Jennifer Crusie: Fogadj rám

     Mostanában leginkább urban fantasyt olvasok, de olykor becsusszan egy kis krimis történet, vagy leginkább az erotikus/romantikus vonal "képviselői" (akiknek többségében nagyot csalódtam). Ezen műfajok néhány könyvén sokszor nevettem, de nagyon hiányzott már egy igazán kacagtató olvasmány.
Még régebben, egyik kedves bloggerbarátném oldalán olvastam egy könnyed, komédiás könyvről kritikát, és az ott olvasott kis idézeteken annyira jól szórakoztam, hogy eldöntöttem, nekem ezt a könyvet mindenképp el kell olvasnom. Sokáig tartott ugyan amíg nekiültem a könyvnek, de nem bánom, mert így az élmény még friss, és bizony nagyon jóleső.

Jennifer Crusie

    

     A 33 éves Minerva Dobbst két hónap után kíméletlenül lapátra teszi a barátja, mert a lány nem hajlandó lefeküdni vele. Min dúl-fúl, leginkább azért, mert így húga három hét múlva tartandó esküvőjére kísérő nélkül marad. Így aztán kapóra jön, amikor véletlenül fültanúja lesz, amint ex-pasija fogadást köt egy üzlettársával, hogy az nem tudja Mint ágyba vinni egy hónap alatt. Az illető Calvin Morrisey, aki a nőfaló macsók közül is kitűnik, és mindig nyerésre játszik, ha a női szívek meghódítása a tét.

Min hagyja magát felszedni. Hátsó szándék vezérli: ha egy hónapon át az orránál fogva tudja vezetni Calvint, a férfi elveszíti a fogadást, neki viszont lesz kivel mennie húga küszöbön álló lagzijára. Ám az első randi végére lemond a tervről. Amikor elköszönnek egymástól, mindketten remélik, a búcsú örökre szól. Csakhogy a sors más terveket szövöget számukra: Min és Cal képtelenek távol tartani magukat egymástól. Közben előkerül Min féltékeny ex-pasija, Cal elszánt ex-nője, és megjelennek a segítőkész barátok, akik persze mindenbe beleütik az orrukat. Számolatlanul fogy az édes, csokimázas fánk, számtalan szebbnél-szebb nyitott orrú cipő tűnik fel, megismerhetjük a káoszelméletet, és kiderül, hogy a legnagyobb hazárdjáték nem más, mint a szerelem.

     Halvány Bridget Jones naplója érzetem volt olvasás alatt, hisz Min ugyanolyan súlyproblémákkal küzdő nő, mint a szőke hölgyemény. Meg én. Bár ezután a könyv után a fene belé, mostantól elfogadom az este tíz órai szendvicskóstolót páromtól, amit ezidáig morogván utasítottam vissza. Hisz akármit csinálok, olyan vagyok amilyen, és az emberem úgy szeret, ahogy vagyok... többek közt ezért is szeretem. :)
Nos, könyvünk főhősnője duci lány, jó nagy szájjal megáldva, mert visszabeszélni azt tud... szerencsére. Emiatt is voltak az olyannyira nagy röhögőrohamaim, ami miatt Min - a súlya miatti nyavalygását figyelmen kívül hagyva-, belopta magát a szívembe. Anyjával jó kis szócsatákat vívtak, aki elég sokszor az idegeimre ment.
Anyucit legtöbbször vagy tejbe fojtottam volna, vagy vajas kenyérrel dobáltam volna a fejét. Mert nem képes észrevenni a gyerekeit, azt, hogy igazából mitől is lehetnek boldogok. De nem, neki a boldogság és a siker egyenlő a vékonysággal.

"– Semmi szénhidrát! – szólt utána az anyja, miközben Min belépett az öltözőszobába. – És semmi vaj!
– Tudom ám, hogy elloptál az igazi szüleimtől – kiáltott vissza Min. – Ők engedték volna, hogy vajat egyek. – Majd becsukta maga mögött az ajtót, mielőtt még Nanette figyelmeztethette volna, hogy a cukrot is kerülje."

... hát nem bosszantó ez a szülői viselkedés? De. És ha ez még nem lenne elég, itt egy további "páváskodás", amit Min, szépen hárít:

"– Ha egyszerű pamut fehérneműt viselsz, akkor úgy is fogod érezni magad, mint valami egyszerű pamut, úgy fogsz viselkedni, mint az egyszerű pamut, és egyszerű pamuttal nem lehet férfit fogni, sem megtartani. Mindig viselj csipkét!
– Remek strici válna belőled! – mondta Min, és elindult a próbaterem felé.
– Minerva! – szólt utána az anyja."

... azért ez már elég szórakoztató anyuci leépítés volt. :D
A szülők elég idegölők, néha még a féltő és gondoskodó barátok is, de ők többnyire aranyosak voltak - főleg Bonnie -, és nem kevésbé mulatságosak. Min egyik barátnője, Liza, aztán kétesélyes volt, mert néha a szimpátia listám legaljáról pislogott, máskor meg bírtam a modorát. No igen, ő csak védeni próbálta Mint Cal-től, a sunyi nőcsábásztól, aki nem is volt olyan sunyi mint hitték. A pasi tetszett, jóbarátaival együtt. Tony tökfej volt, de ahogy megismertem, úgy lett ő is egyre kellemesebb társaság, Roger pedig... hát, ővele elvoltam, csakúgy, mint Bonnie-val.
Ámde térjünk rá egy picit Calvin Morrisey-re (tetszik a vezetékneve ^_^). Kicsit atyáskodó volt, de bejött ez a stílus, az, ahogy bánt Minnel, amikor egyre közelebb engedte magához a nőt. Szerettem róluk olvasni, akkor is ha utálták vagy imádták egymást. Jeleneteik többségében viccesek voltak, bár nem mindenki nevetett, főleg egy jelenetnél, engem kivéve (hahotáztam rendesen):

"– Nos, azt legalább tudhatod, hogy bárkinek, aki kétszer is hazakísér, komolyak a szándékai veled – mondta Cal, amikor felértek a lépcsősor tetejére.
A férfi megfordult, miközben ezt mondta, Min pedig, aki még mindig két lépcsőfokkal lejjebb volt és a férfi hátsóját bámulta, belesétált könyökébe, mely jól telibe találta a szeme fölött. Min elvesztette az egyensúlyát, botladozva hátraesett, megragadta a korlátot, és leült a lépcsőre.
– Oh, Jézusom! – kiáltott fel a férfi. – Sajnálom! – A lány fölé hajolt, de az elhessegette."

Külön díjazom azt, hogy a főpáros felnőttként kezelte a helyzeteket, és magasról letojták a rosszakarókat. Egyikük Cynthie, a lány, aki azt hiszi mindent tud, másikuk pedig David, a mafla macsó. Kettejük közül David az, akit simán péppé vertem volna. Beképzelt, öntelt majom, akinek az álla szépen koppant a végére... hehe. 

A könyvben a félreértésekből apró cirkuszok kerekedtek ki, amin kellemesen ellehetett heherészni. Milyen szép is a magyar nyelv, de ha egy szóban csupán egyetlen betűt változtatunk meg, vagy értünk félre, abból aztán szép kis kalamajka alakulnak ki. Íme a kedvencem:

"– Indulás, Nyafi! – mondta Liza. – Azóta hahotázol, amióta felhagytál Rémes püfölésével. Ha nem tudsz vigaszt nyújtani, legalább legyen benned annyi tisztesség, hogy felszívódsz.
– Hát, én legalább nem vagyok durva! – közölte Nyafi, és elviharzott.
– K*rvának hívott?! – kérdezte Liza Bonnie-tól."  

Összesítés: szép kis színes, nagyon szórakoztató víg olvasmány, mindenkinek ajánlom! Akinek tetszett a Bridget Jones, az ezt a könyvet is szeretni fogja, sőt én megkockáztatom, hogy jobban. A szereplők jófejek, a helyzetkomikumok adottak, a szövegek ütősek, a macska "király", ugyanúgy a dalok is, amiből jó sok van, de kettő nagyobb főszerepet kapott.
Egy olvasást mindenképp megérdemel (a zenék pedig egy hallgatást)!

10/10