Ha ovasásról van szó, Monica MacCarty egy biztos pont az életemben. A Felföld rettegett fiai c. sorozatát évek óta figyelemmel kísérem, és szerencsére a General Press Kiadó minden évben gondoskodik az olvasókról, hogy megkapják az éves felföldi történelmi romantikus adagjukat.
A kiadónak köszönhetően én is részese lehettem az újabb kaladnak, ami egy tiltott kapcsolatról szól, középpontban az ördög végrehajtójával és az angol rózsaszállal.
Kiadói sorozat: Romantikus Regények
Sorozat: A Felföld rettegett fiai
Műfaj: skót, történelmi romantikus
Oldalszám: 414
Eredeti cím: The Raidor
Kötés: puhatáblás/füles, kartonált
Fordító: Szigeti Judit
Megjelenés: 2020
ISBN: 9789634523659
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!
Bruce elit katonái közül Robert "Haramia" Boyd a legfélelmetesebb. Igazi hazafi, akinek puszta keze halálos fegyver, és mindennél jobban gyűlöli az angolokat. Ám a bosszú keserédessé válik, amikor egy rajtaütés során véletlenül foglyul ejti legfőbb ellensége hugát, és a férfinak meg kell küzdenie a szenvedéllyel - egy olyan csatában, ahol semmiképp sem akar veszíteni.
Lady Rosalin Clifford alig ismeri fel a lázadó rabot, akit évekkel korábban megmentett a kivégzéstől. Az igazság iránt mélyen elkötelezett lányt éveken át gyötörte a lelkiismerete, amiért cserben hagyva a bátyját, segített megszökni a veszélyes férfinak. Az árulása most újra kísérteni kezdi, ám nem tud ellenállni a megkínzott harcosnak és a szenvedélynek. De vajon egy igazi angol rózsa szerelme elég ahhoz, hogy feszabadítsa Skócia legrettegettebb harcosát a bosszú terhe alól, mielőtt túl késő lenne?
"Nem mintha együttérzést várt volna tőle. Boyd egyszer sem nézett rá. Ennyit a közötük lévő különleges kötődésről. Ha bizonyitékot keresett volna arra, mennyire egyoldalú ez a kapcsolat, hát most megkapta. Mégis mire számított? Hogy a férfi csak egyetlen pillantást vet rá, és felismeri? Hogy térdre ereszkedik előtte, és örök szolgálatot fogad azért, amit érte tett?Boyd nem látta az arcát annak idején, hogyan ismerhetné fel? Ezenkívül nem egy mesebeli lovag, hanem egy lázadó. Egy bandita. Egy istencsapása. Egy férfi, aki szabályok nélkül, tisztességtelenül harcol.Ő maga viszont, gondolta Rosalin, egy szörnyen ostoba teremtés."
A borítón ismét egy harcos feszít, aki ahogy elődei is, szintén elveszítette az ingét. De, nem rossz, nem rossz.
A könyvet fellapozva pedig egy hasonlóan minőségi McCarty történetet kapunk mint eddig, ezúttal 414 oldalon keresztül, ami összecsapásokat, vad tájakat, keserűséget, elvakult gyűlöletet, mély testvéri szeretetet, kíváncsiságot, bizalmat, izgalmakat, néha kiborító főhőst, aranyos főhősnőt, szenvedélyes árnyalatokat, és persze a jól megérdemelt boldog véget tartalmazza.
"... bármikor szívesebben elfogadok egy skót szolgálólányt, mint egy angol rózsaszálat..."Az alaptörténet hasonló koncepciót követ mint A Sólyomban, ahol a hősnő rosszkor volt rossz helyen, ezért fogságba esik, majd rövidesen kiderül róla, hogy az ellenséges oldalon áll. És ezen a ponton lép be egy újabb ismerős részlet, ezúttal Az Őrszemből, amiben kiderűl, hősnőnk nem más, mint a leggyűlöltebb ellenség hőnszeretett családtagja. Bizony főhősünk, Robbie Boyd nincs könnyű helyzetben, főleg, hogy alapból is gyűlöli az angolokat, de Rosalin Clifford megmozgatja kővé dermedtnek hitt szívét, amiben nagy szerepet játszik múltjuk közös pontja, amikor a lány évekkel korábban kiszabadította Boydot fivére fogságából.
"- Nincs mitől félnie, kisasszony. Nem fogom bántani. Az életemet köszönhetem önnek."
Már többször megjegyeztem, hogy tetszik, amikor a főszereplőknek van legalább egy kis közös múltja, mert az egy jól működő elem a karakterek szerelmének lángra lobbantásáboz. Ez itt sem volt másképp, mert Rosalin hat éven keresztül őrizte szívében a nemes jellemmel is megáldott Robbie Boydot, amíg a férfi agya többször kattogott a valamikori megmentőjén, mint szerette volna. Aztán amikor tisztázódott a múlt, és kiderült hogy a férfi és az emberei jótevője esküdt ellensége húga, aki most a véletlen folytán a túsza lett, akkor zavarodott össze minden.
"... a nő iránti vonzalma csak rontott a helyzeten. Olyan volt, mint egy árulás. Ahol ő az áruló."A történet elég kevés bevetést és csataleírást részletezett, amit picit fájlalok, helyette viszont sokkal inkább fektette a hangsúlyt ilyen-olyan terjedelemben a karakterek lelki vivódására. Kezdetnek itt volt Boyd, akin látszott mennyire szomjazza a régi, elképzelt életét. Szerintem azért is küzd annyira az angolok ellen a csatatéren (is), mert elhatalmasodik rajta a harag, hogy a családja mellett ezt az álmát is elvették tőle.
Seton, a társa, aki Sárkány néven fut a Felföldi elit csapatban, a személyes bűnbakja, mert az félig angol. Seton igazi lovag, és nagyon rokonszenves szereplő kedvességével és becsületességével. Kíváncsi vagyok, a jövőben kap-e saját könyvet, mert egy ilyen megnyerő figuráról szívesen olvasnék.
Rosalin az a fajta hölgy, aki a legkényélmesebb karakterek közül való: kedves, törődő, alkalmazkodó, megértő. Amikor azonban kezdtem volna megjegyezni róla, hogy kissé naív, akkor mindig tett vagy mondott valami olyat, amivel megértette velem, hogy miért érdemelte ki ez vagy az a szereplő a bizalmát. Ez leginkább a bátyjával, Clifforddal szemben volt nagyon fontos, aki nagy tűske volt a skótok szemében. A háború sosem tisztességes, de Clifford érezhetően az akart lenni. McCarty árnyaltra írta meg karakterét, aki hűséges volt királyához, de mégis marionett bábként kellett helytállnia.
A karakterek mellett az érzelmes vonalat felvonultató részek is nagyon hangsúlyosak voltak. És nem csak a romantikus szálé. Kezdetnek itt vannak a bajtársak, Haramia és Sárkány. Mindkettő céltudatos, bármit megtenne a győzelemért, de ameddig Seton ezt megfontoltan teszi, addig Boyd forrófejűségével és gyűlöletével felvértezve megy előre irgalmatlanul. Olyanok, mint a tűz és a víz, a nézeteltéréseik miatt elég sokszor hajba kapnak. Amíg a két férfi kapcsolata problémás, addig Rosalin és Cliffé harmonikus, és nagyon erős. Látszik, hogy a sok családon belüli veszteség mennyire összekovácsolta őket. Amikor a közös jeleneteiket olvastam (főleg a vége felé), belegondoltam, milyen szomorú, hogy én egyke vagyok.
A romantikus szál viszont hol feszült, máskor pedig harmonikus volt, de mindenekelőtt jól megbonyolított. A nők kitartóak, de egy olyan nyakas figurával mint Boyd, nem egyszerű az élet. Amíg a férfi vívódott magában az angol hölgy iránti érzései miatt, kedvem lett volna néhányszor megütni. Ritka idegesítő volt olvasni, hogy néha miket mondott Rosalinnak, csakhogy távol tartsa magát tőle, de végül ő is behódolt, engedett a kísértésnek, és a cselekményvezetést átitatták a szemérmetlen pillanatok. Bujaságból nem volt hiány, McCarty most sem spórolt az erotikus jelenetekkel, ami nagyban Rosalin számlájára írható, akinek tetszett a merészsége.
Összesítés: jólesett ismét belemerülni a felföldi harcosok történetének újabb epizódjába, ami az előző részekhez hasonlóan szintén mozgalmas volt. Habár több csatát is eltudtam volna képzelni a harcmezőn (spoiler: egy Sir Henry-vel való összeütközést hiányolok), helyette kaptam sok-sok érzelmi vívódást, amit az írónő boldogan részletezett. Nem bántam, hisz ezek is nagyon fontosak voltak, mert így jobban megismertem a karakterek személyiségét, ami maga után vonta a kapcsolatuk mélységét is. Mind a szereplők és az őket összekötő kapocs nagyon jól kidolgozott, és szerintem ez adja a történet magját. A többi már csak körítés: a harcok, az ellenségeskedés, a bosszú, a szenvedélyes jelenetek, amik nélkül természetesen nem működne a történet olyan izgalmasan, hisz egy finom főétel elengedhetetlen eleme a köret is.
Végül meg kell jegyeznem, hogy a nem túl terjengős harcleírások és Boyd cinikus megjegyzései kicsit rontottak az olvasási élményen, de ha az egész történetet nézem ezek a dolgok eltörpülnek, mert a könyv összességében tetszett.
8/10
A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése