Könyvmolyságom kezdete óta falom az erotikus-romantikus irodalmat, így abszolút nem volt ellenemre, hogy ez a nekem való téma volt az alapja eme novellásgyűjteménynek, amit hipp-hopp végigolvastam.
"... szerintem minden perc, amit az ember önmagára fordít, az nem elpocsékolt idő, hanem lehetőség."
Erotikus-romantikus történetekre számítottam, de a novellásgyűjtemény lassan rakja meg azt a tüzet. Hasábonként halad, míg végre lángra lobbantja a történeteket, így az első minisztori inkább enyhén romantikus szellővel készített fel.
Ebben a történetben egy kötelességtudó lányt és egy szabadszellemű srácot terelt egy autóba Amor, ahol csakhamar pörlekedni kezdtek az életről, a társadalmi elvárásokról, miközben a szemük sarkából lopott pillantásokkal méregették egymást, és nem tagadhatták, hogy az érdeklődés bizony kölcsönös, és dolgozik köztük a kémia.
"A hűség olykor ravasz, alantas érzés, ami egyenesen Lucifertől származik. Az ilyen betegesen hűséges ember pedig gyakran ellentmondások közepette örök kísértésben él."
Ez a történet két fiatalról szólt, akik talán túl korán találták meg egymásban az igaz szerelmet, mielőtt még kiélhették volna magukat, és ez tudat alatt frusztrálta őket. Majd a sztoriba csöppent egy cilinders "párterapeuta", aki csak rátett arra, hogy úgy érezhessem, ez a sztori olyan, mint egy kesze-kusza lázálom. Az egyszerűnek ígérkező, Titkokról suttogó történetet kicsit misztikusságba csomagolta a szerző, és bár az írásmód kellően leköti az embe figyelmét, engem valahogy nem rántott be, inkább csak az oldalvonalról figyeltem a történéseket és vártam, hogy jöjjön a nagy csattanó.
"Adelmár hallotta a történeteket a kérőit sorban lemészároló, kegyetlen hercegnőről, de a felét sem hitte el. Ugyan már! Egy fehérnép nem lehet annyira vérszomjas, mint amilyennek leírják! Az ifjú mindig valami elérhetetlen és vad amazonnak tartotta a király lányát, kölyökkorában epedezett is érte! Azóta kinőtt a gyermekded álmokból, de attól még izgatottam várta, hogy megpillantsa az időközben hadnaggyá kinevezett nőt."
Az első két novella nem igazán hozott lázba - hiába volt az egyik igéretekkel teli, a másik meg titokzatosságával akár a Lámpások éjszakájában is megfért volna -, ezért felcsillant a szemem, amikor megláttam, hogy a következő történet Szilágyi Heléna nevéhez fűződik. Az előző novelláskötetben található darkos sztorija nagyon tetszett, ezért nagy reményeket fűztem A határvidék úrnőjéhez.
"Adelmár megbabonázva figyelte Zoya hercegnőt, ahogy leszáll a nyeregből, bár tudta, nem illendő, amit művel. Még soha életében nem látott kékvérű nőt, akinek szépségét az sem csorbította, hogy az egész testét páncélzat borította, amely vöröslött a lemészárolt vadak vérétől."
"A barbár föld barbárrá formálja az embereket is, akiket a hátán hord."
Minden túlzás nélkül, de így kell meghozni az ember kedvét egy novellának a hosszabb regényhez. Az írónő stílusa már az előző novelláskötetnél nagyon megtetszett, pont olyan gördülékeny, fesztelen az írásmódja, ami a fogamravaló. Szerintem bármit el tudna nekem adni, az ördögi története után ezzel a barbár fantasy-val is nagyon megfogott. Érezni rajta, hogy kidolgozott világgal állok szemben, a valóban kékvérű isteni leszármazottak közül való női hadnagy, Zoya és a fiatal rab, Adelmár vértől, küzdelemtől és szenvedélytől mocskos története engem megvett, kilóra.
"− Ha van egy adottságod, az felelősség – torkollta le az anyja. − A te dolgod, hogy rájöjj, mi az, amiben különleges vagy. "
"Az álmok néha különös módon érnek véget. Résnyire nyílik a szemünk, és még kapaszkodnánk az odaátba, egészen addig, amíg tudatunk puhán földet nem ér a valóság talaján. Nathan különösen kedvelte ezt a kettős állapotot, a jelen és a valóság áttetsző mezsgyéjét, ahol az álom puha szövete még ott fénylett a sarkokban. Azonban mire odakapta a szemét, nem talált mást, csak az idő múlását, a jelen mulandóságát a sárguló tapéta szegletében."
A Tükörlelkek egy jól összerakott, könnyedebb romanikus történet, ami a mágikus realizmus mezsgyéjét taposta. Főszereplője egy döntésképtelen rajzművész srác, akit egy jós különleges szerzetnek titulált, majd amikor elérkezett a fiú tizennyolcadik szülinapja, a bátyjától kap egy egészalakos tükröt, amibe éjszakánkét pillantva nem a saját tükörképét pillantotta meg, hanem olyasvalakiét, aki ráébresztette, hogy a szürkén túl mennyivel életteltelibbek a színek, a szóban forgó karakterrel együtt pedig teljesebbé válik az élete.
"Az összes porcikám kívánja Lucifert, de az eszem tiltakozik. Mégis, amikor az ajkait az enyémhez préseli, megtörik az ellenállásom."
Nagyon bejönnek nekem ezek a másvilági dark románcok. Az előző kötetben is egy hasonló, véres-vágyas (Áldozati bárány) volt az egyik kedvencem, viszont itt démon helyett a bukott angyal, Lucifer az egyik főszereplő, akit az ellenségei leakarnak taszítani trónjáról, ám egyik parancsnokával karöltve megakadályozzák ezt a törekvést, majd a győzelemmámor közben elcsattan köztük egy csók, ami mindent összezavar.
"Mindig volt valami különös fény Lucifer szemében, amikor rám nézett, viszont sosem számítottam ennél többre."
Ez már sokkal inkább betartotta a borítón találgató ígéretet, és végre egy vággyal teli, kicsit fülledt történetet kaptam a pokol úráról, Luciferről, és az egyik parancsnokáról, Caya-ról. Jó volt olvasni, könnyen magam elé tudtam képzelni a cselekményt, a pokoli helyet, az összecsapásokat, végül minden mást, ami a szerelmi szálhoz fűződött.
"– Belár, eressz már el! Beszélni akarok azzal a lánnyal. Láttad, mennyire jól verekedett? Elhagytam tőle az államat!– Beszélni akarsz azzal a lánnyal? Talán elfelejtetted a csöpp kis agyaddal, hogy miért vagy itt? Az akvói hercegnő kezét kellene megkérned, de te inkább bujkálsz.– Mert nem akarok egy hercegnőt elvenni, aki sekélyesebb, mint a bokáig érő víz!"
" – Szándékosan játszol a tűzzel?– Azóta nem játszom vele, mióta véletlenül felgyújtottam a függönyömet… De ha akarod, itt hagyom az üveggolyóimat, anélkül senki nem jöhet rá, mi vagyok.– Még mit nem! – hördült fel Belár. – A golyóid nélkül sehova sem mész!Kilián megpróbálta visszafojtani a nevetését, de az elemi erővel robbant ki belőle.– Ne röhögj, tudod, hogyan értettem! Inkább lódulj, mielőtt meggondolom magam!"
Hát, elájulok, ez nagyon jó kis történet volt! Középkori, mágiával megbolondított világ, ahol egy herceg kirúgott a hámból, és testőre kíséretében ellógott a pórnép közé, ahol megakadt a szeme a lepukkant, Istenek mocska nevű kocsma egyik harcosán, az álarcot viselő Fecskén.
Ez a sztori lett az egyik kedvencem. Nagyon tetszett a világ, a szereplők, főleg a harcoslány aki azt sem tudta hogy koptassa le magáról a túlbuzgó Kiliánt. Egy ponton megfordult a fejemben, hogy bárcsak az lenne a lány akire gondolok, az utolsó mondatok pedig nem hagytak cserben, mosolyogva olvastam őket vegig.
"Tudtad, hogy a színek a fény hullámhosszával változnak? És a színin-gerünk a tudatunktól és a látásunktól független jelenség? A festészetben, az irodalomban és a hétköznapokban a színeknek szimbolikája van. Nem is sejtenéd, mennyi titkos jelet küldünk a világ felé. Csodálatos képességeink egyike, hogy tégelyekbe zárjuk a szivárványt. Micsoda misztikum lapul abban, ahogyan puszta keverés és vegyítés útján új színt állítunk elő!"
"Tudtad, hogy a matyó viseletben melyik szín mit szimbolizál? A fekete a földet, amelyből az élet fakad és a termés sarjad. Az öröm színe a piros, a sárga a nap, a nyár! A kék a bánaté és az elmúlásé. Soha nem jönnél rá, hogy a zöld a legszomorúbb mind közül, mert ez a szín a gyászt képviseli."
" Tudtad, hogy a zöld egyszerre meleg, és hideg szín? Az égi és a földi hatalom nászából született. A kolorit skála közepén áll. A feltámadást jelképezi…"
Érzékeny vagyok, tudok ám egy-egy történeten bőgni, de az utóbbi időben ez ritkán fordult elő. Most mégis, ennél a szívbemarkoló novellánál megtörtént. Kibuggyant a könnyem, annyira végigszántott a lelkemen. Imádtam a szépirodalmi minőségű leírást, a színekről, jelentéseikről, szerelemről, feldolgozhatatlan veszteségről szóló történetet. Az utolsó sorok gyönyörűsegükkel egyszerre adtak bánatot, ugyanakkor megnyugvást. Szomorú volt és szép... nagyon-nagyon szép.
"Závodi Iván. A legtöbb mosolyom és könnyem okozója. Felegyenesedem; habár nem látom magam kívülről, zsigerből érzem, hogy azt az idióta vigyort viselem, amit mindig kényes helyzetben."
"Egy gravitációs mezőnek a közepén állhat, mert húz magához, és nem csak a tekintetemet, a lényemet vonzza. Mintha két fél lennénk, méterekre az összeolvadástól, egymástól, ahová mindig is tartoztunk. Hát ilyen hatással bír, ha összeakad a tekintetünk."
"– Nem elég akarni valamit, hajlandóság is kell, hogy megszerezd..."
" Hozzáérni olyan, mintha tűzijátékok robbannának a szemhéjamon, az élmény teljesen magával sodor, a vágy az egekbe röpít, és soha, de soha nem akarom elengedni, miután belekóstoltam."
Sárközi Erika Nilla neve nem ismeretlen a számomra, néhány írásával találkoztam már korábban, így örültem, hogy ebben a novelláskötetben is láthatom a nevét. Története mostohatestvér szerelemről, egy engedetlensége miatt családból kitiltott húgról, a barátságról, a családi kötelékről, a bátorságról és a megbocsátásról szólt. Fiatalos és olvasmányos stílusával bármelyik trendi new adult regény mellett megállja a helyét. Tetszett, nagyon szerettem olvasni, nekem való kis történet volt.
"Újra egy idióta tinilánynak éreztem magam."
"Nem tudtam, hogy vagyok, de azt igen, mennyire nem jól. Dorka kedvéért mindent megtettem, elviseltem Kornél jelenlétét, ám végül elértem, hogy a döglöttnek vélt pillangók ismét szárnyra kapjanak a gyomromban."
Szerelmi háromszög, titkok, mosolyok, bűntudat. Volt itt minden, amitől ez a sztori akár egy nagyregénnyé is kinőhette volna magát, és még mindig megvan benne a lehetőség. Viszont akkor nem csak pár oldalon keresztűl akartam volna megfojtani a főhőst, hanem szinte a végéig... de a végén megbocsátottam volna neki. Uh, sok érzelmet kiváltott belőlem ez a sztori, jót is, rosszat is, de összességében elégedett vagyok vele.
"Egy rohadt falat sem ment le a torkomon. Izzadtam a klimatizált lakásban, liftezett a gyomrom, ahogy a kajára néztem. Mi a szarért jöttem el? Tudtam, hogy ő is itt lesz. Kicsesztem magammal."
"Magas, karcsú, kerek idomok, mézédes illat. Ellenállhatatlan, igéző zöld szem, kellemes hang, varázslatos, csilingelő nevetés. Egy szeplős, babaarcú, hullámos, vörös hajú, bűnre csábító szirén. Aki épp a bátyámmal kézen fogva tipegett be az ajtón fél órával ezelőtt."
I-mád-tam! De tényleg, minden sorát. A fiatalos, éppen pont jól káromkodós irásmód elhitette velem, hogy egy srác gondolatait olvasom, a tiltott szerelem dolog pedig nagyon tetszett. A jelenetek, a kidolgozás, minden.
Ilyen és ehhez hasonló történetekre számítottam a kötettől, és bár többet kaptam mint gondoltam, örülök, hogy ilyesfajta szórakoztató new adult is helyet kapott.
"Bár szeretek tartózkodó lenni, mert szükségem van a lelkem csöndjére, hogy befogadhassam a tudást, most mégis a másik hoeseph irányába fordulok. Még nem tudom, mit érzek, de van a nőben valami, ami felé akaratlanul is megnyitom magam."
"Már egyáltalán nem a fiatal lányt látom benne, aki régen megszólított, hanem egy nőt, aki rátalált a hatalmára és a céljára."
"Nem vagyok ilyen, talán ő sem, most mégis jólesik egy kicsit másnak lenni. Elmerülni ebben a féktelen vágyban, amit a puszta látványa gyújtott bennem, és finom, puha ajkai tettek teljessé."
Áh ez fülledt volt, majd cuki és romantikus. Olyan jólesett, mint a régi sorozatok, amik egy óra helyett húsz perc alatt adtak át egy teljes és jól működő történetet. Nem kell ide háromszázvalahány oldal hogy jól szórakozzon az ember lánya ezen a kacér és végül aranyosba váltó történeten, de azért na... olvastam volna még.
"Adele volt a legfurcsább lány, akivel valaha találkozott: a barátja akart lenni."
"Ahogy a széles verandához ért, a szíve nagyot dobbant. Parázs pattant a bensőjében, és menthetetlenül vágyakozni kezdett a gyerekkora, és az itt töltött órák után, amikor még messzinek tűnt a felnőttkor, messzinek a felelősség és az egyetem. És mindazok a felgyúló érzelmek, amelyektől most megdobbant a szíve."
Ez a törtenet, ami két lány együtt töltött nyarairól szólt éteri volt és varázslatos. Olyan régóta akartam olvasni egy hasonló történetet, erre tessék, itt volt, és nagyon szerettem ezt az édes-bús, vággyal, félelemmel és ragaszkodással teli történetet. Jobb sztorival nem is lehetett volna zárni ezt a novelláskötetet.
Összesítés: érdekes, hogy ebben az antológiában minden sztori előtt volt egy pici értékelés, ajánló, többek között olyan nevekkel mint Tarja Kauppinen, Szaszkó Gabriella, Kollár Betti, Aux Eliza és még sorolhatnám, de egy idő után inkább abbahagytam ezeknek a soroknak az olvasását, mert legyen egy értékelés bármilyen kecsegtető, szerettem volna magam felfedezni, hogy számomra milyen élményt nyújtanak ezek a történetek. Vicces, nem? Pont egy könyvesblogger ír ilyet.
Bevallom, eleinte nehezen rázódtam bele ebbe a novellásgyűjteménybe, ami a kezdetektől szórta a bölcs mondatokat, de szerelmi fronton a fantasysabb vonal után tudtam egyre nehezebben elszakadni a történetektől.
Tetszett, hogy a Lámpások éjszakájával ellentétben (néhány kivétel azért akadt) a Sssh! történeteinek mindegyike hosszabb volt, kifejtősebb, így jobban el tudtam merülni egy-egy szerző munkájában. Nem tagadom, voltak olyan írások amik annyira nem ragadták meg a képzeletemet, de a legtöbb nemhogy szavanként, képkockánként szárnyalt előttem, én pedig imádtam nézni ezt a belső filmet.
Több olyan szerzőt sikerült jobban megismernem, akiknek neve mellé gondolatban odaírtam "helló, új kedvenc történetmeslőm", így a következő antológiákban a nevük láttán nyugodtan hátradőlök majd, tutibiztos, hogy nem fognak csalódást okozni.
AJÁNLOM
Az olvasás lehetőségét köszönöm a C&H Projects csapatának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése