2021. december 29., szerda

Angela Marsons: Törött csontok

     Az évek múlásával Angela Marsons rajongó lettem. Elég csak ránéznem a legújabb könyve borítójára és máris repül a kívánságlistámra, aztán pedig minél hamarabb a polcomra. Az olvasás már más téma, egyre inkább könyvhörcsögnek érzem magam, aki ritkán olvas, de mindig vesz néhány új regényt, viszont most, hogy nemrég napvilágot látott a Kim Stone sorozat nyolcadik része, lekaptam a polcról a hetedik, Törött csontok című részt, hogy felzárkózzak.

Kiadó
: General Press 
Sorozat: Kim Stone #7
Műfaj: krimi
Oldalszám: 320
Eredeti cím: Broken Bones
Kötés: füles kartonált 
Fordító: Szabó István
Megjelenés: 2021 (eredeti megjelenés: 2017)
ISBN: 9789634524359


     Kim Stone felügyelő nehéz helyzetben van. Az aktuális eseténél nem számíthat a teljes csapatára; két társa egy magára hagyott kisbaba ügyében nyomoz a helyi román közösségben, amíg a felügyelőnő egy fiatal prostituált gyilkosát keresi. Ahogy újabb és újabb áldozatok kerülnek elő, nyilvánvalóvá válik, hogy egy sorozatgyilkost kell megállítaniuk. Az elkövetési mód egyre brutálisabb, az áldozatok pedig a legelesettebbek és a legvédtelenebbek közül kerülnek ki. Stone-éknak azok haláláért kell igazságot szolgáltatniuk, akiket senki sem keres.
Angela Marsons legújabb regényében az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság jelenségét járja körül. Ebben a közegben a kizsákmányolás és az öncélú kegyetlenkedés mindennapos, a helyszín pedig nem egy távoli világ, hanem a mindennapjaink, az áldozatok ugyanis közöttünk járnak. Marsons fordulatos krimijével oda irányítja a figyelmünket, ahonnan a legszívesebben félrenéznénk.

"El kéne fogadni, hogy vannak idők, amikor nem javíthatod meg a világot."

     Már az első fejezet után összeszorítottam a szemem. Hihetetlen, hogy az, akinek leginkább szeretnie és óvnia kellene egy gyereket, az töri össze a leginkább. Ezzel a helyzettel már több könyvben találkoztam, de még mindig nem sikerül megemészteni... mondjuk ezt sohasem fogom. 
"- Van, hogy el kell fogadni, hogy valami tönkremegy. 
- Máskor meg nem szabad elfelejtenünk, hogy nem kell feltétlenül eldobni valamit, csak mert nem tökéletes."
Az alaptörténet ezúttal a prostituáltakat helyezi középpontba. Most őszintén... elgondolkodunk mi az éjszakai pillangókon? Ha meglátunk egyet, magunkban vihogva vagy undorodva kapjuk el a fejünket róluk, és bele sem akarunk gondolni a helyzetükbe. Na, ez a könyv most nem enged sem zavartan vihorászni, sem undorodva becsukni a könyvet, mert megmutatja ezeknek a lányoknak a keserű sorsát. Hogy miért az ősi szakma mellett döntöttek, vagy rákényszerítették őket. És az a kétségbeesés és csöppnyi remény, ami a világnak mutatott álarcuk mögött van, hogy végül kitörnek ebből a kiszolgáltatottságtól terhes ketrecből, szívszorító volt. Majd jön valaki, aki meggyilkolja őket. Borzalom. De, emelem kalapom Marsons előtt, hogy pár sorral is, amiben bemutatja áldozatait, ilyen érzéseket váltott ki belőlem.

Megszoktam már, hogy az írónő minimum két esetet dolgoz fel regényeiben, és itt is követte a tradiciót, ugyanis a kapitányság elé csöppent egy kisbaba.
"Sokkal idegesebb volt most, mint amikor nehézsúlyú bűnözőkkel foglalkozott. Hajnalban drogdílereket füleltek le, vagy három kilométert futott a sötétben egy erőszaktevő után, aztán járt egy fegyveres rablás helyszínén, de ezek egyike sem okozott számára olyan stresszt, mint most a kisbaba."
Marsons továbbra is követi a jól bevált figyelemfenntartó receptjét, vagyis a rövid, váltakozó fejezetekben való történetleírást, amik szinte mindig érdekesen zárultak. Nehéz volt így alkalomadtán félretenni a könyvet. De minden egyes fejezet után imádtam felcsipegetni a morzsákat, és gondolatban összerakni a szálakat. 
"- Klassz voltál, Stace! - mondta Dawson lelkesen a kapu felé menet.
- Miben? 
- Végre kinyitottad a szád! 
- De te is klassz voltál! 
- És miben? - kérdezte a férfi zavartan.
- Te meg végre befogtad!"
Kimen kívül a csapat többi tagja eddig nem nagyon foglalkoztatott. Igaz, idővel lassan részről-részre megismertem őket. Példaul Dawsonnak és nekem olykor voltak már jó pillanataink. De Stacy, hát őt a Holt lelkekben tudtam igazán megismerni, és a többszöri meggondolatlansága miatt nem lopta be magát a szívembe. Viszont most, a Törött csontokban szimpatizálni tudtam vele. A Dawsonnal alkotott ideiglenes nyomozópárosuk pedig bejött. Több ügyet nekik!
De ott van még Bryant is, akiről elhiszem, hogy szeretné megélni a nyugdíjas kort, és ha nem muszáj inkább nem hősködik, hanem követi a protokollt, de sokszor rászóltam gondolatban, hogy hé Bryant, mutass a homlokodra egy L-t! Szerencse, hogy Kim pont az ellentéte, és inkább azon nyomban a tettek mezejére lépett. 
"- Főnök, neked a lelked mélyén egy bűnöző lakik. 
Kim nem tudott nem egyetérteni."
Hát, ez a Kim, nagyon mulattatott a nagyritkán felbukkanó lazaságával. Úgy érzem sokat oldódott az Elfojtott sikoly óta. 
"- Tudod, mi a helyzet, Bryant? - kérdezte Kim. 
A férfi a felügyelő felé fordult és valami mély megjegyzésre számított az esti történésekről. 
- Kurvára szeretem ezt a munkát - mondta Kim, és elmosolyodott."


Összesítés: Angela Marsons ismételten egy újabb jól összerakott krimivel szórakoz... ugyan már, hol volt itt szórakozás... Néha egy-egy mosolygásra okot adó elszólás okozott ilyen érzést, de a történet maga, húsbavágó volt, mindkét szála, és nagyon nem egyszerű. Az írónő ezzel a kötettel mutatta meg nekem leginkább, hogy a rendszer mennyire hasonlít egy lyukacsos sajtra, aminek résein keresztül a sok mocskos patkány vígan futkározik oda ahova szeretne, a nyomozóknak meg sokszor meg van kötve a kezük. Még szerencse, hogy Kim merészebb mint az átlag, forrófejű és határozott természete eddig még mindig a javára vált. Nagyon csípem ezt a nőt, az írónőt is, de a történetek földbe döngölnek. Még nem is a véres jelenetek a legdurvábbak, hanem a lélektani része, ami eddig minden regényt uralt, ahogy ezt is. De talán ez csapott tarkón a leginkább. 
Erős darab ez a könyv és szomorú. 

9/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...