Virginia MacGregor: Milo szerint a világ

     Közelednek az ünnepek, mi pedig egyre inkább igyekszünk ünnepi hangulatba hozni magunkat. Valakit a tévében és rádióban unalomig ismételt képsorok és dalok emlékeztetik az időszakra, addig mások erősen készülnek a jeles napokra. És ott vannak a könyvmolyok, akik ilyentájt örömmel veszik kezükbe a karácsonyi könyveket, amik fellelhetők romantikus, vagy egyéb fűszerezéssel is, én mégis olyan könyvet szeretnék most nektek bemutatni, amiben egy látássérült kisfiú szeretné kiszabadítani a Nagyiját az öregek otthonából, hogy együtt töltsék a Karácsonyt.

Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 392
Eredeti cím: What Milo Saw
Kötés: puhatáblás
Fordító: Kocsis Anikó, Kelemen Dávid
Megjelenés: 2015
ISBN: 9789632934747

     A kilencéves Milo Moonnak retinitis pigmentosája van: a szeme egyre romlik, idővel meg is fog vakulni. Egyelőre még egy kulcslyuknyi résen át elég jól látja a világot, olyannyira, hogy sokkal több mindent vesz észre, mint mások. Amikor Milo imádott Nagyiját idősek otthonába kell adni, a kisfiú hamar rájön, hogy sötét dolgok történnek a Nefelejcs nevű intézményben. A felnőttek eleinte nem hisznek neki – az illegálisan Angliába menekült, fiatal szír szakács, Tripi kivételével. Másik lelki támasza Hamlet, a házimalac. Milo belevág, hogy leleplezze az otthont igazgató Thornhill nővért…
A kiskamasz Milo önként vállalt küldetése éppen egy nehéz időszakra esik: apja új családot alapít, kilép Milo életéből; anyja depressziós lesz; az iskolában kudarcok és megaláztatások érik, így a gondok fojtogatóvá válnak. Lassacskán azonban – ahogy Milo kezdi elveszteni a szeme világát – feldereng a fény az alagút mélyén… 

Virginia MacGregor

     Elsőként szeretném elmondani, hogy a magyar borító tökéletes. Láttam néhány külföldi kiadást, amik közül alig volt olyan, ami tetszett. De ez teljesen.
Másodsorban a fülszöveg. Amolyan keserédes történetet sejtet. Igaza is van.

"Nagyi még azt is leírta neki, hogy a farkasoknak rossz a hírük, pedig gyönyörű állatok, intelligensek, és törődnek egymással. Olyan dolgokat is észrevesznek, amiket mások nem – éppen úgy, mint Milo a maga különleges szemével."

A könyv egy kisfiút helyez középpontba, Milot, az ő aranyos törpemalackájával, Hamlettel együtt. Mindketten szeretik Nagyit, és ezt a ragaszkodást és törődni akarást rengetegen elsajátíthatnák. Sokszor azt tapasztalom, hogy a fiatalabbak az időseket nem becsülik eléggé, elfelejtik, hogy valaha ők is voltak fiatalok, valamint egyszer mindenki megöregszik. Nem hiába tartja a mondás: bánj úgy másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ezért sem volt a szívem csücske Sandy, Milo édesanyja. Ő volt eleinte az a nő, akit gonosznak néztem, mert nem akar már egy idős asszonyról gondoskodni, és a fiával sem tölt el annyi időt, amennyit kellene. Oldalakkal később viszont a színfalak mögé láttam, és már nem őt tartottam a csúf lelkű boszorkának. Szívesen leültem volna vele egy teára, hogy végighallgassam a fájdalmát, amit a férje okozott neki azzal, hogy elhagyta. Végül én teáztam, amíg Sandy megpróbáltatásairól olvastam, csak tudjátok, vannak karakterek, akikről ha olvasok, úgy megsajnálom, hogy legszívesebben átölelném, amíg jobb kedve nem lesz. A férj. A volt férj, na ő, egy nagy köcs**. Amíg csak emlegették, addig sem volt szimpatikus, de amikor feltűnt és megszólalt, felforrt tőle az agyvizem. Indulatos nőszemély vagyok, így ha valaki felhúz, azt én is felhúznám... a lábánál fogva egy fára.

Milo nagyon rendkívüli kisfiú, és nem csak a különleges megfigyelőkészsége miatt. A betegségéből igyekszik a legjobbat kihozni, és az éles eszével sikerül is neki.

"– Ami kívül esik a fókuszodon, nem olyan fontos, csak az emberek túl nagy hangsúlyt tesznek rá. Amit mindenki lát, az nem olyan érdekes. Amit te látsz, az már valami!"

Sokszor több esze volt, mint az összes felnőttnek együttvéve. Tiszta lélek, nagyon bátor és okos, kedvenc karakteremmé vált egy pillanat alatt. A malackájáról azért nem zengek ódákat, mert macskás vagyok, de tény, nagyon kedvesen volt a történetben szerepeltetve, és a jelenlétével csak emelte a regény színvonalát.

A történet két helyszínen játszódik, az egyik Miloék otthona, a másik pedig a Nefelejcs otthon, ahová Nagyit vitték. Nem lett volna olyan borzasztó a hely, ha a főnővér nem lett volna mosolygó hárpia. A terv, amit Milo kieszelt, hogy Karácsonyra hazavigye imádott nagyiját jó volt, kivitelezéssel együtt. Volt a regényben némi izgalom, a lelki dolgok mellett.
A nagy akció során apránként megismertem az otthon lakóit és dolgozóit, akik közül kiemelném a muszlim Tripit. És vele elérkeztünk egy kényes témához. Mindannyian tisztában vagyunk a mostani menekültáradattal. Hónapokon keresztül híradók voltak tele a háborúk elől menekülő szír emberekkel, akiktől egy idő után egész Európa rettegni kezdett, mert mi van, ha közöttük terroristák bújtak meg. Én is így voltam, magam is félni kezdtem, aztán a kezembe került ez a könyv, amiben a muszlim Tripi felrázott, hogy nem kell minden embert egy kalap alá venni, mert rengeteg olyan van, aki valóban menekül a bombák elől, egy jobb élet reményében. Általa megismertem a rettegést, hogy milyen az amikor az embernek sem háza, de még hazája sincs, valamint azt, hogy milyen kétségbeesett érzés olyasvalakit keresni, akiről jó ideje semmit sem tud.

"...itt nincs sem háború, sem éhínség, mégsem tudják az emberek, hogyan legyenek kedvesek egymással."

Összesítés: az írónő olyan érzelemgazdag történetet írt, amiben többféle problémát felsorakoztat, mégis sikerült megragadnia a helyes arányokat, és még a realitás talaján is megmaradt. Szólt ez a történet toleranciáról, feltétlen szeretetről, bánatról, családi drámáról, gyermeki féltékenységről, csalódottságról, reményről, illatos baklaváról, könnyekről, elmúlásról, újrakezdésről, és a Karácsonyról. Igen, ez egy valódi karácsonyi olvasmány, bár a bájolgós szirupot mellőzi, mert abból csak a török süteményre jutott (de hogy én azt mennyire megkóstolnám!)           

9/10

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!