Angela Marsons: Ördögi játszmák

     Angela Marsons debütáló könyve, a Kim Stone sorozat első kötete az Elfojtott sikoly, a krimi műfaj egyik legkiemelkedőbb darabja. Számomra legalábbis. Minden megvolt benne amit csak olvasó kívánhat: erős krimiszál, kidolgozott karakterek, izgalmas történetvezetés és a végén a jó kis csattanó.

A General Press kiadó nemrég piacra dobta a nyomozós történeteket kedvelők, vagy inkább Kim Stone rajongók nagy örömére Marsons sorozatának második részét, Ördögi játszmák címmel.

Kiadó: General Press
Sorozat: Kim Stone #2
Műfaj: krimi
Oldalszám: 368
Eredeti cím: Evil Games
Kötés: puhatáblás
Fordító: Imre Balázs
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2015)
ISBN: 9789636439088
 
     Alexandra ​​Thorne pszichiáter. Jól menő magánpraxist visz, önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézményben, cikkei jelennek meg szakmai lapokban, intelligens, vonzó; és olyan szabadságot teremt magának, amelyre mindig is vágyott. Egy tökéletes nő, egy tökéletes élet. 

Egy napon azonban az egyik páciense gyilkosságot követ el, bosszút áll egy hajdani traumáért. Egy másik páciense majdnem agyonver egy férfit, aki csak megrázogatta, hogy felébressze. Mi történik dr. Thorne betegeivel, hogy ilyen erőszakos cselekményeket hajtanak végre? Mi zajlik egy-egy terápián? És mi lehet az orvos valódi szándéka? 

Kim Stone felügyelő hátborzongató ügybe csöppen, a megérzéseire hagyatkozva, mást lát ott, ahol a kollégái és a felettese csak a maszkot. Egyedül marad: a saját szakállára kezd nyomozni, de talán gyermekkora tragikus eseményei, veszélyes élete miatt egy okos és számító elme számára könnyű préda lehet… 

Kim Stone az Ördögi játszmák történetében ugyanolyan keményen és minden megalkuvás nélkül veszi fel a harcot a bűnnel és a bűnösökkel szemben, mint az Elfojtott sikoly című kötetben. 

Angela Marsons újabb regényét ezúttal is a veszélyes tempó, a pergő szócsaták és az akciódús nyomozás jellemzi.



     Kimet régi ismerősként üdvözöltem. Olyan, mintha csak pár nappal ezelőtt olvastam volna az első történetét. Nagyon élénken emlékszem rá, beleitta magát a tudatomba, ami nem sok könyvszereplőnek sikerül.

"Alex nem érzett büszkeséget az értéktelen papírok miatt. Sosem kételkedett abban, hogy eléri a céljait. Csak egyetlen okból tette közszemlére őket: a páciensei bizalmát akarta elnyerni."

"Stone felügyelő új játékot jelentett számára, amely még nagyon hosszú időre elegendő szórakozást ígért."

A történet során Marsons még inkább kidolgozta főhőse jellemét. Csakhamar megismertem Kimet mint embert, és nem mint nyomozót, ahogy az első részben. Ebben a regényben nagyobb hangsúlyt kapott a múltja, és a mindennapi küzdelmei, amiket a démonaival vívott. Nem is csoda, hogy a régi rossz emlékek kerültek inkább terítékre, hisz mindez szorosan kapcsolódott a történet fő szálához és bűnözőjéhez, a pszichopata pszichiáterhez, Alexhez, aki a betegeit puszta játékszernek tekintette, és előszeretettel manipulálta tudatalattijukat, hogy azok bűncselekményeket kövessenek el.

"Te jó ég, éppen Teréz anyát próbálom rács mögé juttatni!"

Hiába bűnös valaki, ha nincs ellene perdöntő bizonyíték - ezt a mondatot írtam le a jegyzetfüzetembe az utolsó 2-3 fejezet előtt, mert a sablonosan vezetett krimitörténetek végkifejletét már mindenki ismeri, viszont itt az első pillanatoktól kezdve kész tényként szerepelt előttem ki az igazi bűnös, és fogalmam sem volt, hogy fogja Kim nyakon csípni. Végül maradéktalanul elégedett voltam a kapott fináléval, és most már nagyon kíváncsian várom, legközelebb milyen rettenetes ellenséget kell a rács mögé dugnia főhősünknek. De kanyarodjunk vissza a történet többi részéhez.

Az írónő nagyon bátor volt, amikor olyan tabutémákat boncolgatott a könyvben mint a kiskorúak zaklatása, vagy szexuális bűncselekmények. Mindezekre jobb nem is gondolni, de sajnos létező szörnyűségek. Viszont  Marsons olyan ráérzéssel írt róluk, hogy azzal csak még inkább megerősítette bennem azt a gondolatot, miszerint remek író.

Bármilyen szívszorító cselekményt dolgozott is a könyvbe, volt egy olyan rész, amitől besokalltam. Egy kisbabához kötődött az a rész, szerencse, hogy akkor éppen nem volt senki a közelemben, mert először veszekedtem a könyvre, aztán kérleltem, hogy ne történjen meg az.

A nyomozószálak mellett ebben a könyvben azt is végigkísérhettem, ahogy két nagy elme összecsap. Kim, a  múltat magában eltemető zsaru és Alex, a rafinált pszichomókus párharca csupán párbeszédekből állt, de annál hatásosabb volt. Igaz a végén nem csak szövegeltek...

Alex az a fajta ellenség, aki veszélyesebb egy késes gyilkosnál. Ő az ember tudatát manipulálta, és el kell ismernem, érdekes volt ez a megközelítés egy krimikönyvben. Nagyon jól kidolgozott karakter, nem lenne ellenemre, ha később még felbukkanna Kim Stone életében.

Összesítés: elismerésem az írónőnek, mert bár elém dobta a csupasz valóságot,és nem félt a kényes témák feszegetésétől, mégis sikerült mindent úgy beleszőnie a történetbe, hogy az érdeklődésem továbbra is fennmaradjon, ne pedig becsukjam a könyvet és azt mondjam köszönöm ebből nem kérek.

Szereplőivel továbbra is jól bánt, amikor már azt gondolná az ember az első rész után nem tud meg semmi újat a főszereplőről, akkor jönnek az újabb meglepetések, nagyobb részletek a múltból, és még több fókuszt kapnak a segítő kollégák, barátok. De tagadhatatlanul ennek a történetnek az egyik legnagyobb főszereplője a minden ízében jól kidolgozott Alex volt, akire továbbra is kíváncsi vagyok.

Mindent összevetve jó kis könyv volt ez, de van egy nagy problémám, ugyanis az olyan krimiket, ahol a végén derül ki a gyilkos kiléte, sokkal jobban preferálom, mert azok számomra az igazán izgalmasak, érdekesek. Így ez a kötet picit kevesebb pontszámot kap tőlem.

8/10 

A könyvet köszönöm a General Press Könyvkiadónak és a Kildarának!

A bejegyzést megtaláljátok a Kildara.hu-n is!