Sarah J. Maas neve az Üvegtrón sorozata óta ismerős. Sokszor gondoltam már rá, hogy bele kellene vetnem magam az írónő fantáziavilágába, de máig halogatom. Főleg, mert azóta elég sok rész kijött magyarul, és nincs túl sok kedvem egymás után legalább öt könyvet elolvasni ugyanarról a világról, meg szereplőkről. De aztán megláttam az ACOTAR sorozatát, ami egy Szépség és a Szörnyeteg újramondás, és ez érdekelni kezdett, főleg, hogy rengetegen egycsapásra imádni kezdték ezt a sorozatindító kötetet, a folytatásról nem is beszélve. Így hát beszereztem a regényt, és a legjobbakban reménykedve, belevágtam az olvasásba.
Kiadói sorozat: Zafír Pöttyös
Sorozat: Tüskék és rózsák udvara #1
Műfaj: fantasy, new adult
Oldalszám: 512
Eredeti cím: A Court of Thorns and Roses
Kötés: puhatáblás
Fordító: Hetesy Szilvia
Megjelenés: 2017 (eredeti megjelenés: 2015)
ISBN: 9789633996751
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.
Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
A Kristen Cashore és George R. R. Martin rajongók imádni fogják.
Szexi, akciódús sorozat első kötete.
Feyre jött, látott és győzött - legalábbis az első pár fejezetben. Olvasás alatt olyan jó érzés öntött el, mint amikor még kezdő molykoromban kezembe vettem egy teljesen új műfajú könyvet, ami beszippantott. Mint mondjuk Az éhezők viadala. Anno imádtam azt a könyvet, és amikor ebben a regényben arról olvastam, hogy Feyre vadászatból próbálja fenntartani a családját, Katniss-re emlékeztetett, és ez jó érzéssel töltött el. Mert rögtön kaptam egy tökös, belevaló női karaktert. Aztán főhősnőnk beleröppentett egy halálos nyilat a veszélyt jelentő ordas nagy farkasba, akiért a tette miatt rövidesen eljött a tündérszörnyeteg, ő pedig bezárva találta magát egy fantasztikusan szép, ám veszélyes világban. És itt kezdődtek a bajok.
"A háború után itt maradó emberek csakis öngyilkos hajlamú ostobák lehettek, hogy ilyen közel maradtak a határhoz. A több száz évvel ezelőtt megkötött szerződés ellenére a halandó és tündér birodalmakat elválasztó, őrzött falban keletkezett rések és lyukak elég nagyok voltak a halálosan veszélyes lényeknek ahhoz, hogy átsurranjanak a mi területünkre, és a kínzásunkkal szórakozzanak."Amíg Feyre a család életben maradásán ügyködött (segítette beteg és reményvesztett apját, valamint hálátlan nővéreit), nem volt semmi gondom a regénnyel, élveztem a sorokat. Viszont amikor a farkasvadászat után kénytelen volt otthagyni őket, és büntetésből át kellett lépnie a tündérek birodalmába, ott a lelkesedésem alaposan megcsappant. Bár megismertem a ház urát, Tamlint, de nem mozgatott meg bennem semmit. Ahogy a birtok vendége sem, Lucien, de mondjuk ő néha azért érdekes karakter volt.
"– Miért? Miért csinálod ezt?Rengeteg fejezet játszódott Tamlin birtokán, ahol a szereplők ettek, beszélgettek, miközben Tam és Feyre közt egyre jobban kezdett izzani a levegő, de ez engem hidegen hagyott. Ahogy az is, amikor a tündérbirodalom csodálatos voltáról, káprázatos színeiről kaptam hosszú-hosszú leírást. Ácsi! Egy film akkor is működik, ha a sztori gyatra, de a látvány a helyén van. Viszont egy könyvnél - akármilyen vizuális típus vagyok is - nem tartom előnyösnek, ha a rengeteg tájleírással zaklat a szerző. Inkább legyen a történet fordulatos, és izgalmasak a karakterek, meg legyenek jó párbeszédek, minthogy azzal fárasszanak, a táj milyen csudálatosan szép.
Közelebb hajolt, olyan közel, hogy kissé hátra kellett hajtanom a fejemet, hogy lássam őt.
– Mert lenyűgöz emberi léted: ahogy örülsz, ahogy átélsz dolgokat, olyan vadul, mélyen, mindent egyszerre… ez nagyon… lelkesítő. Vonz, még akkor is, ha tudom, hogy nem kellene, és próbálom is elkerülni."
Aztán a birodalom többi tündére megtudta, hogy Tamlin egy embert rejteget a birtokán, és beütött a krach, feltűnt Rhysand, és végre kicsit felpezsdültek az események.
"– Undorító rohadék vagy.Rhysand elég szemét karakter, sokáig nem is értettem, mit imád rajta annyira a fandom. De aztán voltak olyan pillanatok, amikor az álarca mögé láttam, és kicsit megtetszett. Meg bevallom, bírtam amikor összezörrentek Feyre-vel. Úgy éreztem van bennük élet, meg a történetben is. Aztán amikor a lánynak ki kellett állnia három próbát,visszatért belém a rajongó olvasó, akit az első pár fejezet magába szippantott. A próbák jók voltak, az első tetszett leginkább. De ezek végeztével tartalék lángra kapcsolt bennem a rajongás. Viszont az utolsó fejezet érdekesre sikerült, és meggyőzött, hogy érdemes folytatni a sorozatot.
– Feltétlenül meg kell kérdezzem Tamlintól, hogy ilyen hízelgéssel nyerted-e meg a szívét."
Összesítés: iszonyú jó bevezetés, dögunalmas tárgyalás, de ígéretes befejezés. Olyan volt ezt a könyvet olvasni mint felülni egy hullámvasútra, ami okozott katarzisokkal teli izgalmas pillanatokat, de sokszor ásítós jeleneteket is. A férfi szereplőkkel még van mit barátkozni, eddig Rhysand az aki megmozgatott kicsit, de a női főszereplő, Feyre, egész pofás karakter, ha hagyják kibontakozni és bátornak lenni, akkor nagyon ott van. Meglátjuk, később is ilyen marad-e, remélem ebből a lényéből a folytatásban többet fogok kapni, mert az igaz, hogy ez a rész nem lett szerelem, de a folytatásra kíváncsi vagyok.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése