Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

     Jaj, annyi mindent szeretnék írni erről a könyvről, de spoilermentesen elég nehéz lesz. Először is, ez a rész tetszett eddig a legjobban. Másodszor, viszlát szivárvány Mac, helló barbár Mac!

     Most egy kicsit én, Dani O'Malley veszem át az irányítást, mert Mac... hogy úgy mondjam, nincs magánál. 
Sajnos Samhain éjjelén, azaz Halloween-kor nem sikerült megállítani a mi és a tündérvilág közt lévő falak leomlását. Így azok világa szép lassan egybeolvad a miénkkel. És ez nem tetszik! Nem nyugszom, amíg ezek a mi földünkön vannak! A kardommal, és a képességeimmel örömmel szembeszállok velük, és annyit ölök meg belőlük, amennyit tudok. 
Jaj, bárcsak Mac ugyanaz lenne, mint aki volt. Mert most nagy bajban van. Elkapták az Unseelie hercegek és... és pri-yává változtatták, akit nem érdekel más, csak a szex. De az egyfolytában. Hogy tudnék rajta segíteni? Bárhogy is próbálok, nem tudok. Úgy látom, van egy önként jelentkező, aki épp most kapja ölbe Mac-et, és elviharzik vele. Barrons az. 

Üres vagyok. Nem érdekel semmi, csak a vágyamat akarom csillapítani. Azt akarom, hogy ezt az ürességet valami kitöltse bennem. De a testemet használva. Egy állat vagyok, akit a puszta érintésen kívül semmi más nem érdekel. Sem étel, sem ital, sem a külvilág. Csak egyet akarok, a szeretőmmel lenni, örökké. Hogy a magáévá tegyen újra és újra. De ő nemcsak megadja nekem azt, amire vágyom. Történeteket mondd. Történeteket egy lányról, valami Mac-ről. De én nem tudom ki ő. Aztán mesél egy másik lányról, Alina. Ki az? És miért fáj, ha róla hallok? 
Nem érzékelem az idő múlását. De néha elálmosodom, és olyankor képeket látok... olyanokat, amiben én is benne vagyok... emlékeket. 
Felébredek, és felülök az ágyon. Mit keresek itt? Ebben a hálószobában, meztelenül? Már emlékszem. Barrons hozott vissza, ő adta vissza a tudatomat, miután a sötét udvar hercegei pri-yát csináltak belőlem. Amit maradéktalanul megfogok bosszulni! Végzek velük, és a nővérem gyilkosával is, a mesterükkel! Megölték a lelkem, de visszajöttem, és most már nem az a rózsaszín lány vagyok, aki voltam. Barbár Mac vagyok, egy sidhe-látó, aki fogja a lándzsáját és...

     Amint a kis bevezetőben olvashattátok, ennek a könyvnek az első pár fejezetét Dani szemszögéből ismerhetjük meg, ami nekem nagyon tetszett! Bírom a kölyköt, csak néha nem ártana egy kicsit kimosni a száját, mert a szavajárása helyenként igencsak mocskos. De ha mellőzöm a korai káromkodást, akkor egész jól elvoltam vele. A gyerek néha olyan jókat tudott beszólni, és az, hogy kicsit egyik-másik főszereplő hapsinkért rajong... cuki, a nagy sóhajtásaival együtt. :)
Később Mac visszakapja narrátori feladatát, de mintha ki lenne vetkőzve önmagából. Mintha nem is az a Mac lenne, akit megismertünk. Persze hogy, hisz Ms. Lane most pri-ya, egyszerűen tündérk*rva. Hónapokon keresztül próbálja megmenteni ebből az állapotból Barrons, állatias, eszeveszett dugások sorozatával. Milyen önfeláldozó. :P De azért néha mással is eteti, plusz történeteket mesél, hogy a lány elméje újra megtelítődjön emlékekkel. Néhány fejezet után meg is történik a csoda. Azt hittem egy pillanatra, hogy miután Mac visszakapta a tudatát, semmire sem fog emlékezni abból, ami közte és Barrons közt történt. Nem így lett, hehe... volt is kis pironkodás. Ettől kezdve arra számítottam, hogy közelebb kerülnek... hmm hmm lelkileg, de nem. Ugyanott folytatták, ahol abbahagyták. Civakodnak, magázzák egymást, mintha mi sem történt volna. Mintha az, hogy a nap 24 órájában állandóan összegyűrték a lepedőt, szimpla dolog lett volna. Legalábbis Barrons-t nézve úgy festett. A pasi pofátlanul ki is használt minden adandó alkalmat, hogy Mac orra alá dörgölje az együtt, intenzív mozgással töltött hónapjaikat. A kis szemét. :P
Mac bár hagyta, hogy a tündérhercegek megtörjék, utána felépült, és bátran állt minden kihívás elé, ami az útjába került. Amiből volt bőven. Meg kellett győznie az apátságbéli sidhe-látókat, hogy ő jó, és azt akarja, hogy fogjanak össze az ellenség ellen, ami vígan mászkál az emberek közt, akik közül jó sokan nemhogy irtóznának a rusnya Unseelie-ktől, hanem még imádják őket. Mintha valami istenek lennének, akik szexért cserébe örök élettel bolondítják a hülye népséget. Micsoda világ. És már nemcsak Dublin volt a tündérhorda bölcsője. Az egész világon szétszóródtak. Az emberek egy része háborút indított a betolakodók ellen. Az emberek. Nem is a sidhe-látók. Mert legtöbbjük ült a popóján, mert Rowena, egy vén pipi megparancsolta nekik, hogy nem mehetnek sehová. Ugye azt mondtam, hogy a legtöbbjük. Mert Dani és Mac összefogtak, és együtt nyomoznak, próbálnak ide-oda bejutni, s közben lekaszabolnak néhány száz tündérdögöt.
Azért is tetszett ez a rész, mert több volt benne az akció. Nem sokkal, de az a pár mondat szinte kincsként csillogott előttem. És ha sokszor szorult a hurok, akkor is volt okom a felszabadult olvasásra, mert Moning nem felejtette el, hogy egy izgalmas történetet szórakoztatóvá is kell tenni. Megtette, és nagyon is jól működött. Néhányszor olyan jólesett kicsit ezen vagy azon kacarászni. De még mindig ott voltak a problémák. És ott rohangált a könyv is Dublin utcáin. És Mac-et kereste. Meg is találta. De ez a jó rész még mindig várat magára.
Mac-ről egyre több dolog lát napvilágot. Titkok, amik még mindig homályosak. V'lane közreműködésével is kaptam egy jó részt, és emiatt tündérke kicsit közel került a szívemhez. Mert ha volt is a tette mögött valami hátsó szándék, az nem esett le, inkább Mac-el együtt hálát éreztem. Ami sajna mégis rosszra fordult. Mert újra feltűnt a Nagyúr, és megkavarta a szószt. Előkerültek a szülők, néhány mágikus kő, tükrök, átjárók, más világok, amikben Mac jól megszívja.
Az utolsó fejezetek is nagyon jóra sikerültek, egyaránt volt mulatságos, de izgalmas is, a legutolsó bekezdések után meg csak meredtem az olvasómra. Egek, hát pont ott kellett befejezni a sztorit? Basszus, nagyon is, és most vigyorgok, mert megvan az 5. könyv, így nem kell tövig rágnom a körmöm, és azt mormognom a szobámban fel-alá járkálva "most mi van? mi van? mi van?". Tökéletes megszakítás, garantált leesett áll, mert még álmomban sem gondoltam volna, hogy Barrons "az". Uhh... már a könyv közepénél tudtam, hogy ez a példány 10 pontos lesz, de a végénél betonba öntött értékelést kap, amit örömmel ki is jelentek.

10/10