Mindig örömmel tölt el, amikor azt látom, hogy egy kiadó megbízhatóan, évről évre hozza egy-egy hosszabb sorozat újabb kötetét. A General Press pont ezért a megbízható munkamorál miatt az egyik kedvenc kiadóm, akiknél több favorit sorozatom is fut, köztük az egyik, Angela Marsons-tól a Kim Stone krimiszéria.
A sorozat első kötete nagy meglepetést okozott, viszont a második rész kevésbé kapott el. De az utána következő részek már szinte kedvenceimmé váltak, a legutóbb olvasott Törött csontok pedig alaposan megcibálta a lelkivilágomat. Érezhető a történeteken a fejlődés, hisz minden egyes kötet egyre jobb és lelkileg jobban meggyötör. Aztán egy értékelésben azt olvastam, hogy a Gyilkos igazság a Kim Stone kötetek legjobbja, bennem pedig felvetődött a kérdés, hova tovább? Aztán fellapoztam a könyvet, hogy kiderítsem.
Sorozat: Kim Stone #8
Műfaj: krimi, thriller
Oldalszám: 328
Eredeti cím: Dying Truth
Kötés: puhatáblás, füles kartonált
Fordító: Szabó István
Megjelenés: 2021 (eredeti megjelenés: 2018)
ISBN: 9789634525592
Amikor a kamasz Sadie Winter az iskolája tetejéről a mélybe veti magát, mindenki tudni véli, hogy öngyilkosságot követett el. Nem sokkal később azonban, amikor ugyanabban az iskolában egy fiú holttestére bukkannak, Kim Stone felügyelő számára már egyértelmű, hogy ezek nem tragikus balesetek. A csapatával a titkok nyomába ered, a rejtély szálai pedig az egyik tanárhoz vezetnek. Mielőtt azonban a nő bármit is felfedhetne mindabból, amit tud, őt is holtan találják. A nyomok alapján akár az sem zárható ki, hogy az egyik diák felelős a halálesetekért. A fiatalkorú elkövetők pszichéjének tanulmányozásakor Kim ismét kapcsolatba kerül az ősellenségével, dr. Alexandra Thorne-nal.
"A kétségbeesés érzése nem a felnőttek kiváltsága."
A történet ezúttal egy elit iskolát helyez fókuszba, ahol egy kislány azzal fenyegetőzik, hogy leugrik az intézmény tetejéről. Kim és Bryant vannak a hyszínhez a legközelebb, ezért ők mennek oda hogy segíthessenek, de elkésnek. Viszont csakhamar kiderül, hogy nem öngyilkossággal állnak szemben.
"Bryant szokásos reszketését is észrevette, ez mindig így volt, ha beléptek a hullaházba. A hideg, intenzív sterilitás valahogy rossz hatással volt rá. Kim nem így volt ezzel, őt a hely az első kis lakására emlékeztette."
Ebben a történetben a megszokott kettő helyett, egy történetet kapunk. De ez annyira sok részletből áll, és annyira komplex, hogy nem is bántam, más üggyel nem akarta elterelni a figyelmem az írónő.
A kötet nem túl hosszú, kicsit több mint háromszáz oldal, de a történet már a prológussal biztosított arról, hogy ez a közepes oldalszám feszültséggel teli, izgalmas történetet rejt magában.
"Az ő iskolájában azon volt a hangsúly, hogy a gyerekek legalább az alapdolgokat megtanulják, hogy később munkát kaphassanak, itt fényes karrierre készítették fel őket."
Sok sorozat foglalkozott már magániskolákkal és azok tanulóival, amiben bemutatták, hogy a címeres egyenruha és a díszes falak közt mennyi sunyiság van. Marsons most ezzel a könyvvel hasonló történetet akar bemutatni, de őt ismerve és lévén krimitörténetről van szó, egy sokkal sötétebb és elborultabb ajtaját nyitotta meg ennek a világnak, ahol miután szóba kerültek az elit iskolák titkos klubjai, már kezdtem kapisgálni, hogy mi folyik itt.
Az írónő több nézőponton keresztül ismertette meg velem a történetet. Lassan, titokzatosan osztotta meg a kellő információkat, de ezzel is csak azt érte el, hogy ne merészeljem lerakni a könyvet, csak faljam azokat a sorokat. Én pedig készségesen megtettem. Közben egyre inkább azt éreztem, hogy a nyomozócsapat nem egymás mellett dolgozó emberek, esetleg bajtársak, hanem család. Nem amolyan Halálos iramban féle, hanem olyan, akiknek egymás iránti támogatása láttán elmosolyodik az ember, és melegséggel tölti el a szívét. De azért Bryantre még mindig fújok mint egy morcos macska, mert egyre idegesítőbb. Eddig is bosszantott, de ebben a kötetben a folytonos ellenkezésétől halálom volt.
A krimiszálhoz visszakanyarodva... egy sornál bevillant az egyik szereplő, gondoltam tuti ő a tettes. A nyomokból ítélve egyre biztosabb voltam benne. És ettől kezdve már nem is a bűncselekmények bosszantottak fel. Na jó azok is, de átvette az első helyet a gondolat, SPOILER hogy a titkos kluboknak köszönhetően már gyermekkortól tanulják a tagok, hogy elkörcstelenek lehetnek, majd felnőttként a hatalmuknak köszönhetően úgyis kimásznak a mocsokból. És ez ijesztő volt. SPOILER vége. Viszont nem csak ez okozott számomra döbbenetet. Mert volt egy olyan Úúúristeeen pillanatom, hogy alig tudtam felkaparni a földről az államat. Az utolsó fejezeteknél meg már csak kapkodtam a fejem, hogy mi történik itt? Sokszor meg is kellett állnom, hogy szentségeljek, de gyorsan megdörzsöltem a szemem, hogy tovább tudjak olvasni. A könyv végeztével meg csak bámultam magam elé.
Összesítés: Basszus… ez a könyv…
Az alaptörténet, a rejtélyek, a cselekményvezetés, minden egyes része letehetetlenné varázsolta ezt a könyvet, annyira jó a kidolgozás! De a vége… te jó ég a vége… sírtam. Még most is csak ülök és fogom a fejem. Akarom a folytatást! És nem a következő ügy miatt, hanem a nyomozócsapatom miatt.
NAGYON AJÁNLOM
A könyvet köszönöm a General Press kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése