Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

     Még Karácsony előtt tartottam az oldalon egy szavazást, amiben a segítségeteket kértem, hogy milyen könyveket is kérjek a fa alá. A két könyv már egy ideje a birtokomban van, és végre időt is tudtam rájuk szakítani. A nyertesek közül, az első pedig Amy Kathleen Ryan (z)űrös trilógiájának első darabja, a Ragyogás (Glow).

Amy Kathleen Ryan

     Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.

     Ez a történet valahogy nem fogott meg. Nem tett a rabjává, nem hozta azt a várt hatást, ami több más olvasótársamat a sztori mellé állított. Maga az alap nagyon jó. Egy hajó, ahol látszólag sok-sok éven keresztül békében éltek az emberek, távol a Földtől, egy új világ felé, ahol új életet kezdhetnek, a sikeres gyermekszületéseknek hála. Ez az idilli állapot mindaddig tart, amíg furcsa mód meg nem jelenik a szomszédságban egy másik hajó, az Új Látóhatár, ami eredetileg egy évvel előrébb kell hogy járjon. És egyszer csak  megtörténik a baj, a testvérhajó néhány tagja megrohamozza az Empyreum-ot, és elvonszolja a hajó fiatal lányait, akiknek azt magyarázzák be, hogy igazából nem is rabolták el őket, hanem megmentették az életüket, mert az "otthonuk" veszélyes volt, mert szivárgott belőle a nyomás. És ha a nyomás megszűnik, családjaikkal együtt meghalnak. Ezt sok lány bevette, mert a másik hajót egy nyájas, és nagyon veszélyes idős nő irányítja, aki Isten háta mögé búj, és az Ő nevében szól a néphez. A hitüknél fogva irányítja a saját hajója embereit. Kb úgy bolondít mindenkit, mint manapság azok az önjelölt próféták, akik állításuk szerint ingyen osztogatják az Úr áldását - mintha megtehetnék -, de ha valaki hálából adományoz egy kisebb vagyont, azt nem vetik meg. Anne Mather is egy ilyen önjelölt próféta, akinek a színjátékán simán átlát a könyvünk női főszereplője, Waverly. Tesz is ellene, hogy a nénit hamar letolja a biztos trónjáról, de próbálkozásai legtöbbször kudarcba fullad, aminek következtében hamar megtudja, hogy igazából mit is akar tőle és a többi lánytól az asszony. A válasz egyszerű - petesejtet. Mert az Új Látóhatárnak nem sikerült utódokat nemzenie, így fent állt a veszély, hogy az egész legénység kihal. És ezt nem hagyhatták (mert az ő hajójukon voltak a vallásos emberek, amíg az Empyreum a világi nézeteket követők helye volt). Emiatt a rosszabbik utat választották, ami több ember halálát jelentette, és több lány későbbi lelki traumájához vezethetett. Mert egy nőnek fontos az anyaság. És ebben a történetben a lányokat megfosztották a testük feletti jogtól, attól, hogy maguk hozzák meg a döntést, miszerint mikor akarnak anyák lenni, vagy, hogy akarnak-e adni pár életet teremtő sejtet a testükből. Ami az övék, de a kétszínű és pofátlan Ú.L.-iak elkobozták/kicsalták tőlük azt.
Mondom, az alapsztori megfogja az embert. Mert ezt az állapotot a lányok nem akarják nyugisan végigülni, megakarnak szökni. Főleg azután, hogy kiderült, mi lett a szüleikkel, hol vannak. Azok a részek, amik az Ú.L.-on voltak, tetszettek. Bár Waverly-vel ennek ellenére sem tudtam azonosulni. Sokkal inkább mellette álltam gondolatban, és néztem mit csinál, minthogy magaménak éreztem volna a gondolatait/tetteit.
A minden tekintetben kárt szenvedett Empyreum-on történt eseményeken unatkoztam, sokszor utáltam, idegeskedtem, főleg a fiú szereplők miatt. Egy csapat kölyök, akit a szülők hanyagsága miatt nem készítettek fel rendesen a lehetséges, s immár bekövetkezett bajra. A srácok közül a két főszereplő Kieran és Seth... néha rendesen kiborított. De amíg Kieran az elején egy tehetetlen, szerencsétlenkedő srác volt, a közepétől erőt vett magán, és láttam benne a vezetőt, aki a hirtelen rá nehezedő súly ellenére végre képes megállni a helyét. Ellenben Seth az elején még rokonszenves is volt, de ahol Kieran jobb lett, ő rosszabb. Sőt egy rohadék. Egy féltékeny kamasz, aki azt hiszi, hogyha már nagyot tud ütni, akkor több esze is van mindenhez. Levertem volna azt a bunkó fejét. És amitől félek az, hogy Waverly esetleg leginkább azért van Kieran-nel, mert ez volt számukra természetes, ezt szokta meg. Szerintem nem is szereti annyira a srácot. Már csak azért is gondolom így, mert vonzódik Seth-ez. És ha ők ketten összejönnek, akkor kínomban dobok egy triplaszaltót, és megtoldom néhány cigánykerékkel, vagy veszek egy jeges zuhanyt, hogy lecsillapítsam magam. Mert eddig úgy állok, hogy Seth-et ki nem állhatom, Waverly még idegen nekem, Kieran pedig egy olyan út felé tart, ami nem őszinte, és a színjátszás nekem nem jön be.
Szóval az alap, ahol a lányokat elrabolják az jó, de a többi nemszeretem. A szereplőkkel pedig nagyon hadilábon állok. A folytatás érdekel, de hogy nem veszem meg, az biztos... hacsak nem történik valami csoda. 

5/10