Ismét keresztülhúztam a saját tervemet, miszerint havi összesítőt posztolok az olvasmányaimról, ehelyett ismét összecsapok két olvasónaplót. Mindegy, hagyjuk a rinyát, csapjunk bele.
A lista első februári olvasmánya
Andrzej Sapkowskitól
A végzet kardja volt. Mivel megnéztem a
Vaják második évadát és nagyon kíváncsi lettem
Ciri történetére, úgy gondoltam folytatom a regénysorozatot.
Az utolsó kívánság novellái felemás érzéseket okoztak, és ez a második kötet novellái után sem fordultak pozitívabbra. Sőt. Borzalmasan untam a mesterkélt, kocsmai stílusú, erőltetetten poénos, izgalommentes apró történeteket. Négy minisztorin verekedtem át magam, amikor eldöntöttem, hogy hagyom a francba az egészet, én ezt a fantasyparódiát feladom. Ezt a kötetet többet
MÉG BOTTAL SEM piszkálnám meg.
Szerencsére sikerült szereznem egy kölcsönpéldányt
Stjepan Šejić Harleen című képregényéből, amiben megismerhettem egyik nagy kedvencem,
Harley Quinn előzménytörténetét, még mikor az
Arkham elmegyógyintézetben koptatta cipősarkait és agykurkászkodott
Joker és hasonszőrű ismerősei fejében. A kötet amellett, hogy csodálatosan rajzolt, történetileg feszes tempójú, drámai, és nem csak a
Jokerrel való bizarr, bimbózó románcáról szólt. Ahh *álmodozó sóhaj - a WB fejesei bárcsak filmre vitték volna ezt a történetet pont ebben a sötét, depresszív, bolond hangulatban. Csodás film lenne belőle.
Nem bírtam magammal, adtam még egy esélyt
Sapkowski úrnak és kézbe vettem a
Tündevért, ami novellák helyett már normális regénystílusban meséli tovább
Geralt és
Ciri történetét. De ismét csalódnom kellett. Igaz ez már nem volt olvashatatlan, néhány poén ütött, de
Tris játékidejének nagy részén kifeküdtem,
Geralt lelombozott hogy igazából
a legyet is röptében figura. A politikai részt nem nekem találták ki, ez a komolykodó de poénoska írásmód is legtöbbször fárasztott (jah igen, olykor az enyém is hasonló, tudom ám, meg sem kellene szólalnom). Egyedül
Yennefer és
Ciri ért valamit, az ő jeleneteik tetszettek. Miattuk még pislákol bennem egy kis kedv a könyvsorozat folytatásához, de inkább a végleges kasza felé húzok és maradok a Netflix adaptációnál. Amúgy
EGYNEK ELMENT.
Miután jól elzsibbadt az agyam, szerettem volna felrázni magam egy agyoncsillagozott romantikus chick littel, és mivel nemrég kijött a filmverzió a korábban kiszemel
Sally Thorne Gyűlölök és szeretek című munkahelyi adok-kapok könyvhöz, ezért rávetettem magam a sztorira. Ez amúgy egy ilyen
fogorvosra várós olvasásnak indult, amíg rám került a sor a fogdokinál ezzel a könyvvel lazítottam. Aztán úgy beszippantott, hogy itthon hajnali négyig olvastam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire érzelemgazdag történetet kapok, minden várakozásomat felülmúlta.
Márciusban egyetlen könyvvel töltöttem a szabadidőmet, mégpedig Diana Hunt Őrületbe kergetsz című thrillerével. A borítómániám kiakadt amikor megláttam a kötetet, ránézésre nagyon fincsi darabnak tűnt, a fülszöveg is kellemesen elcsavarta a fejemet, úgyhogy nagyon szerettem volna elolvasni. Szerencsémre egyik kedves ismerősöm megvásárolta a kötetet, úgyhogy hamar kölcsönkértem tőle. Az alapsztori jó volt, nagyon emlékeztetett Harleen és Joker kezdeti kapcsolatára, a pszichológiai háttérmunka is érződött, az írói stílus is olvasmányos volt. A karakterekkel elvoltam, hol nagyon tetszettek, máskor meg kevésbe. Sajnos így voltam magával az egész cselekménnyel is, amin egy múltbeli eset ugyan dobott, de a legvége agyoncsapta a "jókedvem".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése