Újabb megtiszteltetésben lehetett részem, mikor Bordás Róbert rám írt, hogy szeretném-e elolvasni a Vízzé válik a vér? sorozatának következő, Kötelékek hálójában című részét.
A magyar kivándorlócsalád szövevényes, keserédes gyümölcsökkel teli életútját már az első részben is örömmel követtem, így természetesen a folytatásból sem szerettem volna kimaradni.
Sorozat: Vizzé válik a vér? #2
Műfaj: történelmi, családregény
Oldalszám: 362
Kötés: puhatáblás
Megjelenés: 2025
ISBN: 9788090919754
Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!
A régi bűnök hosszú árnyat vetnek.
Sokévi viszontagság után George Bodnár, magyar kivándorló, végre kényelmes életet teremtett szeretett családjának Amerikában, a 19. század végén. Mikor egy páratlan lehetőség kínálkozik különlegesen tehetséges lánya, Lizzy számára, George reméli, ez feljebb juttathatja a lányt – és az egész családot – a társadalmi ranglétrán.
Lizzy a legjobb New York-i leányiskolába kerül. Szorgalmával elért sikerei megnyitják előtte a dúsgazdagok fényűző báltermeit, pazar szalonjait, és fényes pályát ígérnek. Elmerülve tanulmányaiban Lizzy nem sejti, hogy a társasági élet révén szerzett kapcsolatai egy hazugságokból szőtt, veszélyes, kusza háló felé vezetik.
A múlt titkainak és fájdalmas történéseinek következményei George-ra leselkednek, azzal fenyegetve, hogy lerombolnak mindent, amit eddig felépített, megrendítve hitét és pusztulást hozva egész családjára.
Egy dolog azonban biztos számára: meg kell védenie a lányát! Bármi áron!
A Kötelékek hálójában egy fordulatos, nem mindennapi családregény-sorozat – a Vízzé válik a vér? – második kötete, mely hitelesen idézi fel számunkra az amerikai „aranykor“ pezsgéssel és szenzációkkal teli kalandos éveit.
"Miss Davis mindig hangsúlyozta, ennek az iskolának a tudományok és művészetek elsajátításában kell segítenie a diákokat, hogy alkalmassá váljanak az egyetemi tanulmányokra, és végül a társadalom hasznos és megbecsült tagjává váljanak, függetlenül attól, hogy honnan indult az életük."
"Minden új nyelv új távlatot nyit, és Lizzy minél többet akart érteni a világból."
A történet az első rész végének szálait veszi kézbe, igaz egy pici időugrással: Bodnárék helyzete sokkal jobb mint valaha, panziójuk virágzik, a család apraja-nagyja is cseperedik, köztük a família szeme fénye, Lizzy, akinek esze vág, mint a borotva, kár is lenne veszni hagyni a veleszületett tudásszomját. Így mikor a szülőknek lehetősége nyílik arra, hogy kismadarukat hagyják kirepülni a fészekből, nagyot nyelve rábólintanak az elit iskolára és a sok hónapnyi távolmaradásra. De így a lány esélyt kap egy teljesebb jövőre, új barátságokra, és egy ragyogóan kékszemű fiatalember figyelmére, akivel olyan kapcsolatba bonyolódik, ami veszélyes múltbéli sebeket tép fel.
"– Miért kell a gyermekeknek szenvedniük apáik bűneiért?"
Nos, a történet képernyőért kiált, de ezt már az első könyvnél is magabiztosan tudtam. A legtöbbször aprólékos cselekményvezetés, a színes-szagos leírások, a szereplőgárda játékideje pont úgy van papírra vetve, hogy az agyam vibráló filmként pörgette az olvasott sorokat. Élveztem, nem mondom, viszont néhol délutáni telenovellásra sikeredett a cselekmény, ami megmosolyogtatott.
Gondoltam, hogy a két család útja mindenképp keresztezni fogja egymást, de a hogyanra nem számítottam. Ami egyrészt csiklandozza az orromat a szappanoperás klisétől, viszont a dúsgazdag Florance miatt mégis érdekes volt figyelemmel kísérni a nem Bodnár családdal foglalkozó fejezeteket.
Vannak negatív karakterek, akik körmönfont ármánykodásaikkal szórakoznak az olvasók zsigereivel, viszont mégis elnézzük nekik ezt, mert annyira árnyaltak, és valahol rokonszenvezünk velük a "jég hátán is megélek, még ha ebbe más lelkivilága beledöglik is" hozzáállásukért. Ők azok akik miatt ökölbe szorul a kezünk, mégis megértjük őket, talán még tisztes távolságból drukkolunk is nekik, hogy sikerüljön a silmliskedésük. No, Florance is pont ilyen karakter. Nem szerettem, de nem is utáltam. Próbáltam megérteni, miközben egy manipulatív kígyónak éreztem, jó adag túlélési ösztönnel megspékelve.
A karakterek számomra most is elvitték a könyvet. Viszont a cselekményt néhol foghíjasnak éreztem. Például voltak olyan érzelmes magas labdák, amik számomra nem voltak eléggé lecsapva. Spoiler John és az apja közti konfliktus szépen fel volt vezetve, de a boldog lezárás elnagyolt volt. Számomra hiányzott belőle a katarzis, hogy lássam, mikor George először hallja, hogy nagypapa lesz. Kíváncsi lettem volna az első érzelmi hullámra, ami megváltoztatta benne a haragot ahelyett, hogy később kész tényként kaptam meg azt. Spoiler vége Az ilyen és ehhez hasonló "kész tények" többször is felbukkantak a történet során, amiket kihagyott érzelmi labdáknak éreztem. És ha már érzelem... ismerős az, mikor a suliban felbukkan a méhkirálynő komplexussal megáldott tökéletesség? Akiről tudjuk, hogy jó párszor össze fog feszülni a főhősnővel? Itt is volt ilyen, aztán mégsem. Az író már nem élt igazán ezzel a klisével, amin szintén mosolyogtam.. pedig egy tyúkviadalról szívesen olvastam volna. Helyette úgy döntött főhőslánya inkább más területen harcolja meg a magáét, az éledező rózsaszín felhőkön... ami kegyetlen volt, bennem dúlt is a vihar mindaddig, amíg egy kis hang azt nem súgta az agyam hátsó részében: talán a másik anyának is van egy titka...
Összesítés: a Bodnár család történetének folytatása most sem mellőzte az érzelmi kitöréseket, az intrikákat és bonyodalmakat.
Mondják, kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond - ebben a családregényben pedig okoztak is fejtörést rendesen. Mondjuk melléjük kellettek a felnőttek is, akik úgy gondolták ők mindig bölcsek és jogukban áll úgy terelgetni lurkóikat az életút nevű akadálypáján, ahogy az nekik tetszik. Egyrészt ezt nem értettem meg, hisz mindenkinek joga van egy bizonyos életkort betöltve a saját életét élni a szülő elképzelése helyett, másrészt körömrágva figyeltem, hogy milyen trükkökkel érik el az akaratukat, hogy ne másszanak újra abba a kulimászba, amiből évekkel ezelőtt sikeresen kimosakodták magukat. De mint tudjuk, hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát, így mikor a vége előtt két oldallal jött egy orbitális csattanó, amitől Bodnár Gyuri simán kapahatott volna szívinfarktust miközben nekem az állam úgy leesett, hogy még a szomszéd is hallhatta, elkezdtem magamban tapsolni, hogy mekkora zseni ez a könyv! (csak az a fránya utolsó két oldal ne szorította volna össze a szemhéjamat egy "ne már" pillanatra. Mindegy is, kíváncsi vagyok vajon a harmadik rész tartogatja-e számomra azt a meghatározó fordulatot ami befészkelte magát a fejembe...)
AJÁNLOM
A könyvet köszönöm szépen Bordás Róbertnek!
"– Mindenkinek van tehetsége valamihez.""… mivel ő nem engedhette meg magának az utazgatást, legalább mások tapasztalatain keresztül megismerte a világot.""– Tudod, nekem nincsenek testvéreim. John csodálatos férj, de boldoggá tenne, ha lenne egy velem egyidős lánytestvérem, akivel apró titkokat oszthatnék meg."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése