Nem terveztem be ilyen hamar a folytatást, de az a bizonyos szerettem, akit már az első Tündérkrónikák résznél említettem, addig nyaggatott, hogy hallgattam rá. Persze nem kellett puskát tartani a fejemhez, hogy folytassam Mac írországi kalandjait. :)
Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből
megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír
fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak
annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor
értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan
megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban,
Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a
titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba
vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás
során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfigurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul
káromkodni, lopni, hazudni és ölni.
A két könyv közt nem telik el sok idő, szinte ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Szép, folyamatos történetvezetés, és érdekes, olykor izgi, néha meg mulatságos, de a vége felé minden tagomból kiszállt az erő. Na nem azért, mert egész nap olvastam, és elgémberedtek a testrészeim a nagy koncentrálásban, hanem mert Mac kap néhány (SPOILER) millió ütést, amitől akarva akaratlan elgyengültem. Ilyen vagyok. :) Ha látok egy sérülést, nem leszek tőle rosszul. Legalábbis eddig úgy vettem észre.Viszont ha valaki elkezd arról mesélni, hogy hol törte össze magát, valahogy kiszalad belőlem az energia, és muszáj leülnöm. Röhejes...
Hagyjuk, nem én vagyok a főszereplő, hanem Mac Lane, a tündérlátó lány, aki kezd átmenni egy barbár stílusba, akinek egy része utálja a rózsaszínt, és a hosszú szőke sörényt egy rövidebb és sötétebb fazonra változtatta, persze nem önszántából. Még mindig bosszút akar állni a nővéréért, még mindig Barrons-el nyomul, akivel együtt járják az illegális árveréseket, hogy minél több SZT-re (Szent Tárgy) bukkanjanak, amik a tündérek mágikus, különböző erőkkel megáldott relikviái.
Az előző részben Mac megszerezte azt a szent lándzsát, amivel évezredekkel ezelőtt átdöfték Krisztus testét. Ez a tárgy nagy hasznára van, hisz simán kinyírhatja velük az amúgy sebezhetetlen (megölhetetlen?) tündéreket. Mindkét ágét.
A múltkor kissé kikaptam azért, mert a tündérek fajtáját simán jóra és rosszra egyszerűsítettem. Akkor kicsit átfogalmaznám. Nincs jó tündér. Ravasz tündér az van, de jó nincs. Remélem ez már kielégítő lesz. :P Mondjuk a szerintem jók, vagyis a ravaszak még nem mutatták meg igazán, hogy van bennük önzetlen jóság. Itt van ez a tündérherceg, V'lane. Nem tudom mit gondoljak róla igazán. Nem húz hozzá a szívem, pedig látszatra nem néz ki rossz figurának. Vele úgy nagyjából tisztában is vagyok, mert tudom micsoda, de Barrons... a titokzatos úriember még mindig nem árult el magáról semmit. Nem baj, van még három könyvem, hogy ezt megtudjam. :) De közben azért szövöm az összeesküvés elméleteket...
Visszakanyarodva a halált hozó szextündérhez. Amit Mac-ért tett, az kedves volt (kezdenek összehaverkodni). Még ha úgymond délibábot is állított a lány elé. De legalább szegény főhősünk egy kicsit megnyugodhatott, és újult erővel vethette bele magát a "küldetésébe". V'lane és Mac szócsatáin jókat mosolyogtam. Mondjuk igazából itt csak egyvalaki csatázott, leánykánk, a másikról inkább leperegtek a szavak. De amikor a hapsi túl sokat dumált, és Mac épp stresszhelyzetben volt, nem tudtam megállni nevetés nélkül a következő mondatot:
" – Ó, elég a drámából, Csingiling, és szabadíts meg az Árnytól."
Barrons-el is akadtak szép pillanataik:
"Barronsnek dőltem, és a füléhez szorítottam a szám.
– Mondjon már valamit – sziszegtem. – Licitáljon!
Megfogta és megszorította a kezem. Finoman ropogott a csontom, mire befogtam a szám."
Képzelem, milyen finoman ropoghatott az a csont. :D
Mac egyre kedvelhetőbb. Lassan tanulgat. Káromkodni is, bár nekem bejött a karamellás vödör, a petúnia, és a béka is. Sőt, néha még használom is ezeket a pótkifejezéseket. Hogy mit hordok itt össze? Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok. :) Mert megéri! Mac egyre harciasabb, van is rá alkalma, hogy gyakorolja a támadást és az önvédelmet. Emellett igazán szórakoztató a dumája.
Ebben a részben feltűnt egy újabb dumagép, a 14 éves Dani, egy vörös hajú kislány, aki szintén sidhe-látó, és folyton azzal dicsekszik, hogy ő mennyi tündért nyírt már ki. Kicsit fent hordja az orrát... gyermeki büszkeség. Az ő nyelve is fel van vágva. Számítok is tőle a későbbiekben néhány ütős szófordulatra.
Ebben a kötetben több minden történik. Több akció, több izgalom, több humor, több információ, új szereplők. Mac és Barrons is közelebb került egymáshoz... végre. És ezek miatt nem napolom többet a folytatásokat. Ide vele szép sorjában, mert valóban érdekes történet. De még mindig sajnálom a max pontot :P.
Egyvalami azért nem tetszett. A sok infóismétlés. Az írónő olyan adatokat közöl az olvasóval újra és újra, ami már az elsőben látható. Felesleges egyet többször elfújni, ha pedig kihagyhatatlan egy-egy részlet, azt szerintem egy pirinyó említésben is simán kilehet hozni, nem muszáj rá bekezdéseket fecsérelni.
9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése