Ali Hazelwood: Utálom, hogy szeretlek

     Ali Hazelwood, nos, hát ő Ali Hazelwood. A laza, cuki romkom írónő, aki első két könyvével (A szerelem képlete, Eszméletlen szerelem) úgy magába bolondította könyvmoly énemet, hogy sosem szeretnék kigyógyulni a történetei iránt érzett szerelemből. Most pedig jött számomra a soron következő kiadványa, az Utálom, hogy szeretlek, ami három kisregényt  tartalmaz. 

Kicsit izgultam, hogy ez milyen lesz, mert kevesebb róla molyon a dicshimnusz mint az előző könyveknél, no meg mindegyik sztori futóversenyen szerepel a romantika-erotika pályáján, amitől hiszitek vagy sem, az utóbbi időben megcsömörlöttem. Így egy kicsit félve nyúltam a könyv után, és nem a tartalma miatt, hanem mert attól tartottam, hogy az olvasási válságom miatt nem fogom tudni igazán értékelni ezt a regényt, ne adj Isten idegesíteni fog. Aztán egy nap mikor gyerkőcöm azzal nyaggatott, hogy menjünk le a kertbe mert ő ott akar duhajkodni, a hónom alá csaptam a könyvet, és miközben lurkóm pillangókat kergetett, én leheveredtem a fűbe és leragadtam a könyvnél. Rosszul eset, mikor fiam azt mondta, menjünk fel.

Kiadó: Maxim 

Kiadói sorozat: Dream válogatás 

Műfaj: New Adult (NA), romantikus, erotikus 

Oldalszám: 386

Eredeti cím: Loathe to Love You

Kötés: puhatáblás 

Fordító: Stier Ágnes

Megjelenés: 2023 (eredeti megjelenés: 2023)

ISBN: 9789634996439

Érdekel? IDE kattintva megrendelheted! 

     Mara, ​Sadie és Hannah elsősorban barátnők és főleg kutatók. Bár tudományterületük a világ más-más szegletébe szólítja őket, mindhárman egyetértenek az egyetemes igazsággal: az ellentétek vonzzák, a riválisok pedig tűzbe hozzák egymást…

Egy FEDÉL ALATT

Környezetmérnökként Mara mindent tud az ökoszisztémák érzékeny egyensúlyáról: egyensúlyra van hozzájuk szükség. És hogy senki ne nyúljon a termosztáthoz. És senki ne lopja el a másik kajáját. Valamint más szabályokra is, amikről Liamnek, a lakótársának és egyben alávaló, nagy olajcégnél dolgozó jogásznak fogalma sincs.

Két EMELET KÖZÖTT

Mérnökként logikusan gondolkodva Sadie tudja, hogy elvileg hidakat kellene építenie. Viszont a STEM tudományos világában dolgozó nőként azt is tudja, hogy a körülmények változhatnak, és amikor az ember órákra bent ragad egy parányi New York-i liftben azzal a férfival, aki összetörte a szívét, joga van porig égetni azt az izmos, szőke hidat.

FagyPONT ALATT

Ian sok minden Hannah számára: gonosztevő, aki megpróbálta megvétózni az expedícióját, és tönkretenni a karrierjét; istenien szörnyű álmainak főszereplője… de hős sosem volt. Fagyos szíve azonban felolvad, amikor sebesülten és elhagyatottan fekszik az Északi-sark egyik távoli kutatóállomásán, és csak régi riválisa hajlandó elindulni a veszélyes mentőakcióra.

     Annyira örülök, hogy alaptalan volt a félelmem és Ali könyve szép lassan elkezdett kigyógyítani ebből a könyvmoly-rémálomból, azaz az olvasási válságból. Mert a lazaságával, a meglepő és vicces alaptörténeteivel magába szippantott, olyan jól esett rajta neveti, átadni magam az olvasás örömének, és érezni, hogy a hosszú hetek óta tartó olvasói görcs lassan kibogozódik bennem, és ismét élvezni tudok egy történetet... pardon, hármat. 

"Ez a ház csupa nagy ablak és keményfa padló… Te jó ég, az egy kandalló? Mályvacukrot akarok sütni benne. Meg akarok pirítani egy egész malacot. Almával a szájában."

     Az első sztori, az Egy fedél alatt, Mara és Liam bonyodalmas történetét mesélte el, amiben a természetvédő és a mocskos céget védő ügyvéd kelletlen lakótársi életét követhettem nyomon. Már a munkájukból adódóan volt köztük egy kis ellentét, amit megfejelt Liam elhunyt rokonának és Mara példaképének végakarata, amikor Helena a lányra hagyta a családi ház ráeső részét. Ebből adódóan volt egy kis feszültség, majd szép lassan beférkőzött közéjük egy kis barátságos idill, no meg persze a kémia, ami kellemes volt, és olykor kicsit meglepő is. 

"A jövőbeli Mara próbálkozik, de nem éri el. Hátranéz, hogy megkérje Liamet, vegyen le neki egyet, és összeszorul a szíve.

Azt bámulja, ahol a pólóm felcsúszott a derekamon… vagyis a fenekemen.

Vagyis nem. Nem teszi. William K. Harding sosem süllyedne ilyen mélyre, és a gondolat, hogy önként rápillantana a vézna seggemre, nevetséges."

"Néhány pillanatig félig megbabonázva bámultam őt, aztán rájöttem, hogy visszabámul. Hoppá!"

"... nem értem pontosan, hogy egy nyilvánvalóan okos ember egy rakás elit diplomával, amik többe kerülnek, mint a belső szerveim, miért van ennyire oda ezért a pjú-pjú szarságért, de én Nagy Ő-blogot vezetek, úgyhogy egy szavam sem lehet."

"... amikor körbe forog velem a szobában, egyetlen, tökéletes fordulattal örömében, akkor rájövök.

Hogy milyen hihetetlenül, totálisan odavagyok ezért az emberért.

Ott volt hetek óta. Hónapok. Belesuttogott a fülembe, odasettenkedett hozzám, arcon csapott, mint egy gyorsvonat. Túl félelmetessé és világossá vált számomra ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam, de semmi baj.

Nem akarom figyelmen kívül hagyni."

"Több évnyi tudományos képzés van a hátam mögött, mint amennyire bárkinek is szüksége lenne, és valószínűleg több eszem kéne, hogy legyen, mint hogy abban higgyek, hogy a zoknim színe bármilyen módon is megjósolja a szakmai sikeremet."

     Az átvezező történet, A két emelet között úgy kezdett mint az első történet, azaz megkaptuk a jelent, majd visszaugrottunk a múltba, és addig váltakoztak így a fejezetek, amíg főhőseink révbe nem értek. 

Ez a történet két mérnököt, a babonás Sadie-t és a viking Eriket helyezte főszerepbe és egy megakadt liftbe, akik közt a szokásos, félreértéses klisé nyirbálta meg a bimbózó románcot, ami amúgy elég merész jelenetekkel volt tarkítva. De emellett rettenet sok poénnal is, emlékszem, ennek a sztorinak az elején betegre nevettem magam, ebből adódóan jó ideig nem is ment az olvasás könnyek nélkül, még szerencse, hogy nem akkor jártam az említett részeknél, amikor a dokim várótermében ücsörögtem és olvasgattam a regényt... igaz akkor pont egy ágyjelenet közeledett, ott pedig nem volt kedvem nevetni, igaz egy kaján mosoly rácsúszott az arcomra.

"... beugrottam Faye pirinyó kávézójába, és ahelyett, hogy csaka szokásosat kértem volna – büntetően fekete kávét, se cukor, se tejszín, csak a sötétség keserű örvénye –, hozzácsaptam egy croissant-t is a rendelésemhez. Ugyanolyan jó volt, mint a kávé (vagyis egyszerre állott és alulkészült; az íze valahol félúton járt a keményítő és a szalmonella között), és legnagyobb rémületemre közvetlenül ezután nyélbe ütöttem a legjövedelmezőbb szerződést, amit csak a Green Frame rövid története során látott."

"Karba fonja a kezét a mellkasa előtt, és kíváncsian néz rám. Öltönyt visel, mint a férfiak 99%-a, akik a tömbben dolgoznak. Csakhogy ő nem hasonlít egyetlen másik férfira sem, akit valaha láttam. Úgy néz ki, mint Thor céges verziója. Mint a Platinum Ragnarok. Azt kívánom, bár rám mosolyogna, helyette csak néz. Kevésbé érzem magam megfélemlítve."

"Felegyenesedem és kihúzom a vállamat. Az Erik Nowakkal szembeni neheztelésem, az érzés, amit a zsebemben dédelgettem az elmúlt három hétben, mint egy kisegeret, amit epével és törmelékkel tápláltam, feléled. És őszintén, jó érzés. Ismerős. Arra emlékeztet, hogy Eriket nem igazán érdekli, hogy fázom-e. Lefogadom, hogy hátsó szándékai vannak a kérdéssel. Talán el akarja adni a szerveimet. Vagy pisisarkot akar csinálni a rothadó hullámból."

"Higgadtan bólint, egyértelműen azt üzeni, hogy nem nehéz neki jól viselkedni ebben a helyzetben, cseppet sem zavarja a gondolat, hogy elakadt itt velem, és néhányunkkal ellentétben ő nem esik kísértésbe, hogy a kezébe temesse az arcát és sírjon. Felvágós!"

"Siri, hányszor tudom teljesen leégetni magam harminc perc leforgása alatt? Azt mondod, végtelenszer? Kösz, én is így gondoltam."

"– Kérdezhetek tőled valamit?

Felnézek a jelenleg az ölemben zajló kéztördelésből. Azt, hogy másokra akaszkodó, veszélyes zaklató vagyok-e?

- Persze.

– Nem tudom, hogy ez egy randi-e – mondja komolyan –, de ha nem, eljönnél velem egyre?"

"Egész életemben azt éreztem, hogy soha nem leszek elég. Viszonylag hamar elfogadtam, hogy sosem leszek olyan jó, olyan okos, olyan szerethető, annyira vágyott, mint a tökéletes bátyám és a hibátlan nővérem, és több kudarcba fulladt kísérlet után, hogy felérjek hozzájuk, egyszerűen úgy döntöttem, hogy nem próbálkozom tovább. Többé nem isérdekel."

     A harmadik, Fagypont alatt című rész izgalmas helyre kalauzolt, ugyanis ezen sztori hőhősnője, Hannah, egy gleccserhasadékba pottyant bele, de a semmiből csakhamar ott termett az ő szuperhőse, Ian, akivel a Mars megszállottjai, és végül is, egymáséi is. 

Itt a konfliktust Hannah szabadossága és nem akarok elköteleződni féle hozzáállása adta, ami üditőleg hatott - mert végre új személyiségtípust kaptam az írónő repertoárjából -, bár egy kis munkahelyi félreértés itt is beköszöntött. Viszont itt a cselekmény nagyja, de főleg a főszereplők vittek a hátukon mindent, és az az érzelmi skála amit lezavartak szép volt, jól esett. 

"Pislogok. Aztán megint pislogok. Ha három másodperccel ezelőtt valaki megkérdezi, hogy az a típus vagyok-e, aki többször pislog egy pasi láttán, az arcába nevettem volna. De ez a pasi…"

"Fizikailag az ellentétem. A vékony csontjaimnak és a napbarnított vonásaimnak. A hajam, a szemem, néha még a lelkem is sötét, mint a feketelyuk. És itt van ő: marsi vörös és óceánkék."

"Rájöttem – valamikor az ötperces sétánk alatt idáig, valószínűleg, amikor egész könnyedén sötét pillantást varázsolt elő, hogy megfélemlítéssel rávegye a biztonsági őrt, hogy engedjen be, bár nem volt személyim –, miért érzem olyan megfoghatatlannak Iant. Egész egyszerűen soha nem tapasztalt keveréke az aranyosnak és a lehengerlően férfiasnak. Összetettnek, több rétegűnek tűnik. Egyszerre üzeni azt, hogy: Ne húzz fel, mert nem szórakozom! és Hölgyem, hadd vigyem ön helyett a bevásárlószatyrokat!"

"Azt mondani, hogy jelenleg nehéz helyzetben vagyok, vagy van néhány problémám, piszok enyhe kifejezés lenne. És mégis, felnézve onnan, ahol öt perce még azt hittem, hogy fűbe harapok, csak arra tudok gondolni, hogy amikor legutóbb beszéltem ezzel a férfival, én…

Elküldtem a picsába.

Többször."

"Kitárja a karját, a mellkasára von, és… Olyan tökéletesen illek közéjük, mintha végig lett volna ott számomra egy hely. "

Összesítés: Ali Hazelwood remek történetmesélő, a humora most is könnyeket csalt a szemembe, a szereplői pedig ezúttal is szimpatikusak voltak. 

Mara és Liam története olyan volt mintha kaptam volna egy Eszméletlen szerelem ráadást, Sadie és Erik részein nevettem a legjobban, Hannah és Ian a sok tudományos részlettel eleinte nehéz olvasmánynak bizonyult, de aztán beindult a történet, tetszett a merészsége és a romantikus pillanatai, meg az, hogy kicsit másabb volt ez a románc, mint a többi. 

Mindhárom történet tökéletesen hozta a könyvcímet, de ez elmondható az írónő eddig általam olvasott regényeiről is, ahol a félreértések játszották leginkább a kulcsszerepet, azok adták a konfliktus nagyját, aztán pedig az önbizalomhiányos főszereplők, akik a munkájukban igyekeznek kitenni magukért, de a társas kapcsolatokban csetlenek-botlanak. De ezeket szeretem Ali Hazelwood könyveiben, mert bár jól bejáratott klisékkel dolgozik, a fesztelen, csicsergős, humoros stílusával mindig meggyőz, és nem izgatnak a klisék, mert komfortolvasmányokról gondoskodnak, amikről tudom, az írónő úgy tálal, hogy sosem okoz csalódást. De azért nem akarok hazudni, néha nehéz volt rávenni magam hogy olvassam a könyvet, mert tudtam mire számíthatok, de akkor egy picit csavart a történeten, és vagy egy meglepő cselekménnyel, vagy az egyik szereplőjének érdekes jellemével vett rá arra, hogy folytassam az olvasást. 

Végezetül még muszáj megemlítenem, hogy a fordítást továbbra is imádtam, emelem kalapom a fordító előtt, hogy ezt a tudományos romkom-csokrot is úgy adta vissza, hogy az szórakoztató legyen, viszont egy kritikát azért beékelnék ide, ha szabad: a dugás szóra legközelebb lehetne más szinonimát is használni? 

Az írónőnek pedig annyit üzennék, a gerlepárjait a nagy nyalifali akciózás előtt terelje a zuhanyzóba. 

A könyvet amúgy mindenkinek

AJÁNLOM 

A könyvet köszönöm a Maxim Könyvkiadónak! 

• Még több képért kattintsatok IDE! 

 

"A szívem egy barom."

"Egyáltalán mi jár a gazdagok fejében?

– Valószínűleg monoklik – válaszolja Hannah.

Bólintok.

– Vagy trópusi kertek.

– Kokain. 

– Lovaspóló-tornák.

– Mandzsettagombok."

 

 "Szinte gyomorszájon vág, mennyire jóképűnek találom. Megzápul tőle az agyam, és elfelejtem, hogy egy idegen előtt állok. Hogy talán mondanom kellene valamit. Hogy a forróság, ami elönt, az talán illetlen.

Megköszörüli a torkát, ugyanolyan zavartnak tűnik, mint ahogy én érzem magam.

Elmosolyodom.

– Helló! – köszönök kissé kifulladva.

– Helló! – Pont ugyanúgy hangzik. Megnedvesíti az ajkát, mintha hirtelen kiszáradt volna a szája, és hűha! Jól áll neki. – Én… Segíthetek? – A hangja gyönyörű. Mély. Telt. Kicsit rekedt. Hozzá tudnék menni ehhez a hanghoz, el tudnék merülni ebben a hangban. Örökké hallgatnám, és le tudnék mondani minden más hangról. De talán előszőr válaszolnom kéne a kérdésre."

"- A nagymenő ügyvédek nem ötvenkilencedik emeleti luxuslakásokban élnek aranybidékkel és brandypincével, meg önmagukat ábrázoló szobrokkal?"

"... Emlékszel a kick-box órákra, amiket harmadévesként vettem? És arra, amikor az eperfesztiválon fenéken billentettem azt a fickót, aki megpróbálta ellopni a pitédet?

– Egy nyolcéves fiú volt, Mara. És nem billentetted fenéken, hanem odaadtad neki a saját pitédet meg egy csókot a homlokára."

"A minap Sean, a csoportvezetőm harminc percet töltött azzal, hogy elmagyarázza nekem a saját doktori disszertációmat. Nagyon élénk fantáziaképeim támadtak arról, hogy fejbe vágom, és a hulláját beépítem a kád alá, de valószínűleg ezt már mind tudod. Valószínűleg csak mindentudóan üldögélsz egy felhőn egész nap. Kekszet majszolsz. Néha hárfázol. Te lustaság!"

".... eltűnődöm, hogy munkaholista vagyok-e; úgy döntök, hogy valószínűleg igen."

"Eltűnődöm, hogy vajon egyszerűen csak nem veszem-e észre a titkos orgiákat, amiket hétvégente tart a konyhában, miközben én elbújok a nagyis ágytakaróm alatt és gondosan írogatom a blogposztjaimat.

Eltűnődöm, hogy miért tűnődöm."

"A hangom elakad. Mert Liam odanyúl, és az ujjaival végigsimít az arccsontomon, az ajkán halvány mosoly játszik. Az agyam rövidzárlatot kap. Mi…? Ő most…?

Ó. Ó! A hajam. Az elveszett, tékozló hajtincsem. A fülem mögé tűrte.

Csak kedves és segít a vörös, kétbalkezes lakótársának, akinek ezért cserébe lefagy az agya. Elegáns, Mara! Nagyon elegáns!"

"– Őszintén, a főnököd egy szarcsimbók, nem érdemel meg téged, felkellene mondanod, és hagynod, hogy forrjon a saját pöcegödrében."

"– Gondolj bele! Te, ahogy pucéran járkálsz egy kellemesen fagyos házban, vakarod a fenekedet a tartármártással teli hűtő előtt, hajnali háromkor tacót csinálsz, miközben posztmodern indusztriális popot hallgatsz a gramofonodon. Mindenütt hatalmas kijelzők éjjel-nappal videójáték végigjátszásokkal. Jól hangzik, mi?"

"Most mosolyog, és valami meleg gyűlik a mellkasomban. Aminek tényleg nem kellene ott lennie, mert… Mert csak."

"Ha megölnek, sem jut eszembe jobb tevékenység, mint otthon maradni pizsamámban és együtt lógni a lakótársammal."

"Liam hüvelykujja mintákat rajzol a torkom bőrére, és nincs más választásom, mint hogy sóhajtsak. Máris jobban érzem magam. Izzok."

"– Nem vagy olyan szívtelen, mint hiszed, Liam.

– Nem vagyok olyan szívtelen, mint te hiszed."

"Rosszabb dolgok is vannak a világon.

Kétség sem fér hozzá, hogy több hatalmas kupacnyi rosszabb dolog van a világon. A nedves zoknik. A PMS. A Csillagok háborúja előzményfilmek. A mazsolás zabkekszek, amiket csokis keksznek álcáznak, a lassú wifi, az éghajlatváltozás, a jövedelmi egyenlőtlenség, a hajkorpa, a közlekedés, a Trónok harca fináléja, a tarantulák, az étel illatú szappanok, emberek, akik utálják az európai focit, az óraátállítás (amikor egy órával előre állítjuk, nem hátra), a toxikus férfiasság, a tengerimalacok igazságtalanul rövid élettartama, mindez – csak hogy néhányat említsek – tényleg szörnyű, iszonyatos, borzasztó. Mert az univerzum már csak ilyen: telis-tele van rossz, szomorú, felkavaró, igazságtalan, dühítő körülményekkel, és több eszem lehetne annál, mint hogy úgy duzzogjak, mint egy tízéves, aki egy centivel alacsonyabb, mint ami a hullámvasúthoz kell, amikor Faye ezt mondja nekem a kis kávézója pultja mögül:

– Bocs, édesem, elfogyott a croissant-unk."

"... próbálom csökkenteni Gianna terheit, hisz nemrég szült először… ami úgy mellékesen három babát jelent."

"Állunk egymással szemben a járdán, több mint tizenkét órával azután, hogy először találkoztunk egy… másik járdán; Erik valószínűleg haza akar menni. Én meg valószínűleg még kicsit tovább vele akarok maradni."

"... kezdek azon gondolkodni, hogy amikor én abba a hitbe ringattam magam, hogy bátran rámozdultam Erikre, ő igazából nem azt gondolta-e, hogy meghívattam magam FIFA videojátékot játszani. Azt fogja mondani: Gyere, mutatni akarok neked valamit! Én majd remegő térddel követem a folyosón, és amikor a végére érek, ő kinyitja az Xbox szoba ajtaját, és én csendben meghalok."

"... abból, ahogy beszél róluk, gyakran azon a félig morgó, félig vidám hangon, egyértelmű, hogy sülve-főve együtt vannak. Az egyke, „Fogd ezt a színezőt, amíg anya és apa Az elnök embereit nézi!” énem sárgul az irigységtől."

"Mérnök PhD-m van: ha bonyolult gépeket tudok építeni, ki tudom találni, hogy kell felhúzni egy nyamvadt óvszert."

"Le kell dőlnöm szundítani egyet. Le kell dőlnöm hetven évre."

"Nos, a mai napig nem tudom biztosan, hogy mit akartam tizenöt évesen. Hogy a szüleim ne akadjanak ki a hiányosságaimon, talán. Hogy a szüleim ne kérdezzék meg tőlem többé, hogyan lehetek a testvére két mindenben szuper búcsúbeszéd-mondónak. Azt akartam, hogy ne érezzem úgy, mintha a saját céltalanságomban rohadnék, és azt akartam, hogy ne forogjon folyton a fejem. Zavart voltam, ellentmondásos, és visszatekintve pocsék volt tinédzserként a közelemben lenni. Bocs, Anya, Apa és a világ többi része! Nincs harag, ugye?"

"Hosszú volt az út idáig. Az úti cél sosem volt biztos, de megérkeztem, és rám nem jellemző módon őszintén, elégedetten boldog vagyok."

"Hűha! Egy férfi mérnök, aki nem seggfej! A léc elég alacsonyan van, de attól még le vagyok nyűgözve."

"... úgy tűnik, neki fogalma sincs róla, hogy a rajongói szereposztásban eljátszhatná a dögös Weasley fivért. "

"Nem érzem a lábam; vacog a fogam; valahányszor levegőt veszek, mintha egy hordányi pirája rágná a bőrömet. És mégis találok erőt, hogy a szememet forgassam. Legalább a szívemben élő rosszkedvű dög jól bírja."

"... alig tudtam kényszeríteni magam arra, hogy búcsút intsek neki, miközben az irodája mahagóni ajtaja az arcomba csukódott. Lehet, hogy jó ideje történt, de követtem a hollétét kifinomult technológia és csúcsminőségű keresési eszközök segítségével.

Másnéven: Google."

"A jó az, hogy minél több elutasítást kapsz, annál könnyebben lenyeled. Amitől első évben a párnát püföltem, és gyilkosságot tervezgettem, alig rázott meg az utolsóban."

"Mindig is tudtam, hogy seggfej vagyok, de sosem jöttem rá, mennyire."

"A retrórádióadó olyan popdalokat játszik, amikre a 2000-es évek elejéről emlékszem; az utcai lámpák sárga ragyogását bámulom, és azon tűnődöm, hogy vajon én is retró vagyok-e."

"... Azt fogod gondolni, hogy vesztegeted velem az időt. Hogy unalmas vagyok.

Kezd úgy festeni, mint aki… jókedvű. Mintha nevetséges lennék. Ami…nem tudom. Talán az vagyok."