Még mindig félek a többrészes sorozatoktól. Nem is azért, mert lusta lennék elmerülni egy nagy falatnak számító regényes univerzumban, hanem mert féltem az írót, hogy a határidők miatt silányabb történetet rak le az asztalra, félek, hogy belefásul az írásba, elfárad, és inkább kierőlködik magából egy vagy több olyan könyvet, ami csalódást okoz, miközben az elejétől kezdve a rajongója vagyok. Hát igen, féltem magamat a csalódástól, ezért inkább óvatosan nyúlok egy-egy hosszabb sorozathoz.
KMM Tündérkrónikák sorozata már tíz résznél jár, és ki tudja, még mennyi könyvet tervez tündéres témában, de ő olyan író, aki bármit írhat, én éhes oroszlánként csapok le rá... khm csapnék, ha az ICED után végre felkarolná a szériát valamelyik magyar kiadó, mert az angolul olvasás, elég izmos munka az agytekervényeimnek. De amíg nincs angol, addig úgy oldom meg a többi könyve olvasását ahogy tudom, mert kedvenc sorozatom a TK, és bár voltak gyengusz könyvek (ejnye rajongói nyomás is), amik nem varázsoltak el annyira, mégis kitartok a tündérölő brigád mellett, mert ami jó az jó, Moning sorozata pedig fenomenális.
Könyörgöm, csapjon már le rá egy magyar kiadó, basszus, nem látja egyikük sem, mekkora kincs ez a sorozat?
Sorozat:Tündérkrónikák #8
Műfaj: urban fantasy
Oldalszám: 512
Eredeti cím: Feverborn
Kötés: keménytáblás
Megjelenés: 2016
ISBN: 9780385344425
Amikor a mi és a tündérek birodalmát elválasztó falak leomlottak, elszabadult a pokol. Veszélyes teremtmények özönlötték el világunkat, akik kihasználják az embereket, és ha úgy tartja kedvük, elpusztítják őket. Néhányan erejüket megfeszítve harcolnak ellenük, de akadnak olyan sötét tündérek, akikkel szinte lehetetlen felvenni a harcot. A Dérkirály is ilyen volt, de végül sikerült csapdába ejteni. Viszont a maga után hagyott fekete lyukak lassan felemésztik a Földet. Csak a rég elveszett Teremtés Dala - egy kísérteties, veszélyes dallam, amely maga az élet forrása - mentheti meg a bolygót.
Miközben Mac, Barrons, Ryodan és Jada a mitikus Dalt keresik, meg kell küzdeniük a régi és új ellenségekkel, valamint a bennük tomboló éhes szenvedéllyel.
Túl sok a kihívás: a Keltarok hadban állnak a halhatatlan Kilencekkel, akik titkon Dublint uralják, Mac és Jada a tömegek által vadászott, a Seelie királynő sehol sem található, és a legerősebb Unseelie herceg elhatározza, hogy mindkét fajt irányítani fogja - a tündéreket és az embereket.
Egykor Dublin egy ókori varázst hordozó város, most viszont egy áruló, mágikus város, ami csak egy kis normalitásra vágyik. Ahol, azokban a háborúkban szakadt utcákon, Mac-nek még szembesülnie kell a legélénkebb ellenségével: önmagával.
"Az elmúlt év során Dublin egy cseppnyi varázslattal megspékelt közönséges városból egy kevés normalitással rendelkező, dermesztően varázslatos várossá vált. Egy emberektől nyüzsgő, virágzó metropoliszból néma, jeges páncélon át mai változatává alakult át: kegyetlenül élővé, ahol a megmaradtak azért küzdöttek, hogy magukhoz ragadják a hatalmat. Dublin egy aknamező volt, ahol a hatalomért folyó egyensúly állandóan oda billent, ahol a kulcsfigurák épp figyelmeztetés nélkül taroltak."A TK alapsorozata, ami az első öt könyvet foglalja magába, lassan építkezett, de bravúros két könyvvel zárt. Aztán jött Dani és a többi mellékszereplő, Mac és Barrons pedig csak apró megemlékezésekben tűntek fel, ami miatt a rajongók húzták a szájukat. Én nem... annyira, nekem tetszett az a kötet is, de persze nem ugrotta meg a magas lécet. Aztán hosszabb szünet után elolvastam a Burned-öt, ami tetszett, de voltak benne olyan részek amik lehűtötték a lelkesedésemet és levitték a pontszámot, viszont a Feverborn után kedvem lenne a levegőbe bokszolni, annyira jó volt! Mintha Moning visszatalált volna önmagához. Látom is magam előtt, ahogy becsukja szobája ajtaját, lekapcsolódik a netről nehogy kísértést érezzen rálesni a rajongók kéréseire, hogy mi legyen a sztoriban, és elmerül saját kitalált világában, és hagyja, hogy karakterei meséljenek neki életükről, amit a klaviatúrán zongorázva a wordbe örökít.
"Néha úgy gondolom, hogy az egész emberiség nem más, mint alig visszafogott állatok hada, akik bármilyen okból kifolyólag azonnal képesek levetni civilizált maszkjukat. S itt vagyok én, aki mást sem tesz, mint állandóan magamon akarom tartani."Annyira jólesett ezt a könyvet olvasni, mert:
- Mac ismét önmaga lett, de aggódott a könyv hallgatása miatt - velem együtt, mert a folyton fecsegő Sinsar Dubh-tól elég szokatlan volt a csönd, kíváncsi voltam az okra.
- Shazam és Jada kapcsolata nagyon jó új elem a sztoriban. Torokszorító volt, amikor a lány berontott érte az égő Apátságba.
- Jada izgalmasabb, érdekesebb, összetettebb karakter lett, sokkal szívesebben olvasok róla így és most, mint tizenéves énjéről. De ebben a részben több Danit mutatott, ami mégis király érzés volt, bevallom, hiányzott a kis vörös.
- Alina - amikor azt hiszem, Moning már nem tud annyira meglepni, hogy a szívem kihagyjon pár ütemet, akkor jön, és bedob egy olyan csavart, hogy azt mondjam, de igen, tud.
- Jada és Mac - minden közös pillanatukról olyan volt olvasni, mintha egy kobra szunyókált volna mellettem. Féltem, hogy a következő mondatnál mi lesz velük, hogy viszonyulnak egymáshoz, vagy esetleg egymás torkának ugranak? A könyv végén olyan helyzetbe kerültek, amire nem számítottam, és persze, hogy Moning megint egy pofám-leszakad típusú függővéggel zárta sorait.
Ám az örömbe némi üröm is vegyült, de ezeket nem nevezném csalódásnak, inkább ami kevésbé nyerte el a tetszésemet:
- Ryodan és Jada szál nem volt olyan ütős mint a Burnedben, de bízom benne, lesz ez még másként is.
- Jada és Dancer - ssszzzz... az ő részük eleinte jó volt, a srác, régi barátjához való hozzáállása kellemes meglepetés, aztán a további részek elég kínosra sikeredtek. Itt inkább nem lőném le a poént, hogy minek. Csak annyit mondok, csapat - amivel Dancer elég sokat vesztett a kezdeti titokzatos érdekességéből.
- A könyvesbolt és a Gárda - a Barrons Könyvek és Apróságok miatt hullajtom könnyemet, a Gárda tagjait felnyársalnám, olyan vladosan (tervben van egy Első lobbanás bejegyzés), de basszus, mégis izgalmas volt ez a rész is addig, amíg nem jött Barrons és Mac-el le nem nyomtak egy durván 18+-os jelenetet. Meh.
"Barrons az én templomom. Minden simogatás, minden egyes csók egy hallelujával ér fel."
Összesítés: ez a rész tele volt meglepetésekkel (záporoztak a meglepő csavarok, amit eddig a Rossz hold kelt fel vége, és az Új nap virrad egésze alatt éreztem), jól vezetett cselekménnyel, ami miatt olyan jó érzés járt át, amikor még kezdő Moning rajongó voltam.
Ennek a kötetnek sikerült elvarázsolnia, szereplőstül, főleg Jada tett rám mély benyomást, és legfőképp akkor, amikor megengedte magának, hogy egy kicsit ismét Dani legyen.
Nagyon kíváncsi vagyok a többi részre, főleg a Feversongra, ami állítólag most már tényleg lezárja a Mac és Barrons szálat, de hát Moningnál ezt sosem tudni.
9/10
- Még több képért kattintsatok IDE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése