Ezt a könyvet egy pár napja már elolvastam, és utána jön is a többi, főleg mert a Molyon részt veszek egy Tündérkrónikás kihívásban, és minél hamarabb teljesíteni szeretném azt. :) Persze a szabadidőmben folytatott gyors olvasás mellett odafigyelek a tartalomra is, hisz ugye akkor mit érnék vele?
Ebben a történetben azt szeretem, hogy nincs a könyvek cselekménysorozatai között több hét kihagyás, hanem folyamatosan zajlik minden. És külön tetszik az is - amit az első résznél elfelejtettem megemlíteni -, hogy Mac úgy meséli el a vele történteket, mintha vele szemben ülnék. Mintha csak nekem mondaná a történetét. Csak a csatajeleneteknél ne közölné folyton azt, hogy az akciófilmekben sem szereti a feszültséggel teli részeket, ezért azoknak a részeknek az elbeszélését inkább kispórolja a történetéből. Ne már...
MacKayla Lane már nem az a naiv, idealista, divatbolond lány, aki Írország földjére tette gondosan pedikűrözött lábát. A Dublinban töltött néhány hónap megváltoztatta, de még mindig hajtja a bosszúvágy. Tudja, hogy a nővére gyilkosa közel van, de a gonosz még közelebb.
Macnek van egy nagy előnye. Tudja, hogyan találhatja meg a Sinsar Dubh-t, amelyért tündérek és emberek egyaránt készek gyilkolni, de ez az ősi, mágikus könyv annyira gonosz, hogy mindenkit megront, aki csak hozzáér.
Az árulás légkörében már nem tudni, ki az ellenség és ki a barát. Veszélyes háromszög alakul ki Mac, egy kielégíthetetlen étvágyú, halált hozó szextündér és a titokzatos Jericho Barrons között.
Ez a könyv az információké. Ebből tudhatunk meg többet a sidhe-látók apátságáról, ahová százával csoportosultak, valamint ebből tudhatjuk meg, hogy az Unseelie-k fő relikviája, a Sinsar Dubh nem is egy egyszerű, sötét varázslatokkal telefirkált, ősrégi könyv. Ennél a résznél több infót kapunk a tündérek birodalmáról, uralkodóiról, szóval egy igazi tudásszomj csillapító szerzemény ez, de nekem mégsem lett a kedvencem. Sőt, eddig ez tetszett a legkevésbé. Hiányzott belőle az a szintű és mértékű humor, amit az eddigiekben megszoktam. Kicsit ide-oda ugráltunk a történetben, a napok túl gyorsan teltek, eseménytelenül. Zavart, hogy Mac és V'lane egy párszor csak süttették a hasukat egy illúzióvilágban...
Mac jellemfejlődése tovább fokozódik, de rózsaszín énje még mindig fel-felbukkan, és néha nyavalyog a külsejét illetően.
Aranyos volt, ahogy Barrons-nek meglepetést akart okozni, de persze a pasi nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Mac elég jól kezelte ezt a visszautasító helyzetet. Tetszik, hogy mindig van köztük egy bizonyos mértékű feszültség, és az, ahogy a lány megbirkózik vele. Mondjuk a tortás esetnél nagyon.
Ámde lányunk azért néha meggondolatlan. A könyv végén hatalmas baklövést csinált. Nem kellett volna szupererővel tuningolnia magát, és akkor valószínűleg elkerülhette volna a... nos "problémát". Szerencsétlennek micsoda szörnyűséget kellett kiállnia, még ha az élvezetes is volt... uh...
Barrons továbbra is fafej, de az ő letaglózó módján. Szeretem ezt a stílusát, ami mögé olykor enged egy kis színfalak mögötti bepillantást. De csakis mákszemnyit, mert a többi titka kell az utolsó, csattanós könyvbe. Habár én már úgy érzem, egyre közelebb vagyok a megoldáshoz, Jericho kilétét illetően. Pár nappal ezelőtt vigyorogva mérget is vettem volna rá, hogy igazam van, de most, hogy a negyedik könyvet olvasom, ez a fantáziaszüleményem kezd meginogni.
V'lane, a szexi tündérherceg, hát... engem még mindig nem fogott meg. Olyan nagyon hízelgő típus. Vajon mi az igazi terve? Mert tuti, hogy van valamiféle hátsó szándéka, nem csak úgy kedveskedik (vagyis inkább próbál) Mac-nek. Ha más nem, egy szövege nagyon nagy telitalálat, ami az emberek hozzáállását a világhoz, teljesen és tökéletesen ábrázolja. (Sajnos perpill nem találom az idevágó idézetet)
Akit mosatanában nagyon megkedveltem, az Dani, a szupergyors, Mac-hez hasonló sidhe-látó. Jófej a kiscsaj, és nagyon szeretném már a kezemben tartani a saját trilógiáját.
Aki iránt pedig egyre nagyobb ellenszenvet táplálok, az a tündérlátók vezetője, Úrnője, Rowena. Bosszantó és csökönyös egy vénasszony. Hiába a kora, valakinek ideje lenne már megtanítani kesztyűbe dudálni, mert igencsak elvan telve magával.
Egész jó rész, amiben hőseinknek meg kellene állítani a mi, és a tündérvilág közt lévő mágikus falak leomlását, ami Halloween-kor esedékes. Csakhogy ez elég nehéz, ha a megakadályozást szabotálják, és pont akkor nincs segítség, amikor kellene, s az ellenség közelebb van, mint bármikor.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése