Kim Harrison: The ​Good, the Bad, and the Undead – A jó, a rossz és az élőhalott

     Az első rész, a Boszorkányfutam nem igazán fogott meg magának. Nem volt rossz, mert Harrison világfelépítése érdekes volt, csak túl sokat rizsázott mindenféle lényekről, meg lényegtelen dolgokról, hosszan ecsetelte főszereplője magángondolatait, meg hogy ide és oda ment. A szereplők potenciállal teliek voltak, de sokszor az az érzésem támadt, hogy az írónő még nem tudja eldönteni Rachel szerencsétlen legyen akin röhöghet az olvasó, vagy inkább vagány, akitől előbb-utóbb rettegni fog egész Cincinnati. Előbbi lett. A cselekményvezetés is elég nagy csalódást okozott, mert az igazán ütős és érdekesnek ígérkező jeleneteket fogta az írónő, és csak úgy félbehagyta. Kissé mérges lettem mindezek miatt, de láttam a kezdőkötet pozitívumait, és reménykedtem, hogy a folytatás kiforrottabb sztorival fog (végre) lenyűgözni.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Sorozat: Hollows #2
Oldalszám: 586
Eredeti cím: The ​Good, the Bad, and the Undead
Kötés: keménytáblás, puhatáblás
Fordító: Bódi Virág, Matics Róbert
Megjelenés: 2016 (eredeti megjelenés: 2005)
ISBN: 9789633731758, 9789633731765

     Nem könnyű az élet Rachel Morgan, boszorkány számára. A szexi, jószívű magánnyomozó Cincinnati városának legsötétebb zugaiba is alászáll a legkülönfélébb bűnözők után kutatva.

Jól tudja hogyan kell bánni a vámpírokkal, és hogyan maradhat életben az ember, ha kutyaszorítóba kerül egy alattomos démonnal. Vagy kettővel.

Egy szakértőkre specializálódott, fekete mágiával dolgozó sorozatgyilkos azonban őt is próbára teszi: Rachel könyörtelen, ősi gonosz erővel találja magát szemben, aminek a legyőzéséhez, még a legnagyobb boszorkányoknak is sok szerencsére lenne szüksége.

"Mindig elszaladok a nagy-csúnya-rossz dolgok elől. Ez drámaian javítja a kilátásaimat egy hosszú életre."

     Elég rég elkezdtem a regényt, azt hiszem tavaly tavasszal vágtam bele, és leginkább melóban ebédidő alatt olvastam el pár oldalt. Száz oldal után viszont félbehagytam, de pár nappal ezelőtt ismét belevetettem magam a Hollows sorozat második részébe.

Alig emlékeztem a kezdésre, kicsit nehéz volt felvenni a fonalat annyi kihagyás után, de később belerázódtam, és néhány emlékfoszlány is előbukkant, ami megkönnyítette a történet megértését. Őszinte leszek, inkább azért olvastam el ezt a könyvet, mert a Polctörlés kiválasztottjaival már végeztem, de időm nem volt írni róluk, valamit meg szerettem volna olvasni közben, amíg gép elé jutok hogy azokról a könyvekről írhassak, A jó, a rossz és az élőhalott pedig megvolt kezdve, meg hosszú is volt, gondoltam elleszek vele. El is voltam, de semmi több. Legalábbis jó sokáig. Mert az írónő megint csak fecsegett a nagy semmiről. Alig volt valami érdemi történés: Ivy elvolt a gépe előtt, Rachel bosszankodott egy elbaltázott megbízás miatt vagy épp bűbájolta az amulettjeit, hót unalmasan, de aztán jött egy újabb feladat, meg kellett találni egy eltűnt embert, aki leyvonal boszorkány volt (olyan képességgel rendelkező emberek, akik a démonok otthonát, az örökkévalót áthálózó vörös színben pompázó vonalakból nyerik ki a mágiát), meg amúgy az utóbbi időben elég sok leyboszit gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel, mindezt pedig Rachel egy FIB ügynökkel karöltve próbálta felgöngyölíteni, ahol minden szál Trent Kalamackhoz vezetett, akit vörös boszorkányunk a legkevésbé sem kedvel. Próbálja ráhúzni a vizes lepedőt, nem sok sikerrel, de közben kiderül pár titok a múltból ami összeköti a férfival, itt már azért felbukkant egy kis érdekesség, megismertem egy új vámpírt, Piscary-t, akiről nem is gondoltam milyen kulcsfigurája lesz a történetnek, később előkerült Nick, Rache ágymelegítője, aki a kis démonos-buzgómócsing mivoltával eléggé meglepett, majd felbukkant Algaliarept, a démon, aki a templom konyhájában vigyorgott rá szereplőinkre, bennem pedig meghűlt a vér, és innentől kezdve vett nálam 180fokos fordulatot a sztori.

"– Az áldozatok egytől egyig boszorkányok voltak – bólintottam. – Az első kettő kivételével mind egyedülálló, és mindnek volt már tapasztalata valamilyen leyvonal mágiában – mondtam, és jelentős erőfeszítésembe került, hogy ne vágjak hozzá pofát. Nem rajongtam a leyvonalakért. Amikor csak lehetett, elkerültem őket. Ezek az energiaösvények átjárók voltak a mi világunk és az örökkévaló, a démonok világa között."

A történet végre rálépett arra az útra, ami érdekességgel, izgalommal, csavarokkal volt kikövezve. Rachel karaktere lassan fejlődésnek indult, Trent érdekesebb lett, Nick továbbra sem nagyon izgat, de Ivy-tól több gyomorszájon-vágó fordulatot is kaptam, amivel állatira meglepett a vámpír!

"Ivy uralkodó és kiszámíthatatlan típus volt. Neki volt a legerősebb akarata mindenki közül, akivel valaha találkoztam, harcot vívott magában, olyan harcot, minek a megnyerése elrabolta volna tőle a halál utáni életet. És képes volt ölni azért, hogy megvédjen engem, azért, mert a barátomnak neveztem."

Legalább háromszor tátottam el a számat miatta. Kíváncsi vagyok, a folytatásokban milyen meglepetésekkel fog még szolgálni. Az biztos, hogy Rachel nagyon bátor, mert vele él.
Jenks, a pixi hozta a formáját, bár nem brillírozott annyira mint az első részben, de elvoltam vele.

Összesítés: a Hollows sorozattal kezdetben elvoltam, időtöltésnek tökéletesen megfelelt, amikor csak úgy olvasni akartam valamit. Viszont mintha az írónő felszívta volna magát a második rész második felére, talán homlokon csókolta a múzsája? Merthogy olyan folytatással szolgált, amibe nem igazán tudok belekötni, és bár kezdetben ez a rész nem volt erős, később olyan történetté forrta ki magát, ami számomra betessékelte a dögös urban fantasy-k sorába.

A történet lassan építkezett, de a meglepetések és fordulatok izgalmassá változtatták, a karakterek hangsúlyosabbá váltak, Rachel rálépett a jellemfejlődés útjára, Ivy-tól pedig szóhoz sem jutok.
Összességében tetszett ez a rész, meglettem győzve, és most már nem csak úgy szórakozottan akarom olvasni ezt a sorozatot, hanem igazából, minden figyelmemmel, mert megérdemli.

8/10