A.O. Esther: A Mennyország Kulcsa

     Újabb mesés kalandozásban részesülhettem nemrégiben Eszter jóvoltából, amikor pár héttel ezelőtt elküldte nekem az Összetört glóriák immáron negyedik kötetét, A Mennyország Kulcsát.
A harmadik kötet érdekes lezárást kapott, olyasfajtát, ami arra ösztönzi az olvasót, hogy minél hamarabb beszerezze a folytatást. Így voltam ezzel én is, ezért nagyon örültem, amikor egy nap a postás megállt a házunk előtt, és átadta ezt a gyönyörűséges könyvet.

     Míg az angyalok a Pokolban időztek, a földön húsz év telt el. Viking harcosok térhódításait rettegik halandók és halhatatlanok. A visszamaradt Sötét Angyalok kegyetlen, hataloméhes zsarnokokká váltak, velük kíván szövetkezni Gabriel képében Arshamon, akit testvérei és Sharanfer új testben követnek.
Hőseink a már felnőtt Joshua városának vendégei, ám nincs idő az ünneplésre, mert az Életfa felett megjelenik Vidfornir, az aranysas, aki az óriások eljöttét, s ezzel a világ pusztulását jelzi.
Csak egy módon lehet elkerülni a véget. Le kell győzni a mágikus erővel bíró aranyszarvasokat, mert csak az agancsukból készített varázspor tudja elpusztítani az óriásokat. Ám mindehhez a titokzatos, de annál zsugoribb törpéktől kell segítséget kérniük. Cserébe azok kristálykoponyákat követelnek, melyeknek megszerzése szinte lehetetlen… A csapat mégis elindul szent célja felé, ám máris Moro lidérceibe ütköznek. A túlerő reménytelen, hacsak az angyalok szövetségre nem lépnek a barbár vikingekkel…
De vajon Elijahé lesz-e végre Sophiel? Netán a viking vezér vagy Arshamon szerzi meg őt magának? Megmenthető-e még Gabriel lelke? Megesik-e Ariel szíve az iránta rajongó, nővé serdült Machielen? És vigaszra lel-e a hitevesztett Joshua?
A válaszért ezúttal is varázslatos helyszínekre kell repülnöd, kedves Olvasóm, de vigyázz! A mélyben rejlő kincs ragyogása, a hatalom íze és a szerelem mámora téged is megrészegíthet!

     A könyv nemcsak gyönyörű, hanem jó vaskos is. Ez a rész sikerült a legterjedelmesebbre, amivel el is szórakoztam néhány napig. Ismét jó volt az angyalokkal kalandozni, de néha előfordult, hogy nem élveztem annyira a könyvet, mint a második és harmadik részt. Ez nagyrészt a vikingek miatt van, akikkel angyalaink szövetséget kötnek a gonoszok miatt. Nagyon bátor nép, azt elismerem, de a hitviláguk teljesen kiakasztott.
A Thor: Sötét világ-nál láttam egy temetési szertartást, aminél a családtagok feldíszített csónakokba helyezték a halottaikat, majd vízre bocsájtották őket, végül néhány íjász tüzes nyilakkal célba vette a csónakokat, amiket a kis fegyverek segítségével felgyújtottak, s azok a vízesés végeztével égve belezuhantak a mélybe. Nagyon szép és tiszteletreméltó szokás, tetszett, viszont amit a könyvben olvastam, az már korántsem. Eszter nem szépített, megírt egy szokást, ami könyörtelen, felesleges áldozatokkal teli volt. Annyira tudtam sajnálni az áldozatokat. Azokat, akik a harcban elesett uruk után voltak kénytelenek menni. Merthogy a hitvilág szerint ahogy az egyiptomiaknál, a vikingeknél is kellettek olyanok, akik "elkísérték" a halottakat Valhallába. Nagyon megrázó fejezetek voltak, fel is csattantam, de Ramodiel kirohanása lecsillapított, mert jól beolvasott a vikingeknek. Büszke voltam rá.

Az Életfánál sajnos kénytelen voltam könnyes búcsút venni Diriltől. Nem is értem, hogy tudta velem magát így megkedveltetnie. Sokszor utáltam az igaz, de legtöbbször kedveltem. Érdekes cselszövő volt, de úgy látom Mizariel, a Sötét Angyalok egyike talán betölti majd azt az űrt, amit a boszorkány hagyott. Még sokat kell ezért dolgoznia, de nem reménytelen, remélem tartogat néhány alattomos cselt a tarsolyában. A nyelvével semmi gond, az idegbajait könnyű szívvel viselem, mondjuk néhány gyilkosságra buzdítását elhúzott szemmel vizslattam, de azon kívül nekem szimpatikus karakter. Remélem a következő kötetben sokkal több szerepet kap. Drukkolok, hogy még jobban kibontakozzon a karaktere.
Olyan sok szereplő van ebben a könyvben, hogy néha kihívást jelent mindegyiket név szerint megjegyeznem. Arshamon nevét még álmomból felébredve is elmondanám, mert őt aztán könnyen megjegyeztem magamnak. A Gabriel testében tetszelgő pokollakó igazi mocskos alak. Jó lenne, ha Niddhog elrágódna rajta. Ebben a kötetben éreztem igazán, mennyire veszélyes ellenség. Gabriel tudata az angyalok és boszorkányok segítségével egyre többször kerül a felszínre, ami megnehezíti Arshamon terveit. Kíváncsi vagyok, mi lesz vele, ha az Égi Angyal végleg kiűzi a testéből. De addig is el kell viselnem azt, ahogy a gonosz rendszerint ágyba cipeli bájos arccal és csúcs testtel rendelkezve a hiszékeny nőket. Igazság szerint, ezeket még elnéztem. Viszont a Machiellel történt kis... "incidens" már nem volt ínyemre. 
Machiel-t kisangyalként ismerhettük meg az előző kötetekben, aki a negyedik könyvre felnőtt lett, aki Ariel szerelméért szállt alá... eddig úgy tűnik, mindhiába. Harcos lány, de nem olyan profi mint hinnénk, egy alkalommal a gonosz karmai közt végzi, Arshamon meg is próbálja az ágyába cipelni. Megértem én, hogy Gabriel teste vonzó, de ha egyszer a kiscsaj tudja, hogy a testet nem az eredeti gazdája birtokolja, akkor miért csókolja meg? Nekem, mint olvasónak ez elég zavaró, még ha a csóknál azt is gondolta, hogy most Gabriel irányítja a testét. Én nem tettem volna a helyében, még ha kedves is volt a másik fél, hogyha egyszer másvalakit szeretek. Egy alászállás nem kis dolog, főleg a szerelemért, ami akár viszonzásra is találhat. Hoppá, hoppá... túl sokat csacsogok, bocsánat. :)
Hiányoltam Sophiel szemszögét. Néhány saját gondolat ugyan feltűnt a könyvben, de nekem hiányoztak az E/1 megszólalások, ámbár az írónő még így is nagyon jól bemutatta a lány érzelmeit. Jó volt látni ahogy kötetről-kötetre fejlődik a lány, szinte gyerekből érett nővé, igazi emberré vált, aki nemcsak a szerelmet ismerte meg, de igazi harcossá válásával meg is tört a lelke.

"Nem mondott semmit, csak magához ölelte szerelmét, és lágyan simogatta a haját. Érezte a karcsú testben vibráló zaklatottságot és a fájdalmat, és ettől nem volt jó kedve. Ő akarta, hogy Sophiel igazi harcossá váljék, és ezen az éjszakán a törékeny kislánynak tűnő angyal bebizonyította, hogy képes helytállni a legnehezebb helyzetekben is, mégis úgy tűnt, a lelke darabokra tört."

Hihető volt, és eddig egyetlen hősnőnél sem láttam ilyen mértékű fejlődést, ami lassan, de fokozatosan történt meg. Ő és Elijah remek páros, sok szép közös jelenetük volt, és egy nagyon-nagyon várt is, amivel maximálisan elégedett vagyok.
Már a kezdetektől vártam Sophiel és Elijah szerelmének beteljesülését. Többet szenvedtek ők ketten, mint egy telenovella szereplőgárdája összesen, úgyhogy nagy megelégedettségemre szolgált, amikor végre egymáséi lehettek. :) Nem volt hosszú oldalakon leírva az esemény, de hogy őszinte legyek, elég előjátékot olvastam már róluk az első három kötetben. Mit mondjak, szép érzéki leírást kaptam, amit minimum négyszer elkellet olvasnom. Elijah nem hagyta unatkozni kedvesét, megmutatta milyen férfi is ő, néha lányosan elpirultam... én... aki legtöbbször fülledt tartalommal bíró könyveket olvas... hah...

Összesítés: kellemes könyv volt, amiből nekem hiányzott Diril, Sophiel saját szemszögei, és néhány dolog is nagyon bosszantott (viking temetési szertartás, Machiel és Arshamon/Gabriel csókja), de attól még szerettem elmerülni a történetben. Most nekem ez a rész kicsit pihenős volt, a Hívogat a fény és Az Életfa jobban tetszett. A szereplők legtöbbször inkább tervezgettek, de mégis egy jó kis ötödik könyvvel kecsegtet, mert arra maradnak a nagy akciók. Tetszettek az ebben leírt harcok, de némelyiket olvastam volna tovább is.
A szereplőgárda megnőtt, a régiek közül pedig sokan fejlődtek, közülük Joshuát emelném ki. A kisfiúból immár felnőtt férfit az elmúlt évek összetörték, de már látom, hogy hamarosan ismét visszaszerzi a hitét, valamint a szerelmet is újból megismeri. Drukkolok neki, jó úton halad a szívemhez, majd meglátjuk hogy fogunk egymáshoz viszonyulni. Az angyalokat továbbra is szeretem, közülük is kimagaslóan a humoros Bardot,

"– Valószínűtlenül boldog vagyok.
– Én is…
– Én pedig szomjan pusztulok! – dörömbölt újra Bardo."

... de jót tett a történetnek Machiel, hisz így más férfi angyalok is főszerephez juthatnak. Gabriel pedig? Változásaival együtt továbbra is kedvenc karakter, de Arshamon kitakarodhatna már a testéből.

8/10        

A könyvet köszönöm az írónőnek! :)