren elképzelni olyan volt, mint hattyút betenni a malacok közé."

"Athén, Róma, Pompeji és még sorolhatnánk. 

Mindet szerette, de messze nem úgy, ahogy a mai ember. Számára nem turistacsalogató nevezetességek voltak, nem is mutatós képek egy albumban, amivel fel lehet vágni a rokonoknak, hogy „tessék, mi ilyen helyekre járunk nyaralni”. Neki a múlt kedves darabkái voltak, egy olyan életszakasz emlékei, amelyben fiatal volt, vidám, gondtalan és fogalma nem volt még róla, mit jelent a nagybetűs baj."

"Nem tudta, ki lehet az a nyomorult, aki pont az ő telefonszámát pécézte ki magának, de megfogadta, ha még egyszer megmeri csörgetni, az illető nem ússza meg, és a maga kéretlen módján küldi el a büdös picsába."

" – És milyen? Már úgy értem, hogy a személyisége hasonlít a Lilian-ére? 

– Én őt csak holtában láttam, így ezt nem tudom megmondani. 

– Igaz – bólogatott Ruehl. – Ez kiment a fejemből. "

"... már ne is haragudj, de a magadfajta olyan gyöngédséggel tud udvarolni, mint egy buldózer. "

" – Az én tanítványom! – nyújtotta a kezét Luna büszkén. – Én edzettem a csaj idegeit!"