Nem késlekedtem sokáig Kagawa Vastündérek sorozatának folytatásával, szinte azonnal nekikezdtem, abban reménykedve, hogy a folytatás sokkal jobban fog tetszeni, mint az első könyv. Az első is tetszett a maga nemében, de drukkoltam azért a gépszíjért. Sajnos elég gyenge volt az a drukk...
„Egy ideje már a
Téli Udvarban élek. Hogy mióta is? Nem tudom. Az idő itt nem úgy telik,
ahogy kellene. Ha valaha is kijutok innen, meglehet, azt fogom látni,
hogy eltelt száz év, és a családom minden tagja és minden barátom rég
halott.
Igyekszem nem túl sokat gondolni erre, de néha képtelen vagyok kiverni a fejemből.
A nevem Meghan Chase”.
Félig ember, félig a Nyártündér-király leánya; Meghan sosem találta a helyét a világban. Azt hitte, a Téli Udvar hercege szereti, ám ő elhagyta, és Meghan most a Téltündér-királynő foglya. A Nyár és a Tél háborújának közepette Meghan tudja, hogy a valódi veszélyt a Vastündérek jelentik – azok a vasból született tündérek, akiket csak ő és a távol lévő herceg látott. Azonban senki sem hisz neki.
Ami még rosszabb, Meghan tündérereje eltűnt. Csak a saját eszére hagyatkozva kell boldogulnia Tündérföldön, ahol megbízni bárkiben is ostobaság, egy árulóban halálos hiba. De hiába válik végül Meghan maga is vaskeménnyé, mégsem szűnik emberszívében a vágyakozó suttogás.
Á-á... a fülszövegben díszelgő idézetben egy kijelentés hiba. Mégpedig a "minden barátom". Merthogy Meghan-nek Rob-on kívül egyetlen barátja sem volt a földi világban. Jól hangzik a "minden barátom", de ami nem igaz, azt miért kell beleerőltetni? Jó, nem kötekedem, inkább mondok mást. Áh csak még egyet. Meghan Chase. Tudjuk a nevedet, kislány. Kedves írónő, nem kell folyton mindenki szájába beleerőszakolni a félvérlány teljes nevét. Nekem ilyenkor állandóan Jonah Hex jutott eszembe, akinek minden szereplő, mellékszereplő legalább százszor elfújta a nevét a filmben. Ott is idegesített, és a könyvnél is idegbajt kezdtem emiatt kapni.
Mint általában, ez a sorozat is ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Na jó, pár hónap különbséggel, de gondolom azon idő alatt nem történt semmi extra Meghan-nel azon kívül, hogy a Téli Udvarban lógatta a lábát. Sajnáltam a csajt. Nem lehetett egyszerű egy veszélyes kaland után otthagynia a családját, mert ígéretet tett Ash-nek a hercegi segítségért, az öcsikéje kiszabadításánál. Nagyon vártam azt a pillanatot, amikor előkerül egy újabb konfliktus, és újra beindul a cselekmény. Kicsit sokára, de lesújtott a baj, aztán ahogy az már lenni szokott, felpörögtek az események.
Mivel fiataljainknak senki sem hisz a vastündérek létezésével kapcsolatban, ezért Mab királynő, a Téli Udvar uralkodója azt hiszi, a Nyári udvar követte el ellenük a támadást, ami egy halálesettel, és az Évszakok jogarának ellopásával járt. Ash és Meghan ezért összefognak, útra kelnek, hogy megtalálják a jogart, és megakadályozzák a háborút. Csakhamar hozzájuk csapódik Puck, majd idővel Kacor is feltűnik, de a kis csapat az előző részben megismert vastündérrel, Vasparipával egészül ki igazán. Ő a sötétről átállt a fény oldalára, hűséget fogadott Meghan-nek.
Aki még megkedveltette magát, igaz nem teljesen, de egy kicsivel közelebb került a szívemhez, az Puck. Most sokkal jobban ütöttek a vicces beszólásai. Mulattatott, legfőképp mikor Vasparipát vette célba.
De még mindig olyan személy ő nekem, akit nem zártam teljesen a szívembe, viszont még hátravan minimum két könyv, amiben meggyőzhet arról, hogy ő a legjobb pasi a történetben.
Ash-el továbbra sem tudok mit kezdeni. Tetszett, hogy majdnem a könyv végéig nem hódolt be teljesen Meghan-nek. Tartotta magát az Udvarához, a királynőjéhez, ami mondjuk érthető, amilyen körülmények között élt. Egyéb választása nem nagyon volt, viszont mégis, nekem tetszett ez a hűség. De végül őt is utolérte a megállíthatatlan szerelem, aminek elég érdekes eseménnyel járó következménye lett. Vagyis az lehet majd, a harmadik könyv elején. Várom én, hogy mikor lobbanok lángra iránta, de hidegen hagy továbbra is, viszont Meghan-nek már nem csak őmiatta pirul a pofikája, hanem ellenségétől, Pucktól is.
Még egy szereplőről szeretnék szólni, aki az első részben szintén szimpatikus volt, de a másodikban már nagyon elhidegültünk. Ő pedig Kacor. Eddig is tudtam, mennyire önelégült, de most annyira ellenszenvesen tette. Jaj, amikor szinte mindenért morgott, egy kedves szava sem volt vagy valami, sokszor több oldalig el is tűnt, nem is kapott elég szereplési lehetőséget arra, hogy visszakedveltesse magát... és amikor szőrméje ápolgatásánál áttért a feneke nyalogatására, hát ott félrenéztem, és azt mondtam "na ne".
Összesítés: bár ez a második kötet összetettebb, könnyebben követhetőbb mint elődje, és lezárt, ám egy kis függő szálat megint kapunk, mégsem tett túl a Vaskirályon. Az érdekesebb, izgalmasabb, viccesebb volt, ez pedig mindegyikből gyengébben volt felszerelve, sőt sokkal több és hosszabb unalmas jelenet volt benne. Értem ezalatt a vásárlást és a bált, aminek nem szabad kimaradnia egyetlen rendes amerikai lánynak az életéből sem, de ebből a történetből simán kihúztam volna. A világfelépítés továbbra is tetszik, Sohaföld kedvenc hely, és az ott játszódó háború sokkal jobb volt, mint az emberek világában történő csata.
És bár ez a könyv néhány szereplőt átpasszolt a nem kedveltek közé, ugyanakkor közelebb hozott egy kicsit valaki máshoz, a behozott karakterek közül pedig megszerettetett velem mást, ami tetszett. De a könyv összességében csalódást okozott (ám még így is jó pontot adok neki), viszont nem annyira, hogy feladjam a sorozat további köteteinek elolvasását.
6/10
Igyekszem nem túl sokat gondolni erre, de néha képtelen vagyok kiverni a fejemből.
A nevem Meghan Chase”.
Félig ember, félig a Nyártündér-király leánya; Meghan sosem találta a helyét a világban. Azt hitte, a Téli Udvar hercege szereti, ám ő elhagyta, és Meghan most a Téltündér-királynő foglya. A Nyár és a Tél háborújának közepette Meghan tudja, hogy a valódi veszélyt a Vastündérek jelentik – azok a vasból született tündérek, akiket csak ő és a távol lévő herceg látott. Azonban senki sem hisz neki.
Ami még rosszabb, Meghan tündérereje eltűnt. Csak a saját eszére hagyatkozva kell boldogulnia Tündérföldön, ahol megbízni bárkiben is ostobaság, egy árulóban halálos hiba. De hiába válik végül Meghan maga is vaskeménnyé, mégsem szűnik emberszívében a vágyakozó suttogás.
Á-á... a fülszövegben díszelgő idézetben egy kijelentés hiba. Mégpedig a "minden barátom". Merthogy Meghan-nek Rob-on kívül egyetlen barátja sem volt a földi világban. Jól hangzik a "minden barátom", de ami nem igaz, azt miért kell beleerőltetni? Jó, nem kötekedem, inkább mondok mást. Áh csak még egyet. Meghan Chase. Tudjuk a nevedet, kislány. Kedves írónő, nem kell folyton mindenki szájába beleerőszakolni a félvérlány teljes nevét. Nekem ilyenkor állandóan Jonah Hex jutott eszembe, akinek minden szereplő, mellékszereplő legalább százszor elfújta a nevét a filmben. Ott is idegesített, és a könyvnél is idegbajt kezdtem emiatt kapni.
Mint általában, ez a sorozat is ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Na jó, pár hónap különbséggel, de gondolom azon idő alatt nem történt semmi extra Meghan-nel azon kívül, hogy a Téli Udvarban lógatta a lábát. Sajnáltam a csajt. Nem lehetett egyszerű egy veszélyes kaland után otthagynia a családját, mert ígéretet tett Ash-nek a hercegi segítségért, az öcsikéje kiszabadításánál. Nagyon vártam azt a pillanatot, amikor előkerül egy újabb konfliktus, és újra beindul a cselekmény. Kicsit sokára, de lesújtott a baj, aztán ahogy az már lenni szokott, felpörögtek az események.Mivel fiataljainknak senki sem hisz a vastündérek létezésével kapcsolatban, ezért Mab királynő, a Téli Udvar uralkodója azt hiszi, a Nyári udvar követte el ellenük a támadást, ami egy halálesettel, és az Évszakok jogarának ellopásával járt. Ash és Meghan ezért összefognak, útra kelnek, hogy megtalálják a jogart, és megakadályozzák a háborút. Csakhamar hozzájuk csapódik Puck, majd idővel Kacor is feltűnik, de a kis csapat az előző részben megismert vastündérrel, Vasparipával egészül ki igazán. Ő a sötétről átállt a fény oldalára, hűséget fogadott Meghan-nek."... ellenségem volt, de szövetségesemmé vált, testőrömmé, végül barátommá."Néztem mint a moziban, de örültem ennek a változásnak, és bizony egy nagyon jó karakternek ismertem meg. Ő lett ebben a kötetben a kedvenc szereplőm.
Aki még megkedveltette magát, igaz nem teljesen, de egy kicsivel közelebb került a szívemhez, az Puck. Most sokkal jobban ütöttek a vicces beszólásai. Mulattatott, legfőképp mikor Vasparipát vette célba.
"- Induljunk! Majd Rozsdás lesz a hátvéd. Így ha valaki ránk ront hátulról, nem veszíthetünk semmi fontosat.
Hallottam Vasparipa sértődött horkantását, amikor beléptünk az alagútba."
Ash-el továbbra sem tudok mit kezdeni. Tetszett, hogy majdnem a könyv végéig nem hódolt be teljesen Meghan-nek. Tartotta magát az Udvarához, a királynőjéhez, ami mondjuk érthető, amilyen körülmények között élt. Egyéb választása nem nagyon volt, viszont mégis, nekem tetszett ez a hűség. De végül őt is utolérte a megállíthatatlan szerelem, aminek elég érdekes eseménnyel járó következménye lett. Vagyis az lehet majd, a harmadik könyv elején. Várom én, hogy mikor lobbanok lángra iránta, de hidegen hagy továbbra is, viszont Meghan-nek már nem csak őmiatta pirul a pofikája, hanem ellenségétől, Pucktól is.
"Mit tettem? Megcsókoltam Puckot, mert éppen itt volt. Mert rémült voltam és vágyakoztam valaki után. Valaki más után. Puck szerelmes volt belém, én azonban hamis okokból csókoltam meg. Ashre gondoltam, miközben őt csókoltam. És... tetszett.... hogy a fene essen belé. Nem tudom felfogni, hogy egy olyan csaj, akire anno senki nem figyelt fel, hogy a nyavalyába nem tud megelégedni egy pasival. Miért kell a legjobb barátba is belebonyolódnia? Miközben természetesen a tiltott gyümölcsért nyávog. Úgy utálom a szerelmi háromszögeket. És ezzel a hisztivel nálam Meghan elvérzett. Pedig az első részben kedveltem, de itt lealázta magát. Kár érte. És tökmindegy, hogy a végén hogy döntött. Mondhat bárki bármit, engem az ilyen "ó, beléd zúgtam, jaj, de beléd is barátocskám" nekem nagyon letudja amortizálni az agyamat.
Mardosott a bűntudat. Hiányzott Ash, annyira, hogy belül már mintha apró darabokra szakadtam volna, de arra is vágytam, hogy Puck visszajöjjön, és újra megcsókoljon."
Még egy szereplőről szeretnék szólni, aki az első részben szintén szimpatikus volt, de a másodikban már nagyon elhidegültünk. Ő pedig Kacor. Eddig is tudtam, mennyire önelégült, de most annyira ellenszenvesen tette. Jaj, amikor szinte mindenért morgott, egy kedves szava sem volt vagy valami, sokszor több oldalig el is tűnt, nem is kapott elég szereplési lehetőséget arra, hogy visszakedveltesse magát... és amikor szőrméje ápolgatásánál áttért a feneke nyalogatására, hát ott félrenéztem, és azt mondtam "na ne".
Összesítés: bár ez a második kötet összetettebb, könnyebben követhetőbb mint elődje, és lezárt, ám egy kis függő szálat megint kapunk, mégsem tett túl a Vaskirályon. Az érdekesebb, izgalmasabb, viccesebb volt, ez pedig mindegyikből gyengébben volt felszerelve, sőt sokkal több és hosszabb unalmas jelenet volt benne. Értem ezalatt a vásárlást és a bált, aminek nem szabad kimaradnia egyetlen rendes amerikai lánynak az életéből sem, de ebből a történetből simán kihúztam volna. A világfelépítés továbbra is tetszik, Sohaföld kedvenc hely, és az ott játszódó háború sokkal jobb volt, mint az emberek világában történő csata.És bár ez a könyv néhány szereplőt átpasszolt a nem kedveltek közé, ugyanakkor közelebb hozott egy kicsit valaki máshoz, a behozott karakterek közül pedig megszerettetett velem mást, ami tetszett. De a könyv összességében csalódást okozott (ám még így is jó pontot adok neki), viszont nem annyira, hogy feladjam a sorozat további köteteinek elolvasását.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése