A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kate Daniels. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kate Daniels. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. november 19., vasárnap
Giga Book Haul
Üdv mindenkinek!
Régen volt már könyves mutogatós posztom, és mivel tavaly nyár óta elég sok új könyv csücsül a polcomon, ezért úgy gondoltam, most egy bejegyzésben mutatom meg nektek a nagy kupacot.
CJ Roberts: Fogoly a sötétben könyvét már láthattátok egy előző book haulban, most csak azért került a képre, hogy megmutassam, milyen jól néz ki a három rész együtt. :)
Mivel tetszett az első rész, és oda meg vissza vagyok a borítójáért, ezért nem volt kérdéses, hogy a másik két résznek is ott a helye a polcomon. Az már más kérdés, hogy a második és harmadik részt ezidáig még mindig nem olvastam el. *szégyelli magát
De hogy is jutottam hozzá az utolsó két kötethez? Picit problémásan. Ugyanis a harmadik részt hamarabb a kezembe foghattam. Az itteni könyvesboltnak hosszú hetek után sem sikerült beszereznie nekem a második részt. Eléggé elvoltam keseredve. Aztán tavaly nyáron Christine-nél töltöttem pár napot. Megérkezésem után rögtön mondtam neki, amint lehet, szeretnék körülnézni a közeli könyvesboltokban, mert a Megigézve a sötétben nagyon kell. Először betértünk az Alexandrába, ahol minden volt, csak ez a könyv nem, aztán a Libriben szerencsével jártam, mert három példányt is találtam, gyorsan le is csaptam az egyikre. Marha boldog voltam. :) Azóta is jó ránézni erre a sorozatra, mert nagyon gyönyörű mindegyik borító, a sztori folytatását meg most már tényleg ideje lenne csekkolnom.
2017. július 15., szombat
Na most ezekkel a könyvekkel mit kezdjek?
Voltatok már olyan helyzetben egy könyv elolvasása után, hogy nem tudtátok igazából mit gondoljatok a kezetekben tartott regényről? Hogy tetszett-e vagy sem, szerettétek vagy inkább utáltátok, vagy lelketek mélyén tudtátok, hogy az a könyv nem gagyi, értékeltétek a benne szereplő dolgokat, de a bennetek szunnyadó kisördög mégis letojta magasról, mert szerinte egy ótvar ostobaság az egész? Aztán jön a kényelmetlen feszengő érzés, mert nem tudjátok pontosan mennyi pontot vagy csillagot adjatok rá... már aki olyan mániákusan vezeti az értékeléseit, mint én. Jaj, és akkor még ott vannak a rajongótáborok a túlhypeolt könyveikkel.
Amint a bejegyzés címéből kitalálhattátok, most felsorolok néhány olyan regényt, amikkel nem igazán tudom hányadán állok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

