Gayle Forman: Ha maradnék

     Veletek is előfordult már, hogy azért kezdtetek neki egy könyvnek, mert láttátok, hogy az adott regényből filmváltozat készül? Sok történettel voltam már így, és a Ha maradnék is beleesik a felhozatalba. A filmet még nem láttam, és azt sem tudom, másoknak mennyire tetszett, de azzal tisztában vagyok, hogy a könyv mekkora közönség kedvenc.
A filmelőzetesek nagyon felcsigáztak, így úgy gondoltam, nem lesz itt semmi gond a könyvvel sem, biztos voltam abban, hogy a történet engem is elvarázsol. De a végén mégis úgy éreztem magam, mint az Elakadó lélegzetnél.

Gayle Forman

     És te hogyan döntenél?

Képzeld el, hogy mindened megvan, amiről csak egy lány álmodhat. A szüleid jó fejek, mindig megértenek és melletted állnak. Az öcséd a legédesebb kiskölyök a világon. A város legígéretesebb rockbandájának frontemberével jársz, aki nem elég, hogy eredeti és különleges, de imád is téged. A zenei tehetséged szélesre tárta előtted a világ kapuit.

Képzeld el, hogy aznap, mikor leesik az első hó, mindezt elveszítheted.

Amikor életedben először kell komoly döntést hoznod, nem áll melletted senki, akitől segítséget remélhetnél. Élet és halál között kell választanod. Az életed soha nem lehet olyan, mint amilyennek ismerted. A halálról semmit sem tudsz.

Te mit tennél? Harcolnál vagy feladnád? Mennél vagy maradnál?

"Ha halott volnék, nem tettek volna mentőbe, nem röpködnének velem a burjánzó erdőségek fölött."

     Na jó. Az Elakadó lélegzetet szimplán nem szerettem. Több rosszra emlékszem belőle, mint jóra, és nem feltétlenül Carol miatt. Csak a Ha maradnék elolvasása után megint elfogott az az ismerős érzés, hogy "jajaj, még egy agyondícsért könyv, ami nem fogott meg" annyira. Mert azért értem én, és látom, hogy miért szeretik ezt a történetet olyan nagyon, de nekem mégsem jött át teljes egészében.
A történet felvázolása és elmesélése nagyon tetszett. Jót tett a történetvezetésnek, hogy a balesettel kezdett, aztán Mia visszaemlékezései révén ismerhettem meg a lány családját, barátnőjét és szerelmét.

"Így szeretnék emlékezni rá, amilyennek most látom: vicces történeteket mesél, az őrült anyjával veszekszik, punkok ujjongják körül, amikor képes felnőni a helyzethez és olyan erőtartalékokra bukkan magában, amikről sosem sejtette, hogy megvannak benne."

Mia barátnője, Kim, nagyon laza, és elég hamar belopta magát a szívembe. Én bírtam a vagányságát, még ha a múltképeknél egy önző, kötekedő kis pimasznak is tűnt, de tetszett, hogy Mia és ő milyen utálatosak voltak egymással szemben, aztán mégis erős barátság alakult ki közöttük. Egy jó kis bunyó mindig összehozza az embert - tudom, kivételek bőven akadnak, de nekem két lánnyal is meggyűlt a bajom, és mégis nagyon jó barátnők lettünk.

"Mindketten beleszerettek a zenébe, utána pedig beleszerettek egymásba."

A lány barátja, Adam, aki egy igazi rock sztár, egy feltörekvő banda frontembere, nagyon furcsa párost alkotott a komolyzene imádó Miával. Különböző volt az érdeklődési körük, mégis összehozta őket a közös szerelem: a zene. Ez nagyon szép, és a különbségek ellenére is megtudták nekem mutatni, hogy tisztában vannak a kapcsolatuk esetleges buktatóival, hisz a lány a Juilliardra, amíg a fiú turnézni készült, ami egy gyengébb lábakon álló kapcsolat lángját simán elfújta volna.

"Néhány héttel ezelőtt együtt töltöttük a szilvesztert. Adam kicsit berúgott, és éjfélkor teljes erőből megcsókolt.
– Ígérd meg! Ígérd meg nekem, hogy jövőre is velem töltöd majd a szilvesztert! – súgta a fülembe.
Már készültem megmagyarázni neki, hogy ha el is megyek a Juilliardra, karácsonyra úgyis hazajövök, de hamar rájöttem, hogy nem ez a lényeg. Úgyhogy megígértem, mert én is éppen annyira akartam hinni benne, mint ő.
Visszacsókoltam hát; olyanok voltunk, mintha a szánkon keresztül akartuk volna egyesíteni a testünket."

Az ő szerelmük eddig az egyik legvalóságosabb, ami elég ritka; egyszer sincs bevonva fullasztóan édes cukormázzal, amit személy szerint kicsit azért mégis hiányoltam. Néha már nekem is túl sok a regényhősök ömlengése, de ebbe a történetbe több és erősebb szerelmet képzeltem el, mint amennyit végül olvasás alatt átélhettem. Sajnáltam is.

Talán a hiba az én készülékemben van, de egy dolgot biztosan tudok, hogy akármilyen szörnyűség is történet Miával, nem tudtam vele... nem is az, hogy együtt érezni, inkább úgy fogalmaznék, hogy egy hullámhosszra kerülni. Nekem fura volt ez a lány. Sajnáltam őt, persze, azért nem vagyok érzéketlen, de az egész lénye... nem tudom megmagyarázni... de annyira távol állt tőlem. Szeretek olvasás alatt a főszereplők bőrébe bújni, átérezni a fájdalmukat, boldogságukat, akármit - na azért vannak kivételek, de jólesik, ha legalább szimplán megkedvelem őket. Megesett már veletek, hogy megláttatok valakit, és tudtátok, hogy vele életre szóló barátságot fogtok kötni, vagy legalább jó szimpátiát ápoltok iránta? Velem sokszor. Miával kapcsolatban ezt nem éreztem, pedig  az utolsó oldalakig drukkoltam magunknak. És ha én egyszer nem kötök "barátságot" egy főszereplővel, akkor baj van. Ha már itt tartunk, nekem Adam se lopta be magát a szívembe. Pedig minden megvolt bennük. Helyettük sokkal jobban szerettem Mia családját. Nagyon lesújtott ami velük történt. Különleges személyek voltak mindhárman: az édesanya, az édesapa, és a kis öcsi. Milyen szép család voltak ők. Miával kiegészülve, természetesen. A lánnyal, aki folyton azt tartotta magáról, mennyire kilóg az idilli családból. Pedig nem. Mert ugyanolyan karizmatikus volt, mint ők, még ha iránta másképp is éreztem. De azt elismerem, hogy nagyon erős, még ha érthető módon olykor el is hagyta az életereje. Ugyanilyen esetben (Isten őrizz, hogy valaha ilyen történjen velem!) én is ezt tettem volna. Úgy tűnik, mégis van bennünk közös.

"Nem vagyok benne biztos, hogy akad még olyasmi a világon, ami idekötne. Nem tudom, hogy fel akarok-e ébredni."         

"Most először értem meg, hogy meghalni könnyű. Élni nehéz."

Összesítés: szeretem a szép, szívbemarkoló, megható történeteket, főleg, ha abba szerelem is szerepel. Ebben a könyvben minden megvolt ami a nagyközönségnek tetszhet: szerelmespár, zene, tetszetős szereplők, szívszaggató jelenetek, küzdelem, amit elismerek, de sajnos úgy hozta a sors, hogy ez, nem az én könyvem.
Bezzeg a film - amit igaz, hogy még nem láttam, de akárhányszor megnézem a trailert, mindig elsírom magam. A könyvtől is ezt a megfogós hangulatot vártam, de ha már így alakult, remélem, hogy az adaptáció teljes játékideje azt fogja nyújtani, amit a regénytől szerettem volna kapni.

6/10