Ha történelmi romantikusokról van szó, akkor megvan a dobogósokból álló listám, amiről boldogan szemezgetek, ha egy jó, a műfajhoz kapcsolódó könyvet akarok olvasni. Elizabeth Hoyt pedig dobogós szerző ezen a listán, a Maiden Lane sorozattal együtt. Úgyhogy A bűn hercege után boldogan vetettem bele magam A gyönyör hercegének lapjai közé is.
Kiadói sorozat: Romantikus Regények
Sorozat: Maiden Lane #11
Műfaj: történelmi romantikus
Eredeti cím: Duke of Sin
Oldalszám: 306
Kötés: puhatáblás
Fordító: Nagy Nikoletta
Megjelenés: 2020 (eredeti megjelenés: 2016)
ISBN: 9789634523635
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A veszély karmai elől…
Bátor, merész és lefegyverzően jóképű. Hugh Fitzroy, Kyle hercege a király titkos fegyvere, akit a Káosz Urainak legyőzésére küldtek, egy londoni sikátorban azonban mégis ő szorul védelemre. Egy rejtélyes alak egy férfi merészségével és egy nő kecsességével száll szembe az orgyilkosokkal.
…a vágy markába
Magabiztos, okos és független. Alf a legkevésbé sem védtelen nő; nappal álruhát ölt, információkkal és titkokkal kereskedik, hogy St. Giles utcáin életben maradjon, éjszaka pedig ő a városrész hírhedt kísértete, az álarcos igazságosztó. A csábításnak azonban még ő sem tud ellenállni.
"Lehet, hogy nem számít úrinőnek, de azért tudta, mi a tisztesség."
Kedvelem az in medias res, azaz a csapjunk bele a lecsóba kezdetű regényeket, úgy tűnik ezzel Hoyt is így van, mert már az elején megajándékozott egy izgalmas és meglepetésekkel záporozó kezdéssel.
A sorozat egyik fő erőssége a harlekin jelmezes igazságosztó, aki St. Giles mocskos utcáin üldözi a bűnt. Már a kezdettől fogva szerettem ezt a hős-szálat, de Hoyt még ezzel a jól ismert alteregóval is tudott újat mutatni. Csavart egyet a helyzeten, és milyen jót tett ezzel a kis vérfrissítéssel.
"St. Giles kísértete afféle londoni legenda. Úgy öltözik, mint egy harlekin bohóc. Tarkabarka nadrágot, tunikát és álarcot ölt, és képes felmászni és kecses táncot lejteni London háztetőin. Egyesek szerint csak valami mumus, aki a gyerekeket ijesztgeti. Mások azt beszélik, hogy a kísértet a szegények védelmezője. Hogy oda is elmerészkedik, ahová a katonák meg a hivatalnokok már nem, és elzavarja a merénylőket, erőszaktevőket és szánalmas tolvajokat, akik a St. Gilesban lakó nyomorultakra vadásznak."
A történet ismét tartalmaz egy krimi-szál félét is, aminek középpontjában a Káosz Urai társaság áll. Róluk már kaptunk egy jó adag betekintőt az előző két részben is, úgyhogy kíváncsi voltam, az írónő hogy bonyolítja tovább ezt a részletet.
"Rémes titkos társaságról volt szó, akiknek a tagjai rendszeresen találkoztak, hogy a legrosszabb kicsapongásokban tobzódjanak."
Ezt a bűnös bagázst kell felszámolnia főhősünknek, Hugh-nak, de nincs könnyű helyzetben, ha úton-útfélen bérgyilkosokba botlik. Még szerencse, hogy St. Giles kísértete a segítségére van. Úgyhogy az akciódús jelenetek garantálva.
Szeretem Hoytot, mert rövid könyveket ír, de informatív, eseménydús, izgalmas a cselekményvezetés, figyelemreméltóak a karakterek és mindegyiknek van valami titka, amitől érdekesebbé válnak. Valamint puzzle módjára kapcsolódnak egymáshoz a részek, így végül egy nagy egészet kapok és nincs hiányérzetem.
"A lánynak meg kellett tanulnia egyedül kiszimatolni, hogy kiben bízhat meg.És Kyle-ban megbízott."
Főszereplőink könnyen kedvelhetőek. Hugh igazságszerető, aki igyekszik jó apja lenni két fiának, de ő sem mellőzi a hülye botlásokat, amikre a nők fennakadó tekintettel suttoghatják, hogy férfiak.
Alf igazán különleges karakter, őt már szinte az elejétől ismerheti az olvasó, hisz nem egy főszereplőnek segített már informátori munkájával. A fiúruhába öltözött lány már a kezdetektől birizgálta a fantáziámat, itt most végre főszerephez jutott, és maradéktalanul elégedett vagyok vele. Erős, kitartó, igazi harcos, aki előttünk fedezi fel igazi valóját, aki harcolni akar az ártatlanokért mint egy férfi, de úgy akar szeretni és szeretve lenni, mint egy nő. Kettejük könnyen összecsiszolódott párost alkottak a történet során, de nemcsak a szenvedélyes jeleneteknél mutatkozott ez meg. Egyben igazi társak, bajtársak is voltak. Na de ha már a felnőtt tartalmaknál tartunk... khm... hát olyan dolgok voltak itt, hogy el sem hittem. O.O
"Olyan messze vannak a csillagok, nem? De mindig ott ragyognak, bárhol is legyünk a világban."
Hoyt ismét nagy hangsúlyt fektetett a mellékszereplőkre is, ezúttal Lady Jordanre, azaz Iris-ra, a szőke, csinos arisztokratára. A hölgy lesz a sorozat befejező részének egyik főszereplője, úgyhogy érthető, hogy miért szerepelt ennyit ebben a részben. Amivel nincs is semmi gond, mert alapból tetszik, hogy Hoyt mindig felvezeti a következő rész romantikus párosát, ahogy megágyaz a következő résznek, csak emiatt most mintha ellopta volna egy kicsit a show-t Alftól és Hugh-tól.
A történet a végefelé kissé kifulladt. Egy fontos jelenetet érzésem szerint az írónő elbagatellizált. A tömör, lényegretörő írásmódja ezúttal túl tömör volt, személyszerint hosszabban kifejtett cselekményleírásnak jobban örültem volna. És a további sorok is mintha óriáslépésekben haladtak volna, amíg végül minden visszaállt a rendes kerékvágásba, úgyhogy végül a keblemre ölelhettem a regényt.
Habár az apró negatívumok itt zümmögtek a fülemben, de elhessegettem őket, mert ez a könyv is ugyanúgy tetszett mint a többi rész. Ha nem akarok messzire menni, akkor jobban, mint A bűn hercege, főleg, mert feltűnt Godric és Mags is, valamint Iris-ra és Raphael-re is kellően felhívta a figyelmet, úgyhogy nagyon várom a befejező részt.
Összesítés: Elizabeth Hoyt ismét fellőtte az összes cimkét a Maiden Lane történelmi romantikus sorozata tizenegyedik részére, vagyis volt itt akció, izgalom, titkok, dráma és szenvedély bőségesen, amit ismét megspékelt egy vakmerő harlekin jelmezes kísértettel, aki elődjeihez hasonlóan védelmezi az ártatlanokat és szétcsap a rosszarcok közt.
Az írónő annyi szálat mozgatott ebben a történetben amennyit nem szégyellt, úgyhogy a legyőzendő gonosz mellett jutott elég figyelem a családi drámákra is, no meg az erotikus jelenetekre is. Utóbbi kéz a kézben járt a romantikával, és mi tagadás, jóra sikerült minden egyes buja jelenet. A főszereplők közt dolgozott a kémia, de ők maguk, a személyiségük is szimpatikus volt. Főleg a hányattatott sorsú Alfé.
Noha a cselekményvezetés itt-ott megbicsaklott, amit fájlalok, de a régi, kedves szereplők felbukkanásával és az új, érdekes karakterekkel, Hoyt enyhített a bánatomon, ezért mit is mondhatnék még. Kedves írónő, köszönöm az élményt.
9/10
A könyvet köszönöm a General Press kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése