 |
| L. J. Wesley |
Adva van egy tragédiákat megélt fiatal nő, Emma, aki nénikéjével él, van egy jófej barátnője, ő maga pedig szabados életet él, már-már bosszantóan lazán. De aztán egy francia kiruccanás alkalmával betoppan életébe a nagy Ő, akit viszont nem szeretne és ezért igyekszik mindent meg is tenni, de őt is nyakoncsípi a változás szele, a "nem is lenne rossz szeretni és szeretve lenni" állapot, és bár fél, lassan mégis beadja a derekát.
"- Hé - csettintett közvetlen az arcom előtt Michelle. - Ide koncentrálj!- Könnyű azt mondani - vetettem még egy utolsó, vágyakozó pillantást az egyik pincérfiúra.- Megigérted! - figyelmeztetett az egyre morcosabb barátnőm.- Megígértem, hogy nem pasizok. Azt nem mondtam, hogy az étlap nézegetése is tabu.- Akkor most mondom! Ez az út rólunk szól!- Sajnálom, nem tudok parancsolni a szememnek!- Ha csak annak nem tudnál - jegyezte meg szemforgatva.- Te most leribancoztál? - kérdeztem felháborodva.- Nem! Csak arra utaltam, hogy kicsit túl könnyedén veszed a társas érintkezéseket.- Ez tök ugyanaz, csak cukormázba csomagolva - mutattam rá."
Nos, a sztoriváz nekem bejött, főleg miután egyre több értelmes pillanatot találtam a történetben, és pláne mikor leesett, hogy hősnőnk, Emma, miért is olyan kibírhatatlan és cafat életvitelt követ. Viszont addig nem tudtam dűlőre jutni a történettel, mert fura volt, vicces akart lenni a fekete humorával, ami néha inkább erőltetettre sikerült. Ezért nem is tudtam komolyan venni a regényt, majd meghúztam a vállam és arra jutottam, oké, akkor ez egy paródia. Így is fogtam fel jódarabig, mondhatni az új felfogással csúszott is a történet, néhány poén ütött is amin hangosan felnevettem. És bár Emma unszimpatikusabb nem is lehetett volna akit szívem szerint megütöttem volna egy szívlapáttal, hogy kapjon már az agyához, ne legyen már olyan hibbant, könnyen kapható picsa... pardon, hisz ő kapott meg mindenkit akit csak kinézett magának, de tördeltem a kezem amiatt, ahogy a barátnőjével bánt, mert neki még egy csajos este is pasivadászatba torkollt. Aztán jött a felismerés, a csavar, ami ezt a könnyed limonádét picit komolyabb mederbe terelte és így már érthető volt a főhősnő pusztító hozzáállása.
"Egyéjszakás kaland. Éveken keresztül ez volt a hitvallásom és tartottam is magam hozzá. Mindez összeomlani látszott."
"- Mi elől menekülsz?- Nem menekülök - ellenkeztem.- Ugyan - legyintett. - Legalább magad előtt ne tagadd. Ha nem menekülnél, akkor nem lennél ennyire az ellen, hogy valaki egy kicsit nagyobb szerepet vállaljon az életedben."
Közben szépen épült a romantikus szál, vagyis akart. Nem mondom, hogy nem követte jól a zsáner kitaposott ösvényét, és azt sem, hogy nem volt aranyos és zabálnivaló a főhős. Csak a rengeteg klisé, a felszínes történetvezetés elaltatta az olvasási kedvem és ezek miatt egyre nehezebben haladtam az olvasással. És itt is van a kutya elásva, a felszínesség. Az író mindent bele akart sűríteni abba a 150 oldalba amit csak lehetett: nyomorúságos múlt, betegség, szabadosság, LMBTQ-szál, szerelem, pálfordulás, azaz adni akart egy fejlődésregényt, amit szeretett volna megtoldani néhány szerethető mellékszereplővel... és utóbbi sikerült is, csak a főhősnőnél akadtak gondok. Én őt nem szerettem, igaz egy ponton megértettem, de a története és az érzelmei olyan gyorsan váltakoztak, hogy úgy érzetem nem volt meg kellően a karakter mélysége, nem izgultam miatta, a gondolatai, cselekedetei miatt sokszor csak forgattam a szemem. És ha engem pont a legfőbb szereplő taszít, az nem túl jó.
Összesítés: jó borító, szimpatikus alaptörténet, néha kacagós humor, ám összességében gyenge fejlődésregény.
Ha jobban ki lett volna fejtve a történet, több oldalszámot kap, az érzelmek, a dráma megkapta volna a neki járó mélységet és nem lett volna szinte mindig elviccelve, komolyabban tudtam volna venni a regényt, hiába szórakoztató irodalom kategória. Nekem hiányzott, hogy együtt érezzek Emmával, hogy kedveljem, hogy lássam rajta az igazi fejlődést, hogy átérezzem az érzelmeit, mert nekem ő is és úgy az egész regény felszínes volt és maradt. Egy olvasást persze megért, főleg, hogy szerencsére nem volt depi end, úgyhogy nem bántam a rá szánt időt,
EGYNEK ELMENT
A könyvet köszönöm L. J. Wesley-nek és a Mogul kiadónak!
"- Itt jó is lesz - állt meg a tilosban Michelle.- Itt? - néztem rá értetlenkedve. - El fogják vontatni!- És őrzött helyen fogják tárolni. A hülyének is megéri.""Betty néni is átölelt, ezzel kezdtem is elérni az ölelgetés limitem határát, de azért minden iránta érzett szeretetem beleadtam a viszonzásba."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése