Wednesday

     A Stranger Things-es poszton felbuzdulva úgy gondoltam szentelek pár sort a másik emlegetett sorozatnak is, vagyis a Wednesday-nek, mert hát megérdemli.

Nagy kedvencem az Addams család, ami az 1991-es és 93-as filmekkel teljesen lenyűgözött. A gótikus stílusban utazó família az őket övező bizarr légkörrel és sötét humorral olyan kellemesen borzongató érzésbe bugyoláltak, mintha egy bátorságpróba alkalmával éjszaka virágot kellene locsolnom egy temetőben (most elgondolkodtatok, hogy ez honnan jött? Igaz sztori, bár nem én locsolgattam). Addamsék otthonában végigsétálni olyan mintha adrenalinban fürdene az ember, a családtagok meg amellett, hogy galádak, eszméletlenül szerethetőek. A két film után a későbbi alkotások messze elmaradtak számomra... úgy mindenben, inkább gyenge másolatnak éreztem a későbbi produkciókat, mint gyilkos hangulatú szórakozásnak, ezért izgatottan vártam mit alkot Tim Burton a család leanyzójának, Wednesday Addamsnek (Jenna Ortega) főszereplésével.

A sorozat sokat látott klisékkel dolgozik, úgy mint iskola és az abban összefeszülő diáksereg ellentétekkel, barátságokkal, szerelmekkel, titkokkal, ármánnyal, sorozatgyilkossággal, misztikummal, de mindehhez igyekszik izgalmas pluszt is adni a normi és a furi emberek világának összemosásával, ahol mindenki számára teljesen természetes ha egy vérfarkas elvonyítja magát az ablak alatt, vagy bevásárlás közben a szupermarket polcait fixírozva egy vásárló a bajsza alatt elmotyogja, hogy csak el ne felejtsek venni bekanyálat és gülüszemet a sarki Bűbájlé kisboltban. Az alapvilág tetszik, működik, ahogy a helyszín is a Nevermore elitsulival (bár első ránézésre olyan aprónak tűnik, főleg az udvar), amit "beragyog" a morgós, pislogás és öleléstagadó Wednesday Addams jelenléte.

Wednesday kedvenc színei a fekete és a fehér, és bár szeretné magáról azt mutatni hogy a lelke az első színben pompázik, részről-részre látja a néző, hogy azért van ám ott szürke is, meg egy icipici szívárványos árnyalat is, ami azért nagyban összefügg azzal, hogy épp melyik ember társaságát élvezi. Eleinte mindenkivel távolságtartó, egyrészt mert alapból is ilyen, másrészt meg mert a háta közepére sem kívánja azt a helyet, ahol valamikor az anyja volt a bálkiralynő. Nem akar az árnyékában élni és folyton attól viszolyogni, hogy vele hasonlítgassák ami érthető, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy anya és lánya közt ilyen mély érzelmi szakadék van? Azért ez fáj. De emiatt még inkább dúl a nézőben az a meggyőződés és vágy, hogy a kis galád kisasszony találjon családra a leendő baráti pereputtya közt. Ami valljuk be, elég színes társaság a csiricsáré imádó Enid (Emma Myers), a bús rajzmester Xavier (Percy Hynes White), a meduzafickó Ajax (Georgie Farmer), a méhész Eugene (Moosa Mostafa), a "te vagy az ellenfelem" Bianca (Joy Sunday) és a barista Taylerrel (Hunter Doohan), akitől amúgy rendőr apu kedvéért távol kellene maradnia hősnőnknek, de az nem megy. A többi fiatal csak biodíszlet, hiába közelít rájuk a kamera. Talán majd a következő évadban szövegük is lesz. Mellettük kaptunk még egy preparátor, mindig gyanús pszichomókust, a még gyanúsabb iskolaigazgatónőt (Gwendoline Christie), egy hivatásának élő ám kiégett rendőrt, egy farkasok közé keveredett Poison Ivy 2.0 tanárnénit Christina Ricci személyeben (ő alakította brilliánsan az első két mozifilm Wednesday-ét) - mit is mondhatnék, óriási meglepetés volt látni ebben a sorozatban. Oh de itt van még az Addams család is: Pugsley (Isaac Ordonez) aranyos, Lurch hozza a szokásost (álldogál, tesz-vesz, fogja a kormányt és nagyritkán hörög egyet), Zeta-Jones mint Morticia a 20 kiló vakolat ellenére is szemrevaló, Gomez (Luis Guzmán) pedig... hát, nem a 91-es verzióra hajaz, de mivel a rendező karakterábrázolásban visszanyúlt a kezdetekhez, ezért ez megbocsátható neki. Viszont meg kell jegyezzem, itt a szülők közti kémia ciki volt. Ahogy puszilkodás előtt Tris ránézett hites urára, a szeméből azt olvastam ki "ehh ezért nem fizetnek nekem eleget". Igaz a szülők közt izzadságszagú volt a kémia, viszont Wednesday és Izé közt nagyon működött a dinamika. Izé, hát ő amúgy is nagy forma volt, csupán egy kéz, de olyan jó személyiségjegyekkel volt felvértezve, hogy ő volt számomra a legkedvencebb karakter. Nem volt ő alulértékelt szolga, sokkal inkább bajtárs és igaz barát, elmondhatatlanul bírtam. Persze azért az egész szereplők közül is sikerült kedvencet avatnon, és szerintem nem lepek meg senkit ha azt írom, Wednesday-t úgy szerettem, ahogy volt. Hiába kis dulifuli aki úgy néz ki túladagolta a leszarom tablettát, azért törődik ő a hozzá közelálókkal, nüansznyi érzelemnyilvánításai mindig megmelengették a szívemet. Jenna Ortega tökéletes választás volt a szerepre, hiteles, vicces, persze nem azért mert olyan sok poént eleresztett volna a nyolc rész alatt. De működött a karakter, kiváló volt a színészi játék, sokak be is skatulyázták a sötétség hercegnőjeként... de jól is áll neki, és méltósággal viseli. Mellette Enid, a tökéletes ellentéte is nagyon jól működött, Emma Myers Ortegához hasonlóan is piszok jó választás volt. A többiekkel sem volt bajom, talán folyton somolygó Tylertől kezdtem kapni agyf@szt. No de térjünk át a cselekményre.

A történet tetszett, a magának való lány a furi suliban alap bejött, a karakterdrámák is, a sorozat stílusa, a rejtélyes atmoszféra szintén, a gyilkos szörny adalék is, habár annál már érzek egy kis bibit. Azt még meg kell jegyeznem, hogy a vérontás utáni látképek kicsit megleptek, nem gondoltam volna hogy kapunk torzókat is, viszont van valami, ami szintúgy meghökkentett, és az a szörny maga. Nem az, hogy ki az és mi motiválta, igaz attól is dobtam egy hátast... hanem a gülüszemű monster kinézete. Az, ahogy kinéz érdekes, vicces és hátborzongató egyszerre, de ahogy CGI-al képernyőre vitték, az több mint röhejes. Az a tré, darabos mozgás annyira kiábrándító volt! Az egész sorozat gyengepontja számomra ez. Később nem tűnt olyan gagyinak a szörnyecske, de lehet azért mert megszokta a szemem, de azt hozzátenném, hogy a róla készült rajzok ezerszer hátborzongatóbbak voltak.

A felsorolt pozitívumokból kihagytam egy számomra igazán lényegest, és az a zene. Imádtam Wednesday csellójátekait, különösen a rockdalok klasszikus hangszerelésével vett meg magának a zenei anyag. De az intro alatt felcsendülő zene is nagyon tetszett, eszembe jutatta a régi, jellegzetes csettintős dallamvilágot, viszont újdonság is volt, ami szépen belesimul az Addams family örökségbe. Na és Wednesday tánca... hmmm... az is. 

Összesítés: Alfred Gough és Miles Miller neve láttán boldogan mosolyogtam, hisz ők írták anno a Smallville sorozatot is, ami máig nagy kedvencem, úgyhogy nem aggódtam a Wednesday miatt, főleg ha egy olyan direktor dirigált alatta mint Tim Burton, akinek stílusát tökéletesen tükrözte ez a sorozat. 

A Wednesday korántsem hibátlan, de értem miért kapták fel ennyire, az ismerős mégis új széria hátborzongató, vicces, könnyed, mégis sötét, ezekkel az adalékokkal pedig elég jól bánik, ahogy a karakterekkel is, már akire kerül elegendő fókusz. Természetesen Ortegára bőven jut, de nem is bánja a néző, a kis gót Nancy Drew+Enola Holmes hasonmás bőven jól teljesít, ezzel pedig eltereli a figyelmet a zavaró dolgokról, nem is, inkább ellensúlyozza, mert mondjuk számomra a szörny egy vicc, amin remélem a készítők a folytatásban javítanak majd. Ennek ellenére az első évad bőven fogyasztható, kis cidris ifjúsági sztori vérbe mártva, ami remek alap volt, és remélem néhány jobbnál-jobb évad építkezni fog majd rá.

AJÁNLOM

• Még több képért kattintsatok IDE!