Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia

     Már a beharangozó pillanatában felfigyeltem Iglódi Csaba különlegesen szép könyvére, a Dreher-szimfóniára. De valljuk be, ugyan melyik borítómániás könyvmolynak nem szúrta ki a szemét eme sötétzöld és arany gyönyörűség, ami ráadásul egy festményt kapott éldekorációnak? Jaj, el is csöppen az ember nyála... és ha már úgyis a sörgyártás egyik nagyágyújáról olvas az ember, muszáj inni egyet, úgyhogy ezúttal elmaradt a tea.

Kiadó: Athenaeum 

Műfaj: családregény, történelmi 

Oldalszám: 432

Kötés: keménytáblás 

Megjelenés: 2023 

ISBN: 9789635432684

Érdekel? IDE kattintva megrendelheted!

     Iglódi ​Csaba a Dreher család négy generációjának sorsáról mesél kétszáz évet átölelő családregényében. És még mennyi mindenről szól ez a road movie, ami egy olyan korból indul, amikortól még éppen száz évet kellett várni az első filmszínház megnyitására, de szinte a jelenünkig nyújtózik…

„Ami rajtam múlik, az rajtam nem múlhat.” – Dreher Anton hitvallása állhatna akár a családi címeren is, annyira végigkíséri utódait. A fő szálat ugyan négy férfi sorsa szövi és köti a jelenig. 

A tehetség, a kitartás és a szerencse mágikus háromszögének a felejtés ellen íródott regénye ez, tradícióról és innovációról. Meg persze asszonyokról, egy férfiak uralta régi világban, akik nevét ugyan kisebb betűvel jegyzik fel az évkönyvek, de hatásuk maghatározóbb, mint a vérzivataros évszázadok összes kataklizmája. A családregény mesél arról is, hogy miként építette fel – egymás után uralkodva, de az elődök gazdag hagyatékára támaszkodva – különleges világát az Alapítót követő Sörkirály, az örökébe lépő Innovátor, és az önhibáján kívül vesztessé lett Egyesítő. Iglódi Csaba gondosan gyűjtötte és gyúrta regényébe az olyan, eddig talán kevésbé ismert tényeket, mint hogy a család nevéhez fűződik a bécsi láger sör kifejlesztése, az első közép-európai gőzgép üzembe helyezése, ugyanitt az automobilizmus felvirágoztatása, az angol mintán alapuló versenylótenyésztés meghonosítása otthon, majd a martonvásári Brunszvik-kastély felújítása, és természetesen a kőbányai Dreher Sörgyár alapítása már itthon. Főszereplőink főzdéből gyárat fejlesztettek, és a termelés mellett az alapanyaggal szolgáló mezőgazdaságban és a fogyasztókat maguk mellé állító kereskedelemben is terjeszkedni tudtak. Négy mai országban is jelen voltak, hiszen Bécs mellett Triesztben, a csehországi Michelobban és a Pest melletti Steinbruchban, azaz Kőbányán is megvetették a lábukat. A tények azonban csak a kiindulópontként szolgálnak a Dreher-szimfóniában. Az üzletet átszövi az élet, az írói fantázia további színeket és ízeket csempész az amúgy is kalandos sorsokba. Iglódi Csaba értő tolmácsolásában megelevenedik a napóleoni háborúk utáni Bécs belvárosa, inasként követve egyik hősünket elutazunk Európa fontos központjaiba, és eljutunk Angliába is, ahol az ipari kémkedéstől sem riadunk vissza. Utunk során feltűnnek a kor hírességei: zeneszerzők, színésznők, különféle hercegek és grófok, valamint úri- és névtelen lányok a félvilágból. Eldönthetetlen, hogy melyik valós alak közülük, s ki csupán az alkotó képzelet szüleménye. Bár történelmi utazáson veszünk részt, a családi kötelékek örömei és keresztjei, a gyász, a szerelem és a hűség ma is, mindannyiunknak a zsigereiben ismert érzelmek, ezért is tudunk a szereplők igazi útitársai lenni olvasóként.

Iglódi Csaba 
Képforrás

"Lassan, de végre annál nagyobb bizonyossággal értette meg, hogy ideje útra kelni. Sokan továbbálltak már a környékről, kivétel nélkül mind keletre vették az irányt. Felfedezetlen vidékre vágytak, ahova elmenekülhetnek a folyamatos és véget nem érő háborúk elől. Biztonságra, ahol nem gyújtják fel a gabonát, nem égetik fel a házakat, és nem mérgezik meg a kutat az ellenség katonái, amikor kikergetik őket az elfoglalt földről. Egy helyre, ahol a sokadiknak érkezett gyereknek is jut levegő."

"Franz Anton nem volt „von”, nem volt herceg vagy gróf, és a család történetét nem jegyezték fel díszes almanachok. De miért ne lehetne ő az első, akire háromszáz év múlva is emlékeznek majd?"

     Fentebb elpoénkodtam a bevezetőt, persze a borítóról halál komolyan beszéltem, de azért a történet nem egy vidám mese. Kezd a háborúval, majd a szerelem nélküli házasságról és gyermekáldatlanságról mesél, mindezt jól csengő és szívet megszólító idézetekkel teletűzdelve. Viszont az író néha kacagtató humorával is szórakoztatott, de legfőbb feladatául mégis azt választotta, hogy spontán töritanár lesz, leültet és elmeséli Franz Anton Dreher, valamint utódai élettörténetét.

"... nem engedünk a minőségből! Mert ha egyszer megtesszük, máskor is meg fogjuk. Akkor pedig már merészebbek leszünk, amíg el nem jutunk a csalásban addig, ahonnan már nincsen visszaút. Ez az a lejtő, amelyik a szakadékba vezet."

Vannak ám itt érdekes alapok, de ugyanúgy írói stílus is, ami olvasmányos, de ötven-ötven alapon tudott csak megfogni. Történetünk főhősének életútja lehetőségekkel teli, az ilyen életrajzokért kapva kapnak a szerzők, hogy regényes formába öntsék, de itt a cselekményvezetés valahogy a kettő között lavírozott. Persze látszik az alapos kutatómunka, de mintha az író inkább a történelemkönyv szintjén maradt volna, amit igyekezett megugrani és érzelmekkel, tájleírással érdekessé varázsolni, de mintha az írói fantázia nem tudott volna úgy meglódulni, hogy én, mint kíváncsi olvasó, teljes mértékben bele tudtam volna élni magam a könyvbe. 

"A fiú, akiben nemcsak egy kicsiny gyereket látott, hanem magát a megváltást is. 

Örököst, aki továbbviszi azt a hagyományt, amit ő maga nem kapott, hanem szerzett. Élteti azt a nevet, amelyet ekkor már nemcsak ismernek, hanem áldanak is.

(...) 

Emlékezteti a világot arra, hogy a feladás nem a Dreherek ismérve, a kor nem akadály, és a család mindennél fontosabb."

Egyik pillanatban egy fiatal fiú háború előli meneküléséről olvastam, majd sok leírás után nagyot ugrunk az időben, és immár a befutott Franz Anton Dreher, meglett emberként szomorkodik az úton, amíg egy cigánylány az útját nem állja, hogy jövendőt mondjon neki. De mégis, a kiesett időben hogyan lett Dreherből a sörgyártás mestere? Erre szerettem volna választ kapni. És amikor már eléggé sikerült hozzászoknom az író stílusához, lassacskán sikerült ezt-azt felcsipegetnem a múltból, de sokkal inkább a "jelenben" maradtam. Azok a fejezetek pedig meghökkentettek, hát jó, az élet elég érdekesen tudja csavarni a dolgokat, ez pedig az olvasás során még inkább bebizonyosodott. Nem mondom, hogy néhány dologba belegondolva nem bukfencezett párat a gyomrom, de haladtam tovább, hisz a cselekmény szorgosan terelgetett előre. Közben egyre részletesebb leírásokkal találkoztam, már egyáltalán nem törikönyvnek éreztem a regényt, hanem túlrészletezett regénynek, ahol még a legapróbb apróság is említésre került, sőt kitérőket kaptam, amiknek persze volt értelme, de nélkülük is működött volna a cselekmény. Viszont sok helyen patikamérlegen kiszámított történetvezetést kaptam, ahol meghatott a kedves szerelmi rész, máskor pedig elfacsarodott a szívem a drámai pillanatoktól. Az író ezekkel a részletekkel remekül bánt, ezek az érzelmes jelenetek voltak számomra a legmeghatározóbbak. 

"– Hát már álmodozni sem lehet? – gondolta szemrehányóan. Aztán egyre jobban belelovalta magát az önostorozásba, és még hozzátette:

– Senki sem lehet olyan szegény, hogy ezzel is spóroljon!"

"Éjszakánként egymás írásait olvasva aludtak el, a nappalaik pedig a sorok emlékével teltek."

"Leckét adtak emberismeretből, és mintát tisztességből."

"– Aki nevet, az elfelejtkezik a kínokról..."

Összesítés: édesapáknak, nagyapáknak tökéletes ajándék ez a generációkon átívelő, megrendídő családregény, ami gazdag volt küzdelemben és kitartásban, ugyanakkor az erőt, a határozottságot és az azok után járó pompát, megannyi gász árnyékolta be.

Iglódi Csaba első regénye csodás külsővel áldotta meg a tervezőasztal, a borító mögött pedig az olvasó olyan történettel ismerkedhet meg, ami napokra lefoglalhatja a gondolatait. 

Az írás remek gondolatokat tartalmaz, színes megfogalmazást ami nagyon látványos, bőven megeleveníti az olvasó előtt a szöveg nyújtotta képsorokat. Sokszor már többet is a kelleténél. Bevallom, számomra ez a regény túlírt volt, akadtak benne olyan jelenetek amiket feleslegesnek éreztem, de az érdekesebb részeknél is sokzsor besunnyogott egy-egy félrevezető pillanat. Emiatt olyan érzésem volt, hogy nem egy regényt, hanem egy aprólékos forgatókönyvet tartok a kezemben. Viszont ami nálam működött, azokat a részeket imádtam, ittam a jelenetet megelevenítő sorokat, és emiatt kíváncsi vagyok az író további munkásságára. Addig is számomra ez a kötet, most 

NEM ROSSZ 

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak! 

"– Arról a csitriről beszélsz, aki a paplakba jár takarítani egy ideje? – kérdezte egy reszelős hang, de közbevágott egy másik is:

– Az, aki oly sokszor jelentkezik gyónásra, hogy annyi bűn talán nincs is az egész világon?

– Az bizony! Az erdőkerülő alig hitt a szemének: se ruha nem volt rajtuk, se szemérem bennük. Azon a tisztáson bizony őt takarította ez a kurafi."

"Sokan hisznek benne, hogy egészen addig van dolgunk a Földön, amíg azt a bizonyos feladatot, amely a miénk, és csakis a miénk, be nem teljesítettük." 

"A férfiak úgy vitték-csavarták a szót, mintha igazi tudósai lennének a kérdésnek. Vagy mint a ház előtti padon napestig pletykálkodó fejkendősasszonyok, akiknek csípett a nyelve, mint a csalán, és akiknek a tények csak ugródeszkaként szolgáltak ahhoz, hogy szájukra vegyék a falu apraját-nagyját."

"Kétféle embert hordoz a hátán a Föld: a többség a munkájából él, kevesebben azok vannak, akik a munkájuknak."

"Amikor bántották vagy felmérgesítették, ütött, rúgott és karmolt – gyorsan inába szállt a bátorsága annak, aki kikezdett vele."

„Tudd, hogy mit várnak a vevőid! Katonák, papok, hivatalnokok, azok, akik a bécsi utcákat mossák, akik uzsorakölcsönt adnak, vagy abból élnek. Add meg nekik azt, de rendre mutass egy kicsit jobbat! Engedd, hogy választhassanak, akár az ízlésük, akár a pénztárcájuk szerint! Légy hálás nekik, de ne alázkodj meg előttük! És ne feledd: te bármikor cserélhető vagy! Ők nem.”

"... nem hitte el, hogy élete alkonyán, közel a hetvenhez bárki is valóban gyereket akarna nemzeni. Ahelyett, hogy a családi kriptát csinosítaná, inkább a fehérnép után kajtat, s ha már így tesz, akkor sem elég neki az asszonyi ölelés, gyerekre is ácsingózik."

"Nem a szél fújta össze azt a koszorút, ami a fejét övezte."

"Antal lassan beletörődött a sorsába. Könnyen alkalmazkodott a változó körülményekhez – mindenben meg tudta látni a jót, és éles szemmel vette észre a lehetőséget."

"Amennyire távol volt tőlem akkor, amikor egy házban éltünk, annyira közel került hozzám most, amikor csak a gondolataimban van jelen..."

"Ha elsőre sikerül átugrani valamit, akkor biztosan alacsonyan volt a léc. Ne azt tanuld meg belőle, hogy sikerült, hanem csupán figyelmeztessen arra, hogy alulbecsülted magad. Ha pedig magadat alábecsülöd, akkor mások sokszorosan így tesznek majd veled.”

"... olyan volt, mint egy keljfeljancsi, amit a vásárokban árultak. Bármilyen helyzetbe is billentette a mester a tanítványt, az mindig talált módot arra, hogy visszanyerje az egyensúlyát."

"A Schwechatot övező erdőket járta. Toronyiránt vágott át a dombokon, templomtornyokat használt iránytűként. Szerette az egyedüllétet, volt, hogy a csillagos ég alatt éjszakázott."

"– Ahogyan a négy évszak is megbízhatóan követi egymást, így teszünk mi is."

"A nemes elődök története ahelyett, hogy rátelepedett volna, mint egy elérhetetlen álom, inkább tanulásra és cselekvésre sarkallta."

"Suta volt, esetlen és – így érezte – cseppet sem szeretni való."