Jasinda Wilder: Stripped

     Az elérhetőségeim menüpontban ott fityeg egy képgalériás oldal, ahol lassacskán új filmes vagy könyves mappákat létesítek. Nem szaporítom a szót, ha eddig nem tettétek meg, akkor nyugodtan nézzetek körül a pinterest oldalamon. :) Namármost, néha, amikor új anyagot keresgélek a mappáimba, olykor belebotlok egy-két "jó szabású" képbe, amik legtöbbje könyvekhez kötődik. Egy ilyen keresés alkalmával találkoztam Jasinda Wilder NA könyvével, a Stripped-el.

Jasinda Wilder

     Szóval, hogyan juttattam magam ebbe a helyzetbe, azt kérdezed? Egyszerű: kétségbeesés. Amikor szembesülsz azzal, hogy hajléktalan leszel és éhes, vagy leveszed a ruháidat pénzért, a választás könnyebb, mint azt képzelnéd. De ez mégsem olyan könnyű. Ó, nem. Utálom, sőt. Semmit sem szeretnék jobban mint kilépni, és soha be nem tenni a lábam egy másik bárba, soha nem hallani a techno ütemét ahogy lüktet a fülemben, és nem akarom újra érezni a kicsapongó, kanos férfiak tekintetét.     

Aztán egy nap, találkoztam egy emberrel. Ő az én klubomban, elől, középen. Ő órákon át figyel, ahogy csinálom a rutint, és a tekintete tele van éhséggel. Nem azzal a vággyal, amit megszoktam. Ez valami más. Valami melegebb, mélyebb és birtokos. Tudom, hogy ki ő, persze hogy tudom. Mindenki tudja, ki Dawson Kellor. Ő a People magazin megválasztott legszexisebb élő férfija. Ő a legforróbb színész Hollywood-ban. Ő az az ember, akit kiválasztottak Rhett Butler szerepére, a várva várt Elfújta a szél feldolgozásba. 

Ő az az ember, aki bármelyik nőt megkaphatja a világon, mindössze csalogatnia kell az ujjával. Szóval csak néz rám, mint aki megakar szerezni engem? Hogy tudnék ellenállni neki, amikor rám néz azokkal a bódító, változékony, higany szemeivel? 

Szűz vagyok, és ő egy amerikai ikon, a férfi szexualitás. Én egy sztriptíztáncos, ő egy férfi, aki bármit megtud tenni és megszerezni, amit akar. És ő engem akar. Tudom, hogy azt mondják nem, hogy ő a legrosszabb játékos... de amit az elmém tud, azt a testem és a szívem nem. 

Aztán a dolgok bonyolultabbra fordultak.
 

Elnézést a fülszövegben előforduló fordítási hibákért, ennyi tellett tőlem.
 
     Amikor megláttam a könyvhöz kapcsolódó képeket, rögtön utánanéztem - a borító rögtön bejött -, pár perc után pedig körülnéztem a videók világában, hátha találok egy esetleges fan-trailert. A rajongói videóktól valahogy nagyobb kedvet szoktam kapni egy-egy könyvhöz. Ehhez is találtam, a bejegyzés végén meg is mutatom.

A történet nagyon jól kezdődött. Volt benne családi dráma, kellemetlen konfliktus, még kellemetlenebb további élet, amit úgy bekajáltam, mint egy csini tálka joghurttal nyakon öntött fagyit.
Grey Amundsen egy lelkész lánya, akinek álmai, apját hidegen hagyják, sőt bűnnek tartja. Pedig a lány csak élvezte a táncot, és szeretett volna filmezést tanulni. Anyja ebben készségesen támogatta, persze a pap miatt eleinte titokban. Aztán beütött a mennykő, Grey elvesztette a mamáját, az apjával pedig még messzebbre kerültek egymástól.
Totál együtt tudtam érezni Grey-el apafronton. Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy gyerek és a szülője inkább ellenségek, vagy pedig idegenek, mintsem egy család. Szőke hölgyünk szinte sosem számíthatott igazán az apjára, akinek a szerintem már túlzott hite sokkal fontosabb volt, mint a gyereke boldogsága. Elhiszem, hogy a kedves tiszteletes összezavarodott a veszteség miatt, de a legnehezebb időkben inkább közelebb kellett volna kerülnie a lányához, mintsem elengednie. Ez nekem arról tanúskodik, hogy nem szerette igazán a lányát. Emiatt nem is tudtam nagyra tartani a papát. Szép dolog a hit, de ha nem párosul mellé szeretet, akkor semmit sem ér.

Grey további élete, amit a filmes egyetemen töltött nem volt túl érdekes, mondjuk nem is játszódott ott túl sok jelenet, de elvoltam vele. Később, amikor kelletlenül munkát vállalt egy sztriptízbárban, megtudtam érteni az érzéseit. Egy olyan lány, aki szigorú körülmények közt nevelkedett, aki alig végezte el a sulit, sosem dolgozott sehol (egyetem alatt vállalt több pincérkedős, mosogatós melót meg ami jött, de egyiket sem sikerült sokáig megtartania), akit egy pap feleségének szánt az apja, és szégyenlős mint a franc, elég nehéz lehetett vetkőzős macává válnia. Sajnos az életben nincs sok választása az embernek, neki sem volt, így lett belőle az egzotikus táncos Gracie. Nos, az ominózus bárban történtek tetszettek, úgy éreztem az írónő elég valóságos képet tár elém, és valóságos, jól kidolgozott személyt is Grey személyében. A lányban nagyon tetszett a tánc iránti szeretete, és az is, ahogy később a filmekhez viszonyult.

"A film művészet, akár a tánc."

A könyv feléig minden szép volt és jó, de aztán bepottyant a képbe a történet másik főszereplője Dawson Kellor, a dúsgazdag, szexmániás színész, aki fiatal, izmos, jóképű, és ezt ki is használja.

"Dawson Kellornál a csókolózás olyan, mint a kézfogás." 

Amikor egy hasonló romancicus, bonyodalmakkal megfűszerezett történetet olvasok, akkor majd kiugrok a bőrömből, annyira várom a Férfi színre lépését, aki lovagként menti meg elcseszett életű kedvesét. Itt is vártam, de innentől csúszott le nálam a könyv. Nem is tudom, talán Wilder már nagyon várta főszereplői szerelmének kibontakozását, és jó gyorsan beleugrott írásnál a mély vízbe, merthogy a párocska kapcsolatát olyan gyorsan és intenzíven rakta elém, hogy én biza belefulladtam. Rohadt érzés ez.
Grey-nek egyik este privátszobás jelenése volt, ahol pár pasas közötti vonaglás közben meglátta az ő lovagját, szexi Dawsont, aki miután kihessegette kollégáit, lesmárolta a lányt. Másnap meg, amikor Grey sok tanulás után végre sikeresen elhelyezkedett egy filmekkel foglalkozó irodában, stúdióba, vagy mi a bánatban nem tudom, kivel találkozik az első értekezleten, na kinek kell majd az asszisztensének lennie, na kinek? Naná, hogy Dawson-nak. Kollégák, akik azelőtt látták sztriptízelni főszereplőnket csak sziszegnek és mosolyognak egyet, és ennyi. Úgy éreztem Grey olyannyira eltitkolt állása nem okozott semmi gubancot. Később akadt egy-két pofátlan újságíró, meg egy imádó, akik régi munkája miatt zaklatták a csajt, de az ügy ellett simítva néhány szóval és kész. Szerintem ez a könyv eltudott volna viselni még egy kis drámaiságot a végére az exmeló miatt, de nem, mert az írónő azt akarta, hogy csakis párosának kapcsolatára figyeljek, ami hihetetlenül átment giccsbe. Én mondom, még Az utolsó dal filmváltozata sem volt ilyen cukormázas, mint Grey és Dawson enyelgései. Eleinte még tetszett ahogy incselkedtek egymással, amikor majdnem összefeküdtek, de ugye Grey szűz mivolta miatt félt Dawson-tól. Tartott attól, hogy kineveti? Ahh... Aztán csak megtörtént aminek meg kellett történnie, na de hogy hosszú-hosszú oldalakon keresztül... komolyan, a sztori drámából átment kemény pornóba. Szerelem zéró. Én legalábbis nem éreztem. A végén ugyan rám lett erőltetve, hogy ez igenis egy romantikus történet akarna lenni, két sebzett ember csodálatos egymásra találásáról. Hát ööö... talán ha az írónő kicsivel több időt szánt volna a történetre, a közepén és a végén is, nemcsak az elején, akkor egy nagyon klassz sztorit kaptam volna. De így, nem nagyon. Mondjuk Dawson nem volt olyan kidolgozatlan, papírmasé figura. Olykor úgy éreztem, jól kivan ő dolgozva, mert amikor kitárult, és mesélt a múltjáról, akkor megfogott, és alkalomadtán az is lejött, hogy tényleg szereti Grey-t.

"És te egy... egy csodálatos teremtmény. Olyan mint egy angyal, csapdában a pokolban." 

"Szeretsz engem. Én is szeretlek. Ez nem bűn. Vagy ha igen, nem érdekel."   

A vége banális volt, komolyan. És emiatt haragszom az írónőre. A sztori a nagy hepiendtől elvesztette a valóságtartalmát. Olyan volt, mint egy túlidealizált romantikus történet. Nagyon. Grey és az apja közti kapcsolatot emiatt nem is sikerült rendesen "megjavítani". Őszintén sajnálom, hogy a sztori odáig fajult ahová. De akárhogy is, a főszereplők kapcsolata - ha nem veszem figyelembe a túlzásba esett részeket - szép volt.  Jó volt látni, hogy a lány végre igazán bízhatott valakiben.

"Meztelen vagyok, de már nem sebezhető."

Összesítés: a hibái ellenére simán elolvasnám magyarul. Az elejét szerettem, még a közepe is tartogatott érdekességeket, de a vége halálos volt, csak úgy röpködtek a szívecskék. Olyan ez a könyv, mint a Fifty trilógia, csak korbács nélkül, és igazi problémákkal.
Nagyon jó könyv is lehetett volna, de vérző szívvel le kell pontoznom.

6/10