J.R. Ward: Éjsötét szerető

     Hogy én mennyit hallottam már J.R. Ward harcos vámpírjairól... több tucat ember ujjaira lenne szükség, hogy megszámoljam. Persze amióta rákattantam az olvasásra, hmmm... idestova három éve, természetes, hogy hozzám is eljutnak a jobbnál jobb könyvek hírei. Ez a könyvsorozat pedig már jó ideje "üldöz", most pedig engedtem neki, hogy a hatása alá vonjon. Mondták, hogy ne várjak túl sokat a sorozat első részétől... hát, azért nem volt ez olyan rossz.

 J.R. Ward

     Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és az alantasok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől.
Egy nap, a testvériség egyik tagja Darius megkéri Wrath-t - a vámpírok jogos királyát, aki nem akarja elfogadni címét, mert szülei meggyilkolása után nem érzi magát érdemesnek rá -, hogy vigyázzon a lányára, mert ő veszélyben van. Ám a vak király visszautasítja kérését mindaddig, amíg Darius merénylet áldozatává nem válik. Wrath ezután a lány védelmére kel, akit hamar be kell vezetnie a halhatatlanok világába, de Beth nem hisz a fülének, amikor megtudja, hogy ő maga félig vámpír. 
A lányt hamarosan uralma alá vonja a felemésztő vágy, amikor Wrath közelébe kerül, azonban az érzelmeivel szerencséjére nincs egyedül. Így a veszélyes világ megismerése közepette egyre inkább közelebb kerülnek egymáshoz...

... méghozzá rekord idő alatt. Ez az elején elég furcsa volt. Később meglehetett szokni.
Ezt a könyvet én inkább egy nagyon jó vázlatnak mondanám. Mert érdekes ez a vámpírkaszt, tetszik a Testvériség, ami az elején kicsit szétszórtnak jött le, de később látszott, hogy igazán összetartó brancs az övék. És vannak a bandában egy páran. Néha össze is tévesztettem, ki kicsoda. Olvasás alatt azért összeálltak a mozaikkockák. De maga a történeté nem annyira. Voltak benne olyan momentumok, amikre ráztam a fejem, és kínosan mosolyogtam, mert elnagyoltnak gondoltam. Itt van rögtön Wrath és Beth kapcsolata. Olyan gyorsan következett be a szerelmi beteljesedésük, mint egy jól irányzott csettintés. Túl hamar estek egymásba, túl hamar jött az örökre szóló szerelem, az ásó, kapa, nagyharang. Mintha sebtiben egymásra lettek volna dobálva az érzelmi fejezetek. A könyv sok lapszámú, lehetett volna ezt finomabban is bemutatni, de bevallom, a végére már nem zavart, és kellemes volt olvasni a két főszereplő romantikázásairól.

Ha már a romantikánál tartunk, megsúgom azoknak, akik még nem kezdtek bele a sorozatba, hogy van még egy elkezdődött szerelmi szál ebben a könyvben. Az egyik fél Butch, egy zsaru, aki a banditáknak hitt vámpírok ellen volt mindaddig, amíg nem találkozott Wrath ex-felével, Marissával. Na, hát Butch férfi, természetes, hogy elbűvöli egy gyönyörű nő, még Marissán sem csodálkozom, hogy szívesen kikötne a szakadt zsaru mellett, mert hát rajta érzi, hogy érdekli, de ez a nő, hát komolyan, vicces volt kicsit. Nem tudom hány száz éves, de, hogy még szűz, azon csodálkoztam. Vagy inkább nem illene, mert kezdettől fogva Wrath-nak volt rendelve, és ha mással kamatyolt volna, akkor mehetett volna a napsütésbe pörkölődni. Na igen, bőven megvolt a kockázat. Szegényt azért sajnáltam, hogy a néhanapján pezsgő vére sosem tudott kielégítően lecsillapodni. Na majd valamikor Butch-al. Amúgy a könyv szexleírásai nekem szegényesek voltak. Olvastam már sokkal pikánsabb leírást.
Butch-t úgy érzem kedvelni fogom. Én is azon a véleményen vagyok vámpírneveket illetően, mint ő.

"Nem hétköznapi nevek, az már igaz. Hogy is nézne ki, ha egy halálos, vérszívó vámpírt Howardnak vagy Johnnak hívnak? 
Jaj, ne, Walter, kérlek, ne harapj meg!"

Vishous-szal pedig elég jó kis haveri párosnak tűnnek eddig.

"Még vagy két óráig ne húzd el a függönyt, mert felgyullad a testem, a testvéreim pedig úgy összevernek, hogy aztán csak zacskóba tudsz szarni." 

A sztori nem volt túl erős. Hézagosnak éreztem, szerettem volna több rejtélyt, nyomozást, vagy valamit. De egy sor ugrabugrálásban volt részem a szereplők között. Mr X, akit nem is tudok valami jó ellenségnek mondani, nem igazán foglalkoztatott. Egész idő alatt kinyírt két örömlányt, meg beszervezett az alantasok (emberek, akik eladták a lelküket a történet főgonoszának - mint az ördög - örök életért, jólétért, az Omegának, s mindezért cserébe üldözniük kell a vámpírokat) közé egy új tagot, akinek elég rövid ideig tartott a karriere.

Upsz, a főszereplőinkről még nem is mondtam semmit. Először jöjjön a hölgy. Nos, Beth. Nem rossz a csajszi, nem volt ellenszenves, de nem is olyan, akit azonnal megkedvel az ember. Figyeltem őt, ahogy belezúgott egy nagydarab, fullizmos, állandóan napszemüveget hordó vámpírba. Hihetetlen volt nekem, és elég naiv lépés, tisztára úgy viselkedett, mint akinek két napos tüzelő időszaka volt.
A vámpír életviteltől én is beijedtem volna, mert ugye elég sokáig rossz híre volt ennek a fajnak, de olyan támogatással mint Wrath-é, hamar hozzászokhat az ember.

"- Várom, mikor fogok felébredni. Várom, hogy megszólaljon az ébresztőóra - mondta rekedten. - De nem fog, ugye?
Wrath megrázta a fejét.
- Hogy lehetséges ez? Hogyan... - Megköszörülte a torkát. - Vámpír?
- Egyszerűen csak egy másik faj.
- Vérszívók. Gyilkosok.
- Fogd fel inkább úgy, hogy üldözött kisebbség. Ezért remélte apád, hogy talán neked nem kell átesned az átváltozáson.
- Átváltozás?
Wrath ismét bólintott.
- Uramisten. (...)
(...)
- (...) Majd megtanítalak mindenre."

Wrath micsoda pasi:

"Istenem, milyen gyönyörű! Álla egyenes és csontos, ajka telt, arca enyhén borostás és férfiasan markáns. Hosszú, fekete haja homloka középéről egyenesen hullott a vállára. A fejre simuló napszemüvegtől úgy nézett ki, mint egy bérgyilkos."

Szexis bérgyilkos kinézet... hmm...
A vámpírkirály, aki nem kér a trónból, és az azzal járó felelősségből, összeillik Beth-szel. Minden tekintetben. Ahogy telnek a napok, egyikükre sem emlékszem vissza olyan nagy hévvel, mint mondjuk Butch-ra. Talán azért is piszkálja a zsaru a csőrömet - jó értelemben -, mert szerettem a bevállalós stílusát, és nagyon érdekel, hogyan fognak Marissával összejönni. Mellette még a vámpír Zsadist keltette fel az érdeklődésemet. Olyan az az erőszakos pasi, mint aki ordít a társaságért. Sajnálatos múltja van, már várom, hogy elérjek a történetéhez. Csak előbb elolvasom azt a minimum 15 könyvet, amit már pár hete beterveztem magamnak.

Összesítés: az Éjsötét szerető (Dark Lover) egy közepes könyv. A karakterek jók, a központban inkább ők állnak, nem pedig a megoldandó ügy. A könyvnél fura volt, hogy teljes egészében E/3, mert eddig többségében E/1-et olvastam. De ha belegondolok, jó az E/3, mert sok a karakter, és ha a sorozat elér ahhoz, amikor már mindenkiről szó volt egy-egy külön könyvben, és a következő kötetben már mindenki ömlesztve szerepet kap, akkor bajos lett volna a szemszögmesélés.
A sorozat első részének főszereplői szimpatikusak voltak, múltjuk nem rossz, legfőképp Wrath-é, aki gyenge hercegből lett erős király, emellett pedig átváltozásától fogva kitartó harcos.
Igaz ellenséget, olyat, akitől nyugtalanul lehetne parázni még nem mutatott fel a könyv, csak meglengette, de kíváncsian várom, hogy a következő kötetnél a szerelem és romantika/erotika mellett erősebb lesz-e a gonosz felhozatal, valamint az elhárítani való probléma.

7/10