Sipos Gergő: Novemberi vihar

     Volt kildarás bloggercsapatom egyik tagja hívta fel figyelmünket egy kezdő író, Sipos Gergő első történetére, a Novemberi viharra, ami egy novella. Mivel a novellák nem épp terebélyes történetek, ezért úgy gondoltam, nem árt, ha két könyv közé beszúrom az elolvasást.

Kiadó: magánkiadás
Műfaj: kaland, krimi
Oldalszám: 141
Kötés: e-könyv, amit IDE kattintva letölthettek
Megjelenés: 2015     


     1856. Egy rejtélyes tömeggyilkosság miatt a Habsburg Birodalom a diplomáciai krízis küszöbén. A nyomok olyan helyre vezetnek, ahol élők még nem jártak. Egyetlen ember kivételével. Ő azonban az ellenségnek dolgozik…

Sipos Gergő

     Szeretném a bejegyzésem három részre tagolni, amiben a borítót, történetet, végül pedig a karaktereket veszem górcső alá. Akkor hát...

     Borító: nagyon tetszik ez a régies, címeres megjelenítés. A színek kellemesek, rettentő jól mutat az egész. Ha rendes papírkönyv borító lenne, örömmel  a világ felé fordítanám a polcomon, hogy ne csak a gerincét lássák a látogatóim.

     Történet: az első pár oldalt olvasva nem tudtam, milyen történetet kapok a későbbiekben, de annyit már elkönyveltem magamban, hogy az író stílusa tetszik. Szép az írásmód, jólesően csusszannak egymás mellé a szavak, ilyen fogalmazás láttán kedvem támad szépirodalmat olvasni. Miközben a saját történetemet inkább visszadobom a fiókomba...

Szóval a történet... Kis idő múlva körvonalazódott bennem, hogy itt bizony krimit fogok olvasni, ahol egy vacsorán néhány diplomata, pár családtagjával életét vesztette. A nyomozók mérgezésre gyanakodtak, de közbejött a természetes halál gondolata is, bár az elég fura lenne, mert mindegyikük egymás után szívelégtelenségben hunyt el. Amikor lecsaptam az első lehetőségre, miszerint van valahol egy mérgező merénylő, az író bedobott egy nagy adag misztikumot, amivel nem tudtam mit kezdeni, csak elképzeltem azt amit a szakácsnő látott, és kivert a hideg veríték.  Itt kapott el igazán a történet, és kíváncsi szemmel faltam a következő oldalakat, abban bízva, hogy valami egyedi, jól vezetett, érdekes történet fog kikerekedni a végére, ami után sóvárogva vágyok majd még több Sipos Gergő könyv után. Az ötletek, amivel az író dolgozott nagyon jó volt, de az utolsó mondat után elég nagy hiányérzetem maradt.

Nem igazán vagyok a novellák híve, főleg azért, mert elég kevés az olyan, ami 60-70 oldalban megfelelően elmeséli az író fikcióját. Sajnos a Novemberi vihar is beletartozik a kategóriába, mert hiába voltak meg a jó ötletek (még ha erre több oldal is volt adva mint egy sima novellánál), a kivitelezés nem sikerült igazán jóra. A nyomozás alatt előfordultak üresjáratok, például hosszú eszmecsere a huszonegyes kártyajátékról, amit nagyon untam, sokkal szívesebben olvastam volna a miniregény főszereplőjének érdekes múltjáról.

     Karakterek: olvasás közben elég hamar bevillant Leslie L. Lawrence neve, aki hasonló alapokkal dolgozik, mint amit ebben a történetben találtam. Van egy erős férfikarakter, aki rendíthetetlenül nyomoz, miközben némi humort is megvillant. Itt ugyan nem volt semmilyen ügyeletes cicababa akit két kávészünet között meghódíthat a főszereplő, de ezt nem is bántam... és őszintén, erre nem is lett volna idő.

Fenyvessy Márton, a tömeggyilkosság ügyeletes felgöngyölítője pont olyan karakter, akit pici szívem nagyon hamar a bizalmába fogadott.  Mindent megtesz az adott ügy érdekében (főleg, hogyha sikeresen megoldja azt, végre szabad emberré válthat) és megfelelő rejtélyes múlttal is rendelkezik, hogy az olvasó azonnal kíváncsi legyen rá. Én az voltam. Sőt még mindig az vagyok, mert őszintén mondom, ez a fickó megérdemelne egy terebélyesebb könyvet, ahol kibontakozhatna, mert már az első néhány fejezet után kiderült, mennyivel több rejlik benne, minthogy csak egyedül ebben a novellában szerepeljen.

Összesítés: kiváló borító, remek főszereplő, bár a mellékszereplők nem fogtak meg igazán, de ők sem voltak olyan rosszak. Egyedül a történetvezetés miatt fáj a szívem, mert lehetett volna ezt még bonyolítani, de a misztikumnak csak a felszínét karcolgatta a történet, pedig igazán belemerülhetett volna kicsit jobban is. Voltak pillanatok amiket untam, de nagyon csekély, ám annál inkább megmaradtak bennem.  

A sztori feszes tempót diktált, és több volt benne az érdekesség, mint ami nem tetszett. Most már csak egyetlen dolgot szeretnék megjegyezni, mégpedig azt, kár lenne Mártont csak ebben a pici sztoriban hagyni. Kaphatna terjedelmesebb történetet is. Update!: mint számomra később kiderült, kapott is, a Szent Domonkos kertjében.

6/10