Jud Meyrin Felföldi rejtélyek sorozatának több részéhez is volt szerencsém (A kastély réme, Vérbeli detektívek), viszont az előzmények után még csak most nyújtottam a kezem. De már javában benne voltam a széria nyitókötetében, a Lowdeni boszorkányhajszában, amikor feltűnt, hogy van még itt egy előzménynovella is, amit nem ártana magamévá tennem (és fogom is), de kíváncsi voltam, hogy nélküle is teljes képet kapok-e a megkezdett regényről.
Sorozat: Felföldi rejtélyek #1
Műfaj: romantikus krimi
Oldalszám: 422
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2022 (eredeti megjelenés: 2020)
ISBN: 9786158206907
Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!
Egy kotnyeles újságírónő
Egy kemény nyomozó
És egy kaméleonként rejtőzködő gyilkos
Amikor Lottie Kelsey szomszédja gyanús körülmények között eltűnik, a kíváncsi újságíró azonnal szimatolni kezd. Eddig kultúráról írt az Edinburghi Krónikákba, ám főnöke nem engedi komolyabb témák közelébe. Lottie elhatározza, hogy bármi áron összehoz egy ütős címlapsztorit, és megmutatja, hogy az ő helye nem a kultúra rovatnál van. Nem számol azonban a nyomozást vezető zsaruval, aki egy kanál vízben meg tudná fojtani, és folyton keresztbe tesz neki.
Tristan Huntert egy tragikusan végződő akció után helyezik át Edinburghbe. Gyötri a bűntudat, amiért magára kell hagynia sérült barátnőjét Londonban, de nincs más választása. Amikor egy eltűnés véres gyilkosságba torkollik, Tristan rájön, hogy erre a lehetőségre várt. Ha elkapja a gyilkost, visszatérhet korábbi életéhez. Nem számol azonban a minden lében kanál újságírónővel, aki állandóan beleüti az orrát a nyomozásba, és a feje tetejére állít mindent, amiben eddig hitt.
Lottie és Tristan eszeveszett hajszába kezd az arctalan gyilkos után, aki olyan könnyedén csúszik ki a markukból, mintha szellem lenne, miközben egymással és zavaros érzéseikkel is meg kell küzdeniük.
Mennyire kell elcseszettnek lenned ahhoz, hogy arra vágyj, aki gyűlöl?
Mi fog végül győzni: az elvek vagy a szenvedély?
Vagy a gyilkos, aki senkit sem kímél?
"- Hát ez elég klisés - vigyorgott rá Kelsey a válla fölött. - A rideg, mogorva nyomozó, akinek nincs egy kedves szava, és még a kávéját is feketén issza. Mintha egy sablon detektívsorozatból léptél volna elő."
A borító első pillantásra megragadta a figyelmemet, igaz már a korábbi verzió is tetszett, ahogy a cím is megfogott. A fülszöveget igazából nem is néztem, talán egyszer futottam át, pedig az is beszédes, tökéletes kedvcsináló ahhoz, hogy a döntésképtelen könyvmoly végül ezzel a krimivel állítson a kasszához. Nekem nem volt rá szükségem, mert magától az írónőtől kaptam ezt a kötetet is, ami mint mondtam kívülről meggyőzött, no, de a belső tartalom sem hagyott hidegen.
"- Haza kell mennem - motyogta Lottie. - Nem mintha bármi közöd lenne hozzá.- Miért, Hamupipőke, talán éjfél után tökké változik a hintód?- Nem, hanem patkánnyá a kocsisom."
"Égett az arca, de maga sem tudta, mitől: Hunter megvetésétől vagy attól, ahogy a férfi közelségére reagált. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy Hunter gyűlöli, neki is csupán utálatot kellene éreznie iránta, nem zavarba ejtő melegséget a gyomrában."
"- Tényleg nem vagyok jobb nálad, Kelsey - dünnyögte. - Ennek örömére ihatnánk egy sört.Lottie szeme hatalmasra kerekedett.- Mi? Te most inni hívsz? Engem?!- Nincs jobb társaságom.- Persze, mert olyan pokróc vagy mindenkivel (...)"
Történetünk egy örökké mogorva felügyelőt és egy túlbuzgó újságírót helyezett főszereplői státuszba, igazi tűz és víz karaktereket, akik folyton összecsaptak. Igaz itt inkább a főhős ostorozta a gyengébbik nem képviselőjét, ami miatt sokszor felszisszentem, de Lottie Kelsey szerencsére vastag bőrrel rendelkezett, így mindig lecsapta a feldobott labdát, hogy ne csak ő, de Tristan Hunter is kellemetlenül érezze magát bunkó megnyilvánulásai miatt. Ezek az alkalmak hol bosszúságot okoztak, máskor viszont megmosolyogtattak, mert így még inkább érezhető volt a karakterek közti, szép íven elmesélt szerelmi szál. Mert természetes, hogy arra futott ki, hogy a gyűlöletet és szerelmet elválasztó apró cérnaszál pikk-pakk elszakadjon és tomboljon a kémia. Addig viszont volt időm megismerni és kiismerni a szereplőket, akik önmagukban is erős karaktereknek bizonyultak ambicióval, lelkiismeretesen végzett munkájukkal, kíváncsiságukkal, bűntudattal és bonyolult szerelmi életükkel. Utóbbiban több olyan elemet kaptam, ami miatt felváltva csúnyán néztem mindkettejükre, de amíg Lottie-nak megbocsájtottam a vétkét, addig Tristanre egyre inkább fújtam. Viszont nem tagadom, volt ő annyira érdekes és kiforrott karakter, hogy félretegyem az ellenérzéseimet, gondolatban pedig mellé üljek és figyeljem, mi zajlik le a lelkivilágában.
"- Ki tűnt el? - emelkedett még magasabbra Agatha szemöldöke.- A szomszédom.- Az a kis barna? Aki szakasztott olyan, mintha piszkafát dugtak volna a seggébe?"
A történet másik szála, azaz a krimi, Lottie eltűnt szomszédjával kezdődött, aki olyan dominóeffektust indított el a regényben, ami nem csak egy holttestet fedett fel, hanem illegális tevékenységeket, ami némi boszorkánysággal is meg lett hintve. Személy szerint én bírom a varázsvilágot, a mágikus realizmust, igaz itt éreztem, hogy egy esetleges szemfényvesztéssel állok majd szemben, és nem a hókuszpókusz lesz érdekes, hanem azok, akik művelik - de ugye a cím is hasonlóra engedett következtetni.
"A zene elzsongította, az illóolajok elnehezítették a fejét, és azon kapta magát, hogy hiába áll hátul, hiába áll előtte több ember, képtelen levenni a szemét az oltárról. A borvörös terítővel fedett asztal, a rajta álló istenszobrok durván faragott arca úgy vonzotta a pillantását, mint a mágnes. Volt bennük valami hátborzongató, valami nem evilági, Lottie-nak lúdbőrözött tőlük a háta, mégse tudott máshová nézni."
Így hát a krimiszál nem okozott csalódást, adott annyi nyomot, hogy most se csak a főszereplők nyakába legyen akasztva a nyomozás, de az enyémbe is. Úgyhogy a könyv jó volt, vette az akadályt, de muszáj megemlítenem pár dolgot, ami mégis feszít itt belülről. Nem kell semmi nagy dologra gondolni, viszont nem tagadom, eleinte kizökkentett a regény a túlírtra sikerült sorokkal, amikről sokszor elterelődött a figyelmem, amin az sem segített, hogy a szereplők döntötték magukba a kávét. A sok koffein már az én gyomromat rágta, még akkor is, ha a zsaruk és munkamániás újságírók gyakran élnek azzal a nemes itallal, hogy éberek maradjanak és minél hamarabb megoldják az emberi életeket követelő bűnügyet. Viszont miután szemet hunytam a sok kávézás felett, és egyre inkább belemerültem a krimiszálba és nem győztem csodálkozni az egyre erősebb szerelmi szálon, már elengedtem a zavaró tényezőket és átadtam magam az egyre körmönfontabb történetnek.
"... csak nézte Kelsey lángoló, smaragdzöld szemét, ami olyannak tűnt most, mint a sötét, buja őserdő. Tristan el akarta mondani neki, hogy fogalma sincs, mi ez köztük, talán tényleg boszorkányság. De a szavak a torkára forrtak."
Összesítés: megvolt itt a kötelező gyilkosság, amin csavart párat néhány fordulat, dőlt a kávé a nyomozásban részt vett szereplőkbe, a romantikus szál pedig hol bicskanyitogató volt, máskor pedig párás szemmel figyeltem, annyira jól vezetettre sikerült. Még jobban le is kötött, mint a krimiszál. Igaz az sem sikerült gyengére, sokkal inkább fordulatosra, amit nem várt pillanatok tettek emlékezetessé.
AJÁNLOM
A könyvet köszönöm szépen Jud Meyrinnek!
"- Inkább az a kérdés, te hogyan mentél be.- Volt kulcsom. Lehet, hogy a betörőnek is?- Hogyhogy volt kulcsod? - mordult fel Tristan.- Miranda adta még régebben, hogy locsoljam a virágait, ha nincs itthon.- És erről ma délelőtt mi a francért nem számoltál be?!- Nem kérdezted - rántotta meg a vállát Kelsey olyan nemtörődöm módon, hogy Tristannek bizseregtek az ujjai, annyira a nő keskeny nyaka köré akarta fonni őket, és csak szorítani, szorítani... ""Ez volt ő, egy halomnyi nagyratörő terv. Ha azokat is sutba vágná, mi maradna belőle?""- Jézusom... (...) Nem is értette, hogy nem feszítették keresztre Agathát a pincérek, amiért behozott a sok egészséges étel közé egy cukortól és zsírtól duzzadó süteményt. - Mondd, hogy nem harminc darab gyertya van rajta, csak egy!""Elhessegette magától a kétely apró, de tűhegyes szúrásait arról, hogy a terve korántsem olyan könnyen kivitelezhető, mint ahogy hinni szeretné, és egyszerűen csak örült annak, hogy végre látja a fényt az alagút végén. Még akkor is, ha azon a fényen Hunterrel kell osztoznia.""Miért ilyen megértő Hunter? Lottie a piszkálódását már megszokta, de a kedvessége kibillentette az egyensúlyából."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése