2013. október 5., szombat

Őszi megjelenések és akciók a Maxim Könyvkiadó jóvoltából


     Mostanában biztos sok blogon találkoztatok a Maxim Könyvkiadó újdonságaival foglalkozó bejegyzésekkel. Ezennel én is jelentkezek egy ilyen poszttal. Bizony, engem is megkeresett a kiadó, és ahogy átnéztem a megjelenéseket, elég sok könyv az érdeklődési körömbe sétált. Na akkor lássuk is a listát, amit most két blogbejegyzésre fogok osztani, ugyanis van itt egy Young Adult lista, mely a Dream válogatás keretein belül kerülnek a polcokra, valamint rövidesen jelentkezem a másik résszel, ami szépirodalmi regényeket tartalmaz, amelyeket Mont Blanc válogatás sorozatnévvel illettek.

Akkor hát jöjjenek a YA könyvek. Jó sok van belőlük.


Wendy Higgins: Angyali gonosz 
(várható megjelenés: 2013. november 29.)  

     A tiltott gyümölcs a legédesebb. Mi lenne, ha élnének olyan kamaszok, akik születésüktől fogva elátkozottak? A bukott angyalok leányai és fiai ezzel a sorssal szembesülnek. A jólelkű Anna Whitt hatodik érzékkel született, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit. Jól ismeri lényének ellentmondásait, hiszen megmagyarázhatatlanul vonzza a veszély. Akaratereje nehéz próba elé kerül, amikor tizenhatodik életévét betöltve megismeri a szexi Kaidan Rowe-t. A fiú bevezeti félelmetes közös örökségük titkaiba. Az efféle démonikus srácok azok, akiktől téged is távol tartanak a szüleid. Bárcsak Annát is idejében figyelmeztetné valaki! Vajon mit választ, amikor szembe kell néznie végzetével: a szentek glóriáját vagy ördögszarvakat? A regény a Sweet sorozat nyitókötete.

Saját megjegyzés: sok ilyen könyv van, ahol a főhős lány jobban járna, ha elkerülné a veszélyt jelentő fiút, de mint tudjuk, nem sikerül, így kalandos szerelmi románcnak lehetünk szemtanúi. Ez az újabb paranormális sorozat valami gyönyörűséges borítót kapott, és bár a történet alapja olyan mint a többié, okozhat majd meglepetéseket. Mindenesetre engem érdekel.


Cyntia Hand: Angyalvágy
(várható megjelenés: 2013. október 7.)

     Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított volna.
Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi… még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.
Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.
Az Angyalsors sorozat izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.

Saját megjegyzés: sokszor szemeztem már a nyitókötettel, de mindeddig halogattam. Szeretnék már belépni az angyalos történetek kedvelői körébe, mert eddig erősen kimaradtam belőle. És bár nem ezzel a sorozattal kezdem el az égi népekkel való ismerkedést, viszont majd valamikor ezzel folytatom. Ettől még a már oly kibírhatatlan szerelmi háromszög sem tántoríthat el. Sokan szeretik ezt a sorozatot, és akinek velem együtt ismeretlen ez a történet, viszont érdekli, az örülhet, mert így egyhuzamban elolvashatja a köteteket, nem kell várnia az újabb részekre.


Elizabeth Richards: A sötétség városa

     Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!

Saját megjegyzés: a borító nagyon érdekes. Egy összetört rózsa a város felett. Ti is látjátok a szimbolikus jelentését? A sötét városra szín borul, mintha a két főhős szerelmét akarná ábrázolni, ami színt visz ebbe a poszt-apokaliptikus világba (most már tudom, hogy a rózsa itt inkább az elnyomás jelképe, mint a felszabadításé... főleg ha fehér lenne).
Ez a könyv nagyon érdekesnek tűnik, szeretném is beszerezni, nagyon ígéretesnek tűnik. Olvastam néhány értékelést, ami magasztalta a történetet, igazi komor hangulatú olvasmánynak mondták. No, majd meglátjuk.

 
Jamie McGuire: Az őrző 
(várható megjelenés: 2013. november 29.)

     A Rhode Island-i Providence városának békebeli árnyékában Nina Grey váratlanul Menny és Pokol összecsapásának középpontjába csöppen. Miközben keservesen igyekszik megbirkózni édesapja nemrégiben bekövetkezett halála miatti gyászával, véletlenül – vagy legalábbis ő ezt hiszi – megismerkedik Jared Ryellel. Bár a fiatalember lehengerlően jóképű megjelenése és titokzatos képességei kellemesen elterelik a figyelmét, hamarosan világossá válik, hogy Jared többet tud Nináról, mint a Brown Egyetemen a barátai. Amikor már több a kérdés, mint a válasz, Jared mindent kockára tesz, hogy megtartsa a lányt, akinek megmentésére született, éspedig úgy, hogy elárulja a titkot, amelynek megőrzésére felesküdött. Amikor Nina apjának korábbi társai követni kezdik Ninát a sötétben, a lány ráébred, hogy az apja nem az az ember volt, akinek hitte, hanem egy tolvaj, aki démonoktól lopott. Szeretné kideríteni, mi az igazság apja halála körül, s eközben olyasmire bukkan, amire álmában sem gondolt, és amire a Pokolnak égető szüksége van, a kulcs azonban egyedül Nina birtokában van…
A Sötétség és Fény angyalai trilógia első része.

Saját megjegyzés: a Gyönyörű sorscsapás írójának újabb könyve, mely most trilógia nyitókötete. Érdekesnek tűnik ez is, remélem pokoli jó lesz! A borító pedig ezzel a különös, sötét és világos összhatással kicsit borzongató... tetszik.


Alan Bradley: De mi került a pitébe? 
(várható megjelenés: 2013. október 15.)
 
     "Egy madár hevert a küszöbön, egy kis sárszalonka. Halott volt, merev szárnya úgy terült szét, mint egy őskori szárnyas gyíké, a szeme elég visszatetszően elhomályosult, hosszú, keskeny fekete csőre, mint egy tű, egyenesen az égre mutatott. A reggeli szélben valami lengedezett rajta: egy papírfoszlány." 

A bűbájos, gazdag képzelőerővel megáldott Flavia de Luce két undok nővérével és özvegy édesapjával Buckshaw valaha jobb időket látott kastélyában él. A szemfüles és kíváncsi lány a családi birtokon felfedez egy elhagyatott viktoriánus laboratóriumot, ahol kitanulja a vegyészetet - főként a méregkeverést.

Egy különös haláleset és számos megmagyarázhatatlan rejtély ara sarkallja Flaviát, hogy nyomozásba kezdjen. Mikor édesapját letartóztatják gyilkosság vádjával, felgyorsulnak az események. A félelmet nem ismerő lány a kémia segítségével fedez fel ellentmondásokat és kapcsolódási pontokat, és fejti fel a bűnügy szövevényes szálait. 

lendületes stílusú, lebilincselően izgalmas regény, amelyben a fiatal elbeszélő-főszereplő igaz Agatha Christie-krimibe illő leleményességgel és logikával ered a bűnügy nyomába.
A De mi került a pitébe? egy hatkötetesre tervezett sorozat első része.

Saját megjegyzés: komolyan hat kötetes lesz? Ez kicsit meglepett, ugyanakkor az érdekfeszítő fülszöveg után azt mondom, remek, jöjjön csak az a sorozat. Remélem minden részben más és más rejtély kerül középpontba, ami gondolom ha így is lesz, de kapcsolódni fognak majd egymáshoz. Első nekifutásra nekem ez a sorozat olyannak tűnik, mint Lawrence Báthory Orsi történetei. Ez a krimikönyv kell nekem!
Jaj, hát a borítóért odavagyok! *.* Tiszta Adam's family hangulata van. Flavia meg kiköpött Wednesday.


Rebacca Donovan: Elakadó lélegzet 
(várható megjelenés: 2013. október 7.)

     Weslynben, a connecticuti gazdag városban, ahol a lakosság többségének az a legfőbb gondja, hogy milyen benyomást kelt, és kivel előnyös mutatkozni, Emma Thomas a legszívesebben átváltozna levegővé, de addig is rögeszmésen ragaszkodik a tökéletesség látszatához: úgy öltözik, hogy senki se lássa rajta a zúzódásokat, nehogy kiderüljön, mennyire távol esik a tökéletességtől az élete. Egy napon váratlanul beköszönt a szerelem, amelynek hatására Emma kénytelen tudomásul venni a saját értékét, bár ez azzal fenyegeti, hogy kiderül a titok, amelyet olyan kétségbeesetten takargat… Egy lány története az életet megváltoztató szerelemről, a leírhatatlan kegyetlenségről, és a törékeny reményről. A Reason to breathe a nagy kritikai elismerést aratott Breathing-sorozat első kötete.
    
Saját megjegyzés: ismét egy trilógia, de engem most ez érdekel a legjobban. Olvastam pár véleményt a könyvről, és az mind csak dicséretből állt. Nagyon szeretném elolvasni!


Robin LaFevers: Gyilkos kegyelem

     FIATAL, GYÖNYÖRŰ ÉS HALÁLOS. A fiatal Ismae-t, akit a halál istenének szolgálói képeztek orvgyilkosnak, a Bretagne-i udvarba viszik küldetést teljesíteni. Ismae azonban azt tapasztalja, hogy nincs felkészülve; nemcsak az intrikák és árulások játszmáira, hanem a lehetetlen választásra sem, amelyben pedig döntenie kell. Mert hogyan tölthetné ki a Halál bosszúját egy olyan emberen, aki – bármennyire küzdött ellene – meghódította a szívét? Veszélyekkel teli történet: intrikák, mérgek, szeszélyek; de végül megmutatkozik a helyes út?

Saját megjegyzés: húha, harcos szerelem? A hősnő sorsát nem irigylem. Pont abba szeret bele, akit ki kellene nyírnia? Nos, ez világos, milyen zűrzavarokkal fog járni. Középkori, történelmi fantasy - jól hangzik. Máris felkerült a kívánságlistámra. A borító itt is megvett.


Abby Glines: Ha az enyém lennél 
(várható megjelenés: 2013. október 15.)     

      „Volt Beau-ban valami rossz, ami vonzott. Mi ütött belém? Miért akartam annyira vétkezni?”

Ashton kezd belefáradni, hogy folyton a jó kislányt kell adnia; alkalmazkodni szülei és barátja, Sawyer Vincent elvárásaihoz. A fiú maga is a tökéletesség élő szobra, a gimnázium bálványozott élsportolója, minden lány álma. Ám amikor elmegy nyaralni a családjával, Ashton szeme megakad udvarlója unokafivérén, Beau-n. Nála szexisebb srácot életében nem látott, és bár a fiú, a kisváros rossz hírű fekete báránya, végzetesen vonzódik hozzá. Beau a testvéreként szereti Sawyert, ezért százszor is meggondolja, mielőtt nyitni merne a tabunak számító Ashton felé. Igyekszik is távol tartani magát tőle, noha kislánykora óta szereti. Mikor azonban Ashton fel akarja eleveníteni a gyerekkori barátságot Sawyer távollétében, Beau tudja, hogy nemet kellene mondania. Egyikük sem szeretne fájdalmat okozni Sawyernek, ám minél inkább igyekeznek kerülni egymást, annál hevesebb lesz a vonzalmuk. Aminek egyre nehezebb ellenállni…

Saját megjegyzés: hogy is mondjam. Ajánlom, hogy a párocska kapcsolata ne legyen boldog, mert ha Sawyer halálosan bele van esve Ashton-ba, akkor gáz van. Nem szeretem, amikor egy könyvben a harmadik fél erősen sérül érzelmileg, mert kedvese más után sóvárog.  


Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok 
(várható megjelenés: 2013. november 29.)
     
     1950-et írunk, és miközben New Orleans francia negyedében titkok fortyognak, a tizenhét éves Josie Moraine csendben szövögeti álmait. A helyiek között csak a bordélyban dolgozó prostituált anyjáról ismert Josie többet szeretne kicsikarni az életből, mint amit New Orleans kínálhat. Tervet kovácsol hát, hogy maga mögött hagyhassa a várost, de a negyedben történt rejtélyes haláleset olyan nyomozásba sodorja, ami próbára teszi az anyja, a lelkiismerete és a Conti Street rideg madámja, Willie Woodley iránti hűségét.
Ruta Sepetys magával ragadó jellemeket teremt, akárcsak a világon mindenütt nagy sikert aratott Árnyalatnyi remény című első regényében. A gazdag cselekményben titkok és hazugságok hálója szövődik, és a kísértő emlékeztető, hogy döntéseink sorsunkat alakítják.

Saját megjegyzés: húha, azt hiszem gondban leszek, mert olyan sok jó könyvet kínál a kiadó, amitől a pénztárcám ordítani fog. Ruta Sepetys-től már birtokomban van egy könyv, az Árnyalatnyi remény, aminek egyre inkább ideje lenne nekikezdenem, de ha nem is rögtön, pár hét múlva megleszek vele.
A Dream válogatás repertoárjának újabb krimije, amire szintén megfájdult a fogam.


Jennifer E. Smith: Milyen is a boldogság? 
(várható megjelenés: 2013. október 15.)

     Két vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól? Egy sorsdöntő nyár történetét elmesélve Jennifer E. Smith új regénye bizonyítja, hogy az élet – akárcsak a szerelem – tele van meglepő felfedezésekkel és szerencsés tévedésekkel.

Saját megjegyzés: borító alapján nem venném le a polcról. De a fülszövege az tetszik. Egyszer majd beruházok rá.



Emma Garcia: Szerelem első kattintásra 
(várható megjelenés: 2013. november 29.)

     Miután Rob, Viv volt vőlegénye háromszor is lefújta az esküvőt, a lány tudja, hogy csak segítséggel állhat talpra. S miközben összetört szívek történeteit kutatja az interneten, kipattan az agyából az isteni szikra – saját weboldalt létesít! Ahol az összetört szívűek mindent egy helyen találhatnak meg. Csakhogy az útmutatás, amelyhez a weboldal révén jut, mintha nemigen segítené Rob visszaszerzésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy legjobb barátja és tettestársa, Max irányába vezeti. De hát hol marad Max, amikor Vivnek leginkább szüksége lenne rá? És Rob belátja valaha a tévedését? Egyébként pedig létezik olyan hatékony böngésző, amely képes megakadályozni, hogy összetörjük saját szívünket… vagy másokét?

Saját megjegyzés: jaj. Ez a borító rettenet. Bocsánat, de az. A történet pedig nem igazán fogott meg. Nem értem minek kell Viv-nek egy olyan pasi, aki már háromszor is lefújta az esküvőjüket. Igazán leeshetne már neki, hogy nem akarja az a Rob. Remélem van benne egy adag chick-lit vonal, nem csak szerelmi nyűglődés, mert akkor szívesen adok neki egy esélyt... valamikor.


Sherry Gammon: Szerethetetlen 
(várható megjelenés: 2013. november 29.)

     A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Saját megjegyzés: nem ismerős nektek a borító? Ezt a képet a Vérbe öltözött Anna c. könyvvel kapcsolatban láttam. Már akkor is szerettem, és itt most ennél a borítónál jó volt viszontlátni. Nos, ez a történet érdekel az Elakadó lélegzet után a leginkább. Kívánságlistás lett ez is!


Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás 
(várható megjelenés: 2013. október 15.)

     Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni? Travis Maddox két dolgot őrzött meg az anyja halálos ágyán mondott szavaiból: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj! A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti. Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogy látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön.

Saját megjegyzés: nem ismerem az első könyvet, pedig már hónapok óta tartozom magamnak az elolvasásával. Folytatásnak nem mondanám ezt a könyvet, hisz az első rész történetét kapjuk meg férfiszemszögből. A magyar borító szép, de nekem az eredeti jobban tetszik.  
 

     Ugye mekkora bőségzavar? Gyerünk, válogassatok kedvetekre! :) Ha kíváncsiak vagytok a további részletekre, akkor látogassatok el a kiadó Facebook oldalára. Továbbá lehetőségetek van az új és régebbi kiadásokat 30% kedvezménnyel elő, illetve megrendelni, amely akció október 15-ig tart! A részletekért tessék IDE kattintani!
Az akciókat nagyon szeretem, gondolom titeket sem hagy hidegen. Most meg is éri, hisz a kiadó kínálata elég jó könyveket tartalmaz.
Szóval hajrá, gyűjtsetek be minél több könyvet, amit most egy Blogturné nevezetű játékkal meg is nyerhettek. A játékhoz minden résztvevőnek sok sikert, a nyert és vásárolt könyvekhez pedig kellemes olvasást kívánok! :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...