Smallville - egy legendás szuperhős sorozata

     Sokan a mostanában menő, vagy kedvenc sorozataik új évadaival foglalkoznak, de én most egy régi kedvencemről szeretnék írni, méghozzá Superman ifjúkoráról szóló Smallville-ről.
Sokan tudjuk, hogy a Alfred Gough és Miles Millar páros készítette amerikai széria, 2001-2011 között futott hazájában. De én csak nemrég értem a sori végére. Egy kedves ismerősöm adta kölcsön a DVD-it, az összes évaddal, úgyhogy egy ideig volt mit néznünk párommal. 

    

     A kansasi kisvárost meteoreső sújtja, amikor az úton lévő Martha (Annette O'Tole) és Jonathan Kent (John Schneider) autóbalesetet szenved. A helyszínen azonban nemcsak az égitestek záporozása szokatlan, hanem egy kisfiú feltűnése is a semmiből, akit a házaspár magához vesz, rövid időn belül pedig örökbefogad. Ám a kis Clarkról (Tom Welling) hamar kiderül, hogy nem szimplán egyszerű gyermek, hanem különleges képességekkel rendelkező idegen, aki egy másik bolygó szülötte. 
Clark tizenhét év után szembesül származásával, és Földre jöttének "segédeszközével", egy űrhajóval, amit földi apja mutat meg neki. Ezután a fiatal Kentnek még inkább óvatosnak kell lennie, hogy ne derüljön ki féltve őrzött titka. Még a legjobb barátainak sem mer elárulni semmit igazi származásáról, és emberfeletti képességeiről. S miközben fiatal szíve Lana Langért (Kristin Kreuk) dobog, lassan barátjává lévő megmentettje, a multimilliárdos Lex Luthor (Michael Rosenbaum) egyre inkább szimatol a titokzatos Clark körül...

A történet alakulásáról leginkább egy összegzést szeretnék körmölni a bejegyzés végén, úgyhogy most (is) inkább a szereplők értékelését szeretném előtérbe helyezni.       

Tom Welling as Clark Kent

     Amikor elkezdődött a sorozat, és megláttam ezt a tévéképernyőn szerencsétlenkedő fiúcskát, egyből leültem a hátsómra, és kerek szemekkel néztem a sorozatot. Welling úgy alakította Clarkot, ahogy azt a szerep megkívánta. Mint minden hős, ő is eljátszotta karaktere előszöri balfácánságát, aki majd' megvész a suli aktuális szépségéért, aki természetesen foglalt. Így marad a plátói szerelem, amíg az évadok el nem érik a kívánt szerelmes beteljesülést... és amíg a konkurencia valami oknál fogva el nem hull. 
Kerülgetem itt a forró kását, de igen, anno én is odavoltam a széles vállú Kent fiúért. Még ha a haja bozontos is volt. De az a pici sebhely az állán, és az a lábról-levevős pillantás engem is megfőzött. Csak a humorkincstára volt sokszor szegényes a fiúnak. Ám a különböző színű kryptonitok által megfertőzött, és jellemeket változtató Clarkot nagyon jól hozta Welling. Ezzel bebizonyította, hogy sokoldalú karaktereket is gond nélkül megtud formálni. Ha kell, simán felveszi a szexis gonosz szerepét, és nem csak a segítőkész jófiú szerepében tetszeleg. 
Akárhány Superman-t is termelt ki eddig, és majd termel az álomgyár, nekem az igazi Clark Kent akkor is Tom Welling marad.

Kristin Kreuk as Lana Lang

     Clark első szerelme, akit többször megmentett már a halál és egyéb kegyetlen személyek torkából, mint bárki mást. Az első évadokban még érdekes személyiség volt Ms Lang, de később már inkább volt idegesítő, és irritáló. Én valahogy már kb a 6. évadtól nagyon untam a pofalemezét. A sok nyafogását. Még azt is, amikor már erősebb személyiség lett. Tudom, nekem semmi sem elég jó. De őt, egyre inkább söpörtem volna le a képernyőről. A könnyes szemeitől halálom volt.
A sorozat alatt összesen háromszor sírtam el magam. Először akkor, amikor a 7. évad végén Lana kilépett Clark életéből. Az öröm, ami emiatt a lépés miatt volt, bearanyozta a napomat, és örömkönnyeket hullattam. "Végre, jöhet a Lois szál" - gondoltam én balga... mire a 8. évadban ismét feltűnt ez a fekete démon. Akkor már a kíntól potyogtattam el pár könnycseppet. De előbb-utóbb csak eltűnt, végre... kösz Lex.


Michael Rosenbaum as Lex Luthor

     A barát, aki később hősünk legádázabb ellenségévé válik, akinek kissrác korában egy meteorfuvallat lehessentette a fejéről a vörös hajkoronát. 
Néha Lex még Clarkot is megelőzte a szimpátia mércén. Tetszett, hogy először barátokként mutatták be őket, majd a folyamat is, ahogy Luthorból egyre inkább vált megszállott titokkutató, és féltékeny Kentre. Sokszor azért rühelltem, hogy egy ilyen aljas mocskot csináltak belőle, és néha abban reménykedtem, hogy a sorozat készítői megváltoztatják az alapot, és a két pasi barát marad. Naiv feltételezés, tisztában vagyok vele.    
Rosenbaum a 7. évad végén visszanövesztette a haját, és felhagyott a sorozatban történő további szerepléssel. Legnagyobb bánatomra. Mert a 8. évadnak ha örültem is (mert azt nem láttam tévében), valami hiányzott, és az Lex személye volt. A Smallville már nem volt ugyanaz nélküle. Hiányzott a bajtársiassága, kedvessége, megnyerő stílusa, a furmányos oldala, a sunyisága és aljassága. Clark Lex nélkül olyan volt, mint a csoikistej csoki nélkül. A tej finom és egészséges, de csokival az igazán ütős. Aztán a 10. évad fináléjában Welling kérésére Rosenbaum visszatért, és bensőmben olyan örömujjongás ment végig, mint amikor Lana a 7. évadban elhúzott a sunyiba. Csak Lexnél nem pityeredtem el... de nem sok kellett hozzá.

Allison Mack as Chloe Sullivan 

      Ő az a szereplő, akit néha utáltam, máskor meg szerettem. Chloe karaktere a sorozat elején nem volt túl szimpatikus. A viszonzatlan szerelme Clark iránt, úgy éreztem, egyre inkább utálatba csap át. Számító kis dögnek tűnt, de a közepétől jólesett a változás, amikor a lány végre jó baráttá vált, akiben érdemes megbízni. De a sorozat vége felé néha el-elsült egynéhány olyan megnyilvánulása, ami miatt egy kicsit visszaesett abba a pöcegödörbe, ami miatt olyan ellenszenves volt, mint régen. Ám kis idő múlva ezt kis képzavarnak tituláltam, és az uccsó pár részre amiben feltűnt, ismét csíptem.

Erica Durance as Lois Lane

     Kedvenc Loisom! Durance-nek egyáltalán nem úgy kellett megszemélyesítenie Lanet, ahogy addig ismertem. Külsőre legalábbis nem. Mert amíg én úgy ismertem ezt a karaktert, mint minden lében kanál szoknyás újságírót, addig a Smalleville-es Lois laza farmeros bunyóscsajszi volt, aki egyáltalán nem konyított az újságíráshoz... kezdetben. Később a szereplő átváltott a jól ismert jegyekre. De nekem akkor tetszett, amikor ügyetlen, de bajkeverő laza csajt alakított. Ha külsőre idővel változott is, de a benső ugyanúgy megmaradt, kis plusszal. Mert egy kryptoképességnek és megmentésnek hála, ihletett kapott a híríráshoz, de a felvágott nyelv és szórakoztató beszólások sorozatát továbbra is ő garantálta. Egyik kedvenc párbeszédemet Jimmy-vel zavarta le, amikor a srác a közte és a Clark közötti kapcsolatot boncolgatta. Valami olyasmit mondott, hogy: "Lois és Clark jó páros (lesz?). Érzem a zsigereimben". Mire Lois: "akkor vegyél be sürgősen egy hashajtót, és lépjünk tovább". :D 
Az ironikus poénokat unokatestvére, Chloe is megpróbálta többször elsütni, de neki közel sem sikerült olyan hatást kiváltania, mint Loisnak. Amíg L.L.-nek jól állt ez a stílus, addig C.S.-nek inkább erőltetett volt. 

     Rengeteg szereplő fordult meg a Smallville háza táján, ha nem baj, nem szentelek mindegyiküknek külön kis bekezdést. Inkább ömlesztve hozom róluk az apróbb véleményeimet:

Annette O'Toole (Martha Kent), John Schneider (Jonathan Kent), John Glover (Lionel Luthor)

     Mintha egy szerelmi háromszöget látnék. Amikor a kedves mama eltűnt egy-egy epizódból, nem tört rám hiányérzet, ővele inkább úgy voltam, vele rossz nem történhet, úgyhogy nem aggódtam érte. Nem nagyon érdekelt na. Szükséges szereplő volt, néha olyan kis semmis, de alkalomadtán okozott meglepetést. A kedves papától nem akartam elbúcsúzni, ővele szimpatizáltam, és jó volt, hogy a karakter halálával nem ért véget a sorozatbéli szereplés. Mert így vagy úgy, jó néhányszor feltűnt a színen. Ha néha emlékként, szellemként, vagy egy másik világban, de feltűnt, és jó volt, hogy Schneidert nem hagyták kiveszni a csapatból. Luthor bácsit meg az elején bírtam. Főleg amikor Lex és ő egymás vérét szívták.
A legrosszabb apa a világon, fura is volt, amikor átváltott kedvesbe. Az a stílus nem állt neki jól, szinte minden egyes percben azt vártam, mikor árulja el Clarkot. Aztán a másik világból szabadult énje visszaadta azt a görény Lionelt, akit ismertem. Jó volt, nagyon.

Laura Vandervoort (Kara-El), Cassidy Freeman (Tess Mercer), Justin Hartley (Oliver Quinn), Aaron Ashmore (Jimmy Olsen)

     Kara nagyon kellemes szereplő volt. Szimpi volt a kryptoni csaj, ahogy sosem bírt igazán az erejével, és mindig megroppantott valamit. Egyetlen amit sajnálok, hogy elég keveset szerepelt a sorozatban. Mert volt a karakterben potenciál bőven.
 
     Tess számomra elég gyenge ellennek tűnt, és később be is bizonyosodott, hogy egyáltalán nem az. Megkedveltem, sajnáltam mert magára hagyták, nem is akárki. Aztán még inkább fájt érte a szívem, amikor vége lett szegénynek. Jófej volt, főleg Alexanderrel.  

     Oliver is kellemes jelenség volt, több szempontból is. Mint karakter kedvenc volt anno, mert tetszett a kis tökös legény amikor magára kapta a zöld rucit és robinhúdosat játszott. De amikor átment depisbe, már nem jött be annyira. Tudom, nem kellene ennyire érzéketlennek lennem vele, hisz a hősök is megtörnek egyszer, de szedje már össze magát, ha már hősködésre adta a fejét. Még jó, hogy ott volt Chloe.

     Olsent nem igazán akartam megemlíteni, de a karakterrel olyat tettek a készítők, amit magam sem hittem volna. Ha esetleg a képregényben is így volt, akkor bocsi, de nem tudtam. Ám az a csavar, amit a 8. évad végén tettek vele, pofára ejtett. Amúgy sem a karaktert, sem a színészt nem csípem igazán. Ashmore olyan tenyérbemászó.

     Külön örömömre szolgált, hogy a sorozat vezetői nem feledkeztek meg a régi szuperprodukciók szereplőiről sem.

Hiszen Clark segítőjeként feltűnt Krypton-kutatóként Christopher Reeve, valamint Margot Kidder, továbbá egy rész erejéig egy halhatatlan ellenség bőrébe bújt Dean Cain, és jó nagy meglepetésemre, egy videóüzenetben,
Lois anyjaként
 Teri Hatcher jelent meg.   

Összesítés: a sorozat életem egyik legszebb élményei közé tartozik. Kezdetektől érdekes volt, a szereplőgárda is nagyon tuti, nem kedveltekkel együtt. Szerettem a gubancokat, a jó történeteket, főleg az elején, amikor a kryptofertőzöttek esetei egy részben meg lettek oldva. A későbbiekben ugyan nem voltak már fertőzöttek (olyan sokan), de egy adott problémát már egy egész évadon át nyújtottak, ami azért annyira nem tetszett, de tudom, az utóbbi években már ez volt a divat.
A vizuális effektek is rendben voltak, de az utolsó évadokban már kevésbé hódoltak ennek a technikának. Helyettük inkább a csajokat tették képzeletbeli ringbe, ahol ütötték is egymást rendesen. Jól is néztek ki, a bunyókoreográfiáik szépen mutattak, és még jobb volt nézni ahogy egymást lezúzzák, mint amikor Clark osztotta a nagy maflásokat. De attól kínom volt már, amikor a hölgyek egy-egy apró legyintéstől kiterültek a földön, és eszméletüket vesztették. Ha az ember a soriból naponta csak egy részt néz meg, akkor ez nem is tűnik fel annyira, de amikor egyhuzamban öt vagy akár hat részt is megtekint, akkor aztán elég idegesítő. Meg aztán annyi fejbekólintástól tuti agysérültek lettek volna mind.

A sorozat nagyon jól indult. De a végefelé kezdett kifulladni. Hiába jöttek a kemény ellenfelek, a produkcióra szánt alacsonyabb költségvetés miatt hol röhejesre sikeredtek, vagy pedig egy kiskatonának (Zod ójajj). A legjobb ellenség akkor is Lex és Lionel Luthor volt. A techikás nagy ökölcsapások is egyre inkább elmaradtak, helyette egyre több érzelmes jelenetet kaptunk Lois és Clarktól. Ahogy azok ketten egymásra néztek.

Jó sorozat ez. Mennyire vártam, hogy Clark végre felöltse szuperruháját. De amikor végre kézbe vette a piros-kék mezt, majd elfutott vele, dübörgő szívvel figyeltem a képernyőt, hogy akkor na most, mindjárt meglátom Tom Wellinget szuperszerkóban. Végre. Valahára... és akkor jött a harmadig bőgésem. Mert mire a kamera végre ráfókuszált volna a teljes harci díszben domborító hapsira, Chloe véget vetett a mesének. Ááááá micsoda óriási csalódás! Ezért levonok egy pontot:

8/10