A tavalyi évem első hónapjai, Martin Kay: Eastern című könyve körül forgott. Jólesett megismerni egy újabb magyar írót és westernszerű disztópikus történetét, amiben egy fiatal, konok lány társául szegődik egy kalandornak, akivel több közös pontjuk van, ebből az egyik pedig a bosszú.
Az első könyv izgalmas és akciódús volt, karakterei pedig érdekesek, igaz, Yuko kissé furcsa volt, a regény végére sem sikerült megfejtenem. Viszont néhány nappal ezelőtt az írónak köszönhetően ismét visszacsöppenhettem az Eastern világába, ami a folytatás címével ellentétben nemcsak titkokat tartalmazott, hanem örömömre sok-sok választ is a bennem felbukkanó kérdésekre.
Századokkal a Titánok pusztítása után két mindenre elszánt kalandor rója az Ural pusztaságát, hogy elégtételt vegyen sorsáért...
"Vajon akkor maradok erős, ha végrehajtom, amit elterveztem? Tényleg számít még ez a nyomorult bosszú, vagy csak azért űzöm, hogy tovább hazudhassak?"
Yuko folytatja a hajszát Vajk oldalán a gyűlölt zsoldosvezér után, noha cserébe el kell hallgatnia társa előtt az igazságot nővéréről. Ha kísértő bűntudata nem lenne elég, a lány újabb vetélytárssal kénytelen szembenézni Vajk csábítójaként. Nina, a cserfes fruska könnyedén zavarba ejti Yukót a praktikáival, ám tetteinek mozgatórugóit sűrű homály övezi.
Vajkot nyomasztja a kétség, meddig játszhatja még a hőst. Csak annyiban biztos, hogy Bagoáz vérebei már a nyomukban csaholnak. A rettegett nomád klánvezér, Törzsfőnök hamarosan beéri őket.
Vajon társával karöltve képesek lesznek túllépni a múltjukon, hogy végre egymásnak élhessenek? Létezhet számukra közös jövő?
Martin Kay vadkeleti bosszútörténete egy veszélyekkel teli jövőbe csalogat, ahol a szamurájkard jól megfér a modern gépkarabéllyal, miközben a letűnt korok romjai között ismeretlen veszélyek leselkednek.
"A bútor csattanva forgáccsá tört az út kövén, Yuko pedig belátta:
Ez a nap is el van cseszve."
Suliban sosem szerettem a verselemzést, viszont a könyvborítók analizálásában bármikor benne vagyok.
Az Eastern első részének borítóképe nagyszerű, de egyszerű. Hőseink felvettek egy menő pózt, amit Megyeri Manó illusztrátor megörökített. A második rész beszédesebb borítóján viszont tovább elmerenghet az ember lánya... vagy fia. A somolygós Vajk, aki kedvesen tekint társára, a maga elé meredő, szomorú Yuko, valamint a hátteret nagyban uraló szellem-Sauri triumvirátusa már az első fejezet előtt gondolkodásra ösztönöz: Vajk ebben a részben bevallja magának, hogy többet érez a vörös hajú lány iránt? Yuko huncutsága hova tűnt, utoléri a lelkifurdalás? De mit titkolhat még a múltjából, ami miatt annyira mélabús? A kapocs, Saori többet szerepel a Titkok útvesztőjében? De csak mint árnyék, akiről olykor említést tesznek, vagy főszereplő lesz? Ezek a gondolatok ötlöttek fel bennem amikor megláttam a végleges borítót, ami egyébként nagyon tetszik.
A képnél maradva, térjünk rá a belső rajzokra, amik megintcsak szép, igényes munkák, habár személyszerint jobban örültem volna, ha több közös kép készül Yuko és Vajk párosáról.
"Amikor a reményt itallal pótolod, különös vallomásokat facsar ki belőled."
A történet nagyon olvasmányos, és az első résszel ellentétben jobban sikerült a cselekményvezetés is. Ott a nyugis majd az akciódús jelenetek váltották egymást szüntelenül, itt viszont jobban fel volt építve a történet. Kezdetben nyugalmasan indult, amibe néha belecsöppent némi izgalom, aztán az akcióleírások is közbeszóltak, és ez a szép ív a könyv végéig kitartott. Persze ne ennyire sarkosítva képzeljétek el a cselekményvezetést, azért az író itt-ott megbolondította egyéb érdekeséggel is. Az egyik a sorozatot átszövő titkok garmadája, amit anno mézesmadzagként húzott el előttem az első rész. A Titkok útvesztője viszont sokmindenről rántja le a leplet, és ez tetszett. Nem szeretek folyton kétségek közt vergődni. A sok titok egy idő után már nem érdekes, inkább idegesítő. A jókor jó helyen lévő csattanó, felfedett igazság tudja igazán lázba hozni a könyvmoly szívemet.
Mindig felemlegetem az első részt, de gondolom nem bánjátok, kell egy kis összehasonlítás a teljes kép érdekében. Nos hát, az első rész egy lőporszagú bosszútörténet volt, a másodiknál meg azt éreztem, hogy helyenként kezd átváltani romantikus drámába. Ami nem feltétlenül rossz, csak az író ne essen később túlzásba. Szerencsére az akcióleírások is helyt kaptak, amik új helyszínekre repítettek: romváros érdekes lényekkel, de megemlíteném a flashback részeket is, ami kb a könyv felét tette ki, és a jelen fejezetei mellett, ezek is nagyon jóra sikerültek, sőt, szerintem jobban. És innentről térjünk is át a karakterekre.
Remélem nem árulok el nagy spoilert, ha megemlítem, hogy Saori végre főszerephez jut. A jelen helyett viszont a múltját ismerjük meg: a viszonyát a családjával, a belső vívódásait, a kapcsolatát Vajkkal. Aztán Vajk múltjának egyes szelete is terítékre kerül, ami mind érdekes volt. De aki most nálam vitte a prímet, az Yuko volt. A jelenben is, és a múltban is ő fogott meg a leginkább. Érdekes volt megismerni még a harcos énje előtt, amikor gyámoltalan, félős, szeretetéhes gyereklány volt, de amikor a lenagyobb szüksége volt rá, bátorságot gyűjtött, és nem adta fel. Ez pedig határozottan rokonszenvessé tette, sőt mi több, kedvenc karakteremmé vált.
"Bárcsak ne érezném magam ilyen jelentéktelennek."
Összesítés: örülök, hogy egy olyan másodk részt olvashattam, aminek cselekményvezetése jobb, karakterei érdekesebbek, mellékszereplői emlékezetesebbek (Miuval eddig nem foglalkoztam, de most már nagyon érdekel, hogy ki ez a boszorkány, és mi a francot akar Yukotól?), a humorával pedig egyenesen megvett kilóra. Yuko mellett nagyon csíptem a könyv humorát, ami miatt nem egyszer ért körbe a szám a fejemen.
Mindent szerettem ebben a második részben, kivéve, hogy rövidnek éreztem. Az utolsó oldal után lapoztam még párat, hátha találok még néhány bekezdést, de nem... Ó, ne már!
Köszönöm az értő kritikát!
VálaszTörlésA szerzői oldalam az alábbi linken elérhető: https://www.facebook.com/martinkaywrites/
Én köszönöm, hogy elolvashattam. :)
Törlés