"A nap már lejjebb csúszott az égen. Nemsokára százával jönnek majd a szúnyogok és a tücsökciripelés, a langyos, esti szellő és a véget nem érő, meleg éjszakák."
Lelkesen vágtam neki az első történetnek, ami meg is maradt az utolsó sorig. Gólyatábor, játek, móka, kacagás, buli, nyár... *sóhajt... Annyira tetszett ez a nyári történet, magam előtt láttam a színpompás naplementéket, éreztem a fülledt levegőt, az alkohol izét, a gondtalanságot, a fenébe, még a szúnyogcsípéseket is, és úgy imádtam ezt az életérzést. Eszembe jutatta a régi szép, élményekkel teli táborozásaimat és ez felvillanyozott. A történetben kapott évődéssel teli plusz szerelmi szál pedig édes volt, kellemes, a végén pedig igazán jóleső. :)
Egy fárasztó nap után jólesett a gondolat, hogy ezzel a novelláskötettel tölthetek egy kis időt. A soron következő történet pedig nem is okozott csalódást.
"Beleöntöm a maradék pezsgőt a mosogatóba, ám amikor visszafordulok, egy hatalmas, pikkelyes fej néz velem farkasszemet. A pohár darabokra törik a vörös márványpadlón. A szám sikoltásra nyílik, de egyetlen hang sem jön ki rajta. Dermedten szuggerálom a lényt, hátha akkor eltűnik, hiszen… Ez. Egy. Kibaszott. Sárkány. Azok meg nem léteznek."
" – Ugye, Sherlock, hogy nem én vagyok a legnagyobb probléma?"
" – Mit művelsz? – ráncolja össze sötétszőke szemöldökét.– Főzök.– Főzöl?Csípőre teszem a kezem.– Úgy látszik, mindketten titkoltunk valamit. Én tudok főzni, te pedig sárkány vagy – vonom meg a vállam, mintha a kettő egy kicsit is összehasonlítható lenne."
Ezen röpke romantikus urban-fantasy után csak mosolyogni tudtam. Meglepő volt, hogy egy gyűlölök és szeretek irodai románcalapot kaptam, majd egy elátkozott sárkányt és egy mai világból elrabolt királylányt, akiknek lehetetlen küldetés miatt kellene összefogniuk: meg kell törniük a lényt súlytó átkot, ám az idő véges...
Szívem szerint csapkodnám az asztalt és azt szajkóznám, ezzzazzz, annyira szerettem ezt a történetet olvasni! Ez lett az egyik nagy kedvencem.
"A titkok, a kimondatlan, szavakká még nem lényegült gondolatok megbújtak a csendben, a vacsorák alatti néma villacsörgésben, de még a reggeli kávézások álmos sóhajaiban is. Madeleine szinte látta őket a falhoz lapulva."
Ez a történet nem csalt mosolyt az arcomra. Ez fogta a szívemet és pár bekezdés alatt kifacsarta, mint egy mosogatórongyot. Úgy is éreztem magam a végére.
A történet egy özvegyet helyez a középpontba, akit teljesen földhözvág a veszteség, ám becsönget hozzá a mosógépszerelő, aki nem csak az elromlott kütyüjét próbálja megjavítani, de idővel a nő szívét is. Ám a megnyerő férfi szemében is fájdalom ül, az okról pedig a végén lehull a lepel, nekem meg tátva maradt a szám. Remek romantikus dráma volt!
"Rémisztő volt, hogy a kínnyögések helyett nevetés visszhangzik a barlang falai között."
"– Virágzó – motyogta maga elé. Ezer meg egy névvel tudta volna még becézni.– Mi? – A lány már szédelgett, de nem engedte el. Hádész viszont nem válaszolt. Már tudta, miben áll a hajadon különleges képessége: ő volt a pirkadó nap fénye, a tavasz első napja, a remény utolsó morzsája. Olyasmi, ami odalent nincs.""– Virágzó virágba borítja az Alvilágot! – ingatta a fejét Hádész, és akaratlanul is mosolyra húzódott a szája."
" Egyetlen halandó vagy halhatatlan sem tudna ellenállni az enyészetnek, ha a halál napról napra megkísértené, kivéve ezt a különleges teremtést, aki kiegészítette, teljessé tehette és újjáélesztette a Holtak Urának kihűlt szívét."
Perszephoné és Hádész története jöhet minden mennyiségben, mostanában valahogy nagyon ráharaptam a párosról szóló retellingekre, A Holtak Birodalmában pedig pont ilyen sztorival kedveskedett nekem. Eleinte vicces volt a leírás, majd Virágzó, azaz Perszephoné alvilágba kerülésével jöttek az érzelmesebb jelenetek, ahol Hádész fagyos szíve lassan felengedett, de az itt-ott felbukkanó csavarok elérték, hogy össze-vissza kalapáljon a szívem, de nem mindig az örömtől. Ám nem volt okom a csalódásra, mert azt kaptam amit vártam, egy minőségi, szórakoztató, érzelmes romantikus mítosz sztorit.
"– Most pengesd meg!(...)– Kösz.Megvonta a vállát.– Nem miattad tettem, csak szörnyű volt hallgatni, ahogy szenved a kezed alatt.– Egyáltalán nem is kéne használnom, mi? – néztem rá rosszallóan.– Ha nincs tiszteleted a zeneművészet iránt, akkor nem. Csak kontárkodsz – felelte szárazon, és felegyenesedett.– Azért, mert nem látok biztos keresetet a zenében, még szerethetem.– A zenészek nem a pénz miatt csinálják – emelte fel a hangját. – Ez a szenvedélyük, az életük része!"
" - Látod, tudunk mi normálisan is viselkedni egymással.Féloldalas mosolyra húztam a számat. Persze, de közben repedező tükörjégen járunk."
"– Csak számold végig az évszakokat, és a tied leszek – súgom a fülébe, és úgy döntök, most még nem kell tudnia, hogy eddig is az övé voltam."
Ez meglepő volt, de nem amiatt, hogy két srác volt a főszereplő. Sokkal inkább az, ahogy Kollár Betti az "úgy utállak" szituációt egy roppant izgalmas fordulattal átperdítette "félek, de örülök, hogy itt vagy velem" mederbe.
Kevésnek éreztem ezt a történetet. Na nem azért, mert elégedetlen voltam vele, dehogy! Inkább olvastam volna még tovább, a csalódottság a sztorihossznak szól. :)
"De rohadtul kezdett elegem lenni ebből. Már az is megfordult a fejemben, hogy a japánoknak nem csak beteg horrorfilmjeik vannak, hanem valós kísérteteik is, és amikor a családdal éppen náluk jártunk, a nyakamon maradt egy – pont abban az évben kezdődtek az álmok, amikor ott teleltünk."
Ez egy keserédes paranormális romantikus volt, izgalmas alaptörténettel egy lányról akit hosszú évek óta ugyanaz az álom zaklat egy rá váró srácról, aki körül furcsaságok történnek. Tetszett, tetszett. De az előzőhöz hasonlóan ez is túl érdekes volt ahhoz, hogy csak pár oldalnyi főszerepet kapjon. Regénynyi történetről álmodom! Abszolút megérdemelne egy hosszabb verziót.
"Gyötörtek a gondolataim. Végig oda akartam nézni, de közben tiltottam is magamnak. Olyan bánatosan ült ott! Némán kajált, a szüleihez alig-alig szólt, szemében ismeretlen fájdalom tükröződött, nekem pedig szánalom marta a szívem. Azt hiszem, akkor döntöttem el, hogy ha esik, ha fúj, mosolyt varázsolok az arcára. Nem tudtam volna elviselni, hogy egy ilyen szép lány, akinek a jókedve beragyoghatná a világot, elrejtse fényét, ő maga pedig egy sötét erdőben bolyongjon, amiből nem találja a kiutat."
"Az élet nagy, bennünket leginkább foglalkoztató kérdéseit mindig csak azoknak tesszük fel, akikben látjuk a lehetőséget, hogy megválaszolják azokat."
Sosem féltem még így egy novellánál sem. Azt hittem valamilyen dráma kerekedik ki a végére a dologból, de szerencsére nem olyan lett, ami miatt belém hasított volna a villám.
Annyira imádtam ezt az olaszországi tiniromantikust! A tájat, az életérzést, olyan színes-szagos volt minden. Tetszett, hogy egy random pincérsrác szemszögéből kaptam meg a történetet, aki első pillantásra belezúgott a szomorúszemű turistalányba. Tetszett, hogy nem volt csöpögős, inkább elvitt mindent a hangulat, a napfény, a tenger látványa, a szabadságérzet, meg a bizsergés, a kémia a szereplők közt. Jó volt, nagyon is!
"Vajon el tudna menekülni, ha nemet mondana? Hagyná a farkas, hogy a prédája elinaljon? És ez a gondolat miért önti el az egész testét forrósággal, rettegés helyett?"
Jól induló LMBT történet egy jószívű vadászról és egy családját kereső farkasról, akit a falu lakói végül a szívükbe zárnak. És nem csak ők.
Könnyed fantasy-s romantikus, olvastatta magát, az elején nagyon tetszett. Egyes leírások találóak voltak, így a szöveg továbbra is könnyen csúszott, ahogy a szereplők is egymás karjába. Viszont sajnos nem ez lett a kedvenc novellám a gyűjteményből. És nem azért, mert a történet nem lett volna működőképes, csak engem a felnőtt férfiakról szóló románcok nem tudnak túlságosan lekötni.
"Amikor leomlottak a láthatatlan falak közte és Márk között, hirtelen minden új értelmet nyert, és a céltalan álmodozásból egy csapásra valóssá váló lehetőségeket többé nem tudta kizárni."
Ez a történet elkedvetlenített. Szerelmi háromszög, és egy szívfájdalmat megélő lány.
Az írói stílus tetszett, jól játszott a szavakkal, minden érzelem és leírás megelevenedett előttem. De a boldogtalan, sóvárgó sorok miatt azt hittem kicsit keserű szájízzel zárom az olvasást, viszont az utolsó gondolatok nagyon megfogtak, bátorítóak voltak, és így könnyebb lett a szívem. Örültem, hogy a főhőslány olyan mint a macska, a talpára esik, és ez üzenet is volt a mai fiataloknak, akik azt hiszik hogy a visszautasítással vége az életnek. Pedig nem, mert a negatív tapasztalat csak egy lecke, amiből okulni lehet.
Összesítés: boldog várakozással vágtam bele ebbe a kötetbe, az első novelláktól elaléltam, annyira tudtak rám hatni. Mulattatóak voltak, elvarázsoltak a hangulatukkal, persze a későbbiekben is találkoztam olyan minitörténetekkel amik a szívembe lopták magukat.
Összességében egyik történet sem okozott csalódást, talán terjedelmükben picit, mert volt olyan ami szerintem megérdemelte volna hogy bővebben kifejtse a szerző, de ez jó dolog, mert továbbra is kíváncsi vagyok a munkásságára. Viszont voltak olyan novellák amik nem mozgattak meg annyira, de ennyi még bőven belefér, mert a történetek nagyja simán elvitte a hátán a kötetet a pozitív irányba, úgyhogy ahogy az előző gyűjteményeket, úgy a Jégvirágokat is bátran
AJÁNLOM
Az olvasás lehetőségét köszönöm a C&H Projects csapatának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése