Az erotikus műfaj után egyre nagyobb teret hódít magának a New Adult stílus, amelyben fiatal felnőttek romantikázásába leshetünk be némi drámával megfűszerezve. Legalábbis eddig nekem ez jött le, merthogy A soha határa és a Dublin Street után az Egyszeregyből sem hiányoznak ezek a vonalak.
Tammara Webber
Egy ismeretlen megmentő.
Egy nyugtalanító titok.
A szerelem nem mindig sima ügy…
A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált…
Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól.
Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen, nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére.
Elég eltúlzott ez a fülszöveg. No minden sora igaz, de kicsit erőltetett, túlságosan is mindent elsöprő szerelemről, gladiátorként egymásért harcoló szerelmeseket ígér. Nekem mondjuk ez jön le.
Na! Vágjunk a közepébe!
Történetünkben egy bulin vagyunk, ahol a főszereplő Jacqueline (aki mellesleg nagybőgőzik) hamarabb szeretne távozni a buli színhelyéről. Mini ruhájában elbilleg a kocsijához, majd arra lesz figyelmes, hogy valaki megtámadja. Egy srác az, méghozzá ismerőse, aki... nem szépítem, megakarja erőszakolni. De jön egy másik fiú, aki gyorsan leépíti a támadót. Ő Lucas, könyvünk másik főszereplője. Jacqueline és Lucas ezután egyre többször találkozik, a fiú állandóan a lány hogylétéről kérdezősködik. Közben néha-néha a támadó - mivel nem lett feljelentve - újra megkísérli az erőszakot, erre lehetett számítani. Én már csak azt vártam, hogy mikor végeznek végre vele, és dobják be egy dohos cellába. Erről kicsit később, most jöjjenek embereink.
Jacqueline - nem rossz a csaj, de nem lett kedvenc női főhősöm. Nagyon tudtam unni azokat a fejezeteket, amikben az exét emlegeti. Kennedy így, Kennedy úgy. Az első néhány fejezet lefárasztott, kivéve az erőszakkísérletet, de azután nem történt semmi érdemleges, csak a sok nyifinyafi az elnökneves kandúr után. A francnak kellene olyan pasi, aki azért épít le, mert kiakarja élni csajozási szándékát, nehogy Clinton bá' sorsára jusson, miután reményei szerint bekerül abba az ovális szobába. Aztán mikor vééégre sikerült magát túltennie azon a nyápicon, az írónő premierplánba helyezte a tetkós srácot.
Lucas - piercinges, tetkós, laza, rosszfiúsan kinéző jófiú. Kedves srác, erős akaratú. Néha túl erős is volt nekem, mert mondjuk nem hittem el, amikor egymásba gabalyodtak Jacqueline-nel, és amikor a csaj berezelt, maradtak a nyalakodásnál, simogatásnál. Milyen elbűvölő. A sok petting után mertem remélni egy jó kis izgi ágyjelenetet, de beigazolódott az agyamon átsuhanó félelem, miszerint kapok egy BellaEdward féle nászéjszakás jelenetet. Hát... Amúgy a srác is szimpi, de nem ájulok el a neve hallatán.
A szokásos főszereplőink is megvannak ám. Mindig mindenhol van egy legjobb barátnő. Erin tényleg az, és roppant szimpatikus. Olyan kis dilis fajta, akaratos, az egyik legjobb barátnő karakter, akivel eddig találkoztam. Tetszett, hogy feltétel nélkül bízott a barátnőjében, és segítette, támogatta minden lépésénél. Vagy annál, amit ő talált ki.
Ahogy a fülszöveg, szerintem maga a történet is túlbonyolított. Nem elég, hogy Webber (de jó, az írónő a könyvhöz mellékelt playlist-et) beleszőtte az erőszakkísérletet (persze ez kellett, és jól kivitelezett), de nagyon elbánt Lucas-szal. Nem mondom, hogy nem érintett meg a dolog, de szerintem ez már túlzás volt. A könyv első fele többségében unalmasra sikeredett, a másik fele meg túl sok erőszakos témát tartalmazott. És ahogy azt a szereplők, pontosabban mellék-mellékszereplők kezelték, uhh... nem találtam szavakat. Merthogy van egy olyan rész, ahol a diákszövetség lánytagjai átbeszélik főlánykánk bántalmazójának jövőjét... akit sokan megpróbáltak a szárnyaik alá venni. A bántalmazó életét féltették. Hogy kiteszik azt a férget az egyetemről. Nem is azon hőzöngtek, hogy mit akart vagy mit tett lánytársaikkal az a dög. Nem. Szégyelltem magam a többi nőtárs nevében is. Hülye-libák-gyülekezete.
Összesítés: nem lett a kedvencem ez a szerelmi história. Sőt, szerintem szerelmi históriának kicsit gyenge, de ha belegondolok, hogy Jacqueline egy három éves kapcsolatot tud a háta mögött, és úgy vág bele egy másikba egy eleinte tiltott gyümölccsel, akkor azt mondom, hiteles. Nem voltak itt hatalmas szerelmes szavak, könnyfakasztó lámúros vallomások.
Olykor az írónő rejtélyeskedni akart, hogy akkor most ki is az a Landon, de gyenge volt, mert tizedmásodperc alatt kilehetett találni. Ez nem jött be, Webber, viszont ez a történet nem volt rossz.
7/10
Egy nyugtalanító titok.
A szerelem nem mindig sima ügy…
A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált…
Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól.
Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen, nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére.
Elég eltúlzott ez a fülszöveg. No minden sora igaz, de kicsit erőltetett, túlságosan is mindent elsöprő szerelemről, gladiátorként egymásért harcoló szerelmeseket ígér. Nekem mondjuk ez jön le.
Na! Vágjunk a közepébe!
Történetünkben egy bulin vagyunk, ahol a főszereplő Jacqueline (aki mellesleg nagybőgőzik) hamarabb szeretne távozni a buli színhelyéről. Mini ruhájában elbilleg a kocsijához, majd arra lesz figyelmes, hogy valaki megtámadja. Egy srác az, méghozzá ismerőse, aki... nem szépítem, megakarja erőszakolni. De jön egy másik fiú, aki gyorsan leépíti a támadót. Ő Lucas, könyvünk másik főszereplője. Jacqueline és Lucas ezután egyre többször találkozik, a fiú állandóan a lány hogylétéről kérdezősködik. Közben néha-néha a támadó - mivel nem lett feljelentve - újra megkísérli az erőszakot, erre lehetett számítani. Én már csak azt vártam, hogy mikor végeznek végre vele, és dobják be egy dohos cellába. Erről kicsit később, most jöjjenek embereink.Jacqueline - nem rossz a csaj, de nem lett kedvenc női főhősöm. Nagyon tudtam unni azokat a fejezeteket, amikben az exét emlegeti. Kennedy így, Kennedy úgy. Az első néhány fejezet lefárasztott, kivéve az erőszakkísérletet, de azután nem történt semmi érdemleges, csak a sok nyifinyafi az elnökneves kandúr után. A francnak kellene olyan pasi, aki azért épít le, mert kiakarja élni csajozási szándékát, nehogy Clinton bá' sorsára jusson, miután reményei szerint bekerül abba az ovális szobába. Aztán mikor vééégre sikerült magát túltennie azon a nyápicon, az írónő premierplánba helyezte a tetkós srácot.
Lucas - piercinges, tetkós, laza, rosszfiúsan kinéző jófiú. Kedves srác, erős akaratú. Néha túl erős is volt nekem, mert mondjuk nem hittem el, amikor egymásba gabalyodtak Jacqueline-nel, és amikor a csaj berezelt, maradtak a nyalakodásnál, simogatásnál. Milyen elbűvölő. A sok petting után mertem remélni egy jó kis izgi ágyjelenetet, de beigazolódott az agyamon átsuhanó félelem, miszerint kapok egy BellaEdward féle nászéjszakás jelenetet. Hát... Amúgy a srác is szimpi, de nem ájulok el a neve hallatán.A szokásos főszereplőink is megvannak ám. Mindig mindenhol van egy legjobb barátnő. Erin tényleg az, és roppant szimpatikus. Olyan kis dilis fajta, akaratos, az egyik legjobb barátnő karakter, akivel eddig találkoztam. Tetszett, hogy feltétel nélkül bízott a barátnőjében, és segítette, támogatta minden lépésénél. Vagy annál, amit ő talált ki.
"Erin: Beírattam kettőnket önvédelmi tanfolyamra.A többi mellékszereplő közül Benjamin volt még jófej, Buck az ügyeletes szemét sz*rházi, Kennedy meg egy idegesítő nyáltenger.
Én: Micsoda?
(...)
Én: Okés.
Erin: Szarrá verjük azokat a pufajkás srácokat! Mindig is szerettem volna szétrúgni egyik-másiknak a tökét. Most lelkifurdalás nélkül megtehetem.
Én: Te beteg vagy.
Erin: Hűha, lebuktam.:)"
Ahogy a fülszöveg, szerintem maga a történet is túlbonyolított. Nem elég, hogy Webber (de jó, az írónő a könyvhöz mellékelt playlist-et) beleszőtte az erőszakkísérletet (persze ez kellett, és jól kivitelezett), de nagyon elbánt Lucas-szal. Nem mondom, hogy nem érintett meg a dolog, de szerintem ez már túlzás volt. A könyv első fele többségében unalmasra sikeredett, a másik fele meg túl sok erőszakos témát tartalmazott. És ahogy azt a szereplők, pontosabban mellék-mellékszereplők kezelték, uhh... nem találtam szavakat. Merthogy van egy olyan rész, ahol a diákszövetség lánytagjai átbeszélik főlánykánk bántalmazójának jövőjét... akit sokan megpróbáltak a szárnyaik alá venni. A bántalmazó életét féltették. Hogy kiteszik azt a férget az egyetemről. Nem is azon hőzöngtek, hogy mit akart vagy mit tett lánytársaikkal az a dög. Nem. Szégyelltem magam a többi nőtárs nevében is. Hülye-libák-gyülekezete.
Összesítés: nem lett a kedvencem ez a szerelmi história. Sőt, szerintem szerelmi históriának kicsit gyenge, de ha belegondolok, hogy Jacqueline egy három éves kapcsolatot tud a háta mögött, és úgy vág bele egy másikba egy eleinte tiltott gyümölccsel, akkor azt mondom, hiteles. Nem voltak itt hatalmas szerelmes szavak, könnyfakasztó lámúros vallomások.
"- Nem nehéz azt választanom, hogy veled legyek, Jacqueline - lehelte, és még egyszer hátrahúzódott, hogy a szemembe nézzen. - Könnyű. Mint az egyszeregy."Nem volt ez így rossz. A történetben néha túl sok volt a dráma, amit egyesek idegesítően hülyén tudtak kezelni. De a barátok sokszor elterelték a figyelmemet a sok balfékről, ami tetszett. Az önvédelmi program is, amit minden nőnek el kellene sajátítania.
Olykor az írónő rejtélyeskedni akart, hogy akkor most ki is az a Landon, de gyenge volt, mert tizedmásodperc alatt kilehetett találni. Ez nem jött be, Webber, viszont ez a történet nem volt rossz.
7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése