2023. április 13., csütörtök

Bodnár Alexandra (szerk.) Monos Anett (szerk.): Lámpások éjszakája

     Nemrég kaptam egy felkérést Bodnár Alexandrától, hogy lenne-e kedvem elolvasni és véleményezni néhány novelláskötetet. Rémlett a neve, aztán mikor megemlítette a szóban forgó kötötek címeit, máris beugrott, honnan volt olyan ismerős. Más könyves csoportokban már találkoztam az ő és csapata munkáival, amik fel is keltették az érdeklődésemet, így természetesen igent mondtam.

El is kezdtem a sort a szépséges borítót kapott halloweeni antológiával, a Lámpások éjszakája című novellásgyűjteménnyel. 

Kiadó: C&H Projects 
Műfaj: horror, thriller, paranormális romantikus 
Oldalszám: 148
Illusztrálta: Szilágyi Heléna
Kötés: e-könyv
Megjelenés: 2022
ISBN: 9786150161686

Érdekel? IDE kattintva megrendelheted! 

     Halloweenkor a lehetetlen is lehetséges. Úgy tartják, ilyenkor szellemek tucatjai árasztják el a világunkat. Halloween a visszajáró, kóborló lelkek éjszakája. Halloweenkor a megtévesztésé, a misztikumé és a borzongásé a főszerep.

Milyen titkot rejt egy idős néni súlyos bőröndje?
Hogyan végződik egy véres tündérmennyegző?
Milyen formában találnak vissza hozzánk a szeretteink?
Mi ölthet testet egy cvikker mágikus lencséjén keresztül?

Tizenhárom novella vezet végig a sűrű ködbe burkolózott utcákon. Tizenkét szerző tartja a lámpást, titokzatos ösvényt vágva a sötétségbe. Tarts velünk egy fergeteges szellempartiba, eredjünk együtt a legendák nyomába. Mutasson utat a reszketeg gyertyafény a lámpások éjszakáján!

 
"... halloween estéjén a szabályok megváltoznak."
     Meglepődve láttam, hogy már ez a kötet is tartalmazott illuszrációkat. Tetszik, hogy a képbe bele vannak rajzolva az egyes történetek címei is. Kreatív megoldás és mutatós. A második meglepetés a könnyed, fiatalos írásmód volt, ami gördülékennyé tette az olvasást.

A történetek olyan éjszakák alatt játszódnak, amikor a mi és a túlvilág falát elválasztó hártya elvékonyodik, és a két sík egy rövid időre átjárhatóvá válik. 

     Az első novelláról eszembe jutott a Tündérkrónikák, ami megalapozta a lelkesedésemet.

"Valakihez muszáj csapódni, ha az ember túl akarja élni egy gimiben."

"– Sehogy sem hagy nyugodni az eset."

Ah elakadt a lélegzetem, engem sem. Az első novella egy barátnőtrióról szól, akik közül ketten testvérek és boszorkányok. A harmadik tag úgy csapódott hozzájuk, amíg végül elválaszthatatlanok lettek. Egy május elsejei éjszakán amikor ők szeánszot tartottak az erdőben, valami történik... amiből rendőrségi ügy lett.

„Könnyebb elfogadni, hogy lidércek tesznek szörnyűségeket, mint hogy emberek, nemde?”

Ez a történet nagyon megfogott, főleg az elején. Nagyon tetszett az írásmód, sok helyen lírai, mágikus volt, ami passzolt a minisztorihoz. Le sem tudtam venni a szemem a történésekről, ami egyszerre volt misztikus és hátborzongató. Sajnáltam, hogy túl hamar vége lett, hosszabb, kidolgozottabb formában imádtam volna a leginkább, de így is elég jó volt.


"Az egész élet egy borzalmas komédia. Nevetése zokogásba fulladt. Átkozott tragikomédia."

     A második történet egy fickóról szól, aki alkoholmámoros fejjel ébred a mocskos és eső áztatta utcakövön. Épp elcsesződött életén őrlődik, amikor meglát egy sor töklámpást ami egy ismeretlen kocsmához vezet. Betér, ahol eleinte búskomor a társaság, majd végre fesztelenebbé válik a hangulat, és jön a nagy csattanó... 

Ez a történet is tetszett, igaz nem volt olyan nyomasztó mint az előző, talán a rövidsége miatt is, viszont elszomorított és elgondolkodtatott - ha hagyjuk, annyi, de annyi időt elfecsérelünk ebből a röpke életből.


"... bocsássa meg, de miféle ivadékot hozott volna világra az a nő!? Szerencsétlen menye biztosan megkönnyebbült, hogy az anyósa vonatra szállt. Hiába választotta el őket kilométernyi távolság, anyóspajtás továbbra is rajta köszörülte a nyelvét."

     A harmadik minisztori egy vonathoz siető, több cókmókot cirhelő öreg néniről és egy orvosról szól, aki segítségül szegődik a korosodó hölgyhöz. Csakhamar "kedves leszek, beszédbe elegyedek" színtű kommunikáció zajlik le köztük, amikor is a nénike hőn nem szeretett menyéről önti ki a szívét. 

Úristen, ettől a történettől pa-ráz-tam. Felállt tőle a hátamon a szőr! Annyira realisztikus és hihető, no meg elborúlt volt, és ami leginkább tetszett, hogy nem magyarázott el a végén semmit, engedte, hogy azt higgyem amit akarok.


"– Ha nincs halloween, akkor is mindig kitaláltok valamit. Kezd unalmassá válni ez az állandó dorbézolás. Az ember azt hinné, a halála után lesz egy kis nyugalma…"

     Ez cuki volt és túl rövid. És mégis tök jól klappolt minden. Ettől a történettől nem féltem, a szellemtanyává avanzsált régi villától és a benne bulizó lelkektől, akik közül egy fiatal fiú nem emlékszik az eseményre, ami miatt csatlakozni kényszerült a furcsa csapathoz. De aztán belibbent az ajtón egy üldözött halandó lány, akivel végül szóba elegyedett. 
Nagyon tetszett ez a komplex történet! Amennyire rövid volt, olyan sok minden volt beleszőve. 


"Minél beljebb értek az erdei ösvényen, annál kevésbé látták, mi van a lábuk előtt. Az utcai lámpák fénye eltűnt mögöttük, felettük nem pislákoltak csillagok. Borús éjszakának néztek elébe, a keskeny hold fénye alig tört át a felhők között. A távolban kutyák – vagy talán farkasok? – vonyítottak. Eugén egész testében remegett, és ezt nem csak a hidegnek köszönhette."

     Ezen a sztorin inkább nevettem, főleg a végén. Ket srác - leginkább egyikük unszolására - elhatározza, hogy tesznek egy éjszakai erdei kirándulást annak érdekében, hogy találkozzanak a szellem, Lámpás Jackkel. Ám amivel az erdőben találkoznak, arra egyikük, sőt egyikünk sem számított.


"– Menj el! – A hangja szinte könyörgő.
– Nem, amíg nem mondod meg, mi folyik itt.
– Fogalmad sincs, milyen veszélyes neked a tóban. Velem.
- Akkor világosíts fel!" 
     Ez egy rettenetesen jó kis romantikus szösszenet volt a fiúról, aki túlélt egy vizibalesetet, és a rózsaszín hajú lányról, akinek titkai vannak. Örültem, hogy hosszabban volt kifejtve a történet mint az előző írás, akár nagyobb terjedelmű regényként is szívesen forgatnám. 
Kicsit az Aqumarin című filmet jutatta eszembe.


"Az egerei mintha megbolondultak volna. Ha nem látta a Szellemfiút, akkor azért szaladgáltak a gyomrában, mert kíváncsiak voltak, vajon merre van. Ha látta, akkor vagy az apró karmaikkal karistolták odabentről a mellkasát, vagy puha szőrükkel dörgölőztek a bensőjéhez."

" – Ezen a napon végre újra átélhetem az emberi lét utolsó pillanatait. Hiányzik az ereimben futó vér érzése, a testemben sejteket megrezgető nedvek ereje."

     Úgy tűnik néhány sztorinál a parázós elemektől átvette a stafétát a romantikus. Ez a minisztori egy srácról szólt, akit igazságtalanul piszkáltak, de besétált az életébe egy fehér lovag... no meg egy gyilkos, szirénénekű szellemlány... legendája. Okés volt ez a történet is, és tanulságos, elgondolkodtató, és néhol tényleg picit para. 


"Az öreg legyint. 
– Ne hidd, hogy csupa öröm vár rád. Tán mind boldogabbak lennénk, ha vakok maradnánk."
     Halloween, édesség, kölykök, egy rogyadozó ház. Szokványos kísértethistóriára hajaz, a feléig úgy is tesz, majd ad egy kis nyugit, hogy aztán egy különleges szemüveg, a cvikker segítségével belém eresszen némi áramütést, amitől néhány percre sokkot kaptam. 


"– Csak a szívedet fájdítod – csendült mögötte Viola hangja. 
– Nincs már nekem olyanom, kedvesem – mosolygott keserűen Alán.
- Semmim sincs." 

     Ez egy rövid, de velős történet volt, ami elfeledett lelkekről szól, akik mindenszentek éjszakáján feljönnek sírjaik mélyéről, hogy megnézzék, fontosak e még valakinek, gyújt e még valaki mécsest az emlékükre. 

"Alán mellkasában melegség terjedt szét. Egy újabb érzékcsalódás.
– Kinek a hozzátartozója? – kérdezte rekedten, ahogy a lány az ő lábához is helyezett egy mécsest, majd továbbállt.
– Nem tudom. – Zelinke utánafordult. – Talán senkié. Talán egy kicsit mindenkié."

Nagyon szívfacsaró volt ez a törtenet és elgondolkodtató - ha tudunk, menjünk ki elhunyt csaladtagjaink nyughelyéhez és gyújtsunk egy mécsest... és ha már ott vagyunk, egyet-egyet elhagyott sírok tetejére is rakjunk.


"A halloween a halottak ünnepe, de az újjászületést is ugyanúgy jelentheti."
     Ez a novella nagyon búskomor volt és fájdalmas. Elpattanó testvéri kötelék, amit a szeretet örökre összefűz. De ott az önmarcangolás, amivel Erik a testvére miatt küzd. Majd a srác az élete megnyomorítójához, a baleset helyszínéhez verekedi el magát.


"Nem kellene az éjszaka közepén egyedül kecskevérrel pentagrammát rajzolnom az alagsori szobám padlójára, én végső elkeseredésemben mégis megteszem." 

"Ha azt hiszed, a halandók számítanak nekünk, tévedsz. Minden csak tünékeny kabaré – vigyorog, és széttárja a karját."
     Nahát, ez igazán érdekes volt... és nagyon szaftos. Bosszútörténet, szekta, bűn, vér, fájdalom, áldozat és egy szemrevaló démon. Mind terjedelmében, témájában, írói stílusában nagyon bejött. Az egyik legerősebb történet, szívesen olvasnék még erről a hátborzongató világról. 


"... ugyanaz a laza mozgás, ugyanaz az odafigyelés és ugyanaz a könnyed humor… mégis lehetséges, hogy a halottak beköltöznek más testébe? Lehet Leó Gergő?
A gyertya fellobbant.
Leó odakapta a fejét.
– Jó, ez most meglepett – vallotta be. – Talán mégis vannak szellemek – ütötte el poénnal a helyzetet.
Talán épp Gergő küldött téged. Kitelik tőle..."
     Ez megint egy romantikus történet volt, de sokat sejtető. Fájdalom utáni lehetséges enyhülés, továbblépés. Ez is olyan sztori volt, amit szívesen olvasnék hosszabb formában.


"Összébb húztam magamon kötött pulóveremet, miközben a szellemeket figyeltem. Az egyikük éppen halál lazán nekigyalogolt a lámpaoszlopnak, a másik pedig jóízűen nevetett rajta, amíg el nem ütötte egy harmadik szellem, egy lopott biciklivel. Mosolyogva csóváltam a fejemet. Még nem szokták meg, hogy a testüknek vannak határai is, ám ezt láthatóan felettébb élvezték."

" Átáztatta a ruhámat a vérem.
– Menj... haza... Meg fogsz... halni.
– Már halott vagyok, de te nem lehetsz."

"Reménykedve nézett rám. Visszafojtott lélegzettel, döbbenten hallgattam. Soha, még csak jelét sem mutatta az imént megvallott gyengéd érzéseknek, ennek ellenére hittem neki. Hallottam a hangján, kiolvastam a szeméből, láttam a feszült testtartásán. Azt hittem, hogy az iránta lobbant érzelmeim egyoldalúak, ezért sokáig próbáltam észhez téríteni magamat, hiszen nem szerethetek egy lelket, akitől szó szerint egy világ választ el."
     Végszóra egy nagyon szellemes történetét kaptam. Egy nyomozónő és segítőtársának, egy szellemfickónak izgi romantikájáról olvashattam, ami végül a maga módján révbe ért.
Aranyos paranormális romantikus volt, érzelmekkel teli és végül fülledt - mindez nagyon jó írói stílusban. 

Összesítés: nagyon hálás vagyok Bodnár Alexandrának, hogy felkeresett és lehetőséget adott arra, hogy elolvashassam ezt a csokornyi rémtörténetet, ami eleinte bizarr és haláli történetekkel kergette ki az arcomból a vért, majd váltott misztikusba és segítő jobbot nyújtott gyászfeldolgozásban, de néha megnevettetett, végül sok történet keptelen romantikájával meglágyította a szívemet. 

A történetek igényesek, jól kidolgozottak, egyik sem untatott, sőt a legtöbbet olvastam volna még bővebben is. 

Tetszett az érzés amibe a történetek ringattak, mert tényleg volt itt minden mint a búcsúban: pszichológai thrillertől, horroron át, túlvilagi romanikáig minden, meg ami a három között van, úgyhogy abszolút elégedett vagyok, és örülök, hogy még három antológia itt csücsül arra várva, hogy belevessem magam izgalmas történeteibe. 

AJÁNLOM

Az olvasás lehetőségét köszönöm a C&H Projects csapatának! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...