2013. november 20., szerda

Várjuk együtt a Futótűzt!


     Már csak egyet kell aludni, és itt van az év egyik legvártabb könyvadaptációjának, az Éhezők viadalának folytatása, a Futótűz.
Az első film jó volt, igaz nem minden téren, és én különösebben inkább egyes részeket értékeltem magamban, amik szépen életre keltettek voltak előttem. Drukkoltam, szurkoltam és mindenféle hasonló jelzős dolgot elvégeztem az Éhezők viadala után azért, hogy Gary Ross többé ne akarja az akció és egyéb részeknél a beleélőbb hatás keltéséért rángattatni a kamerát, ám amikor a franchise új rendezőt kapott Francis Lawrence személyében, miután Ross lemondott a folytatás jogáról, egyik szemem jobban nevetett, amíg a másik csak kicsikét sírt. Most pedig elérkezett az idő, hogy az új rendezőúr megmutassa, mit hozott ki abból a Suzanne Collins által megálmodott, és Ross által kivitelezett világból. Az összeredményt hamarosan megtudjuk, de addig is nézzük meg együtt a kiadott előzeteseket.

 
  
     Az első előzetest hónapokkal ezelőtt már kiveséztem, úgyhogy a véleményemet engedelmetekkel linkelem. A képkockák még mindig nagyon hatásosak, és nagy-nagy örömömre szolgál az, hogy a teaser trailerek fél perces, vagy egy percesekből átváltottak közel három perces kisfilmekre.
Úúúú a zene, hát az megint telitalálat lett, sokkal jobban tetszik, mint amikor legelőször hallgattam.
Ahogy elnézem a bejegyzés dátumát, leesik az állam... hogy repül az idő!

 
  
     Tiszta libabőr lettem. Lawrence rendezőúr remekül hozza Ross alapjait, és még tovább fejlesztette. Nézzétek csak meg Katniss és Peeta izzó ruháit. Hűűű... valamint az esküvői ruha sem semmi, és úgy látom, a technikai megoldások is sokat javultak. Ám mikor Katniss ruhája elhamvad, és helyébe lép a fekete öltözet, az nem jön be, elég bénának tűnik, mondjuk azalatt a pár másodperc alatt amíg mutatják rosszul néz ki, viszont a filmben attól még lehet jobb.
A szereplők is hangsúlyosabbak: Prim, Peeta, Gale; valamint Snow elnök is megmutatja igazi, veszélyes oldalát. Finoman fenyegetőzik, ami nagyon tetszik, végre nem egy sima öregúrnak tűnik. Plutarch megformálója pedig telitalálat! Itt már feltűnik a többi új szereplő is, vagyis a Kiválasztottak. Közülük engem Johanna és Finnick érdekel a legjobban, és bár Sam Claflin kockacukor-osztogatós szerelésétől még mindig nem ájultam be a rajongói táborába, attól még nagyon érdekel, hogy mit hozott ki a szerepből.
Úgy érzem ez a könyv sokkal jobban felett dolgozva, a filmben több mindent fogunk látni. Már csak a jelenetek megfelelő adagolására leszek kíváncsi. És még egy helyre, ami a következő meglepetés előzetesben lesz látható.

 

     Ez még mindig nem az a meglepetés videó, ám már néhány képkockát láthatunk az Arénából. A könyvben az égbolt az erőtér miatt rózsaszín, itt azonban a megszokott kék, viszont ezzel nincs semmi probléma. Jó ez így is.

 
  
     No ez a meglepetés videó. Engem legalábbis letaglózott. Nem gondoltam volna, hogy kapunk egy olyan előzetest, amit (egy-kettőt kivéve) teljes mértékben az Arénában játszódó jelenetek uralnak. Szeretem minden képkockáját, izgalmas filmet ígér, már nagyon várom a napot, amikor átszellemülve bámulhatom a mozivásznat, miközben egyik kedvenc regénysorozatom második része elevenedik meg előttem.


     Megmondom őszintén, nem igazán vagyok oda azért, amikor egy filmet sok-sok hónappal a premier előtt a csapból is folyatják. Úgy eltudják a túlzott hype-pal venni a kedvem a mozitól. Ezért általában csak az előzeteseket nézem meg, a kiadott jeleneteket vagy tv spotokat nem. De most belém bújt a kisördög, és rákerestem a tv spotokra. Valamelyik jobb, mint a kiadott előzetesek. A sok új jelenet, és az aláfestőzenék nagyon bejönnek.
Rengeteg ilyen aprófilm van, ha nem bánjátok nem is hozom mindet, de egyet muszáj beágyaznom, annyira jó! Christina Aguilera rádiózenéjével nagyon ütős.

   
     
     Remélem ez a kis bejegyzés többetek kedvét hozta meg a filmhez, vagy még inkább. Mert mondjuk ameddig én ezt a posztot írtam, egyre jobban elhatalmasodott rajtam a premierláz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...