Arena

     A szórakozás és a brutalitás sajnos egyre jobban beszivárog a mindennapjainkba. Napról-napra hallani/látni rádióban/tévében a világot sújtó borzalmakról, amik többsége lassan nem a természeti katasztrófákról szól, hanem olyan esetekről, amiket mi magunk, emberek követünk el, a saját fajunk ellen.
Ezt az ember-ember elleni harcot számtalan filmfeldolgozásban láthattuk már, s a mai napig is visszaköszönnek. Persze történelmünk is igen gazdag véres eseményekben, mint pl a római gladiátorharcok, ahol puszta szórakozásból engedtek egymásnak erőtől duzzadó férfiakat. Ilyesfajta harcokkal kecsegtet minket a 2011-es Aréna c. film, amiben a szívtipró Kellan Lutz játsza a főszerepet.

     David (Kellan Lutz) fiatal feleségével (Nina Dobrev) autóbalesetet szenved. Ő túléli, de terhes hitvese életét veszti. A férfi ezután önpusztító életbe kezd, ám egy újabb kocsmában töltött este egy meztelen női test helyett, egy
rácsokkal körbevett helyen ér véget, ahol harci képességének
köszönhetően bekerül egy olyan rendszerbe, ahol ő csupán egy játékkatona, akinek verekednie, s ha a közönség úgy dönt, ölnie kell.
Ha viszont nem szórakoztatja a nézőket, jutalma halál. Ám megpróbál egyezséget kötni a főnökkel. Ha megnyer tíz meccset, amiből utolsónak a "rabok" hóhérját akarja, akkor szabadon távozhat. Az egyezség megköttetik, David pedig minden erejét és kitartását felhasználja, hogy meccsről-meccsre harcoljon és nyerjen az arénában.

     Ezzel a filmmel egy 13-14 éves kislány blogján találkoztam először, ami filmes oldalának legelső ajánlója volt. Nem tudom megérteni, hogy milyen az a szülő, aki ilyen vértől fröcsögős filmet képes megengedni az alig tinédzser lányának. Én is voltam gyerek, sokszor kijátszottam a szüleimet, hogy megnézzek egy-két olyan filmet, ami nem nekem volt való, ami miatt voltak álmatlan éjszakáim bőven. De szülők, figyeljünk oda jobban, mit néz a gyerek. Mert ez, nem a fiataloknak való. Miért? Mert húsbavágó. Lefejezős. Leginkább azért csodálkoztam rá erre a filmre, mert tudom, hogy kinek az ajánlása miatt néztem meg. Na meg nem utolsó sorban Kellan Lutz miatt. De ha a személyes érzelmeimet a háttérbe szorítom, akkor már másként látom ezt a mozit.
A film alaptörténete klisés. Egy családját elveszített fiatal, jó erőben lévő férfi, akit egy nő (Katia Winter) elcsábít, begyűjt a kis játékbarlangba. Itt egy kis Motel szelet érzek. Aztán egy virtuális arénában találja magát az illető fél, akinek vagy meg kell ölnie az ellenfelét, vagy őt nyírják ki. A harcosokra természetesen fogadhat a közönség, mert a bunyót a világ minden táján figyelemmel lehet kísérni. Hmm hogy nekem erről miért a Halálfutam jut eszembe..., csak itt nincsenek kocsik.
A harcoknak jó pontot szántam. De nem kapnak. A kezdeti viadal nem is volt rossz, a filmnek megfelelő brutalitással rendelkezett, amin néhányszor a szám elé kaptam az ökölbe szorított kezemet. A későbbiekben, amikor még jobb, még precízebb és izgalmasan kivitelezett harcra lettem volna kíváncsi (ha már néztem), akkor több harc egybegyúrt jelenetét kaptam, sok hörgéssel, ordibálással, málnaszörppel.
A vérrel nem spóroltak, de az esztétikai túlzásokkal sem. Például a főhős összetákolása már túl-túl-túlságosan is túljátszott volt. Nem mondom, elhittem Lutz-nak, hogy fájdalmai vannak, mert jól játszotta a szerepét, de az, hogy egy gyomortájéki vágást, amit már varrás helyett össze kell kapcsozni, és ráadásul nem is akármilyen vágás volt az, hát kéremszépen, ennyire ne nézzük már hülyének az embert, mert akármilyen bosszúszomjas is legyen valaki, ilyen halálos sérülést nem tud le pár nap alatt. Természetesen tökéletes gyógyulással befejezve, kérem a következőt arckifejezéssel.
A történetben van egy nagyobb konfliktus, játékszer alias Halálhozó (asszem) és Hóhér (Johnny Messner)  közt, amire aztán én is ugyanolyan bűnösen ácsingóztam, mint a monitorok előtt ülő vérszemet kapó dolgozók, tinik stb. De jó pár pofon, esetleg fáradt rúgás, egy kis mélyről jövő pluszerő, és már vége is a főattrakciónak. És még a főguru is elcsúszkál, a maga kis halálos sérülésével.
Samuel L. Jackson nem volt épp egy gyűlölnivaló szemétláda. Cicababáival együtt inkább szánalmasak voltak.
Kellan Lutz érzelmesen játszott. Dühét, fájdalmát, szomorúságát nekem hitelesen nyújtotta, tetszett. Ám a női vonal legnagyobb képviselője Katia Winter (Milla) nem sok színészi munkát nyújtott. Őt max egy felnőttfilmben tudnám elképzelni, a pucérkodás nagyon jól megy neki. Csak egy kicsivel előzi meg a ruhás részei a meztelenkedős jeleneteit. Erre mi szükség volt? Legalábbis ennyit? Ha másként nem, így jobban lesz nézőközönsége a filmnek? 
A történet bár többször látott, mégis jóféle, van benne lehetőség, de ezt a film nem aknázta ki teljesen. Nekem egy ilyenben legyen izgalom, nem szeretek úgy filmet nézni, hogy csak bámulok ki a fejemből, és kész. A rengeteg túlzással, a véres és hasogatós jelenetekkel, amiket Tarantino filmekben lehet leginkább látni, nem hökkentettek meg, inkább fogtam miattuk a fejem, hogy ezt mégis hogy képzelték. Totál valóságromboló.
Az egyetlen, ami értékelhető, az a virtuális aréna. Arra azt mondom, többé-kevésbé kidolgozott volt, egész jól nézett ki, már amennyit engedtek belőle látni.
És még két utolsó gondolat: a szexrész gyalázatosan gagyi, és béna. A végén az a csepp csavar már sajnos nem tudta megmenteni az egész filmet.

5/10