Figyelemmel kísérem az új megjelenéseket, de főleg azokkal foglalkozom, amik az olvasók többsége körében jó eredményeket érnek el. Így kerültem közelebbi kontaktusba Perkins YA, mindenféle disztópia és fantasymentes, "egyszerű" romantikus történetével.
Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.
Nem bizsergetett meg a fejem búbjától a lábujjaimig. És nem olvasztotta meg a szívemet sem ez a történet.
Amikor megláttam a sztori terjedelmét, gondterhelten sóhajtottam fel, mert bizony jó sok oldalszámmal dicsekedhet a drága. Mostanában valahogy nem volt túl sok kedvem háromszáz oldal felett olvasni. De amikor belekezdtem, annyira tetszett az egész, és annyira együtt tudtam érezni Annával, hogy nem bántam a hosszt.
Annát kezdetben egy mókás lánynak ismertem meg, nagyon tudtam szeretni a kis szerencsétlen fejét. Főleg azért, mert egy cipőben járok vele, a kétnyelvűség miatt. Ő is és én is kapálózunk ebben a világban, ahol az emberek java része totál más nyelven beszél mint mi, amiből elkerülhetetlen és kínos pillanatok születhetnek... ha nem figyel az ember.
"- Bonjour, ööö... leves? Sopa? S'll vous plait?Én tényleg nagyon bírtam őt. Miatta max ponttal kezdtem az értékelést. Aztán a gondolt pontszámom a történet előrehaladtával kezdett rohamosan csökkenni. Miért? Mert megjelent St. Clair.
- Ó, soupe - javít ki finoman.
- Sí, soupe. Úgy értem, oui. Oui! - Elpirulok. - És, ööö, az a... ööö... csirke-saláta-zöldbab-izé?
Mosnieur Boutin felnevet.Igazi vidám, döcögős Mikulás-kacagással.
- Csirke és haricots verts, oui - mondja. - Tüdod, nyügodtan beszélhetsz angolül. Én nagyon jól értem.
Még jobban elpirulok. Hát persze, hogy beszél angolul egy amerikai iskolában. Én, hülye meg körtéken és bagetteken élek öt napja."
Azt szerettem a srácban a kedvessége mellett, hogy az írónő a karakterét nem írta meg tökéletesre. A tökéletes pasikból már kezd sok lenni. St. Clair rágja a körmét, ami rossz szokás, de elnéztem neki, továbbá tériszonyos, amitől emberibb volt számomra, de a gyávaságát nem tudtam megemészteni. Egy kihűlőfélben lévő kapcsolatban élt, de jött Anna, aki felkeltette az érdeklődését. Anna meg teljesen kifordult önmagából miatta. A viselkedése átment egy 13 éves hisztis, értelmetlen döntéseket hozó kislányéba. Nem értettem, mit balhézik azon, hogy a régi srác, akivel kavart egy percet (spoiler) összejött a legjobb barátnőjével. Nekik nem lehet életük? Oké, rosszul esett neki, de ha már másért van oda, akkor minek bomol azért a szerencsétlen srácért még mindig. Pláne, hogy nem is mondta neki, milyen érzései vannak az irányába. Ha voltak neki egyáltalán. Aztán meg, mi volt ez a hülyeség az osztálytársával? Bosszút állt, mert St. Clair nem bírta otthagyni a kényelmet és megszokottságot a nehéz időkben? Szerintem Anna inkább várt volna bölcsen a sorára, amíg a fiúnak végre megjön az esze, minthogy jól lejárassa magát. Pedig 17 éves, nem egy picilány... de látom az esze elhagyta... ehh...
St. Clair-ben nagyon nem bírtam ezt a gyávaság dolgot. Nyilvánvalóan belezúg Annába, az is tökéletesen világos, hogy a nője kezd túllépni rajta, de ő inkább ragaszkodik a régi dolgokhoz, és kínozza magát - ezzel együtt engem is - azzal, hogy csak kerülgeti főhősnőnket. Pedig ő meg 18. Viszont Annában tetszett az, hogy a buta döntései ellenére kitartott srácunk mellett, és úgy támogatta, mint egy igazi jó barát. És a szerelem mellett rájött egyébre is.
"Lehetséges volna, hogy az otthon egy személy, nem pedig egy hely? Azelőtt Bridgette volt számomra az otthon. Az új otthonom talán St. Clair."
Összesítés: a főszereplők kitartása tetszett. De az már nem, hogy ennyire ellett nyújtva a történetük. Kicsit kevesebb étkezős jelenet, és máris nem lett volna néha olyan unalmas a történetvezetés.
Azt kell mondjam, bármennyire szimpatizáltam a főszereplőkkel néha, a mellékszereplőkkel sokkal jobban kitudtam jönni. Főhőseink barátait hamar megszerettem, de a szüleiket, pontosabban az apáikat nem. Még ha az egyik nevetséges is volt, de legalább törődött a lányával, amíg a másik egy alávaló patkány. Utóbbival kapcsolatban nagyon tetszett Anna tanácsa, amit Étienne meg is fogadott. Szép volt.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése