Egy nap egyik kedves barátnőmmel (Literaly Lover) felfedeztük, hogy van egy közös kedvenc könyvünk (azért akad még), éspedig Karen Dionne pszichológiai thrillere, A lápkirály lánya. Mivel a regényből készült adaptáció híre felspannolt minket, ezért leporoltuk régi elhatározásunkat, miszerint elolvassuk az írónő másik magyarul megjelent könyvét, A bűnös nővért is. És mennyire jó volt ez a közös olvasás, több szempontból is! Jólesett kifakadni a durva részeknél, megosztani a bánatot a szomorú pillanatoknál, és egymást ösztönözni az olvasásban, hogy "én már itt járok, és te hol jársz?". De nem is kellett úgy igazán egymást húznunk, hogy olvassunk minél több fejezetet, mert az írónő megtette helyettünk is.
Műfaj: pszicho-thriller
Oldalszám: 240
Eredeti cím: The Wicked Sister
Kötés: puhatáblás
Fordító: Kéri Andrea
Megjelenés: 2021 (eredeti megjelenés: 2020)
ISBN: 9789634198444
Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!
Tizenöt hosszú éven át el volt zárva a társadalomtól – önkéntes száműzetésben egy elmegyógyintézetben –, büntetésként azért a borzalmas bűnért, amit gyermekként elkövetett. De mi van akkor, ha ez mind hazugság?
Rachel Cunningham másfél évtizeddel ezelőtt egy pszichiátriai intézetbe záratta saját magát, ahol egyre csak az emlékezetében tátongó lyukak kínozták, és a bizonyosság, hogy ő a felelős a szülei haláláért.
Ám amikor új részletek tárulnak fel előtte a gyilkosságokkal kapcsolatban, Rachel válaszok után kutatva visszatér arra a helyre, ahol egykor biztonságban érezte magát: a michigani Felső-félsziget erdeinek legmélyén megbújó hatalmas családi vadászházba.
Ahogy Rachel lassanként elkezdi kideríteni, mi történt a szülei meggyilkolásának napján, rájön – épp úgy, ahogy anyja is tette egykor –, hogy az otthon nem csak a szeretet, de a leírhatatlan gonoszság színhelye is lehet, és a kötelék, ami a saját nővéréhez fűzi, a legmérgezőbb mind közül.
Karen Dionne új, hitchcocki hangulatú thrillere egy fiatal nő harcát mutatja be a démonaival, és egyben vérfagyasztó tanulmány a pszichopátiáról.
"Ha egyszer elvetted valaki életét, összetörsz; végtelen parányi darabra szakadsz, amit senki és semmi nem tud már összeilleszteni."
A regény egy tizenöt évvel ezelőtti tragédia emlékével indít, ahol főszereplőnk, Rachel épp azon társalog az elmegyógyintézetes szobájának sarkában lévő pókkal, hogy gyerekként nem az apja, hanem bizony egy peches játék közben véletlenül ő lőtte le az édesanyját, amit képtelen volt feldolgozni. Ám a lány mégsem olyan beszámíthatatlan, leginkább csak borzalmasan elhatalmasodott rajta a gyász és a bűntudat, viszont a tőle telhető legjobb módon próbál normális életet élni, bár nem sok kedve van hozzá. De van egy szellemileg sérül Star Trek fan barátja, akihez gyakran ellátogat a bátyja, aki egyre inkább imponál a lánynak. A férfi újságírói babérokra igyekszik törni, és ki is lehetne a legjobb interjúalanya mint Rachel, aki amellett, hogy a családi tragédia miatt is érdekes, még azért is, mert a gyilkosság után több napig eltűnt a vadonban. Sorakoznak a kérdések szép számmal: hol volt? Hogy élte túl? De a legfontosabb mégis az, ami Rachelt villámként súlytja... lehet, hogy nem is ő volt a gyilkos? De akkor ki? És mi történt igazából?
"Egyedül az erdőt járni számomra olyan magától értetődő volt, mint a városi gyerekeknek a metrózás."
"Az életem egy hazugság. Elvesztegetett éveim emlékei hullámokban törnek elő."
A regény két idősíkon tessékelt előre, amik váltakozva gondoskodtak arról, hogy szinten tartsák a kíváncsiságomat. Viszont picit felbugyogott bennem egy apró kacaj, amikor erősen körvonalazódott bennem a múltbéli gyilkosság elkövetőjének személye. Annyira adta magát, hogy a könyvcím nem Rachelre utal, hogy barátnémmal rögtön megfordult a fejünkben, ezek után van értelme tovább olvasni? Tart még valamilyen meglepetést a történet? Vagy olyan lesz mint Angela Marsons Ördögi játszmák című könyve, amiben a kezdetektől tudja az olvasó hogy ki a rosszkislány akit bátran lehet a pokol tüzére kívánni és csak arra várni, hogy az utolsó oldalon megkapja méltó bűntetését? Nos, Dionne szerencsére olyan narrátorokat és cselekményvezetést választott, hogy egy pillanatig sem unatkoztunk.
"A válaszok, amiket keresek, nem a jövőmben várnak rám, a múltamban vannak eltemetve."
A múlt fejezetei, ahol hősnőnk és családja egy vadregényes magánbirtokon élik életüket, egyszerre gyönyörű és hátborzongató. Előbbi a gazdag tájleírás miatt, ami lehetővé tette, hogy simán magam előtt láthassam a tájat, az állatokat, közülük is a különleges Fehér Medvét. Utóbbi pedig egy kislány miatt, aki cseperedés közben egyre bizarabb dolgokat művelt, amitől a méreg citerázott az idegszálaimon. Rettenetes és szívtelen tetteknek voltam szemtanúja, ami miatt bőven tombolt bennem a harag nemcsak az utód, de a szülők iránt is. Ép ésszel nem bírtam felfogni, hogy lehetnek annyira alárendeltek és elnézők, hogy valamilyen szinten cinkosak legyenek, miközben látványosan szenvednek, csak a DNS-ükbe kódolt szeretet miatt inkább a homokba dugják a fejüket és abban reménykednek, hogy idővel jobb lesz. Megjön az ész. Az empátia. Megdobban a szív. De nem! A szarkupacra több és több került, a cselekmény egyre jobban haladt az elkerülhetetlen tragédia felé, miközben a jelen fejezetei is gondoskodtak az adrenalinlöketről, a meglepetésekről és a további teória-gyártásokról, miszerint a cím kit is spoilerez el igazán?
Közben barátném rámutatott egy lényeges dologra, hogy legyek a szülőkkel megértőbb. Jogos, én is édesanya vagyok, bármit megtennék a gyermekemért, bárki torkát átharapnám az ő biztonsága érdekében, de ha valami óriási gond lenne, a szívem szakadna meg, de inkább fordulnék biztos segítséghez, minthogy a puszta reményben bízva kockáztassam mások és a saját gyermekem életét is, mert mi van ha egy jó móka visszafelé sül el?
"Nem vagyok reménytelen eset. Csak segítségre van szükségem."
Összesítés: A lápkirály lánya ugyan hiányos akcióleírásokkal operált, viszont nyomasztó hangulatával és színes-szagos tájleírásával belopta magát a legemlékezetesebb regényeim sorába. De A bűnös nővér még ezen is túltett! Az írónő családi drámája - ami bűzlött a lőszertől, a félelemtől, a gyávaságtól, ugyanakkor mégis gazdag volt bátorságban, szeretetben, kitarásban - esténként kikergette az álmot a szememből, bekúszott a bőröm alá és megdolgoztatta az agytekervényeimet.
Ugyan néhány pillanat a szokásos "ezt most két elnagyolt tollvonással elintézzük" gyermekbetegségben szenvedett, de a történet nagy egészét nézve, miszerint minden pillanatban olvasni akartam, izgalmas volt, érdekes, amolyan piszkosul lebilincselő, mégis azt mondom, ez az évem egyik legjobb regénye. Úgyhogy természetesen
NAGYON AJÁNLOM
"Remélem, nem reklámozom túlságosan a gyerekkoromat, még a végén azt hiszi, az idő és a vágyakozás kiszínezte az emlékeimet.""Diana sosem volt kis facsemete, amit kényünkre-kedvünkre formázhatunk és hajlíthatunk; ő igazi fának született, szerteágazó gyökerekkel, zömök törzzsel, vastag ágakkal. Konok és mozdíthatatlan.""Én vagyok a jegye a hírnévhez és gazdagsághoz; ő az enyém a kinti világhoz. Szerintem ez méltányos üzlet.""A lányunk semmi mást nem utál úgy, mint unatkozni.""Őszintén mondhatom, a nővéremmel kettesben eltöltött időben éreztem leginkább azt, hogy élek.""Mindenre fény derül...""... ha valaki azt gondolja, hogy a normális tinédzserek nehezen kezelhetők, próbáljon együtt élni egy kamasz pszichopatával.""Egy szülő feladata, hogy gyermeke számára a lehető legjobb döntéseket hozza, amire az akkori tudása birtokában képes."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése