Amennyire nem tetszett az első Bridgerton könyv a 8+1 részes sorozatból, annyira kedveltem Daphne és Simon történetének adaptációját. Nem mondom, az máig fájó pont, hogy amit A herceg és én című regényben mégis értékeltem, azt a készítők vagy incifinci jelenetté gyúrták, vagy nemes egyszerűséggel átléptek rajta és egy elbagatelizált jelenettel pótolták. Kár, hogy nem jár egy rugóra az agyunk a kedves fejesekkel, vagy legalább gondolatátvitelre lehetnék képes. Végül szemet hunytam az engem zavaró apró negatív dolgok fölött, mert összességében mégis szerettem az első évadot, így bezsongva vártam az új fejleményeket a folytatástról, A vikomt, aki engem szeretett című történetről, ami a második kedvenc könyvem a sorozatból.
Anthony és Kate története az adok-kapok játékuk miatt üdítő és szórakoztató volt, amit a köztük lévő izzás és lassan kialakult bizalom, barátság, valamint egyre jobban elmélyülő szerelem helyezte a legkedvesebb történelmi romantikusaim listájára. Tudom, hogy egy adaptációt ésszerű lenne külön kezelni az alapműtől, de most komolyan, melyik könyvrajongó tudna ilyet tenni? Én sem szeretném ezt bemesélni magamnak, mert imádtam a könyvet és reménykedtem, hogy jó alapanyagból csinálnak egy jó adaptációt, és már lelki szemeim előtt láttam megelevenedni a kedvenc jeleneteimet, de aztán jött az első pofon, hogy Sheffieldék (oké, végül is szerepelt ez a név is, de nem úgy) helyett Sharma-ék lesznek. Nem vagyok rasszista, komolyan, csak na... igyekeztem lenyelni a békát, próbáltam megbarátkozni az egyik kedvenc főhősnőm megszemélyesítőjével, Simone Ashley-vel, aztán azért drukkoltam, hogy nehogy még több változtatást csináljanak és nehogy kigyomlálják a sztoriból a kedvenc részeimet. Öhm... jobban kellett volna drukkolnom.
Innentől kezdve a bejegyzés spoilert tartalmaz!
Amikor meghallottam Lady Whistledown hangját majd jött az intro, melegség járta át a szívemet és hatalmas mosollyal néztem a kezdő kepsorokat egy gondolattal - végre! Aztán jött Eloise azzal a böhöm nagy tollal a fején, majd a kisebb pánikrohama a királynő bemutatása előtt, amitől már nevethetnékem támadt. Imádom a karaktert, Claudia Jessie pedig fürdik a szerepben, nagyon jól hozza a "bárcsak olyan szabadon élhetnék mint egy férfi"Eloise-t. De, a királynőt látva hasonló fintort vágtam mint általában őkegyelmessége. Az első évadban sem szívleltem igazán, de a folytatásban már annyira sem. Az meg külön irritált, hogy a nemességet úgy használta mintha csak játékbabák lennének. Mintha csak azt mondta volna "ah az én szerelmi életem már sajnos kuka, de itt van ez a cicomás társaság, majd kedvemre összehozom a legszebb párokat, úgyis az van amit én mondok! Mert hát én vagyok a királyné! Csak Lady Whistledown ne bosszantana annyira, felette pech nincs hatalmam. Még." Az egyetlen vele kapcsolatos érdekesség csak a Lady W. utáni nyomozás volt.
Ha már a kis pletykafészek szóba került... Nem tetszett, hogy már az első évadban leleplezték, ebben a szezonban meg még tovább fokozták a karakter körülötti kavarást. De erre kicsit később visszatérek.
Jöjjenek Sharma-ék. Megláttam őket, Mary-vel nem volt bajom, Edwina bájos volt a százwattos mosolyával, aztán már kezdett zavarni a naív, csitri személyisége. Persze idővel kinyílt a csipája és dőlt belőle a rosszindulat Kate irányába amikor leesett neki, hogy egy szerelmi háromszög felesleges csúcsa. Mondhatnám, hogy valahol megértem mert ki ne lenne mérges a szerettére ha kiderülne, hogy a háta mögött ezt meg azt elhallgatott előle, de az szíven ütött, hogy arra egy percre sem gondolt, hogy mindez csakis miatta volt, az ő boldogulása érdekében, puszta szeretetből, még ha az eszköz nem is volt túl szép. Persze nehogy már ne legyen happy end meg béke, egy kis eszmecsere után átölelte egymást a két édes.
Kate karaktere hol nagyon jó volt, főleg az Anthony-val lezavart vitáknál, máskor meg halovány. Még ha elvonatkoztatok a könyves karaktertől, akkor sem volt túl izgalmas a sorozatos Kate. Viszont Anthony hozta a formáját, hol szerettem, máskor meg ütöttem volna egy szívlapáttal azt a túlságosan makacs fejét. A Kate-tel való kapcsolata a parázs vitákkor reménnyel töltött el, mert azok a kezdeti jelenetek jók voltak, de amikor már a szenvedély is tiszteletét tette a sorozatban, hát... Maradjunk annyiban, az első évados Siena-szál érzelemgazdagabb volt, ott tényleg érezni lehetett a kémiát, itt meg rossz volt nézni ami ment. A szerelmi-szál itt kimerült a lihegésben, a "megd*gnálak" tekintetekben, meg jaj, nem szabad mondatokban. Aztán a fő és mellékszalakkal annyira megkavarták már a sztorit, hogy úgy éreztem a készítőknek a végefelé eszükbe jutott hogy csurrantani kellene már egy kis valódi romantikát, elcsattant az első csók, forogtak a kamerák, a szereplők körül is szédültek rendesen, ők meg már szinte beleröhögtek egymás szájába. lllúzióromboló volt, a későbbi szexjelenetet meg kínos volt nézni.
Julia Quinn a második kötettel egy szellemes, humoros, érzelemdús történettel ajándékozott meg, amiben jobbnál jobb helyzetkomikumok és drámai pillanatok voltak. Ha Anthony és Kate kapcsolatát csak feleannyira olyan jól tudták volna adaptálni, nem lenne egy rossz szavam sem, de ehelyett a készítők fogták magukat, és behozták a szokásos kliséket. Komolyan, muszáj volt ennyire erőltetni a szerelmi háromszöget? Vagy például a méhecskés jelenet, ami annyira abszurd és jópofa volt a könyvben, miért kellett átírni? Hogy tovább tudják erőltetni a lerágott csontnak számító szerelmi háromszöget, annyira, hogy Edwina épphogy nem harapta át Kate torkát? Kellett a cirkusz, mi?
Meg muszáj volt elbagatelizálni Kate vihartól való rettegését? A könyvben az a jelenet volt az egyik vízválasztó a főszereplők kapcsolatában. Ehelyett amit kaptam az faék egyszerűségű volt, amitől muszáj volt elmorzsolnom egy könnycseppet. Olyan jó jeleneteket hagytak ki vagy kreáltak át nevetségesre, hogy kínomban legszivesebben csapkodnám a fejem... vagy Shonda Rhymes-ét. A newtonos jelenetekről már nem is beszélve... Meg mikor Penelope meghallja Colint a heherésző úriemberek társaságában. Ez is csak egy unalomig ismételt klisé, pedig a könyvben ez a jelenet olyan frappánsan és komikusan van megoldva. Nem tudom, miután Julia Quinn megnézte az adaptációt, a változtatásokat látva mennyire volt őszinte a mosolya. Mert én a leredukált Anthony és Kate szál miatt bő vízzel mosnám a szememet.
Ha már változtatások. Szerintem a sorozat egyik legfőbb pozitívuma a Featheringtonok, közülük is az anyuci. Sz*rkavaró, manipulatív, önsajnáltató az biztos, de mégsem lehet utálni, mert olyan jól meg van írva a karaktere, és Polly Walker még mindig olyan jól játsza. A végén pedig, amikor megvillantotta, hogy ő igenis egy érző anya is tud lenni, na ott le voltam nyűgözve. Továbbá tapsikoltam örömömben, hogy ismét cameozott Sir Phillip és hatalmas kő esett le a szívemről amikor Marina azt mondta "Ő itt Oliver, Amanda még alszik". Viszont a matróna, Lady Danbury csalódás volt. Megszoktam, hogy a könyvekben mindig kiszimatolta ha igaz szerelmet érzett a levegőben és segített a feleknek, de amikor itt csendre intette Kate-et a királynő elképzelése miatt, hát ott néztem egy nagyot. Jó, hogy ki nem nyalja a királynő fenekét. És ezzel a sorozatos Lady Danbury el is veszett egy rajongót.
Eloise szála meglepő volt és tetszett is, mindenestül.... vagyis majdnem. Mert volt egy pont, amikor Violet és Lady Danbury röhögtek mint a fakutya mert nem tudták mitévők legyenek, gondolom a készítők sem a sok csűrés-csavarás után, aztán gondolhattak még egyet, hogyha már nyakig benne vannak, akkor legyen kövér az a lúd, jól belerúgnak Penelope és Eloise barátságába. Nem mondom, szinészileg marha jól eljátszották azt a jelenetet, csak fájdalmas volt látni és hallani a barátnőket. Kíváncsi vagyok, végül hogy bogozzák ki ezt a szálat, vagy legalábbis miként vezetik tovább.
Egy kis pletyka, több helyen is azt olvastam, hogy felcserélik a könyves párosok történetét, így nagy esély van arra, hogy Benedict története helyett Colin és Penelope sztorija jelentkezzen a harmadik évadba. Őszintén? Nem bánnám.
Összesítés: egy könnyed, helyzetkomikumokkal és szellemes, parázs vitákkal, ugyanakkor megható pillanatokkal elhalmozó adaptáció helyett egy túldramatizált folytatást kaptam a képmutató elitről. Így jár az, aki nem tud elvonatkoztatni az egyik kedvenc könyvétől, amiről tudta, hogy nem lesz copy-paste a sorozat, viszont az utős jelenetekre a pall mall meccsen kívül igazán kíváncsi volt...am (oké, a családi tánc aranyos volt). Ehelyett a könyvet csak inspirációnak használták, az adaptációt meg telenyomták a sokszor felhasznált klisékkel, mert hát azok annyira bejönnek a népnek, hát nem? Hát, nem.
Kate és Anthony felszines kapcsolatának bemutatásáért egy életre haragszom a készítőkre (talán a következő évad kicsit orvosolhatja ezt a problémát), viszont azt el kell ismerni, hogy amire odafigyeltek, az oda is sózott a lelkivilágomnak. Anthony és Violet múltbéli jelenetei padlóra küldtek, az a fájdalom, gyász, tanácstalanság és elkeseredés tényleg szívszaggató volt. Emellett Lady Featherington okozott meglepetést, valamint lánya, Penelope is, aki miatt belémhasított egy röpke gondolat, hogy jobban hasonlítanak mint gondolnák, ravasz mindkettő. A bohókás Eloise-ra vagyok még nagyon kíváncsi, remélem róla sok jelenet lesz a jövőben, valamint reménykedem, hogy Anthony és Kate sokat fog szerepelni a folytatásokban, mert amit a saját évadukban kaptam róluk, az vicc volt.
Imádom a mai slágerek instrumentális feldolgozásait, de az előzővel ellentétben, ez az évad nem győzött meg igazán zenefelhozatalban sem. Viszont a ruhák most sokkal jobban tetszettek, Kate sárga ruhájáért valamiért odavagyok, pedig a többi is nagyon szép volt. Viszont ez a második évad összességében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése