Richelle Mead: Örök kötelék

    Ha főzök valami reményeim szerintem finomat, férjemtől mindig megkérdezem, hogy ízlik neki. Erre a válasz: elmegy. Na, most én is pont így tudnám jellemezni az utolsó két Vámpírakadémia kötetet: elmegy. Pedig a negyedik részt kedvencemmé avattam, azt hittem a sorozat utolsó két része is hasonló katarzist fog okozni. Sajnos nem.

Kiadó: Agave
Sorozat: Vámpírakadémia #5
Műfaj: urban fantasy, young adult
Oldalszám: 348
Eredeti cím: Spirit Bound
Kötés: puhatáblás
Fordító: Farkas Veronika
Megjelenés: 2011 (eredeti megjelenés: 2010)
ISBN: 9786155049170

     Rosemarie ​Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…
Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?

Richelle Mead Vámpírakadémia-sorozatának ötödik, egyben utolsó előtti kötete nem véletlenül szerepelt szerte a világban a sikerlisták élén. Az újabb izgalmak és váratlan fordulatok egészen biztosan lenyűgözik majd a hazai rajongók széles táborát is.

 "Dmitrij úgy gondolta, számára nincs remény. Én? Én elképzelni sem tudok egy remény nélküli világot."

     Rose és Adrian... MEH... kezdjük velük. Nagyon nem fűlt a fogam ehhez a párosításhoz. Vagy inkább nem vette be a gyomrom, hogy a Dmitrijbe annyira szerelmes Rose, aki titkon azért küzd, hogy az oroszt visszahozza az életbe, egyik percről a másikra fogta magát, és a káros szenvedélyeknek oly kedvesen hódoló Adrian karjaiba omlott. Basszus, azt hittem a negyedik részben csodálatosan végbement karakterfejlődése után a kicsi dampyr végre levetkőzte liba énjét, amikor anno minden jó partinak számító faszival nyálcserét végzett. De nem, ez a kis ördögpicsa még mindig maximálisan tombolt benne, annyira, hogy majdnem megengedte a nyápic morának, hogy meghágja. Mead ezzel megrángatta a bennem szunnyadó dühös oroszlánom bajszát. Rossebet kaptam tőlük.

Azért szerencsére senki nem feledkezett meg Dmitrijről sem, Rose továbbra is próbált megoldást találni a megmentésére. Ami  meglepő módon elég hamar bekövetkezett. Ezután pedig nem is történt semmi érdekes. Csak bámultam ki a fejemből, hogy most komolyan? Komolyan csip-csup lecsaptuk ezt a magas labdát, és most jóformán vegetál a sztori? Erre csak vakargatni tudtam a nyakamat.
Itt most viszont jön egy nagy VISZONT! Számomra is meglepő, de a pici szürke önző kisegerecske, alias Lissa, egyetlen jól irányzott csapásával... khm szereplésével berobbant a sztoriba. Isten hozott a történetben, kislány! Na végre, hogy az ötödik könyvnél végre megérkeztél!
Lissa karaktere vééééégre érdekes lett és lehetőségekkel teli. Úgy voltam vele, ha másért nem, miatta hamarabb kézbe veszem a folytatást. Aztán a kötet olyan függővéggel zárult, hogyha épp ittam volna valamit az utolsó mondatoknál, meglepetésemben tuti leköpöm az olvasómat.

Összesítés: a szuper és izgalmas oroszországi utazás után, Mead ebben a kötetben visszarepített a jól ismert St. Vlagyimirba, ami olyan érzés volt, mintha a sorozat első kötetét vettem volna kézbe, csak humor nélkül. Az első részben megismerhettem az írónő alkotta vámpírtársadalmat és a szereplőket, ez mind újdonságként hatott, Rose szeleburdi viselkedése és kacagtató humora miatt pedig gondolkodás nélkül folytatni akartam a sorozatot. Ámde ez a rész száraz volt, humortalan, de Rose szeleburdisága megint a felszínre bugyogott és ezúttal nem állt jól neki. Nem is volt érdekes karakter, Adrian-el karöltve pedig egyenesen irritáltak. Dmitrij iránt is elvesztettem csodálatomat, és bármennyire megértem a lelkifurdalása miatt, egy gonosz kis részem rühellte azt a sok picsogását. Egyedül Lissa nyújtott valami füttyentősen maradandót. Miatta, meg a brutál függővég miatt vettem rögtön kezembe a folytatást. Ezen fordulatok nélkül ki tudja, hány évig tologattam volna még a befejező kötetet.

6/10