Sophie Jackson: Egy csepp remény

     Elkapott a gépszíj. Az Egy font hús annyira meggyőző volt, hogy azonnal nekiláttam a sorozat második kötetének.

Kiadó: Libri
Kiadói sorozat: Insomnia
Sorozat: Egy font hús #2
Műfaj: new adult
Oldalszám: 472
Eredeti cím: An Ounce of Hope
Kötés: puhatáblás
Fordító: Lukács Andrea
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789633108222

     Max O'Hare képtelen elengedni a múltat. Legjobb barátja nélkül nem élte volna túl a gyönyörű szőkeség, Lizzie tragikus elvesztését, és rég a drogosok poklát járná. Kap még egy esélyt a sorstól. Az elvonón ugyan végigmegy a gyógyulás tizenkét lépcsőjén, de indulatos marad, és nem enged közel magához senkit.
Grace Brooks lelkébe égett a seb, amit az a férfi ejtett, aki felesküdött, hogy tisztelni és védelmezni fogja. A lány messzire menekül, és titkait mélyen magába zárja. Az egyikük érezni akar, a másik elrejtőzik az érzések elől. Melyikük lesz elég erős, hogy a szerelem erejével átüsse a falat? 

     Történetünk főszereplője az előző könyvben megismert drogos barát, Max. A srácot nagyon nagy tragédia érte a múltban, ami miatt alaposan elzüllött. Már az Egy font húsban kaptam róla egy alapos információáradatot, de egy sejtem sem kedvelte meg, így kicsit tartottam a róla szóló könyvtől. Aztán ahogy egyre több időt töltöttünk el egymás társaságában, annál inkább megismertem azt az embert, aki szenvedélybetegségbe hajszolta magát olyasvalaki miatt, aki még inkább összetörte az amúgy is darabokban lévő, gyászoló szívét (vele és a barátaival ellentétben nem tudtam utálni a volt szerelmét).

Nagyon jól megírt jellemábrázolást kaptam róla, és attól, hogy a cselekmény itt-ott visszautazott az időben, és több múltbéli fejezetet kaptam, jobban átéreztem Max fájdalmát, és megértettem, miért nem engedett be senki mást a szívébe, és inkább vállalta az önpusztítást mindaddig, amíg jó barátja Carter be nem tessékelte az elvonóra.

"Sokkal több volt a felszín alatt, mint csupán a hencegés és egy elvonókúra, és Grace tagadhatatlanul szeretett volna mindent megtudni róla. A festmények csupán apró bepillantást engedtek abba, hogy milyen ember."

Ahhoz, hogy valaki lélekben rálépjen a gyógyulás útjára, nagyban segít, ha olyan helyre megy pihenni, ami régi, igazán kedves emlékeket ébreszt benne, és olyan emberek veszik körül, akikre számíthat.

Miután New Yorkból a cselekményt Jackson átültette egy kisvárosba, megismertem a másik főszereplőt, a fotóművész  Grace-t. Neki is akadtak csontvázak a szekrényben, de ő már megtett jó néhány lépést azon az úton, és hogy minél inkább legyőzze a félelmet okozó démonait, segítséget kért újdonsült barátjától, Max-től. Ettől kezdve jött a képbe a barátság extrákkal, ami olyan arcpirító jeleneteket sorakoztatott fel, amilyenekkel nem sűrűn találkoztam más könyvekben. Mi tagadás, tetszettek, az írónő nagyon sok bujasággal szórta meg Grace és Max közös jeleneteit. De nem csak a pásztorórák miatt bírtam a közös szereplést. Az írónő a tizennyolcas jelenetek nélkül is megvett, mert szépen, lépésről lépésre építette fel Grace és Max kapcsolatát. Először kedves barátokat kreált belőlük, később pedig finoman adagolta a kémiát, majd szenvedélyessé tette a kapcsolatukat.

"Teljesen elvesztette az egyensúlyt Grace közelében, kicsúszott az irányítás a kezéből, cserben hagyta az esze, mégis, ahelyett, hogy emiatt nyugtalan lett volna, azon kapta magát, hogy élvezi."

Minden közös sorukat faltam, de magukban sem volt unalmas róluk olvasni. Mondjuk az első pár Max-fejezet nem mondhatnám hogy annyira megfogott, inkább Grace felbukkanása után jutottam el arra a pontra, hogy nem szívesen rakom félre a könyvet a mindennapi feladataim miatt. 

"Grace továbblépett, erős volt,megtalálta a jót olyan dolgokban, amelyeket Max még csak észre sem vett."

"Amikor Max ránézett, sohasem érezte magát értéktelennek."

Grace ugyanolyan céltudatos mint az első részből megismert Kat. Szimpatikus volt a karaktere, tetszett a kitartása, plusz az, hogy ha látott valami szépet, azonnal lencsevégre kapta a mobiljával, később pedig a fényképezőgépével. Neki is elég kemény múltat írt a szerző, még szerencse, hogy az útjába sodorta a regényélet Max O'Hare-t. Nem mondom, hogy mindig örömmel töltöttek el, mert előfordult, hogy egy-két hajszálam égnek állt a "jobbat érdemelsz nálam, nem vagyok elég jó neked" című klisétől, de belegondolva, basszus, minden második könyvben eljátsszák ezt az olvasókkal. Mert két véglet van az ilyen romantikus sztoriknál: vagy elrabolnak valakit, vagy pedig történik egy miniatűr szakítás, mert valamelyik fél betojt az érzelmektől. Aztán persze jön a happy end., mert kiszabadítják akit ki kell, és a főhősök rájönnek, mennyire szerelmesek egymásba. És én nagyon szeretem a happy endeket.

   
Összesítés: kellemes órákat köszönhetek ennek a könyvnek, bár nem minden sorát volt élvezet olvasni. Főszereplői tele voltak fájdalommal, félelmekkel, de küzdeni akarással is. Néha felbosszantottak érthetetlenségükkel és egyikük az ostoba önfejűségével, de a rögös út végén, ahol a barátságuk többé vált és megleptek jó pár ízléses erotikus jelenettel, majd a bizonytalan érzéseket felváltotta a szerelem, jólesően elmondhatom, hogy ismét olyan élménydús történetet kaptam az élettől, amin napokig járhat az eszem.

9/10