Cassandra Clare: A herceg

     Nem hasítok Cassandra Clare könyveivel mint műkorcsolyázó a jégen, inkább beosztom az élményt, és apránként zuttyanok vissza az árnyvadászok világába. Legutóbbi utazásom a londoni Intézetbe szólt, ahol kezdetben ellődörögtem a kis csapattal, majd amikor már akcióba lendültek, úgy zártam magamra a hálószobám ajtaját, és nem engedtem senkinek, hogy megzavarjon az olvasásban.   

Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: Pokoli szerkezetek
Kiadói sorozat: Vörös Pöttyös
Műfaj: steampunk, urban fantasy, viktoriánus, romantikus
Oldalszám: 492
Eredeti cím: Clockwork Prince
Kötés: puhatáblás
Fordító: Kamper Gergely
Megjelenés: 2013 (eredeti megjelenés: 2011)
ISBN: 9789632456911

     A Viktória-korabeli London mágiával átszőtt alvilágában Tessa Gray végre biztonságban érezheti magát az árnyvadászok körében. Ez a biztonság azonban mulandónak bizonyul: a Klávé szakadár tagjai terveket szőnek Charlotte leváltására az Intézet éléről. Ha Charlotte elveszti a pozícióját, Tessa az utcára kerül, és könnyű zsákmánya lesz a titokzatos Magiszternek, aki saját sötét céljai érdekében akarja felhasználni Tessa képességeit.

" - Kezdtem aggódni, hogy kizárólag csalódások érnek Londonban.
Csalódás. Tessa bátyja, Nate, egykor azt ígérte, hogy Londonban, a magasba törő épületek és a gyönyörű parkok városában új életet kezdhetnek. A lány ehelyett csak borzalmakkal és árulással találkozott, olyan veszélyekkel, amikhez foghatót korábban el sem tudott képzelni. És mégis...
– Nem minden volt az – nézett fel Jemre."

     Amint a fülszöveg is bemutatja, Tessa azon izgul, nehogy kitegyék a szűrét az Intézetből, mert működésbe lendül a belső, irigy gonoszság az Árnyvadász világ lakói közt, akik közül az ismert Lightwoodok egyik őse, szemet vet Charlotte pozíciójára - és ha a fickó meggyőzi a főgórékat, akkor Tessa nagy veszélybe kerül. Ez a történet egyik nagy megoldandó problémája, amit követ a szokásos nagygonosz utáni nyomozás és legyőzés, valamint ebben a részben már jobban kiélesednek az érzelmi kálváriák, amik szintén nem elhanyagolhatók.

     Akkor most boncolgassunk:

- Kisgonosz alias Benedict Lighwood és fiai.

     A Lighwood család már a Végzet ereklyéi kötetekben is megmutatta, mennyire befolyásolható, de ha nem hagyja magát az orránál fogva vezetni, akkor szimpatikus karaktereket tud az olvasónak adni. Benedict az a fajta karakter, akinek még egy óriási pálfordulás után sem tudnék megbocsátani. Az egója túl nagy, a hatalmával imád kérkedni. Szánalmas figura, mi több, marionett bábú, inkább húzná meg magát a szemete. Két fia van, Gabriel és Gideon.
Gabriel a fiatalabb, elég befolyásolható fajta, az első részben nem is kedveltem. De ebben a kötetben mutatott némi értelmet, abszolúte lehetne vele kezdeni ezt-azt, nem reménytelen. Drukkolok a lelki üdvéért, van benne lehetőség, hogy egy igazán rendes, tisztességes árnyvadász legyen belőle. Gideon úgy ahogy van, zabálnivaló. Tartózkodó, de megfontolt úriember, nem ugrik füttyszóra. Az ilyen karaktereket szeretem.

- Ó, te nagy, csúnya gonosz bácsi azaz a Magiszter.

"Mint kiderült, a boszorkánymester holttesteket ásott ki vagy vásárolt meg orvostanhallgatóktól, és a károsodott testrészeket mechanikus alkatrészekre cserélte. Aztán megpróbálta életre kelteni őket." 

"Attól félek, sakkfigurák vagyunk csak, akiket ide-oda tologat a táblán, ráadásul előre ismeri a játszma végkimenetelét."   

     Sok információt tudhattam meg róla ebben a részben, de még mindig nem eleget. Sok háttérinfót a családjáról, de szemtől-szembe nem sok vizet zavart őkegyelme. Várok az igazi pofonosztogatásra, ami világos, hogy a befejező kötetben lesz, de több zűrt vártam tőle. Mégsem akarok fanyalogni miatta, mert a gonosz-lebirkózása-küldetés helyett inkább az érzelemdúsabb történetvezetésre figyeltem sasszemmel.

- Lórúgásnyi romantika  

    A sztori kezdetben lassan csordogált, meg merem kockáztatni hogy unalmasan, de a közepétől elkapott a varázs, beszippantottak a sorok. Kezdődött mindez Jessie sunyiságával, a szolgálólány és ifjú árnyvadász tanítója románcával, majd folytatódott Charlotte és Henry házasságának megkavarásával, végül a Will, Tessa és Jem trió szendvicsével. Ami az egészből a legnagyobb hatással volt rám, az Charlotte és Henry volt, akiknek közös életével ujjat mert húzni az írónő. Fájt volna őket külön látnom, ők tipikusan az ellentétek vonzzák egymást típusú páros. Akartam, hogy Henry ne csak a kütyüivel foglalkozzon egész nap, hanem erősíse meg feleségét abban, mennyire szereti. Ez visszafelé is érvényes. A végére nagyon aranyosak voltak, és hülye vagyok, hogy képzeletbeli személyek örömhírére boldogan felsikkantok, de... felsikkantottam, és jó érzés volt. De most jön csak a keménycukorka: Will, Tessa és Jem.

"– Falat építettél magad köré, Will, és én soha nem kérdeztem, miért. De soha senkinek nem kell egyedül viselnie a terhét. Azt reméltem, ha parabataiok leszünk, közelebb engedsz magadhoz, és akkor lesz kire támaszkodnod. Féltettelek. Nem akartalak magadra hagyni azok mögött a falak mögött. Most viszont... valami megváltozott. Nem tudom, miért. Csak azt tudom, hogy igaz.
– Mi igaz? – Will ujjai továbbra is Jem csuklójába mélyedtek.
– Hogy lassan ledőlnek a falak."

Willt nagyképű, önimádó seggfejnek ismertem meg, aztán megtudtam, miért olyan arrogáns és elutasító. Sajnáltam szegényt, aztán akkor is, amikor kiderült, minden maga köré épített tégla felesleges volt. Lehetett volna boldog, hát tisztára vérzett érte a szívem, komolyan. Magnus volt a legjobb segítője ebben a sok szutyokban ami a fiút körbevette, és hatalmas volt a boszimester - közben igazán megismerhettem őt is. Azt, aki nemcsak humoros és erős, hanem vágyakozik az igazi összetartozásra. Ismét minden pillanatát élveztem drága  jelenlétének. Az előző résszel ellentétben most igazán önmaga volt, sőt sokkal jobb, mint az eddigi könyvekben. Kimerem jelenteni, hogy ő az egész Árnyvadász világ legkirályabb szereplője. 

"Lehet két embert egyszerre szeretni? Tud-e kétfelé hasadni valakinek a szíve?"

"Tessa reszkető kézzel igazított a füle mögé egy haj tincset. Gyűlölte, hogy Will ilyen hatással van rá. Gyűlölte. Tudta jól, mit gondol róla a fiú. Hogy ő egy nagy nulla, aki semmit sem ér. Mégis elég volt Will egyetlen pillantása, hogy a gyűlölettel vegyes vágyakozástól a térde is megremegjen. Mintha méreg folyt volna az ereiben, amire Jem volt az egyetlen ellenszer. Csak vele érezte úgy, hogy szilárd talaj van a lába alatt." 

Tessa még mindig érdekes számomra, bírom őt, de a keszekusza érzelmei taszítanak. Tudtam, hogy Jem és ő ebben a részben közelebb kerülnek egymáshoz, de ez valahogy bántott.
Jem édes pofa, de Tessa érzelmei az irányába olyan bemagyarázottnak tűntek. Hiába le van írva, hogy a lány szerelmet érez iránta, a kémia sokkal gyengébb lábakon áll köztük, mint Will és Tess között. Inkább (a lány oldaláról legtöbbször barátságot, sajnálatot és törődést éreztem) tűntek egymás támaszának, amit gyengéd érzelmekkel toldanak meg, mint az a valódi izgalom, amitől az ember gyomrában pillangók fogócskáznak.

Összesítés: a történet elég semlegesen indult, aztán ahogy fogytak a fejezetek, úgy jöttek a gondok, akciók, családi drámák, harcosképzés, és megannyi kurta-furcsa szerelmi szál. A közepétől berántott a történet, és annyira tetszett, hogy minden pillanatban csak a könyvbe akartam beletemetkezni. Kíváncsi voltam a bimbózó kapcsolatokra, az árulók sorsára, s arra, milyen káoszba keverednek a szereplők, és hogy verekedik ki magukat belőle - szó szerint is. Mindent összevetve ezt a kötetet mégis az érzelmi bonyodalmak vitték előre, ami hol tetszett, hogy pedig kevésbé. De egy biztos, a következő rész minden betűjét falni fogom a szememmel (csak jussak már el oda), főleg, hogy még mindig nagy rejtély Tessa származása, és a kis angyalmedálja.        

"Láttam, hogyan védted meg magad azzal az ággal, amikor az automaton megtámadott.
– Nem volt elég. Ha nem lett volna nálam az angyalom... – Tessa megszorította a nyakában lógó medált. – Az automaton hozzáért, és azonnal hátra is hőkölt. Rejtély, ami történt. Korábban is megvédett már, és most megint, máskor viszont nem ad életjelet. Legalább olyan titokzatos, mint a képességem."

9/10