Molyos ismerőseim olvasmányai között nézelődtem, amikor egyikük listájában megláttam Cally Taylor könyvét. Először a borító tetszett meg, aztán a fülszöveg sem ígért rossz történetet, úgyhogy léptem egyet, beszereztem a könyet, elolvastam, most pedig élménybeszámolok nektek.
Cally Taylor
„Két kezem közé fogtam az arcát, és viszonoztam a
csókot. Úgy éreztem, ennél már nem is lehetne tökéletesebb az életem.
Igazam volt…”
Lucy Brown repes a boldogságtól. Álmai férfijával – a kedves, jóképű, szellemes Dannel – már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire a lány valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül. Az esküvő előestéjén azonban Lucy halálos balesetet szenved.
Két lehetősége van: hagyja, hogy elszakítsák élete szerelmétől, és a mennybe megy, vagy örök életére Dannel marad… szellem képében. Lucy egy percig sem habozik a válasszal: nem akar megválni Dantől. De azért semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Ha Lucy szellem akar lenni, társat kell találnia egy vadidegen embernek …
És amikor rájön, hogy Anna, akit a barátnőjének hitt, bármire képes, hogy megszerezze magának az összetört és kiszolgáltatott Dant, hirtelen felgyorsulnak az események…
Jaj de rossz volt az elejét olvasni. Egy menyasszony, aki élete egyik legszebb napjára készül, egy óvatlan pillanatban kitöri a nyakát, plusz előtte még hülyeségből jól össze is kap szerelmével. Persze, hogy nem tud tovább lépni. Kíváncsi kislányként olvastam az ezt követő sorokat, amik rettenetesen megleptek.
A bevezetés után egy megható, szívfacsaró szerelmi történetre számítottam, ehelyett egy misztikus mesével kellett szembenéznem. Merthogy Lucy esélyt kapott arra, hogy vagy a felhők közt fog csücsülni egy örökkévalóságon át, vagy pedig teljesít egy feladatot - egy hapsinak meg kellett találni a lelki társát - amivel Dan mellett maradhat. De mit is érne el azzal, ha szellemként Dan körül susog, ha úgysem tud vele rendesen kommunikálni? Belegondolt abba, hogy a szerelmét ezzel vagy megőrjíti, vagy saját magát, mert ugye a fickó előbb-utóbb csak továbblép... ett volna.
Lucy a feladat teljesítésére kevesebb mint egy hónapot kap, ami alatt egy házban él élőholtként - mindenki látja, hallja, kivéve azok akik régi életében ismerték. Azok nem hallják a hangját, és nem is a régi külsejét látják - még két illetővel, akik szintén feladatteljesítés közepén vannak.
Főhősnőnk a jelen helyzetét és a lakótársainak jellemzését nagyon szépen összefoglalta:
A szereplők közül Lucy-val nagyon jól összehangolódtam. Kedves, aranyos, vicces személyiség, és nem utolsó sorban kitartó. Néha már én hagytam volna Dant a saját útján, de Lucy annyira szerette, hogy kitartott mellette, még ha nehéz is volt. Példaértékű. A többi szereplő nem nőtt a szívemhez mint ő, de például Archie-nak voltak jó pillanatai, ahogy Brian-nek vagy Claire-nek is. Utóbbinak főleg a végén, de muris volt, ahogy Lucy-val olykor egymást oltogatták. Aki viszont potenciális ellenség, az Anna, Lucy állítólagos legjobb barátnője. Úgy tudtam volna csépelni... mindenhol. Szegény főszereplőnk teste alig hűl ki, az máris ráveti magát a gyászoló vőlegényre. A könyv végén volt a hármasnak egy közös jelenete, ami olyan jóra és sírósra sikerült, hogy azt el sem hittem. Arra a részre vártam, és a könyv viccesebb szemszögétől fel is adtam, hogy lesz a történetben olyan, de lett, ami a padlóra küldött. Annyira megható volt. Annyira örültem annak a bizonyos halálesetnek. Szőrszálhasogató vagyok, tudom, de ha elolvassátok a könyvet, és eljuttok az utolsó fejezetig, akkor megértitek az álláspontomat.
Összesítés: nekem ez a könyv túlságosan is misztikus volt. Túl komolytalan. A világnézet érdekes, de nem tudtam vele azonosulni. Mondjuk így még mindig jobb volt, mintha egy teljesen Ghost hatású regényt olvastam volna. Mert a vicces részekkel eltudott lazítani. Mégis, valami másra vágytam; olyan romantikus, életre és azutánra szóló szerelemre, amitől a könnyes szemeimet alig győztem volna törölgetni. A végén aztán törölgettem, mert Lucy szerelmes, Danhez intézett mondatai kifacsartak, bőgőmasinává változtattak. Amelyik könyv ilyen hatással van rám, arra gondolkodás nélkül maximális pontot adok, de itt most elővettem a józan eszem, és az egész könyvet értékelem. Annyi biztos, hogy örülök amiért elolvastam, kár lett volna kihagyni. Unalmas és fura részei ellenére is vicces, több értelemben is könnyfakasztó olvasmány.
8/10
Lucy Brown repes a boldogságtól. Álmai férfijával – a kedves, jóképű, szellemes Dannel – már az esküvőt tervezgetik, és minden, amire a lány valaha vágyott, hirtelen kézzelfogható közelségbe kerül. Az esküvő előestéjén azonban Lucy halálos balesetet szenved.
Két lehetősége van: hagyja, hogy elszakítsák élete szerelmétől, és a mennybe megy, vagy örök életére Dannel marad… szellem képében. Lucy egy percig sem habozik a válasszal: nem akar megválni Dantől. De azért semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
Ha Lucy szellem akar lenni, társat kell találnia egy vadidegen embernek …
És amikor rájön, hogy Anna, akit a barátnőjének hitt, bármire képes, hogy megszerezze magának az összetört és kiszolgáltatott Dant, hirtelen felgyorsulnak az események…
Jaj de rossz volt az elejét olvasni. Egy menyasszony, aki élete egyik legszebb napjára készül, egy óvatlan pillanatban kitöri a nyakát, plusz előtte még hülyeségből jól össze is kap szerelmével. Persze, hogy nem tud tovább lépni. Kíváncsi kislányként olvastam az ezt követő sorokat, amik rettenetesen megleptek.
A bevezetés után egy megható, szívfacsaró szerelmi történetre számítottam, ehelyett egy misztikus mesével kellett szembenéznem. Merthogy Lucy esélyt kapott arra, hogy vagy a felhők közt fog csücsülni egy örökkévalóságon át, vagy pedig teljesít egy feladatot - egy hapsinak meg kellett találni a lelki társát - amivel Dan mellett maradhat. De mit is érne el azzal, ha szellemként Dan körül susog, ha úgysem tud vele rendesen kommunikálni? Belegondolt abba, hogy a szerelmét ezzel vagy megőrjíti, vagy saját magát, mert ugye a fickó előbb-utóbb csak továbblép... ett volna.
Lucy a feladat teljesítésére kevesebb mint egy hónapot kap, ami alatt egy házban él élőholtként - mindenki látja, hallja, kivéve azok akik régi életében ismerték. Azok nem hallják a hangját, és nem is a régi külsejét látják - még két illetővel, akik szintén feladatteljesítés közepén vannak.
Főhősnőnk a jelen helyzetét és a lakótársainak jellemzését nagyon szépen összefoglalta:
"– Magáról meséljen – folytatta Graham . – Teregesse ki a szennyest!Hölgyünknek további "életének" érdekében, állást kellett vállalnia a földi küldetése alatt. De miért is menne zökkenőmentesen az állásinterjú.
– Izé… – Fogalmam sem volt, mit mondjak. Azzal mégsem állhattam elő, hogy halott menyasszony vagyok, a vőlegényem azt hiszi megkukultam, és egy vonatbuzival meg egy gót csajjal élek egy fedél alatt …"
"– Szokott monokinizni, Lucy? – érdeklődött vakító fogpasztamosollyal.Ezen a részen mosolyogtam. Ahogy több más részen is. És itt jött a meglepetés, mert a túlzott misztikum mellett kaptam egy chick-lit regényt. Annyit röhögtem rajta, komolyan. Ezen például szakadtam:
Na jó, itt az idő, hogy jól beolvassak neki, és eltűnjek innen. Méghozzá gyorsan.
– Nem – válaszoltam. – Nem szoktam.
– Kár – pillantott le Graham a dekoltázsomra. – Pedig mindene megvan hozzá.
Grááá!
Mire észbe kaphattam volna, nyitott tenyerem máris közeli kapcsolatba került Graham arcával. A pasas hátrahőkölt, az állához kapott, és tágra nyílt szemmel meredt rám."
"A felül lévő cd-k számomra kicsit túl heavy metálosak voltak, így hát leguggoltam, hogy a többit is megnézzem. És fingottam egy nagyot. Olyan hangja volt, mint a nőstényét hívó elefánt trombitálásának, csak sokkal sokkal ércesebb. Megdermedtem. Ha nem mozgolódok annyit, nem lett volna semmi baj.( Istenem, add, hogy Dan ne hallja meg!) Lángoló arcomra szorítottam a tenyeremet, és kimondtam az első dolgot ami az eszembe jutott:Itt nem is a helyzeten röhögtem nagyot, hanem azon, ahogy Lucy próbálta magát kivágni.
- Hogy recseg ez a parketta!
Dan fetrengett a röhögéstől. Úgy nevetett, hogy potyogtak a könnyei. Aztán belőlem is kirobbant a nevetés."
A szereplők közül Lucy-val nagyon jól összehangolódtam. Kedves, aranyos, vicces személyiség, és nem utolsó sorban kitartó. Néha már én hagytam volna Dant a saját útján, de Lucy annyira szerette, hogy kitartott mellette, még ha nehéz is volt. Példaértékű. A többi szereplő nem nőtt a szívemhez mint ő, de például Archie-nak voltak jó pillanatai, ahogy Brian-nek vagy Claire-nek is. Utóbbinak főleg a végén, de muris volt, ahogy Lucy-val olykor egymást oltogatták. Aki viszont potenciális ellenség, az Anna, Lucy állítólagos legjobb barátnője. Úgy tudtam volna csépelni... mindenhol. Szegény főszereplőnk teste alig hűl ki, az máris ráveti magát a gyászoló vőlegényre. A könyv végén volt a hármasnak egy közös jelenete, ami olyan jóra és sírósra sikerült, hogy azt el sem hittem. Arra a részre vártam, és a könyv viccesebb szemszögétől fel is adtam, hogy lesz a történetben olyan, de lett, ami a padlóra küldött. Annyira megható volt. Annyira örültem annak a bizonyos halálesetnek. Szőrszálhasogató vagyok, tudom, de ha elolvassátok a könyvet, és eljuttok az utolsó fejezetig, akkor megértitek az álláspontomat.
Összesítés: nekem ez a könyv túlságosan is misztikus volt. Túl komolytalan. A világnézet érdekes, de nem tudtam vele azonosulni. Mondjuk így még mindig jobb volt, mintha egy teljesen Ghost hatású regényt olvastam volna. Mert a vicces részekkel eltudott lazítani. Mégis, valami másra vágytam; olyan romantikus, életre és azutánra szóló szerelemre, amitől a könnyes szemeimet alig győztem volna törölgetni. A végén aztán törölgettem, mert Lucy szerelmes, Danhez intézett mondatai kifacsartak, bőgőmasinává változtattak. Amelyik könyv ilyen hatással van rám, arra gondolkodás nélkül maximális pontot adok, de itt most elővettem a józan eszem, és az egész könyvet értékelem. Annyi biztos, hogy örülök amiért elolvastam, kár lett volna kihagyni. Unalmas és fura részei ellenére is vicces, több értelemben is könnyfakasztó olvasmány.
8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése